A Nap már lemenőben volt, mikor az étkező pavilonhoz vezető úton összetalálkoztunk Clarisse-szal és néhány „barátjával" (Akik szerintem csak azért lógnak vele, mert félnek a lánytól...Tipikus).
Nagyon drukkoltam magunknak, hogy sikerüljön észrevétleneknek maradnunk, ugyanis ha Clarisse bármiféle negatív megjegyzést tesz ránk és a táborban való tartózkodásunkról, akkor Rose tutira neki megy és nem tudom biztosan, hogy ki nyerné azt a harcot. Az viszont egyértelmű, hogy mindkettőt súlyos sérülésekkel kéne a gyengélkedőre szállítani.
Talán Clarisse fejében is megfordulhatott egy ehhez hasonló gondolat, ugyanis ránk nézett és éppen nyitotta volna a száját, amikor egy szánakozó grimasz kíséretében inkább elfordult és a mellette lévőkkel kezdett el beszélgetni, akiktől csak egy-egy lenéző pillantást kaptunk. Tutira rólunk volt szó, de ahogy megállapítottam, ez rajtam kívül senkit sem izgatott.
Amíg elértünk a fehér oszlopos építményhez, sok táborozó kezdett sutyorogni a hátunk mögött, de láthatólag Rose és Kaden elvoltak egymással. Valamiről nagyon heves eszmecserét folytattak.
Mikor odaértünk az étkezőasztalokig, ahol a jelek szerint enni fogunk, hirtelen feszült csend telepedett az összes félistenre. A táborozók kíváncsísággal és gyanakvással kevert tekintettel méregettek minket. Néhányan halkan suttogtak a mellettük ülő fülébe, de rólunk egy pillanatra sem vették le a szemüket. Rose és Kaden mintha semmit sem vettek volna észre az egészből, fogták magukat és leültek a legközelebbi asztalhoz miközben még mindig beszélgettek... de az is lehet, hogy inkább veszekedésnek mondanám.
Az asztalnál ülők elég vicces fejet vágtak, ugyanis akkorára tátották a szájukat, hogy egy lapostányér könnyűszerrel befért volna rajta. Nem értettem, mi bajuk lehet, így lassan én is elindultam, hogy leüljek Rose mellé, aki a beszélgetés közben hevesen gesztikulált.

- Bocsika, de itt nem ülhettek! - szólt oda nekem egy lány, aki idő közben valahonnan a hátam mögé került - Itt csak Aphrodité gyermekei ülhetnek és ahogy elnézlek titeket, egyikőtök sem hallott még a megfelelő arcápolásról - fintorgott a lány.
- Bocsi, mi van? - fordult hátra Rose, abbahagyva az eszmecserét. Biztos megérezte, hogy éppen sértegetik.
- Az van, hogy mindjárt hányok a töredezett végű hajadtól - folytatta a mögöttem álló.
- Ne haragudj, de mit képzelsz, ki vagy te!? - állt fel Rose a helyéről.
- Drew! Ezt kedvesebben is lehet közölni! - kocogott oda hozzánk Nate, akinek egy jókora kötés díszelgett a felkarján.
- Az meglehet, de így legalább az egyikük már nem ül az asztalunknál - méregetett minket undorral Drew.
- Na gyertek innen mielőtt még a végén sírva fakad! - fordult felénk Nate.

Elvezetett minket a Hermész bungallósok asztala mellett, akik éppen a késekkel kardoztak, majd néhány üresen álló asztal előtt haladtunk el, mire Mr. D és Kheirón asztalához értünk.

- Gondolom nem probléma, ha inkább itt esztek - mutatott a nagy asztalra a fiú - , az ülésrendeket mindig szigorúan veszik a táborozók. Komoly harcok is voltak már belőle az Árész és az Appolón bungallósok között.
- Persze teljesen megfel...
- Mi az, hogy itt esznek!? Ezek a kémek? Ezek a semmirekellő potyautasok? - szakított félbe a bor istene.
- Ugyan, Dionüszosz! Te is tudod jól, hogy nem kémek! Ez csak a buta paranoiád - szólalt meg Kherón is - Üljetek le nyugodtan! - mutatott az üres helyekre.
Dionüszosz valami olyasmit motyogott az ég felé, hogy „azért ekkorát nem vétkeztem", de fogalmam sem volt ezt mégis kinek és miért mondja, de több eszem volt annál minthogy megkérdezzem tőle. Nate közben helyet foglalt a saját asztalánál, ahol láthatólag sok kérdést kapott a féltestvéreitől, és a felénk forduló fejek láttára szerintem a legtöbb velünk kapcsolatos volt.

