pár pillanattal később elszakadtunk egymástól

mindketten szaporán kapkodtuk a levegőt, és egy ideig egyikünk sem szólalt meg, csak egymás tekintetébe bámultunk

aztán elengedtél, majd egy lépést hátráltál

"wanda..én..."

ekkor kitisztult az agyam a rózsaszín bódulatból, és rád pillantva megütött a tudat, hogy mi van ha mégsem akarsz tőlem semmit, csak véletlen volt az előbbi, és megbántad

"nem, luke. nem kell magyarázkodnod. én értettem félre, sajnálom." motyogtam csendesen lehajtott fejjel

éreztem, ahogy a mellkasom nyomni kezdett, ami számomra ismeretlen érzés volt, a szemeim pedig szúrtak a gyülekező könnyektől

"hé, wanda!" szólaltál meg gyengéden, és kezeidbe véve arcom felemelted a fejem, hogy a szemembe tudj nézni. "ne sírj, kérlek. utálom, mikor sírni látlak." mormogtad, miközben végig simítottál a hajamon, aztán magadhoz húztál, és hosszasan megöleltél

beszívtam az illatod, amitől valamennyire megnyugodtam

így álltunk pár percig, míg el nem engedtél, én meg rögtön a szememhez kaptam, hogy letörüljem a könnyeimet

"tudom, most nagyon hülyén festhetek, és kínosan is érzem magam.."

"sosem festesz hülyén. igazából te mindig gyönyörű vagy. úgy látszik jó párszor el kell majd még ezt mondanom, hogy végre elhidd."

elvörösödve horgasztottam le a fejem, mert még mindig nem tudtam megszokni, ha bókolsz

"luke... mi volt az előbbi?" kérdeztem meg még számomra is ismeretlenül vékony hangon

"mit szeretnél, mi legyen?"

felkaptam a fejem, és mélyen a szemeidbe meredtem

mintha egy kis félelmet, bizonytalanságot véltem volna felfedezni bennük

ez meglepett, mert máskor mindig olyan határozott voltál

"nézd, luke. ha nem érzel irántam semmit, mondd a szemembe. megértem."

egy pillanatra haboztál, ami nekem elég volt, hogy megtörjek

de akkor átszelted kettőnk között a távolságot, másodszorra is kezedbe fogtad arcomra, és újra megcsókoltál

mélyen

érzelmesen

ha nem tartottál volna meg, szerintem összeesek, annyira remegtek a lábaim

teljesen beleszédültem az érzésbe

a levegőhiány miatt tört meg ez a gyönyörű pillanat

csukva tartottad szemeided, pilláid néha megremegtek, az ajkaid duzzadtak voltak

"wanda, most hallgass meg." kezdted még mindig lehunyt szemekkel. "sosem gondoltam volna, hogy pont egy olyan lány, mint te fogja elvenni az eszem. mert igen, tényleg az őrületbe kergetsz. eddig nem érdekelt, hogy öltözködök, hogyan viselkedek, míg nem találkoztam veled. azóta próbálok jobb lenni, csakis miattad. igazából azt hittem nemet fogsz mondani, mikor elhívtalak randizni. hiszen mit akarnak egy ilyen aranyos, kedves lány tőlem? sokan csak elfordítják a fejüket, mikor meglátnak, és megértem őket. rég éreztem magam olyan jól, mint mikor elmentünk korcsolyázni. még kapóra is jött, hogy nem tudsz korizni, így nyugodtan megérinthettelek. aznap éjjel nem tudtam elaludni, mert rajtad gondolkoztam. majd másnap is, és azután is. nem tudtam kiverni a fejemből a mosolyod, sem az apró dolgokat, amiket tettél, mikor ideges voltál. ismeretlen dolog volt ez számomra, mert még senki iránt sem éreztem úgy, mint irántad. ez az érzés minden alkalommal erősebb lett, mikor újra találkoztunk. a srácok is észre vették, hogy boldogabb vagyok. ha úgy vesszük, ők hamarabb tudták azt, amit én." itt elhallgattál

"mit tudtak hamarabb, luke?" kérdeztem suttogva

a következő szavak hallatán pedig megakadt a torkomon a levegő

"hogy szeretlek. igen, szerelmes vagyok beléd, wanda carter. szeretem minden porcikádat, a hibáidat, amik csak még tökéletesebbé tesznek. imádom, mikor elvörösödsz és lehajtod a fejed. imádom, mikor zavarodban a hajad csavargatod. imádom, hogy olyan aranyosan beszélsz. imádom, hogy nem követed a divatot, hogy nem sminkeled magad, amire amúgy sincs szükséged, mert mit mondtam, gyönyörű vagy. imádom, hogy nem a mostani zenét hallgatod. imádom, hogy nem érdekel mások vélemény, és a saját kis világodban élsz. imádom, hogy ennyire különbözöl tőlem. szeretlek, wanda. őrülten és visszavonhatatlanul."

a könnyeim ekkor már patakokban folytak le az arcomon

annyi mindent szerettem volna mondani, helyette csak ezt a hét szót tudtam kinyögni, amik a legfontosabb voltak

"én is szeretlek, luke. őrülten és visszavonhatatlanul."

úgy láttam megkönnyebültél, aztán egy hatalmas mosoly terült az arcomon

"akkor megkérdezem: wanda carter, lennél a barátnőm?"

"igen" bólogattam hevesen, miközben az egész arcom könnyes volt, de közben én is vigyorogtam

megkönnyebülten nevetve öleltél magadhoz, majd ajkaidat újra az enyémre helyezted

mit csinálok én ._.

mindenkitől elnézést kérek a lehetséges szivárványhányásért