Mikor kiértem a tornácra, egy idegesen járkáló Kaden látványa fogadott. Látszott, hogy a fiú mennyire elmerülhetett a gondolataiban, ugyanis nem vette észre, hogy tőle két méterre megálltam.

-Khm... – próbáltam jelezni egy köhintéssel, hogy már nincsen egyedül.
-Ó! – kapta fel a fejét – Minden rendben van Rose-zal? – lépett közelebb hozzám.
-Igen, rendbe jön – bólintottam – Nagyon erős személyisége van, szerintem az ijedtségen kívül nincs komoly baja, és az égési sérülése sem tűnik súlyosnak.
-Akkor jó! – lélegzett fel megkönnyebbülve, miközben beletúrt sötét hajába.
-Ha már itt tartunk... Te hogy érzed magad? – néztem a szemébe.
-Én jól vagyok! Miért ne lennék jól? Nem engem támadtak meg álmomban! – hadonászott hevesen a kezeivel.
-Na látod, erről beszélek! – mutattam végig a fiún. – Teljesen feszült lettél! Próbálj meg kicsit megnyugodni és mondd el, hogy min gondolkoztál! Hidd el, segíteni fog!
-De én nem is... - kezdte volna, majd a tekintetemre elhallgatott. - Azt hiszem igazad van! – adta meg magát, majd ült le az egyik székbe, amin Mr. D szokott ülni, amikor Kheirónnal kártyáznak.
-Ha ez számít valamit, - ültem le én is – én nagyon megrémültem! Persze inkább csak most kezdek belegondolni az egészbe, hogy vajon mit is láthatott Rose pontosan, és egyre inkább az a benyomásom, hogy ez több volt egy álombéli látomásnál...
-Én is így gondolom! – bólintott. – Az egyiptomi mágusokkal gyakran megesik, hogy álmukban a lelkük egy része kilép a testükből és különböző eseményeket mutat nekik. Ugyanakkor, nem szabad összetéveszteni sem az álommal, sem pedig a látomással! Ezek valós időben történő események és nem csak az agy szüleményei, vagy előre megérzett jövőképek. Szerintem Rose is valami hasonlón mehetett keresztül, de nem tudom, hogy ez hogyan lehetséges, hiszen ő nem mágus...
-Igen, valóban nagyon hasonlónak tűnik – gondolkoztam el. - De majd erről reggel többet fogunk megtudni, ugyanis Rose megígérte, hogy majd akkor mindent részletesebben elmesél... Viszont azon aggódik, hogy újból elragadja Cardon, amíg alszik, szóval arra gondoltam, hogy esetleg megpróbálhatnánk...
-A fejtámaszt!? – fejezte be helyettem a mondatot Kaden. – Igen, erre már én is gondoltam – bólogatott egyetértően.
-Akkor egyre gondoltunk! – mosolyogtam kissé kínosan, ugyanis elfogyott minden mondanivalóm...

Néhány percig csak kínos csend uralkodott közöttünk, miközben a tücskök halkan ciripeltek, de nemsokára Kaden újból megszólalt.

-Ti egyébként mindig ilyen közel voltatok egymáshoz? – nézett rám érdeklődve.
-Hogy, ki? – néztem vissza rá értetlenül.
-Hát te meg Rose! – bizonytalanodott el. – Azt már tudom, hogy születésetek óta ismeritek egymást, de az nem jelenti azt, hogy közel is álltatok egymáshoz!
-Ja, persze! Én és Rose! – grimaszoltam zavaromban, ugyanis egy pillanatra azt hittem, hogy Nate-re céloz, aminek nem lett volna túl sok értelme, de be kell vallanom, nekem meg éppen rajta járt az eszem... – Igen, ha jól emlékszem mindig is jóban voltunk és szerettük egymást. Ha veszekedtünk, akkor ott kő kövön nem maradt az igaz, de szerencsére egy kezemen meg tudom számolni, hogy ez hányszor fordult elő 17 év alatt. Általában mindig megtaláljuk a közös hangot... Erre voltál kíváncsi? – néztem vissza rá kérdőn.
-Hát... nagyjából – nézett a távolba, majd újra rám. – Tudom, hogy kicsit furcsán fog hangzani ez a kérdés és lehet, hogy nagyon is egyértelmű a dolog és csak én vagyok hülye hozzá, de... ti most akkor jártok, vagy sem? – kérdezte halál nyugodtan, habár a szemében némi izgatottságot és félelmet véltem felfedezni.
-Mi!? Nem! Dehogy! – ráztam a fejemet. – Miből gondoltad ezt?
-Csak abból, hogy mindig együtt vagytok, amikor csak lehet és Rose folyton ölelget, meg puszilgat... vagy a ruháidat hordja. Ugyan nem láttalak titeket csókolózni, vagy ilyesmi, de mégis olyan benyomást keltett a dolog, mintha lenne köztetek valami... – mondta őszintén.
-Hát... akármennyire is meglepő, ezt sokszor mondták már nekünk... Tudod, Rose egy olyan ember, aki ha szeret valakit, akkor azt nem féli kimutatni, mindegy, hogy mások mit gondolnak róla. Persze emiatt kerültünk már néhány érdekes szituációba, – vakartam meg a tarkómat zavartan – de szerintem nagyon aranyos tulajdonság. És néha bánom, hogy én nem tudom így kimutatni, hogy mennyire sokat jelent nekem... Ugyanis az ilyenek általában felőle szoktak irányulni, én meg csak mosolyogni tudok, mint a tejbetök... de remélem érzi, hogy én is nagyon szeretem.
-Biztosan érzi! Sőt, látszik is rajtad, hogy szereted! Szerintem azzal nincs semmi baj, ha nem minden ember mutatja ki olyan egyértelműen az érzéseit, mint Rose, különben nagyon egyformák lennénk – mosolygott bátorítóan a fiú. – Mellesleg én is ilyen vagyok, mint te! Nem szoktam túl gyakran kimutatni az érzéseimet...
-Igen, vettem észre! – nevettem fel egy kicsit. – Remélem igazad van, és tényleg tudja, mennyire sokat jelent nekem... Valamiért mindig is volt bennem egy nyomás, amikor az érzéseimről kell beszélnem, ezért a kimutatásukban sem vagyok túl jó... Inkább abban lehet talán jobban észrevenni, hogy mindig ott vagyok azoknak, akiket szeretek, bízhatnak bennem, meghallgatom őket, és a lehető legőszintébb vagyok velük... ami néha nem túl kegyes dolog...
-Hidd el, teljesen megértelek! – bólintott, majd kis idő múlva folytatta a mondandóját – Egyébként most, hogy így belegondolok, első ránézésre nincs bennünk túl sok közös, ne vedd sértésnek, de most úgy tűnik, hogy ez inkább csak a külsőnkre vonatkozik...
-Én is pont erre gondoltam! Valahogy neked egyszerű ezeket elmondani! - néztem rá. - Nem tudom miért és hogyan, de olyan könnyedén megy – pillantottam magam elé, majd vissza Kadenre. – Jut eszembe, - mosolyodtam el sejtelmesen – miért voltál kíváncsi az előbb, hogy együtt vagyunk-e Rose-zal?
-Á... semmiség, csak szimpla kíváncsiság... – bámult maga elé kissé elpirulva.
-Kaden... – emeltem fel a szemöldököm várakozva a rendes válaszára. – Csak nem azért, mert...
-Nem! Nem azért! – kapta rám a fejét gyorsan. – Legalábbis nem hinném...
-Még azt sem tudod, hogy mit akartam mondani!
-Hidd el, van egy-két tippem!
-Na halljuk akkor! – könyököltem a térdemre várakozva.
-Nem érzed ezt a hideget? Szerintem jobb lenne, ha bemennénk! – próbálta terelni a szót.
-Kadeeen! Nálam ez nem válik be! - csóváltam a fejemet.
-Jó, jó! Na! De kérlek ne mondd el Rose-nak, hogy ezt mondtam, különben megetetlek az agyagsakáljaimmal! – nézett rám határozottan.
-Lakat a számon, csak ne bánts! – vigyorogtam, majd kíváncsian tanulmányoztam az arcát, amint beszélni kezdett.
-Ugye tudod, hogy szinte semmiben sem értünk egyet Rose-zal... Nos ez az elején nagyon idegesített is, de egy idő után elkezdtem gondolkodni azokon, amiket néha felhozott egy-egy vita közben, és rájöttem, hogy csomószor neki volt igaza... És itt most nem az agymenéseire gondolok, hanem arra, ahogyan képes egy-egy problémát olyan módon megoldani, ami nekem a világért sem jutna az eszembe, de neki valahogy ösztönösen jönnek ezek az ötletek... Ezt igazán csodálom benne! – mondta ki nagy nehezen a csodálom részt.
-Igen, igen... de mégis mit akarsz ezzel mondani? – húztam közelebb a székemet hozzá.
-Hát... ömm azt, hogy csodálom...? – nézett rám bizonytalanul.
-De elfog valamilyen különösen jó érzés, amikor rá nézel vagy éppen rá gondolsz? Esetleg valamilyen melegség járja át a gyomrodat, miközben beszélgettek? A világ végére is elmennél érte? Bárkin átverekednéd magad, hogy neki ne essen bántódása? – soroltam egymás után a kérdéseimet. – Tudod, nem vagyok jó a szerelmi ügyekben, de szerintem te nem csak "csodálod" Rose-t! - mutattam idézőjeleket az ujjaimmal.
-Hogy... mi? Nem csak...? Én? – hablatyolt össze-vissza. – Szerelmi ügyek!? – kérdezte önmagától hangosan.
-Érzed mindazokat, amiket az előbb felsoroltam?
-Nagyjából igen... de...
-Akkor ez egy dolgot jelent! És te is tudod!
-Szerelmes vagyok Rose-ba? – kérdezte tőlem, mire csak egy bizonytalan bólintással tudtam válaszolni.
-Nekem nagyon úgy tűnik, de ha rosszul ítélem meg, akkor mondd, mert te érzed, hogy pontosan mit...
-Így már minden világos! – szakított félbe. – Így már értelmet nyer az egész! Hogy miért érzem magam furcsán a közelében, és miért leszek ideges, amikor bármi baja történik!
-Most azt mondod, hogy ezeket eddig is érezted, csak nem tudtad hova tenni? – ráncoltam össze a szemöldököm.
-Még sosem voltam szerelmes, így nem tudom milyen is pontosan... - vallotta be.
-Úgy tűnik mégis van valaki, aki még nálam is reménytelenebb a szerelmi ügyekben! – nevettem.
-Vigyázz, mert még mindig én vagyok az erősebb! – húzta fel az orrát.
-Én nem állítanám ezt ilyen biztosra! - nevettem fel. - Lehet, hogy sokkal izmosabb vagy nálam, de remélem azt is tudod, hogy egy mozdulattal bele tudnálak fojtani a tóba! – fontam keresztbe a karjaimat.
-Meglehet, de ahhoz nem ártana egy tó is, nem gondolod? – nevetett, miközben körbemutatott a Nagyház körül.
-De, lehet igazad van! – nevettem én is. – De erre még visszatérünk! – néztem rá hirtelen szúrós szemekkel.
-Ha akarod... Bár nem hinném, hogy túl sok félnivalóm lenne tőled – suttogta a második mondatot maga elé.
-Ugye tudod, hogy mindent hallottam? Itt ülsz mellettem másfél méterre!
-Csak nem megsértettelek? – nevetett. – De ami még ennél is fontosabb... Mikor végeznek már odabent? Mostmár komolyan megfagyok! – nézett a bejárati ajtó irányába.
-Ebben viszont egyet értek! Mi lenne, ha – kezdtem volna a mondatot, mikor meghallottam a nevemet bentről, ahogy Nate kiabálja.
