Minél gyorsabban és csendesebben próbáltam végigmenni a folyosókon, ugyanis nem akartam, hogy bárki kérdezősködni kezdjen, hogy mégis mi a jó fenét csinálok hajnali kettőkor. Egyszerűen csak meg kell bizonyosodnom arról, hogy amit az álmomban láttam, az nem igazi. Most már emlékszem, hogy először a tortás incidensnél jelent meg, ahogy a Kristályt ellopják, de most, hogy újra ezt láttam az álmomban, nagyon megrémültem, hogy mi van ha mégis megtörténik, én meg nem teszek ellene semmit. Hirtelen ötlet volt csak úgy lazán lekocogni a ceremónia teremhez és bekukkantani a Kristályhoz. Sőt, ha jól tudom, egy állandó zár van a kapun, amit csak a ceremónia idejére nyitnak ki, vagy ha valamilyen ellenőrzést tartanak. Sokat gondolkoztam azon, hogy felkeltsem-e Rose-t, de majdnem biztos voltam benne, hogy ez csak az én hülyeségem lesz, és ha fölöslegesen keltem fel az éjszaka közepén, akkor halott ember vagyok.

Lassan leérek a lépcsőkön, és az oszlopok között elhaladva, a terem felé veszem az irányt. Gyorsan haladok, hogy miután megbizonyosodtam róla, hogy ez csak egy rossz álom, minél hamarabb az ágyamban lehessek újra.

Már egy ideje olyan érzésem van, hogy figyelnek, de nem látok sehol senkit. Körbe-körbe tekintgetek minden lépésemnél, de egy lelket sem veszek észre. Éppen meggyőzöm magam, hogy csak a fejemben van a baj, amikor hirtelen valami csörömpölő hangot hallok az egyik oszlop mögül. Gyorsan víz után kutatok, de sehol semmi. Ez így nem lesz jó! Gyorsan bebújok egy másik oszlop mögé, és fülelek. Látom, az árnyékát az oszlop mögül, ahogy közeledik felém. Gyorsan megragadok egy gyertyatartót a közeli asztalkáról, amiben persze még így is ég a gyertya, szóval kisebb harcot vívok vele, mire sikerül eloltani. Az ismeretlen alak pedig egyre csak közeledik. 3 méter... 2 méter... Gyorsan kiugrok a rejtekhelyem mögül, miközben nagyot lendítek a rögtönzött fegyveremmel. Célzok, és...

-Rose!?
-Jézusom! Mi az a kezedben?! Rakd már le azt a gyertyatartót, ez a 21. század! Senki sem használ már ilyesmit!
-Te meg mit keresel itt? - rakom el a gyertyatartót, mielőtt véletlenül kupán ütöm vele - Követtél?
-Nem dehogy, éppen a szekta találkozómra sietek, mert ilyenkor idézünk démonokat. Persze, hogy követtelek! Van fogalmad róla, hogy hány óra van!? És arról van fogalmad, hogy pizsamában vagy az iskola folyosóin? És ami még fontosabb, én is pizsamában vagyok az iskola folyosóin!!!
-Franc a pizsamádba! Menj nyugodtan vissza, csak megnézek valamit.
-Na azt már nem! Vagy veled megyek vissza a szobába, vagy sehogy!
-Jó, akkor várj meg itt!
-Állj meg! Mondd már el, hogy mi a fészkes fene folyik itt! Valami randid lesz vagy mi a tosz?
-Dehogyis, Rose! Csak annyi a helyzet, hogy rosszat álmodtam, és meg kell bizonyosodjak róla, hogy nem válik valóra.
-Te most hülyének nézel? Nem azért követtelek, hogy egy ilyen rossz álom mesét hallgassak. Mi az igazi oka? Mit láttál? Van köze a vacsoraiakhoz? - néha átkozom, hogy ilyen jól ismer.
-Tömören annyi, hogy láttam, ahogy ellopják a Kristályt. Ezért szeretném gyorsan megnézni, hogy a helyén van-e még. Ugyan ezt láttam a vacsoranál is, de csak most jött vissza az emléke.
-Aha - nyögte Rose - És mégis hogy a fészkes fenébe akarsz bejutni azokon a kapukon, amikor varázszár védi az olyanoktól mint te, akik az éjszaka közepén random be akarnak sasszézni oda? - tette fel az egyértelmű kérdést.
-Hát... ezen még nem igazán volt időm gondolkozni. Majd valamit kitalálok ha odaérek végre az ajtóhoz, és nem emögött az oszlop mögött sutyorgok veled.
-Úgy érted kitalálUNK!
-Ha minden áron jönni akarsz, akkor igen. Kitalálunk.
-Na akkor gyere utánam, és nézzük már meg azt a rohadt Kristályt, mert én már innen hallom, ahogy az ágyam engem hív - éppen léptünk volna ki az oszlop mögül, amikor egy alakot vettünk észre, ahogy hangtalanul, a ceremónia terem felé veszi az irányt.
-Te? Ez melyik tanár lehet? - suttogott Rose.
- Sajnos fogalmam sincs - súgtam vissza neki - Viszont úgy néz ki, hogy bemegy a terembe, szóval itt az esélyünk - gyorsan az oszlopok takarásában megindultunk az ismeretlen tanár felé, és abban reménykedtünk, hogy észrevétlenül be tudunk surranni a Kristályhoz.

