Miután kiléptünk a nyilas boltjából, nem tudtuk eldönteni, hogy örüljünk-e a próba teljesítésének, vagy sem. Hiába mentünk át sikeresen ezen a feladaton, Kaden igen súlyosan megsérült, ráadásul az is kiderült, hogy valaki szabotálni akarja a küldetésünket. Ez azért egyikünkben sem keltett túl nagy önbizalmat...
Nate arca végig próbált semleges és érzelemmentes maradni, de a tarkóján gyöngyöző izzadságcseppek elárulták, hogy bizony ő is éppen eléggé ideges...
Noah miután rendbe rakta Kadent és felsegítette a fiút, alig győzte abbahagyni az összeesküvés elméletek gyártását, amivel már kezdett az agyunkra menni.

-Mi van, ha az egyik csillagkép akarja, hogy elbukjunk? - mondta Zoé-nak. - Fogadjunk, hogy a mérleg az! Neki szinte az első pillanattól kezdve unszimpatikusak voltunk! - nézett a távolba mérgesen. - Vagy mi van akkor, ha Cardon van a dolgok mögött? Mi van, ha egy másik lénye is átjutott velünk együtt, és most az akarja a vesztünket!? - jött teljesen izgalomba.
-Noah! - pöcköltem meg a homlokát. - Hagyd abba! Csak fölöslegesen pazarlod az energiád! A találgatással nem megyünk semmire, ezzel csak mindannyiunkra a frászt hozod! - gondoltam vissza az árnylényre, ami rögtön azután jelent meg, hogy mi idekerültünk és majdnem a hálálomat okozta...
-Jó, igaz! Bocsi! - hajtotta le szánakozva a fejét. - De csak hogy tudd, még mindig utálom ha megpöckölsz! - nézett rám szúrós tekintettel, mire én csak vigyorogva megforgattam szemeimet.
-Egyébként, Zoé? - szólt Nate az előttünk bandukoló lányhoz. - Miről is beszéltetek pontosan a nyilassal? Minek jár utána? És mi az, amiről azt mondták, hogy lehetetlen? - sorolta a kérdéseit, miközben óvatosan Kadent támogatta, ugyanis a fiú egyik lábán még mindig ott éktelenkedett az a furcsa megszilárdult massza. Mióta Noah rákente, azóta arra várunk, hogy végre világítson és levehessük, ugyanis eléggé érdekes szagokat áraszt magából...
-Ja, hogy az!? - fordult hátra zavartan a lány. - Én sem tudok túl sokat a dologról... Évszázadokkal ezelőtti történet, sőt, lehet, hogy akár több évezreddel ezelőtti! - gondolkozott el egy kicsit. - Én viszont csak néhány éve vagyok csillagkép, szóval nem igazán vagyok még szakértője a csillagképek történelmének... - mondta.
-De nekem úgy tűnt, hogy nagyon is tudod, miről beszéltetek odabent! - mutatott Nate a hátunk mögé.
-Igaz, de sajnos én nem beszélhetek erről! - rázta szomorúan a fejét a lány. - Nem avathatok be halandókat belsős ügyekbe, még akkor sem, ha tudom, hogy nem élnének vissza az információval.
-Megértem, de nem tudsz valahogy csak rávezetni minket...? Hogy mi jöjjünk rá magunktól? - kérdezte most Kaden reménykedve.
-Sajnálom, de ez nem így működik! - rázta fejét a lány. - Nekem az a feladatom, hogy épségben eljuttassalak benneteket a próbákra. Se több, se kevesebb - mondta tömören. - A nyilas utána fog járni a dolgoknak, nektek csak annyi a feladatotok, hogy végigvigyétek a próbákat, úgy, ahogy eddig is tettétek. Nem kell aggódni! - mosolygott ránk.
-Ha nagyon muszáj, fenntarthatom ennek a látszatát, de azért még az én illúzióim sem ennyire erősek! - mondtam nagyot sóhajtva.
-Bármennyire is tetszett ez a válasz, - kuncogott egyet Zoé - nincs kivétel! Erről én nem beszélhetek, de ha ti meggyőztök egy csillagjegyet, hogy mondja el ő nektek, akkor szabad az út! - tárta ki karjait. - És, ha már a többet tudásról van szó... itt az ideje meglátogatni a bakot, akinél a következő próba vár titeket! - csettintett egyet ujjaival, majd mindannyiunkat ellepett a szokásos fehér köd...

~×~

Nem láttam és nem hallottam semmit. Egy csöndes sötét helyen voltam, teljesen eluralkodott rajtam a nyugodtság és a béke. Kipihentnek és összeszedettnek éreztem magamat, mikor egy hatalmas robbanás rázta meg a környezetemet.
Hirtelen kipattantak szemeim, és nagyot ugorva ültem fel. Amint körbenéztem, nem hittem a saját szememnek.
A Félvér táborban voltam, a Nagyházban lévő szobánkban. Minden olyan zavaros volt, mintha az egész eddigieket csak álmodtam volna. Lehet, hogy álmodtam is...? Volt már ehhez hasonló élményem...
Lassan kimásztam az ágyamból, mire egy újabb robbanásra lettem figyelmes, mely már közelebbről hallatszott és néhány kiáltás is társult hozzá. Ekkor Kaden pattant ki az ágyból, és amint felé fordultam, valami nehéz zuhant rám felülről.
A földön fekve próbáltam utolérni a történéseket, mikor Nate rontott be az ajtón.

