Az épület kívülről nem tűnt kifejezetten nagynak, de a belseje ennek ellenére igen tágasnak hatott. A falon lévő polcokon különböző trófeák sorakoztak, melléjük hatalmas bronz és réz pajzsokat függesztettek. Az egész helyiség egyfajta fegyverlabirintus volt, ugyanis a különböző fegyvereket tartó állványok, külön folyosókat képeztek. Voltak tőrök, dobócsillagok, dobókések, kardok ezerrel, lándzsák, különféle anyagból készült botok, sisakok, lábszárvédők egy szóval minden, ami egy jófajta háborúzáshoz kellhet.

-Mennyi fegyver! – tátottam el a számat – És én még azt hittem, hogy az Akadémiának van a legnagyobb gyűjteménye a fegyverek terén pedig egyértelmű, hogy a Félvér-tábornak.
-Valójában ez itt mind csak az Árész bungallósok tulajdona.
Rengeteget nyertünk különböző játékokon, de vannak olyanok amiket külön nekünk készítettek a küklopszok vagy a Héphaisztosz bungallósok, és akad itt olyan is, amit több száz éve szereztek meg Árész gyermekei, de azok többnyire csak dísznek vannak, ugyanis nem a legélesebbek közé sorolhatók.
-Úgy érted, hogy minden bungallónak van egy külön fegyvertára? – próbáltam elképzelni, hogy hány hadsereget lehetne felfegyverezni ennyi mindennel.
-Mivel Árész a háború istene, ezért logikusan nekünk van a legtöbb fegyverünk a táborban. A többi bungallónak maximum az ágyuk alatt, vagy a falon van néhány kard és tőr. – düllesztette ki a mellkasát büszkén. - Meg különben sem tudna sok mindent kezdeni egy Démétér kölyök ennyi fegyverrel. Ők jóformán csak a metszőollókat használják, viszont azt profin. Soha ne idegesíts fel egyet se közülük, ha éppen olló van nála! – indult meg beljebb a fiú.
-Ezt jól az eszembe fogom vésni – jegyeztem meg, majd egy kis bámészkodás után követtem.

Hihetetlen, hogy mennyi féle színű, mintájú és anyagú fegyver van itt felhalmozva.
Néhány kilógó kard markolatában meg is botlottam, de igazából megszoktam, hogy még egy fűszálban is képes vagyok elesni, szóval ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget. Csak a szokásos szerencsétlen énem.

-Szóval milyen fegyverrel harcoltál eddig? – szegezte nekem a kérdést Nate.
-Hát...dobókéssel...de eddig még csak egyszer próbáltam és az is elég gyászosan ment. – vakartam meg a tarkómat.
-Akkor lehet, hogy valami mást kéne választani. Van valami elképzelésed?
-Ami azt illeti, nem is ismerem a fegyvertípusokat, csak annyit látok, hogy nesze ez itt egy kard. Szóval mutass inkább te valamit! – böktem rá az ujjammal.
-Jó, akkor erre gyere! – mutatott Nate egy kisebb állványra, amin vegyesen sorakoztak a kardok és a különféle botnak kinéző fegyverek.
-Ezek meg mik? Csak nem túrabotokkal kell majd harcolnom?
-Igazából én a kardokra gondoltam itt feljebb, de ha jobban megnézlek, akkor hozzád nem is illik annyira a penge.
-Mivel nem tudom, hogy ez jónak vagy rossznak számít-e, ezért inkább bóknak veszem.
Hidd el, hogy jobban jársz! – próbáltam hatásosan fenyegetni, ami valljuk be, nem nekem lett kitalálva.
-Jaj, de megijedtem! – grimaszolt a fiú, amit csak egy lábontaposással jutalmaztam. – Jó, na, azért megölni nem kell! – mosolygott tovább.
-Inkább add azokat a botokat a francba is! – próbáltam témát váltani.
-Jólvan, szóval a lényege ezeknek a fegyvereknek, - mutatott a „túrabotokra" - hogy nem halálosak, vagyis nincsen bennük penge, így csak arra alkalmasak, hogy valakit ártalmatlanítani lehessen, de megölni nem. Szerintem ez sokkal jobban passzolna a személyiségedhez, mint egy dobókés.
-Ami azt illeti, ezt eltaláltad! - helyeseltem. Szerintem úgy is lehet győzedelmeskedni, ha nem öljük meg az ellenfelünket. Így nekünk sem lesz bűntudatunk és pont ez a könyörület akadályozza meg azt, hogy lesüllyedjünk más szintjére.
-Na mondom én! - mosolygott Nate - De vissza a fegyverhez!
Amint te is láthatod, nem éppen egyszerű ezeket csak úgy belegyömöszölni egy hátizsákba, vagy felcsapni a hátadra, úgyhogy másképpen oldjuk meg a dolgot. A legtöbb fegyvert át lehet alakítani egy kisebb, hordozható tárggyá, ami általában valamilyen ékszer szokott lenni, de láttam már olyat is, ami éppen egy toll formáját képes felvenni. Az ehhez hasonló különleges fegyvereket a küklopszok készítik.
-Ez de ötletes! És ez mivé tud átalakulni? – mutattam rá az ezüstös botra, Nate kezében.
-Éppen ez a lényeg. Még semmivé. De van egy jóbarátom, Tyson, aki küklopsz és szívesen megcsinálná, ha megkérem. Holnapra már készen is lenne. Csak az az egy kérdés maradt, hogy mivé tudjon átalakulni?
-Ömm... mindenképpen olyasvalamivé, ami kicsi, könnyű és mindig nálam lehet.
-Mit szólnál mondjuk egy gyűrűhöz?
-Az tökéletes lenne – mondtam boldogan, ugyanis én is pont erre gondoltam.
-Rendben, akkor ezt később majd odaadom Tysonnak – helyezte vissza az állványra a fegyvert.
-Akkor most, hogy ez is megvan a szállásunk előtt nem baj, ha még lemegyek egy kicsit a tópartra? – kérdeztem kifelé menet a fegyvertárból.
-Persze, nyugodtan! Nem baj, ha én is csatlakozom egy darabig...? Úgyis onnan nem messze lesz egy edzésem.
-Gyere nyugodtan. Legalább nem leszek egyedül – jegyeztem meg mellékesen a második mondatot.

