A diákok csak ott álltak velünk szemben, mozdulatlanul, mintha csak valami parancsszóra várnának. Kaden feszülten gyűrögette a vászontáskáját, míg Rose kezei az övéhez erősített tőrök markolatán pihentek. Én Nate mellett álltam, miközben hol az előttünk lévőkre, hol pedig a fegyvert rejtő gyűrűmre pillantgattam. Nem akartam harcolni velük. Az igazat megmondva, túl akartam lenni ezen a napon és csak békében visszarepülni a táborba, ahol egy kiadós alvás után valahogy kitaláljuk, hogy hogyan nyissuk ki azt a könyvet, ami a hátizsákomban lapult. Végül ugyanis sikerült meggyőznöm Kadent, hogy inkább magamnál tartanám, így ezt az egyet nem helyezte a Duat-ba. Nem akartam kockáztatni, hogy esetleg valaki máshonnan ellophassa. Nem tudtam, hogyan működik az egyiptomi mágia, de nem akartam, hogy esetleg elvesszen minden, amiért idejöttünk.
Gondolataimat hangos tapsolás akasztotta meg, ami visszhangzott az egész barlangban. Az Akadémia diákjai, akik nem voltak urai önmaguknak, ketté oszlottak és mögülük Cardon lépett elő. Megállt a zombi-diákjai előtt, és csak vigyorgott ránk. Olyan arcot vágott, hogy késztetést éreztem rá, hogy szájba könyököljem és letöröljem az arcáról azt az önelégült vigyort.

-Maga meg mit mosolyog? – szólalt meg először Rose.
-Tudtam, hogy te leszel az, aki megtöri a csendet! – nevetett Cardon önelégülten. – Neked van a leglepcsesebb szád, amit ki nem állhatok – kezdett jobbra-balra sétálni a személyes serege előtt.
-Én meg magát ki nem állhatom! – lépett mindannyiunk elé Nate. – Mit tervelt ki? Miért ez a nagy felhajtás? – próbálta beszéltetni a férfit, miközben szemei ide-oda cikáztak a barlangban, lehetséges fedezék után kutatva, sajnos sikertelenül.
-Nagy felhajtás!? A bosszú érdekében sosem lehet elég nagy a felhajtás! De ugye nem képzelted, hogy beavatlak a tervem részleteibe, mintha valami elcsépelt szuperhősös filmben lennénk? Először is hősök kellenének, akik megállítják a gonoszt, és nem tizenéves gyerekek, akik azt hiszik, hogy attól mert különleges erejük van, bármit megtehetnek.
Nem gondoljátok, hogy egyszerűbb lenne ha önként ideadnátok a könyvet? Akkor élve megúsznátok.
-Mégis milyen könyvet? – kérdeztem, miközben próbáltam úgy állni, hogy a lehető legkevesebb látszódjon a hátizsákból, amit kis kínlódások árán tudtam újra használhatóvá tenni, ugyanis nem olyan régen ez az idióta előttem, elvágta a szíjakat.
-Ne nézz bolondnak! Azt hiszed nem tudom, hogy nálatok van? Mi másért jöttetek volna pont ide a rejtett könyvtárhoz, amit hetek óta keresek!? Pont akkor, amikor a Kristály mágiájával próbáltam a nyomára bukkanni? Felteszem, valahogy figyelmeztetett, hogy mi a célom és ideküldött benneteket – lépett egyet közelebb, miközben gonoszul csillogott a tekintete. - De nagy kár, hogy hallgattatok a jelzésre, ugyanis innen már nem megy el senki! - vigyorodott el újra. - Legalábbis élve. TÁMADÁS! – kiáltotta el magát hirtelen, majd az összes agykontrollon átesett diák, ránk rontott.

Kaden gyorsan egy pajzsot vont közénk és az ellenség közé, ami elválasztotta őket a könyvtár bejáratától. Látszólag nem tudtak áttörni a védelmen, de a fiú arcán látszott, hogy nem bírja sokáig tartani, szóval gyorsan ki kell találnunk valamit.