A feszültség lassan kezdett megtörni és a táborozók jobbnál jobb falatokkal rakták tele a tányérjaikat. Volt mindenféle hús, különböző módon elkészítve, többféle krumpli, de ahogy láttam az egyszerű sültkrumpli aratta a legnagyobb sikert. Volt aki vanília fagylaltot vacsorázott sültkrumplival, amit nem igazán tudtam hova tenni, de egy vállrántással túltettem magam a dolgon. Rengeteg féle gyorskaját láttam a Hermész bungallósok tányérjain, ezzel szemben az Aphroditések szinte mindegyike csak salátát szedett a tányérjára.
Amikor már éppen kezdtem volna enni a saját kajámat, mindenki felállt és a helyiség közepén lobogó tűzbe dobott valamit a tányérjáról. Rose-zal és Kadennel váltottunk egy furcsálló pillantást, majd úgy láttuk helyesnek, ha mi is utánozzuk őket. Így mindhárman megváltunk a tányérjaink tartalmának felétől és kissé kelletlenül mentünk a helyünkre. Ha jól tippelek valamiféle áldozás céljából égeti el mindenki a legjobb falatjait, aminek szerény vélemény szerint inkább a maradék felelne meg, de itt ez a szokás...
Viszont így már legalább rájöttem, hogy azért van mindenki tányérján annyi minden, hogy aztán maradjon is nekik mit enni...

Miután elfogyasztottuk a megmaradt ételünket, Kheirón vezetésével mindenki elindult egy hatalmas tábortűz irányába, ami körül már néhány fürgébb táborozó el is foglalta a szokott helyét.

- Imádom a tábortüzes énekléseket! - ment el mellettünk Lily és éppen azzal a szőke fiúval beszélt, akit a gyengélkedőn is láttam. Ő csak helyeselve bólogatott.
Éneklés? Ajjaj! Ha én énekelni kezdek, akkor ott valami nagy katasztrófa közeleg, és ez tény!

Lassan mindenki elhelyezkedett, így mi is lekuporodtunk néhány üresen hagyott helyre. Nate négykézláb mászva a földön átküzdötte magát a mellettünk ülőkön és kényelembe helyezte magát mellettem. Nem tudtam mire vár mindenki, de én is azt tettem amit a többiek: bámultam ki a fejemből.
Néhány másodperc múlva Kheirón állt meg a félkörívben körülült tábortűz mellett, ami meglepetésemre lilás fényekben játszott és mintha kisebb lett volna, mint amikor ideértünk.

- Tudom, hogy még mindig bizonytalanok vagytok a jövevényekkel kapcsolatban - szólalt meg a kentaúr, miközben ránk mosolygott - , de biztosítalak benneteket, hogy nincs mitől tartanotok, nem fognak ellenünk fordulni. Ők is ugyanolyan tinédzserek, amilyenek ti vagytok és most bennük is ugyanaz a bizonytalanság található meg, ami bennetek volt, mikor először jöttetek el ebbe a táborba. Kérlek titeket, hogy ne nehezítsétek meg az ő és a ti helyzeteteket, ugyanis mindenkinek egyszerűbb, ha bízunk egymásban... Nem akarok tovább ilyen hangvételű témáról beszélni, főleg nem a tábortűz körül, de láthatjátok, hogy a bizonytalanságotok lilára színezte a lángokat. Legyetek nyitottak és színezzük újra vörösre a tüzet! - emelte fel egyik kezét a kentaúr, miközben hangosan helyeseltek a táborlakók.