-Ezt te is hallottad? – nézett rám kissé összezavarodva Kaden.
-Igen, hallottam, és most meg is nézem, hogy mi a fene történik odabent! – álltam fel a székből határozottan.
-Én is megyek! – jött utánam a fiú.

Kicsit tétovázva a szobánk ajtajához léptem, majd hallgatózni kezdtem, de sajnos nem tudtam kivenni, hogy miről beszélgetnek, ugyanis már jóval halkabbra vették a hangerejüket.

-Azt hiszem jobb lesz, ha megvárjuk, amíg ők elmesélik, hogy mi volt. Nem akarok most zavarni – indultam meg újból a tornác felé.
-Várj egy kicsit! - ragadta meg a karomat Kaden. – Téged nem izgat, hogy miért kiabálta Nate a te nevedet? - nézett a szemeimbe.
-Egy kicsit igen, de tudom, hogy Rose mennyire képes kihozni az embereket a sodrukból, szóval nem biztos, hogy fontos dologról van szó.
-Én viszont nagyon is kíváncsi vagyok! – mondta, majd egy határozott, de halk mozdulattal résnyire nyitotta a szoba ajtaját.
-Kaden, mégis mit csinálsz? – léptem mögé halkan, majd hirtelen megakadt a szemem Rose-on és Nate-en, ahogy a szoba közepén ülnek, és egymást ölelgetik. Erre Kaden arcán gyorsan átviharzott valami sötétség, majd keménnyé vált a tekintete.
-Azt hiszem minden világos! – csukta be halkan az ajtót, majd elindult kifelé a házból.
-Várj már! – érintettem meg a vállát. – Mégis mi az, ami világos? Ugye nem hiszed, hogy azok ketten...
-De igen, igenis hiszem! Mégis mit kéne higgyek!? Talán mégis rossz ötlet volt ez az egész „beszéljünk kint, mert attól megnyugszol" dolog – nézett rám haragosan.
-Ugyan már! Nem gondolod, hogy egy kissé túlreagálod? Nem láttunk jóformán semmit! Nekem biztos elmondta volna Rose, ha van köztük valami. Mellesleg nekem teljesen más érzésem van azzal kapcsolatban, hogy Rose kit tart szimpatikusabbnak...
-Azt mondod, más érzésed van? De ebben a pillanatban láttuk, ahogy ott ölelkeznek! – mutatott a csukott ajtóra. – Nekem ez éppen eléggé világos. Ha korábban megyünk, lehet még azt is végignézhetjük, ahogy egymásra cuppannak!
-Ugyan! Ismerem Rose-t, biztos nem tenne ilyet velem! – néztem bizonytalanul az ajtóra, majd azonnal leesett, hogy mit is mondtam.
-Hogy érted, hogy veled? – ráncolta össze a homlokát Kaden. – Azt mondtad nem vagytok együtt! - mutatott rám vádlóan.
-Nem is vagyunk! – ráztam a fejem. – Felejtsd el! Összevissza beszélek.
-Nekem nem tűnt összevisszának! Inkább olyannak, mintha valamit rejtegetnél! - lépett közelebb hozzám.
-Hah, ezt meg mégis honnan szedted!? – kezdtem vörösödni.
-Azért ennyire még én sem vagyok idióta! – mondta, mire az ajtó kinyílt, és Nate lépett ki rajta.
-Hát ti meg... – mérte végig a kipirult arcomat és Kaden haragos tekintetét, ahogy néhány centire áll előttem – nem úgy volt, hogy a tornácon beszélgettek? – nyomta meg a beszélgettek szót, majd szűkebbre húzta a szemeit.
-De igen! Neked meg nem úgy volt, hogy ellátod Rose sérülését aztán meg mész a dolgodra? – kontrázott Kaden.
-De! És ez is történik éppen! - nézett feszülten rám, majd a mellettem állóra, és elindult kifelé a házból.
