Azt hiszem ilyen gyorsan még sosem végeztem el a reggeli rutinomat. Olyan sebességgel mosakodtam meg, öltöztem át és mostam meg a fogam, hogy szabályosan meglepődtem magamon.
Kirobbantam a Nagyházból, és a beosztást magam elé tartva, azonnal a hátoldalán található térkép, megjelölt helyszíne felé kezdtem el rohanni.
Út közben elhaladtam néhány táborozó mellett, akik éppen Nate-tel beszélgettek. Odaköszöntem a fiúnak, de ő nem reagált semmit, mintha meg sem hallott volna. Ellenben a mellette állók intettek felém egyet, ami azt jelenti hogy elvileg mindannyiukhoz eljutott a hangom. Talán rossz kedve van? Vagy valami rosszat mondtam tegnap? Sajnos nem emlékszem túl sok mindenre az estéből... minden olyan gyorsan történt.
Megráztam a fejem és siettem tovább, ugyanis nem késhettem el a legelső órámról... még akkor sem, ha valami miatt képtelen voltam elengedni a témát.
Az óra egyébként egy kisebb tisztáson volt, a tótól nem messze. Nem a legjobb emlékek fűznek ehhez a helyhez, de nincs mit tenni. Remélem nem történik meg a múltkori és nem bolondul meg a mágiám.

-És itt van a legújabb tagunk is! - nyújtotta felém a kezét, egy nálam talán egy-két évvel idősebb lány, aki szintén narancssárga pólót viselt. - Éppen most kezdtük volna az alapokkal. Ülj le a többiekhez! - mutatott a fűre leterített takarókra.
Leültem a jobb oldal legszélére, a lánnyal szemben és próbáltam normalizálni a légzésemet, ugyanis a futástól még mindig ezerrel vert a szívem. -Nos, a késők kedvéért - nézett rám az előttünk álldogáló lány - újra bemutatkoznék. Sophie-nak hívnak és én leszek egy ideig a tanárotok.
Megtanuljuk mindenki képességének az alapjait és, hogy ezeket, hogyan tudjátok hasznosítani akár egy-egy harc során. Ahogy haladunk előre az anyaggal, igazi szörnyekkel is fogunk harcolni, de persze az én felügyeletem alatt. Mivel én vagyok a Hekaté bungalló legidősebb tagja, így Kheirón engem bízott meg, hogy mindenkiből a maximumot hozzam ki. Szóval mindenki vegye úgy a szavaimat, mintha magától a tábor vezetőjétől hallaná! - mosolygott ránk, ami miatt nem tudtam eldönteni, hogy most fenyeget minket, vagy csak szimplán tájékoztat a felállásról. -Szóval! - csapta össze tenyerét - A mai óra egy elméleti óra lesz, ahol rendbe tesszük mindenki fejében a mágia fogalmát... Ti ketten! - mutatott a két előttem ülő lányra, akik éppen egymással beszélgettek, ügyet sem vetve Sophie-ra. - Hogyan írnátok körül a mágiát? - A két táborozó csak megszeppenve néztek hol egymásra, hol a tizenéves tanárunkra. Sophie várt egy keveset, hogy a szituáció kellően kínos legyen, majd megválaszolta a saját kérdését. - A mágia rendkívül sokszínű dolog, ezerféle arcot tud felölteni és sokkal bonyolultabb tudomány, mint simán hadonászni a karotokkal. Nem elég tudni, hogy mit hogyan kell csinálni, érezni kell. Aki képes kordában tartani az érzelmeit és a megfelelő pillanatban kiengedni vagy éppen elhomályosítani őket, az biztos úton halad a siker felé. - Mondandója közben néhány kavicsot emelt fel a talajról, majd lebegtetni kezdte a tenyere felett, és úgy folytatta a bevezetőt. - A mágia továbbá nagy precizitást és összpontosítást igényel. Egy apró figyelmetlenség és olyan hibát vétetek, amit talán sosem tudtok helyrehozni - mondta, miközben egy hirtelen mozdulattal a kisebb kavicsokat egy furcsa, nagyobb, eldeformálódott kővé olvasztotta össze, majd hanyagul a fűbe ejtette. - Ezért is fontos, hogy mindenben pontosan kövessétek az utasításaimat és a tanácsaimat, hogy az ilyesféle kellemetlenségeket elkerüljük. - nézett le az eldeformálódott kőre. - Most, hogy mindenki tudomásul vette, hogy ez közel sem egy kis abrakadabra itt, egy kis abrakadabra ott, kezdhetjük az alapokat!

~×~

Mint utólag kiderült itt a táborban nem időre van szabva egy-egy tanóra hossza, hanem addig tart, amíg egy téma végére nem érünk. (Mostmár értem, miért voltak félórás hézagok az órák között a beosztásban)
Miután vége lett az első mágiahasználati órámnak, szomorúan vettem tudomásul, hogy megint rohanhatok, ugyanis nemsokára kezdődik a harcismereti órám, de a fegyveremet még nem kaptam meg Nate-től, szóval előbb őt kell előkerítenem.
Viszonylag sokat kellett mászkálnom, mire megtaláltam a fiút. Éppen egy eltört karddal a kezében ment a Héphaisztosz bungalló felé, miközben egy törölközővel, a nyakán lévő izzadságot törölte le. Bizonyára most lett vége az egyik órájának és a törött kardból, na meg az arcából arra következtettem, hogy nincs a legjobb kedvében és valami nagyon elvonhatja a figyelmét.

