egyikünk sem szólt semmit, csak egymásra pillantva mosolyogtunk

odaléptél a polcomhoz, amin a képeim voltak, és azokat kezted nézegetni

valamelyikek még nagyon régén készültek, volt köztük egy pár kínos fotó is

láttam, ahogy azért a képért nyúlsz, ami még az általánosban készült

fogszabályzóm volt, bozontos hajam és egy mókusos pulcsit viseltem, így inkább gyorsan hozzád léptem, és elragadtam a képez, mielőtt közelebbről is megnézhetted volna

"hé, add vissza! megszeretném nézni!" tiltakoztál hevesen

"nem kapod meg. szörnyen festek rajta."

"ez nem igaz. te mindig elbűvölő vagy."

lehajtottam a fejem, hogy ne lásd vörösödő arcomat, ám rosszul tettem, mert így el tudtad csenni a képet, amíg nem figyeltem, és meg is tetted

"ez nem ér, most azonnal kérem vissza!" követelődztem

azonban eszed ágában sem volt ezt megtenni, helyette csak feltartottad a karod, hogy ne tudjam elérni

aljas húzás volt ez tőled, hemmings

bármennyire ágaskodtam is, nem sikerült megkaparintanom, tekintve, hogy te 193 centi voltál, én pedig 160 (magassarkúban)

már a lábujjhegyeimen álltam, mikor éreztem, hogy az egyensúlyom meginog, a másik pillanatban pedig mindketten borultunk

az esésemet tompította, hogy a mellkasodra érkeztem

felemeltem a fejem, a tekintetem pedig találkozott a tiéddel

ekkor mintha megfagyott volna az idő, nem érzékeltem a körülöttünk lévő világot, csakis a gyönyörű óceánkék íriszeidbe tudtam bámulni

a szívem felgyorsult, attól féltem, hogy mindjárt kiszökik a mellkasomból

felmeleted a kezed, és bársonyos bőröddel végig simítottál az arcomon, én pedig belesimultam érintésedbe

azon a helyen, ahol megérintettél, rögön felforrósult a bőröm

egyszerre éreztem, hogy menten eltudnák égni a bennem tomboló érzelmektől, míg kezeim fagyosan pihentek mellkasodon

éreztem, hogy a te szíved is sokkal gyorsabban ver az átlagosnál

"olyan gyönyörű vagy, wanda." szólaltál meg rekedtes hangon, amibe az egész testem beleremegett

szerettem volna lehajtani a fejem, de akkor az ajkaid enyémre tapadtak

nem is volt időm felfogni, hogy megcsókoltál, minden az egyik pillanatról a másikra történt

a világ megszűnt körülöttünk létezni, csak az ajakaidra tudtam összpontosítani, ahogy visszacsókoltalak

abban a pillanatban én voltam a világ legboldogabb embere

jsus, ez de nyálas és rossz lett ._.

amúgy helló emberek!

itt a "varázslatos" 10. fejezet, elcsattant végre a csók is, amire mindannyian vártunk

sajnálom, hogy ilyen sz*r lett, a szenvedős részekben jobban kitudom élni magam (amiből, megsúgom, lesz egy pár^^)

de mindegy is, remélem pár embernek mégis tetszik ez a borzadalom

vote, komment, kövess be! ;)

see you in the next chapter xx