Amint a tanár elérte az ajtót, az fehéren felragyogott, és végig futott rajta, egy sárgás energianyaláb, ami jelezte, hogy nyitva a kapu. Gyorsan körbetekintett az előtérben, hogy nincs-e ott senki, de úgy tűnt minket nem vett észre. Sietve az ajtóhoz lépett. Még ki sem nyílt teljesen a kétszárnyú kapu, de már volt egy akkora rés, amin befért, így türelmetlenül lépett be a szobába. Látszott, ahogy egy halvány lila fény gyulladt fel a teremben. Rose-zal egymásra néztünk, és közös egyetértésből arra jutottunk, hogy rohanunk az ajtó felé. Már csukódtak be, amikor még pont be tudtunk férkőzni. Gyorsan beálltunk a kapu belső oszlopos díszítése mögé, ami nem takart el ugyan teljesen, de legalább nem voltunk feltűnőek.
A köpenyes alak körbe-körbe járkált a Kristály körül és le sem vette róla a szemét. Csak úgy áradt belőle a lila fény, ami néha pislantott egyet-egyet.

- El sem hiszem... - szólalt meg az előttünk álló tanár. A tekintetét nem láttam, de hangjából éreztem, hogy vágyakozva pillant a Kristályra. - végre... itt vagyok.
A Kristály fénye egyre sötétebb lett. Nem tudom miért, de egyre fenyegetőbb színben fénylett. Mintha nem akarná, hogy közelebb menjenek hozzá. Rose-ra néztem, és a tekintetéből ítélve, ő is így érzékelte a történéseket.
- Mit keres itt ez a tanár? - súgtam oda Rose-nak amilyen halkan csak tudtam.
- Noah... szerintem ez nem egy tanár... - nézett rám olyan tekintettel barátnőm, amilyet még nem láttam tőle. Nem értette a helyzetet, és én sem. Tudatlanul bujkálunk egy oszlop mögött a Kristály termében, egy teljesen idegennel, aki akár veszélyes is lehet. Sőt, nagy valószínűséggel az is.
Ekkor jutott eszembe valami. Az illúzió. Ami miatt felkeltem. Olyan gyorsan történtek a dolgok, hogy hirtelen kiment a fejemből. Mi van, ha nem csak egy illúzió volt? Görcsbe rándult a gyomrom.
Az alak egyre közelebb és közelebb ment az emelvényhez, viszont ezzel egy időben a Kristály egyre figyelmeztetőbben fénylett.
- Sokat álmodoztam erről a pillanatról, de ez minden várakozásom felül múlja - egy karnyújtásnyira állt meg a Kristály előtt. A szívem a torkomban dobogott és éreztem, hogy itt valami baj lesz. - Tudod, sokat tanultam ám rólad. Olvastam, kerestem, kutattam. Azóta minden egyes nap azon törtem magam, hogy hogyan tudnék bejutni hozzád.
- Ez most halál komolyan egy darab kőhöz beszél? - tette fel a költői kérdést Rose.
- Azért egyezzünk meg abban, hogy ez nem egy közönséges kő!
- Igaz. Ez most komoly egy csillogó kőhöz beszél?
- Nem tudnád egy picivel komolyabban venni a dolgot?

Válaszolni nem volt ideje, ugyanis az alak még közelebb lépett a Kristályhoz, és érte nyúlt. Ekkor valami elpattant bennem. Nem hagyhattam hogy megérintse, sőt, ami még rosszabb, elvigye. Mivel látszólag nem csak megsimogatni akarja.
- NE! - ugrottam ki a rejtekhelyünk mögül.
- NOAH! - kiáltott rémülten mögöttem Rose.