-Nate, várj egy kicsit! - rohantam utána, mielőtt még teljesen eltűnne előlem - Szia! Nemsokára kezdődik a második órám és csak meg szerettem volna kérdezni, hogy mit tudsz a botomról, amit a fegyvertárból választottunk. Készen van már? - néztem a szemébe, (legalábbis próbálkoztam vele, de ő mindig úgy fordította a fejét, hogy rám, de ne a szemembe nézzen).
-Ömm... igen, már oda akartam adni, csak nekem is dolgom volt - mutatta fel mellékesen a törött kardot.
-Komolyan? - jöttem izgalomba, ugyanis még sosem volt gyűrűvé alakuló mágikus fémből készült fegyverem (nem mintha minden sarki boltban kapható lenne...).
-Igen, itt van! - vette ki a zsebéből a teljesen egyszerű, ezüst karikát.
-De jól néz ki! Köszönöm! - vettem el tőle az ékszert.
-Ne nekem köszönd, hanem Tysonnak! - válaszolta a fiú, és már indult is tovább az útjára. - Most még van pár dolgom, amit el kell intéznem! - kiáltotta vissza a távolból, meg sem várva, hogy mit válaszolok rá, és sietve távozott.

Ez azért kicsit meglepett, hogy még egy normális köszönésre sem méltatott. Pedig még meg akartam tőle kérdezni, hogy hogyan működik ez a gyűrű. Nem akarom véletlenül szétzúzni vele az ujjaimat...
Szemforgatva indultam el a második órámra, ami ha jól olvasom Kheirónnal lesz.
Na akkor ez biztosan jó lesz!

~×~

-Oké, elég lesz mára! - hallatszott a kentaúr hangja, amit egyfajta áldásként fogtam fel és ahogy körbe néztem, ezzel nem csak én voltam így. Körülbelül 50 percen keresztül rohangáltunk ide-oda miközben az első 10 perc alatt elmagyarázott fogásokat kellett gyakorolnunk. Addig nem csinálhattuk a következőt, amíg Kheirón azt nem mondta, hogy "mostmár jó lesz így, mehet a következő".
Hangsúlyoznom sem kell, hogy majdnem én szarakodtam a legtovább a különböző mozdulatokkal. Mintha saját magam ellen dolgoznék ezzel a bottal. Még az is 6 percbe telt, hogy kiimádkozzam a fegyvert a gyűrűből... vagy maga a gyűrű a fegyver...? Fogalmam sincs, hogy ez hogyan működik! De most nem is lényeges. Az a fontos, hogy már elő tudom hívni a fegyveremet anélkül, hogy saját magamat nyársalnám fel vele... ez már legalább haladás.

~×~

Így ment ez az elkövetkező néhány napban. Próbáltam tartani az iramot a többi táborozóval. Rengeteget megtanultam a mágia és az elemek használatának történetéről, amik jól jönnek a gyakorlatban is.
Időközben Tysonnal is megismerkedtem, aki rettentően bánta, hogy nem sikerült megjavítania a karperecemen lévő repedést és hiába mondtam neki, hogy semmi baj, még így is bűntudata van miatta. Azóta próbálom meggyőzni, hogy tényleg nincs semmi gond.
Rose és én kezdünk egyre jobban belerázódni a képességeinkbe, habár mindkettőnknek vannak furcsa pillanatai, amikor úrrá lesz rajtunk egy érzés, hogy nem mi irányítjuk az erőnket, hanem az erőnk irányít minket. Fogalmam sincs mi lehet az oka, de biztos az összpontosítással függ össze...
Nate... na ő még mindig furcsán viselkedik, egyszavas válaszokat ad a kérdéseimre, a tekintetemet kerüli és ha teheti mindig talál valami elfoglaltságot, amikor véletlenül kettesben maradnánk, akár egy pillanatra is. Rose már többször is elhatározta, hogy jól elbeszélget majd vele, hogy mégis mi ez a hirtelen távolságtartás, amivel teljesen összezavar engem, de muszáj voltam leállítani, ugyanis biztos vagyok benne, hogy a fiúnak megvan az oka rá és különben sem tartozik magyarázattal, hiszen nincs sok közünk egymáshoz. Segített elmenekülni egy elmebeteg elől. Ennyi. Bárki megtette volna... azt hiszem...
A fontos most az, hogy míg Rose mesterien kezd bánni a tőrjeivel, addig én Sophie segítségével a lehető legtöbbet hozom ki a mágiámból.
Kheirón megtanít minket bánni a fegyvereinkkel. Az Aphrodité gyerekek tanítanak néhány tábori szokást két edzés között, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés. Az Athéné bungalló lakói a szörnyekről tartanak egy tágabb ismertetőt minden délután vacsora előtt.
Megtanuljuk Hermész gyerekei segítségével a környezetünkben megtalálható tárgyakat alkalmazni és a javunkra felhasználni egy-egy harc során, ami nagyon hasznos, ha valami miatt nem működik a képességünk és a fegyvereink sincsenek elérhető távolságban.
Idő közben megismerkedtem Rachellel, akit Rose valamilyen nyári táborban ismert meg néhány évvel ezelőtt. Egészen hasonlít egymásra a két lány személyisége, de azért még így is pótolhatatlan az én Rose-om.
Már kezdtem megszokni a táborban töltött napokat és az a tudat hajtott előre, hogy amikor készen állunk, megállítjuk Cardont bármire is készül. Minden egyes kudarc után kétszer akkora erőbedobással folytattuk az edzéseket, mert tudtuk, hogy szüksége van ránk az Akadémiának.
Így is éppen eleget várnak ránk, de nem mehetünk felkészületlenül, hiszen könnyen lehet, hogy rajtunk kívül nincs más, aki segíthetne. Csak egyetlen esélyünk van, amit nem szúrhatunk el.