-Hogyan tovább? – kérdezte Rose, szemét Kadenen tartva.
-Nincs túl sok időnk. Nem hagyhatjuk, hogy megszerezze a könyvet. Noah! Neked minél hamarabb ki kell jutnod innen, mi addig fedezünk! Vidd el a könyvet a táborba és hozz segítséget! - mondta Nate.
-Hogy mi? Biztos, hogy nem! Nem fogok menekülni! Inkább menjen Rose! Ő az, aki kapcsolatba került a Kristállyal, ő többre jut a könyvvel.
-Ömm... srácok! – kiáltott hátra Kaden, aki ijedten vette tudomásul, hogy a megszállt diákok képesek használni az erejüket. – Így biztos, hogy nem tart sokáig a pajzs! – kezdett lihegni.
-Oké, ebből most volt elég! – csattant fel Rose. – Senki nem megy sehova, együtt maradunk és együtt nézünk szembe Cardonnal!
Én egymás ellen fordítok, akit csak tudok, Nate, te foglalkozz a maradékkal, Noah, te pedig vidd vissza Kadent a könyvtárba, hogy kipihenhesse magát. Rengeteg energiát használ el, és nem tenne jót neki, ha azonnal belevetné magát a harcba. Eddig is sokat használta az erejét, pláne most, hogy egy tucat végzős, gonosz, agykontrollos diák erejét kell megfékeznie. Ha biztonságba került, vedd célba Cardont, ugyanis ha nem tévedek, akkor, ha őt sikerül megfékezni, akkor a csatlósait is. – Rose olyan gyorsan darálta le a tervét, hogy csak kapkodtam a fejem közötte és Nate között, aki egyetértően bólogatott. Vajon ezt mikor találta ki? Egész idáig hasonlókon gondolkozott, vagy csak most rögtönzött? Ki tudja?

Ezt követően, Kaden pajzsa repedezni kezdett, majd egy éles hang és egy erős fuvallat jelezte, hogy a védelmünknek annyi.
Nate és Rose megtisztította nekem az utat, hogy a majdnem eszméletlen fiút, vissza tudjam kísérni a könyvtárba.
Az ajtókon berontva azonnal a fal mellé támasztottam Kaden hátát, miközben segítettem neki ülő helyzetbe kerülni. Megbizonyosodtam róla, hogy a kimerültségen kívül nincsen más baja, és már rohantam is vissza a barátaimhoz, hogy segítsek nekik. Éppen nyitottam volna ki az ajtót, amikor az egész lángolni kezdett. Nem gondolkoztam, hogy ellenem fordul-e újból a mágiám, azonnal oltani kezdtem a lángokat a táskámban található tömlőkből előhívott víz segítségével. Egyrészt azért nem gondolkoztam, mert Kaden néhány méterrel a lángok mellett éledezett, másrészt azért, mert nem lenne túl szerencsés, ha elégne az egész könyvtár tartalma, és harmadrészt pedig azért, mert az egész az én arcomba robban, ha nem cselekszem gyorsan.
Az összes vizet felhasználva egy, az ajtóval megegyező méretű falat emeltem magam elé, majd egy határozott mozdulattal előre löktem azt, neki a lángoló ajtóknak. Kicsit erősebbre sikerült, mint terveztem, ugyanis mindkét ajtó kiszakadt a falból, és hatalmas robajjal ért földet a barlangban. A volt kapu darabjaitól néhány centire, Cardon állt vérben forgó szemekkel, miközben a kezében a narancsos fénnyel villogó Kristályt felém tartotta. A forró tűzcsóvákat reflex szerűen védtem ki, újabb és újabb vízgömböket emelve magam elé.
Közben volt egy kis időm felmérni a terepet és körülnézni. Láttam, ahogy Rose próbálja elkerülni, hogy két diák felnyársalja, miközben ötöt ugraszt egymásnak a képességével, erősen koncentrálva rájuk. Nem tudom mit láthatnak szegények, de az biztos, hogy Rose sosem fogy ki az ötletekből és mint mindig, most is nagyon hatásos az illúziója.
Nate a maradék öt felsőbb évessel harcolt a lándzsáját használva, amit fogalmam sincs, hogy honnan szedett elő, de az biztos, hogy nagy bajban lenne nélküle, ugyanis hiába mozognak koordinálatlanul, akár a zombik, a képességeik kompenzálják ezt a hátrányosságukat.
Tekintetem visszavezettem Cardonra, aki látszólag kezdte unni, hogy hiába hadonászik, nem történik semmi, így a következő pillanatban már nem narancssárgán, hanem szürkén villant fel a Kristály, amiből hatalmas villámok száguldottak egyenesen bele az előttem lebegő vízbe.
A kezdeti megilletődöttségemben nem is éreztem a fájdalmat, és nem is realizáltam a tényt, hogy a férfi nekirepített az 5 méterrel hátrébb lévő falnak.
Lassan kezdtem érezni, hogy minden végtagom zsibbad, a fejem iszonyúan zúgott és ha jól éreztem, valahonnan a vérem is folyt. Rose és Nate megakadtak egy pillanatra, ahogy felém kapták a fejüket, de nem bámészkodhattak sokáig, ugyanis ha nem figyelnek, nagyon gyorsan fűbe haraphatnak.
Nagyokat pislogva próbáltam a falnak támaszkodva felállni, de a lábaim felmondták a szolgálatot és újból a földre rogytam. Cardon mindeközben vészesen közeledett felém, kezében a feketén ragyogó Kristállyal.
Pánik szerűen alakítottam a gyűrűmet  bottá, ami nem volt túl okos döntés, hiszen ha a falnak támaszkodva sem tudok felállni, akkor bottal sem fog sikerülni, így valami más megoldás után kezdtem kutatni. Kezemet a barlang falán tartva gondolkoztam, majd tekintetem a mennyezetre esett, ahonnan a világító kristályok meredeztek lefelé, pont a férfi feje fölé. Az ezüstösen csillogó botomra pillantottam, majd tétovázás nélkül elhajítottam.
A dobásom eredménye, viszont hagyott némi kívánnivalót maga után, ugyanis fegyverem beleállt a kristály és a barlang mennyezete közötti, apró résbe, így semmi eredménnyel nem szolgált. Cardon hangosan felnevetett, majd magasra emelte a Kristályt, amely még mindig feketén villogott. Szemeimet összeszorítva, a barlang falának dőlve vártam, hogy mi következik ezután, amikor a tenyerem bizseregni kezdett a falat érintve.
Mintha vizet éreztem volna a falból, olyan volt, mintha egy forrás hangját hallanám a fejemben, amely hatalmas sebességgel csobog. Mivel olyan helyzetbe kerültem, hogy nem volt már mit veszítenem, így megért egy próbát. Hátat fordítottam a férfinak, és mindkét kezemet a barlang falához érintettem. Hideg volt és száraz, de mintha az ujjaim hegyénél éreztem volna egy kis nedvességet is. Ahogy egyre jobban koncentráltam, lassan az egész tenyerem felülete nedvessé vált.