A tűz egyre nagyobb és nagyobb lett, miközben egyre élénkebb színeket öltöttek a lángok. Elképedve figyeltem, hogyan van hatással a táborozók hangulata a tűzre. Nate-re néztem egy kis magyarázatért, de ő csak megrázta a fejét és vigyorgott.
Miután kicsodálkoztam magamat, egy hosszú, kócos, vörös hajú lányt vettem észre, ahogy Kheirón mellé sétál és köszönti a kentaúrt.
Őt eddig még nem is láttam.

- Ő a tábor Orákulumja - suttogta a fülembe Nate.
- Komolyan? De azok nem öregasszonyok üveggömbbel? Vagy ez valami modernizált változat? - fordultam felé.
- Nem teljesen - kuncogott a fiú - Bárkiből lehet Orákulum, ha kibírja a teste, hogy egy ősi erő átjárja. Lehet az éppen öregasszony üveggömbbel is, de nem ez a jellemző.
- Minden világos - bólintottam.
Nate éppen szólásra nyitotta volna a száját, amikor Rose véletlenül meglökte, miközben a tábortűz felé haladt.
- Hova megy Rose? - kérdeztem Kaden felé fordulva.
- Fogalmam sincs. Az egyik pillanatban még azt bizonygatja, hogy a tonhal igenis undorító, a másikban meg se szó se beszéd feláll és elindul.
- Sok furcsa szokása van, de ilyet nem szokott csinálni - álltam fel gyorsan, hogy utána menjek. Ha az igaza bebizonyításáról van szó, akkor nincs semmi ami elterelhetné a figyelmét. Most mégis mi üthetett belé!?
- Várj! Én is megyek! - állt fel mellőlem Nate.
- Engem meg ne hagyjatok már itt. - csatlakozott Kaden is, miközben zavartan a körülötte ülőkre nézet.

Hárman próbáltuk átküzdeni magunkat az embereken, miközben Rose-t szólongattuk, de se kép se hang. Egyáltalán nem reagált ránk. Gondoltam rá, hogy az arcába loccsantok egy kis vizet a mellette lévő pocsolyából, de múltkor sem tudtam valami jól irányítani az erőmet, szóval inkább elvetettem az ötletet.

- Nincs valamitek, amivel fejbedobhatnánk? - fordultam hátra a fiúkhoz, de ők csak furcsálló tekintettel néztek vissza rám. - Jó na, csak kérdeztem - másztam át egy alvó Hüpnosz kölykön.
- Hogy jutott oda ilyen gyorsan? - tette fel a legjobb kérdést Nate. - Muszáj lesz megtanítania. Ennek még sokszor hasznát vehetem, ha meg akarok lógni az unalmas gyűlésekről.

Éppen mondtam volna, hogy pár másodperc és megkérdezheti tőle, amikor a tábortűz hirtelen hatalmasat robbant és sistergésbe kezdett, majd halványzölddé változott.
A vöröshajú, aki eddig Kheirón és a tűz mellett állt, hirtelen megmerevedett, majd a szájából és szeméből sűrű zöld köd szállt ki, ami megegyezett a tábortűz színével.
A táborozók abbahagyták a beszélgetést és érdeklődve figyelték az eseményeket.
Gyorsan Rose-ra kaptam a tekintetem, aki ebben a pillanatban ért a vöröshajúval szembe, a tábortűz másik oldalára, ami hirtelen két színben kezdett el lángolni. A Rose-hoz közelebbi fele rózsaszínesen, az orákulumhoz közelebbi fele, pedig zölden gomolygott.
Hirtelen elhallgattak a tücskök, a szél nem fújt tovább, az egész táborra némaság szállt. Hiába próbáltam kiáltani Rose felé, hogy menjen a tűz közeléből, valahogy nem jött ki hang a számon. Olyan volt, mint azokban az álmokban, amikben hiába kiabálok, senki sem hallja meg.
A két lány egymással szemben állt a tűz körül és egyszerre nyitották szólásra a szájukat. Olyan hangon szólaltak meg, mintha egyszerre lennének fiatalok és öregek, férfiak és nők. Mintha egyszerre az összes táborlakó hangján szólnának hozzánk, még a tücskök ciripeléséhez hasonló hangokat is ki lehetett hallani: