Miután megérkeztünk az iskolához, egyfajta nyugtalanság fogott el. Mintha minden irányból figyelnének, de pontosan tudtam, hogy nincs a közelben senki más rajtunk kívül.
Amíg Noah és Kaden előre mentek körülnézni, addig mi Nate-tel bevezettük a pegazusokat az erdőbe, hogy még véletlenül se szúrja ki őket senki az Akadémia ablakaiból. Mivel a cél az volt, hogy a lehető legjobb búvóhelyet találjuk nekik, így muszáj volt beljebb mennünk az erdőbe, hogy 4 kifejlett szárnyas lovat jól el tudjunk rejteni, ugyanis most nem nyulakról van szó, akik az erdő széli bokrokba rejtőzködnek.
Ahogy mentünk egyre beljebb az erdőbe, úgy kavarogtak a gondolataim is. Nate-re néztem, majd vissza az ösvényre, majd megint a fiúra, majd megint vissza az ösvényre... Megfogadtam magamnak, hogy nem szólok a dologba, de egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.

-Mi bajod van Noah-val? – tettem fel a kérdést minden előzetes nélkül, ami csak úgy kirobbant belőlem. Ennek hallatára Nate megbotlott egy fa gyökerében és majdnem hasra is esett, ha nem tartották volna meg a pegazusok, akik csak kíváncsian bámulták a fiút, hogy miért akar a földre hasalni.
-Hogy mi? – nézett vissza rám.
-Hogyhogy mi? Valamit tett ellened? Vagy egyszerűen csak te vagy az, aki ki nem állhatja?
-Ki nem állhatja? Ilyesmiről szó sincs! – tiltakozott.
-Akkor mi bajod vele? – erősködtem. Most már nem engedem el ezt a témát, ha itt alszunk, akkor sem!
-Honnan veszed, hogy bármi bajom lenne Noah-val? – nézte maga előtt a keskeny földutat.
-Hmm... nem is tudom. Mondjuk abból, hogy mióta a táborban vagyunk, úgy viselkedsz vele mintha idegen lenne... Mármint nem ismeritek egymást olyan régóta, de alig szólsz hozzá, és amikor négyszemközt lennétek hirtelen komor leszel és elsietsz. Aznap, amikor a táborba érkeztünk, szinte minden lépését figyelted! Még akkor is, amikor én elvesztettem az eszméletemet, ott aludtál vele a Nagyházban, hogy ne legyen magányos. Azóta teljesen hidegen hagy, hogy mi van vele.
-Fogalmam sincs, miről beszélsz! Nem változott semmi. Egyszerűen csak már nem sebesült és nem szorul arra, hogy figyeljenek rá. Mindez azért volt, mert megsérült és nem akartam, hogy az én felügyeletem alatt rosszabbodjon az állapota. Ennyi – fújta ki a levegőt bosszúsan.
-Én ezt nem így látom. Csak tudni szeretném, mi az igazi oka. Bennem megbízhatsz! Nem mondom el senkinek – érintettem meg a vállát.
-Itt már jó lesz! Innen már biztos nem látszik ki egy tolluk sem – nézett vissza Nate abba az irányba, ahonnan jöttünk, miközben lerázta kezemet a válláról. Szóval kitér a válaszok elől. Hmm... Az biztos, hogy itt több van, mint mondja. Én márpedig ki fogom deríteni. Előbb vagy utóbb...
-Szerintem is! – álltam meg mellette. – De még nem válaszoltál a kérdésemre! – makacskodtam.
-Szerintem meg már éppen elég kérdésedre válaszoltam! – vette feljebb a hangerejét, amely következtében a lovak is riadtan tekintettek irányunkba. Nate lehunyta szemeit, majd orrnyergét kezdte masszírozni. – Ne haragudjatok! – simogatta meg a lovakat. – És te se, Rose! – fordult felém. – Kicsit ideges vagyok, hogy az éjszaka közepén kilógtunk a táborból, amikor nekem őrségben kéne lennem. Ha ezt megtudják, akkor nagy büntetést kapok.
-Ömm... persze, semmi baj – kerestem a hangomat, az előbbi meghökkenésem után. – Akkor mielőbb legyünk túl ezen! – indultam vissza az iskolához.
Nate szorosan jött mögöttem, és hallottam, ahogy megkönnyebbülve sóhajt egyet. Szegény azt hitte, hogy megúszta a vallatását. Milyen kis naív, biztos azt hitte, majd elfelejtem a dolgot. Pedig ha ilyesmiről van szó, akkor olyan a memóriám, akár az elefántnak. És az sem segített a helyzetén, hogy az egész feszült hangulatát, arra fogta, hogy kiosontunk a táborból. Pont belőle nézném ki, hogy minden második éjszaka ezt csinálja.