-Nem kéne mindig mindenhol ott lenned! - szólt Kaden Nate után, mire a fiú mérgesen hátra fordult.
-Mégis mi bajod van neked? -emelte fel a hangját.
-Nekem ugyan semmi, rajtad kívül! – válaszolta kissé erőteljesebben a kelleténél Kaden.
-Hogy mit mondtál!? – közelítette meg fenyegetően Nate a fiút, aki halált megvető nyugalommal nézett vele farkasszemet.
-Oké, oké! – léptem el a faltól, majd kettejük közé álltam. – Nem gondolod, hogy Rose lassan szeretne aludni, és szüksége lesz arra a fejtámaszra? – néztem Kadenre. – Neked meg nem kéne visszamenned az őrségbe, mielőtt észreveszik, hogy megint nem vagy ott? – néztem ezúttal Nate-re, akinek a szemében valami fájó csillogást véltem felfedezni.
-De, éppen oda indultam, amikor ez – nézett Kadenre - éppen...
-Oké, akkor jó éjszakát Nate! – szakítottam gyorsan félbe, majd megragadtam Kaden karját, és magammal kezdtem húzni, az ajtó irányába. Mikor Nate feszült léptei elhalkultak, újra megszólaltam. – Te meg mégis mit képzelsz, mit csinálsz!? – néztem fel mérgesen a fiúra.
-Nem csináltam semmit sem! – tiltakozott
-Persze, mert nem hagytam! Ha rajtad múlt volna, akkor most itt verekednétek a folyosón!
-És meg is érdemelné, amit tőlem kap!
-Mi!? Mégis miért érdemelné meg? Semmi sem történt odabent, és még ha történt volna is, akkor sem hagynám, hogy egymást verjétek! Egyebként sem lenne jogos - jegyeztem meg halkan.
-Csak nem attól félsz, hogy legyőzöm? - vigyorgott.
-Nem hinném, hogy túl könnyű dolgod lenne vele, – ráztam meg a fejemet - de senki nem győz le senkit, amíg én itt vagyok! Ezt jól jegyezd meg!
-De... – kezdte volna a fiú, mire belé fojtottam a szót.
-Elég lesz mára! Befelé a szobába! – tessékeltem be az ajtón, Rose-hoz.

Mikor beléptünk, látszott barátnőm arcán, hogy éppen a gondolatai közül szakítottuk ki, de nem akartam most a kérdéseimmel fárasztani, sem magamat sem pedig őt. Minél előbb az ágyban akartam lenni, ugyanis korán reggel edzésem lesz, utána meg mehetek a gyengélkedőre segédkezni... Kell az alvás.
Kaden szó nélkül előhalászott egy fejtámaszt a duat-ból, majd bevetette magát az ágyába.

-Ezzel mégis mit kezdjek? – nézett a földön heverő tárgyra Rose.
-Tedd a fejed alá, hiszen fejtámasznak hívják! – fordult be a fal felé Kaden.
-Oké... azt hiszem nem ment túl jól a lenyugtató beszéded! – szólt nekem a lány.
-Az éppenséggel jól ment, csak nem tartott sokáig a hatása... – grimaszoltam.
-Az ugyanaz! – legyintett barátnőm, majd felemelte a fejtámaszt a földről, és a párnája helyére tette. – Ez milyen kényelmetlen! – feküdt rá.
-Hát az tény, hogy nem tűnik kényelmesnek – másztam fel én is az ágyamba. – De remélhetőleg ez megakadályozza, hogy további meglepetésekben legyen részed, amíg alszol!
-Igen, az nagyon jól jönne – bólintott, majd Kaden felé nézett. – Köszönöm, hogy odaadtad!

Kaden erre csak hümmögött valami szívesen félét, majd egy csettintéssel lekapcsolta a lámpákat, ezzel is azt jelezve, hogy ő már inkább aludna, mintsem velünk beszélgetne.
Jó éjszakát kívántunk egymásnak Rose-zal, és egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében, hogy ezen is túl vagyunk, elnyomott az álom.