-Nem mersz szembenézni a halállal? Milyen szánalmas! Fordulj felém! Látni akarom a fájdalmat a szemeidben! – hangzottak Cardon őrült szavai, majd megragadta a vállamat, hogy magával szembe fordítson.

Amint megfordultam és a kezeimet leemeltem a falról, a kő repedezni kezdett, majd hirtelen olyan erős vízsugár tört elő, hogy keresztül repítette a férfit a barlangon, a Kristállyal együtt, ami mellette landolt a földön. Ezt követően az összes diák, akit Cardon ellenünk fordított lassan megállt a mozdulatában és összeesett.
Nagyot lélegezve pillantottam fel a barátaimra, akik mindeközben odasiettek hozzám, hogy megnézzék, hol sérültem meg pontosan.
Nate valami furcsa süteményt adott, hogy egyem meg, de nem ellenkeztem. Lassan harapni kezdtem az édességből, aminek meggyes pite íze volt, habár kívülről meg nem mondtam volna, hogy az. Kicsit égette a torkomat, amíg le nem nyeltem, de szinte azonnal jobban éreztem magam. A melegség átjárta a testemet, és újra éreztem a végtagjaim. Sajnos rá kellett, hogy jöjjek, a vér a térdemből eredt korábban, de szerencsére már elállt, így csak a mély vágás okozott egy kis problémát, amit valószínűleg a barlang éles kristályai eredményezhettek.
Nate segítségével sikerült lábra állnom, majd a falnak támaszkodva tekintettem végig a barlangon. Mindenfelé égésnyomok, szikladarabok és tócsák helyezkedtek el, nem is beszélve az egykori könyvtárajtókról, amik most darabokban hevertek a földön. Feltekintettem a mennyezetre, majd megdöbbenve láttam, hogy eltűnt a botom. Értetlenül néztem körbe a barlangban, hogy hová eshetett, de sehol sem láttam. Már kezdtem pánikolni, hogy az első adandó alkalommal elvesztettem a fegyveremet, amikor Nate egy szimpla mozdulattal felemelte a kezem, és az ujjamon ott virított az ezüst gyűrű.