Mikor már majdnem kint voltunk az erdőből, egy furcsa szürke villanást vettünk észre, ami az Akadémia felől érkezett. Mivel a fák lombjai nagyban korlátozták a kilátásunkat, így nem tudtuk pontosan mi lehetett az, de abban biztosak voltunk, hogy Noah-hoz és Kadenhez van köze.
Gyorsan az iskola bejárata felé vettük az irányt. Épphogy elértük volna a kapukat, mikor Nate lerántott az egyik bokor tövébe, majd számra tapasztotta kezét. Tágra nyílt szemekkel próbáltam ellenkezni, de olyan erősen tartotta a kezét, hogy egy centit sem tudtam mozdítani rajta. Hogy lehet valaki ilyen erős!? Vagy csak én vagyok ennyire gyenge? A saját elmémben lejátszódó kérdésre persze nem jött válasz, de helyette Noah hangját hallottuk meg, ahogy a búvóhelyünkként szolgáló bokor előtt beszél, feltehetőleg hozzánk, ugyanis nagyon halk volt, és szokatlan gyorsasággal hadart. Alig értettem mit beszél, de nagy nehezen ki tudtam venni, hogy mit szeretne.
Vártunk néhány pillanatot, majd kibújtunk a bokorból. Pont időben, ugyanis ekkor lépett be Cardon az iskola kapuin, majd csukta be maga mögött az ajtókat. Ahogy megpillantottam azt a felfuvalkodott hólyagot, azonnal késztetést éreztem rá, hogy jól szájba rúgjam, de gyanítom, hogy az csak rosszabb helyzetbe sodorná Kadent és Noah-t.

-Mit mondott Noah? – kérdezte azonnal a mellettem álló.
-Mindjárt elmondom, de most gyorsan be kell jutnunk! – tartottam szája elé a kezemet, majd intettem neki, hogy kövessen.

Óvatos, de annál gyorsabb léptekkel megindultunk mi is a bejárat felé, közben úgy koncentráltam Cardonra, hogy esküszöm még a szemem is könnybe lábadt a fejem meg valószínűleg úgy nézhetett ki, mint a világ legpirosabb paradicsoma, másszóval nevetségesen.
Nem tudtam, hogy sikerült-e a trükköm, de „áll vagy bukik minden" alapon gyorsan benyitottam az ajtón. Cardon pont ebben a pillanatban készült aktiválni az Akadémia védelmét, de láthatólag belőlünk nem vett észre semmit, pedig pont szemben állt velünk.
Azért az némi megnyugvással töltött el, hogy nem hiába voltak azok az idegtépő gyakorlati órák a Hüpnosz kölykökkel. Legalább látszik az eredménye.
Az ajtó becsapódása volt még egy kritikus pont, ugyanis eddig csak a szemre tudtam hatni az erőmmel, de most úgy tűnt, sikerült a férfi hallását is megtévesztenem, ugyanis semmit nem észlelt az ajtócsapódásból, ami nem pont a leghalkabbra sikeredett...
Nate és én lassan a fal mellé oldalaztunk, miközben Cardon valami furcsa szavakat mormolt maga elé, amiket még pont meghallottam, habár fogalmam sem volt, hogy mit jelenthetnek. Praesidium Activated? Ha lehetne úgy, hogy én is értsem!?
Noah-t és Kadent ezután elráncigálta a férfi, de nem árulta el hová, hiába próbálta rávenni barátom, hogy ossza meg velünk is a terveit.

-Na most meg mi a frász legyen? – bosszankodott Nate.
-Semmi! Az, amiért idejöttünk – mondtam határozottan.
-Hogy mi? Te nem láttad, hogy Kaden eszméletlenül lebegett annak az idiótának a karmai között, Noah pedig meg volt kötözve, valami villogó varázs kötéllel?
-Persze, hogy láttam, de te láttad, hogy mit tátogott Noah!? Azt, hogy siessünk. Szóval sietni is fogunk.
-Jó, akkor gyorsan szabadítsuk ki őket! – indult meg Nate abba az irányba, amerre Cardon ment.
-Nem erre gondolt – húztam vissza a karjánál fogva. – Azt mondta a bokornál, hogy menjünk a könyvért, addig ő megoldja valahogy a dolgot.
-Egyedül? Úgy érted, hagyjuk, hogy egyedül harcoljon azzal az alakkal, úgy, hogy még a csuklója is össze van kötve? Így még az erejét sem tudja használni! – járkált ide-oda mellettem a fiú, idegességeben. Szóval ezek szerint aggódik Noah-ért.
-Én bízok benne. Ha azt mondta megoldja, akkor meg is fogja oldani. Különben sem hiszem, hogy egyedül lenne. Kaden bármelyik pillanatban magához térhet, és ő nem volt megkötözve. Simán kiszabadíthatja Noah-t, utána meg ketten lesznek egy ellen... Különben is, a mi dolgunk most a könyv megkeresése.
-Rendben! De akkor sem tetszik ez nekem – nyugtázta Nate, mire csak megpaskoltam a vállát.
-Tudom, tudom, de most ezt le kell nyelned. Nem minden lehet úgy, ahogy te akarod. Ja és mielőtt elfelejtem. Noah azt is mondta, hogy valami védő varázslatot használ Cardon, ami az egész Akadémiát közrefogja. Szerintem van köze azokhoz a szavakhoz, amiket akkor mondott, amikor besurrantunk. Valahogy úgy hangzottak, hogy Preasudum Activated...
-Úgy érted, Praesidium Activated? Vagyis Védelem Aktiválva latinul... Nagyon furfangos – ironizált.
-Jó, örülök, hogy tudsz latinul, de most nem koncentrálhatnánk inkább a könyvre? Miután megtaláltuk, utána tudunk segíteni Noah-nak és Kadennek. – Nate határozottan bólintott, majd elindultunk a Ceremónia terem irányába, ahol ez az egész agybaj elkezdődött.