Ám késő volt. A férfi keze már rajta volt a Kristályon. Az alak meglepődve fordult felém, ezzel a Kristályt is leemelve helyéről. Amint a Kristály elemelkedett a pódiumról, hatalmas lökéshullám tört ki belőle. Ereje mellkason vágott, majd neki repített a mögöttem lévő falnak, és a hátamra estem. Rose sikításából ítélve őt is elérte ez az energiahullám, nem csak engem taszított a padlóra. Próbáltam felkelni, ám a hátamba hasító fájdalom túl nagy volt. De tudtam, hogy nem maradhatok a földön, és meg kellett bizonyosodnom róla, hogy a férfit is leterítette a lábáról a lökéshullám, hátha elejtette a Kristályt. Nyöszörögve ugyan, de sikerült féloldalasan felülnöm. Hátrapillantottam Rose-ra, aki ugyanezzel a művelettel próbálkozott.

- Hogy az isten verje már meg az embereket hogy engem mindig földhöz kell cseszni! - szitkozódott magában.
- Jól vagy? - kérdeztem, és szememmel a lehetséges sérülések után kutattam a testén.
- Ja, jól, persze, soha jobban - ám a mondat vége egy fájdalmas nyögésbe fulladt amikor teljesen felült.
- Kik vagytok? - csattant egy hang a terem másik végéből. Visszakaptam a tekintetem az alak felé, és újra görcsbe rándult a gyomrom, amikor megláttam, hogy kezében még mindig ott van a Kristály. Ajaj, ez nem jó. Ez nagyon nem jó!
Ahogy láttam viszont ő is repülhetett jó pár méter, ugyanis arcán jó pár horzsolás virított, ruhája pedig koszos volt.
- Ezt inkább nekünk kéne kérdezni! - vágott vissza Rose.
- Én kérdeztem előbb kislány. Bár mondjuk... - húzódott gonosz mosolyra szája, majd felénk kezdett lépkedni. Csak ekkor vettem észre kezében a kardot. Minden hátfájásom elfelejtettem, és rögtön felpattantam, majd tekintetem kezére szegezve, Rose felé hátráltam gyorsan. Addigra ő is felállt, és amikor hátammal nekiütköztem, megálltam és védelmezően emeltem fel előtte a kezeimet. Éreztem, hogy derekára kötött késeit szorongatja a markában. Eddig észre sem vettem hogy nála vannak.
- Mit mondjunk? - kekeckedett tovább idegességében barátnőm.
- Rose - mondtam jelentőségteljesen, és fejemmel a férfi kezében szorongatott kard felé intettem, aki kimért lépésekkel közeledett felénk.
- Nem tudom, hogy kerültetek ide, vagy ,hogy hogyan sikerült észrevétlenül besurrannotok, de nagyon rossz ötlet volt. Láttatok mindent. Az arcom, és azt is, hogy mit tettem. Nagyon sajnálom, de nem hagyhatok szemtanúkat - emelte kardját fenyegetően felénk.
- Dehogy sajnálja - állapítottam meg az egyértelműt.
- Igaz, nem sajnálom - vonta meg vállát, és még közelebb lépett.
- Legalább bevallja - szólalt meg halkan mögülem Rose.
- Figyeljen ide! - Gondolkodj Noah, gondolkodj! Kell egy terv, kell egy terv! Tereld el a figyelmét! - Nem muszáj megölnie minket! Ígérem nem fogunk erről beszélni senkinek, ha elenged minket! Akár még segíthetünk is magának.
- Ti most komolyan hülyének néztek?
- Őszintén? - szólalt meg barátnőm, de bár ne tette volna.
- Nem segítesz a helyzeten Rose! - szűrtem neki a fogaim közül.
- Nagyon felvágták a nyelved, kislány - hangja elég fenyegetően hangzott.
- Sokszor megkapom - nem látom ugyan, de biztos vagyok benne, hogy megvonta a vállát. - Mellesleg, van ám rendes nevem. Ha elmondja a magáét, akkor mi is a miénket. - Most komolyan alkudozik vele?
- És miért is kéne nekem ezt tennem? Semmivel sem tartozom nektek! Csak taknyos kölykök vagytok!
- Egy haldokló utolsó kívánsága? - próbálkozott Rose. A férfi hallgatott. Úgy tűnt mintha erősen gondolkozna az előbb elhangzottakon. Ne szivass, hogy komolyan elmondja!
- Legyen hát, de csupán azért, mert ma jó kedvemben vagyok, hiszen végre megszereztem, amit akartam. Ja és úgyis meghaltok - engedte le kardját, egy pszichopata mosoly kíséretében.
De, szivat.
- Milyen kedves öntől - dörmögtem halkan az orrom alatt, nehogy meghallja.
- A nevem Frank Cardon.