-Ezt meg hogyan? – értetlenkedtem.
-Tyson kicsit inspirálódott egy másik félvér fegyveréből. Ha elhagyod a botot, akkor kis idő múlva visszatér az ujjadra gyűrű formában.
-Ilyet én is szeretnék! – szólt közbe Rose.
-A te tőrjeid magukba szívják a különféle mérgeket, ráadásul te mesterien bánsz velük! Én csak hajigálni tudok!
-De ez nem azt jelenti, hogy én nem tudom elveszíteni őket – borzolta össze a hajamat, majd szorosan megölelt. – Szép volt ez a függőleges szökőkút!
-Köszönöm szépen! Nem tudom ti hogy vagytok vele, de mostmár én is inkább elhúznám innen a csíkot – mosolyogtam.
-Egyet értek! – vetette át a vállán az egyik karomat Nate.
-Déjà vu-m van! – utaltam a helyzetre.
-Nekem is, de örülnék neki, ha többször már nem fordulna elő! – mondta.
-Ja... jó, persze. Ne haragudj...! – kezdtem a földet kémlelni - Nyugodtan menj egyedül, majd Rose segít! – kezdtem levenni a karomat a válláról.
-Nem erre gondoltam! – húzta vissza a kezemet. – Úgy értettem, hogy ne sérülj le többször!
-Ohm... hát... igyekszem – dadogtam válaszul.
-Srácok! Ezt nem hiszem el! Ezek miatt az idióták miatt, most az egész barlang úgy néz ki, mint egy csatatér. Mondjuk az is volt... - gondolkozott el Rose egy pillanatra. - És nézzétek mi lett a könyvtár ajtajával - mutatott a bejárat felé.

Éppen meg akartam mondani a lánynak, hogy én voltam az, aki kiszakította a helyéről, (mondjuk Cardonnak is volt hozzá köze), amikor hirtelen egy barna fénynyaláb vágódott a mennyezetbe, Rose feje fölött. Cardon lassan felállt, miközben a hatalmas világító kristályok, mind barátnőm felé kezdtek zuhanni.
Egyszercsak a kristályok mind megálltak a levegőben, majd Cardon felé vették az irányt. A férfi elhajolt néhány kisebb darab elől, néhány nagyobbat pedig szétrobbantott, de nem volt elég gyors, így a kristály darabok hamar csapdába ejtették.

-Mire mennétek nélkülem! – hallottuk meg Kaden hangját a könyvtár bejárata felől, ahogy lassan, de biztosan felénk közeledik.
-Hála égnek, hogy jól vagy! – borult Rose a fiú nyakába, akit láthatólag váratlanul ért a dolog. Barátnőm néhány másodperc múlva kapcsolt, hogy mit is csinál éppen, és gyorsan hátra lépett párat. – Úgy értem... khm... köszi szépen az izét a kristályoknál! – pirult el egy kicsit, amit látva, Nate-tel sokat sejtve egymásra pillantottunk.
-Nincs mit! Bármikor! – húzta ki magát Kaden. – Viszont úgy látom itt végeztünk, szóval jobb ha eltűnünk, mielőtt kiszabadítja magát ez az idióta. – mutatott a háta mögé.
-Na menjünk! – indult meg velem Nate a csigalépcső irányába.
-Várjatok! - torpantam meg - Nem hagyhatjuk így itt a könyvtárat neki! Mi van, ha olyan információkat szerez a könyvekből, amik megállíthatatlanná teszik?
-Igaza van! – értett egyet velem Rose.
-Nincs erre időnk, mennünk kell. Ha tud a lejáratról, akkor előbb vagy utóbb úgyis megtalálja a módját, hogy lejusson, az egész könyvtárat pedig úgysem tudjuk elrejteni előle.
-Pontosan! – helyeselt Kaden. Rose és én csak összehúztuk a szemöldökünket, és éppen tiltakozni akartunk az elnyomás ellen, amikor Cardon felől egy hatalmas robbanást hallottunk.
-Oké, menjünk innen! – adtam be a derekam, teljesen önszántamból, és még véletlenül sem egy elmebeteg férfi nyomására, aki meg akar ölni minket...
-Na, én is ezt mondtam! – sietett előre Rose, mintha puskából lőtték volna ki.

Kaden valamit mormolva elhajított egy agyag figurát, ami egy, két méter magas emberré változott. A fiú megparancsolta neki, hogy tartsa fel a férfit, amíg csak tudja, hogy legyen időnk elmenekülni.
Az életrekelt agyagdarab megindult Cardon felé, mi pedig belevetettük magunkat a felfelé vezető csigalépcső sötétjébe.