Néhány perc múlva, már a tónál ültünk, lábunkat a vízbe lógatva és csak élveztük a csöndet és az enyhe szellőt. Olyan nyugalmas volt, hogy úgy éreztem ülve elalszok. Tisztára mintha transzba kerültem volna.

-Mi az a csuklódon? – kérdezte váratlanul Nate.
-Ja, ez? Ez csak az a karkötő, amit akkor kaptam, amikor az erőmet is. Semmi extra – kezdtem el forgatni az ékszert, amiről időközben meg is feledkeztem.
-Olyan mintha megrepedt volna az a kő! – mutatott a kék vízszimbólumra a fiú. És tényleg. Valóban volt rajta egy repedés, ami középen futott végig a kék kövön.
-Ezt eddig észre sem vettem – próbáltam jobban szemügyre venni. - De mikor történhetett? Pedig alig van meg két napja és máris eltörtem. Remélem meg lehet javítani! – forgattam aggódva a csuklómon.
-Szerintem biztosan tudunk tenni valamit az ügy érdekében. Ha megengeded, akkor ezt is odaadhatom Tysonnak, aki majd a bottal együtt megcsinálja.
-Az nagyon jó lenne, köszönöm! – adtam át neki a karperecet – Remélem nem lesz nagy munka...
-Tysonnak biztosan nem. A keze méretei ellenére is, igen ügyes az aprólékos dolgokban. A legtöbb küklopsznak bele van ivódva a DNS-ébe.
-Akkor örülök, hogy jó kezekben hagyom – fordultam vissza a tó felé kissé megnyugodva.
-Nekem lassan indulnom kell, de majd este még találkozunk a tábortűznél. Tudod, hogyan kell eljutni a Nagyházig?
-Ha a Nagyház az ideiglenes szállásunkat takarja, akkor igen. Emlékszem merre indultak el Rose-ék.
-Rendben, akkor én mentem edzeni – emelte ki lábát a vízből. - Ha minden igaz, akkor a szobátokba viszik majd a beosztásokat. Nem tudom pontosan mikor, de szerintem már lassan készen lesznek - mondta miközben felvette a cipőit. - További jó láblógatást! – intett, majd elindult vissza az aréna felé.
-Sok sikert! – kiáltottam utána, de kétlem, hogy meghallotta volna. Mindegy akkor...

Visszafordultam a víz felé és egy kis bámészkodás után úgy döntöttem, hogy gyakorlok egy kicsit.
Kihúztam lábamat a vízből, majd felvettem az alapállást. „Nagyon fontos a csuklómozgás." Emlékeztem vissza az igazgató szavaira.
Kinyújtottam a karomat, majd lassú mozdulatok kíséretében elképzeltem, ahogy egy focilabda méretű vízgolyó emelkedik ki a tóból. Sajnálatomra nem sikerült. Pedig ahhoz képest, hogy nemrég valaki fejébe robbantottam egy egész vécét, eléggé gyászos teljesítményt nyújtottam.
Megpróbáltam egy teniszlabda méretű gömbbel is, de az sem sikerült. Ezután egy pingponglabda méretével próbálkoztam, de semmi sem történt.

-Most ugye csak szórakozol!? – kiáltottam a víznek, ami csak néhány felszínre úszó buborékkal válaszolt. – Remek, úgy tűnik máris elfelejtettem mindent, amit eddig tanultam – mondtam magam elé bosszúsan.

Mérgemből még egy utolsó próbálkozást megkíséreltem, de nem történt semmi. Pár másodperc elteltével, amikor már éppen menni akartam, hirtelen nyomást éreztem a gyomromban és a karjaim is elnehezültek, mintha valami rettenetes súlyt tartanának. Az elképzelt vízgömb helyett, egyszer csak egy nagyobb ajtó méretű vízoszlop emelkedett ki a tóból. Próbáltam leállítani, de mintha nem én irányítottam volna az eseményeket, pedig tisztán éreztem, hogy az én erőm csinálja mindezt. Majd amikor a vizoszlop már teljesen a levegőben volt hirtelen jéggé fagyott és felém lendült.
Annyira váratlanul ért a dolog, hogy csak álltam ott mozdulatlanul és tátott szájjal, mint egy rakás szerencsétlenség miközben figyeltem, ahogy egy jégből készült bejárati ajtó száguld felém iszonyú sebességgel.

Nagyon Boldog Karácsonyt Mindenkinek! 🎄🎁🌟
Egyetek sok édességet és hajítsátok a legtávolabbi sarokba az összes tankönyvet!
Minden jót!😉❤️