-Gyorsan! Mindenki készenlétbe! Megtámadtak minket! Szedjétek össze a fegyvereiteket, és gyertek a... - kezdte az elejét még lihegve, de aztán az arca átváltott egyfajta „ti meg mi a jó fenét műveltek éppen" grimaszba, miközben felém pillantott. És ekkor esett csak le, hogy éppen Noah terpeszkedik a hátamon, ugyanis valószínűleg a nagy ijedtségben leeshetett az emeleteságyról, én meg éppen pont alatta álltam...
-Semmit, csak izé... - kecmergett le gyorsan a fiú rólam. - Azt hiszem túlságosan váratlanul ért a robbanás! - vakargatta a tarkóját. - Bocsi Rose! - segített fel a földről.
-Miféle támadás!? - kérdezte Kaden az ajtóban álló fiút, miközben nagy igyekezve próbálta összeszedni a cuccait, amihez Noah is csatlakozott.
-Valakik be akarnak törni a tábor területére, de nem látjuk kik azok, ugyanis hatalmas lángok választják el őket a védőpajzstól, amik mögül folyamatosan bombáznak minket! - hadarta el gyorsan, majd felém nézett. - Te nem pakolsz, Rose? A tőrjeid? - mutatott rám kérdően.
-Hogy a... hogy mi van!? - néztem körbe a szobán, valamiféle kandikamera után kutatva. - Ti komolyan nem emlékeztek semmire!? - pillantottam a megszeppent arckifejezésű fiúkra.
-Mégis mire kéne...? - kérdezte Noah bizonytalanul.
-Az egészre! Mindenre! - kiáltottam idegesen. - Ez az egész már megtörtént egyszer! Sőt! Nem is csak egyszer! - hadonásztam ingerülten. - Az egész csillagképes dologra sem emlékeztek? Arra sem, hogy hogyan ölt meg majdnem néhány fémszőrű oroszlán!? És a skorpió csillagjegy tenyérbemászó képe? - néztem most Nate-re. - Vagy amikor egy hatalmas kertben kellett megküzdened velem és Nate-tel, mert azt hitted, hogy furcsa, fekete árnyéklények vagyunk? - fordultam Kadenhez. - És Noah, te sem emlékszel arra, hogy mit vallottál be nekünk a rák csillagkép nyomására? - néztem reménykedve barátomra.
-Hát... nem igazán... - tördelte ujjait a fiú. - Biztos, hogy jól érzed magad? - érintette meg óvatosan a vállamat.
-Igen! Én teljesen jól vagyok! - ráztam le magamról a kezét. - Ti nem vagytok jól! - mutattam rájuk. - Emlékezzetek! Mégis hogyan sérült volna meg Kaden lába, ha minden csak az agyam szüleménye lett volna? Vajon mi az a cucc, ami még most is rajta va... - mutattam nagy lendülettel a fiú lábára, mikor hirtelen elakadt a szavam. Kaden lábszára ugyanis makk egészségesnek tűnt, sehol a duzzanat vagy egy kékes folt. Még egy árva karcolást sem láttam rajta. - Ez meg mi!? - guggoltam le, és vettem közelebbről szemügyre a fiú lábát, mire zavartan lépett hátra egyet.
-Rose... - szólt Kaden aggódva - Biztos, hogy ezt az egész „csillagképes izét" nem csak álmodtad...? Hallottam, hogy olyanokat motyogsz álmodban, mint például „Miért az én csillagjegyem a legköcsögebb?" vagy „Figyelhetne jobban a nagy medve a kicsinyére!". De olyat is mondtál egyszer, hogy „Ha mégegyszer meglátom azt a skorpiót, akkor jól behúzok neki!", majd ezután egy jót be is húztál, de nem annak az állítólagos skorpiónak, hanem nekem, amikor közelebb hajoltam, hogy megnézzem minden rendben van-e veled...
-Mi? Én nem... Én biztos nem csak álmodtam azokat! - ültem le az ágyamra az arcomat a tenyerembe temetve. - Nem lehetek ennyire hülye. Nem bolondíthat meg ennyire a képességem... - mondtam magam elé meredve.
-Figyelj, szerintem jobb lenne, ha néhány percig még itt maradnál a szobában és összeszednéd magad - guggolt le hozzám Kaden aggódva.
-Igen... én addig vigyázok rád! - ült le mellém Noah, majd gyengéden átkarolt.
-Rendben, mi addig kimegyünk Kadennel és segítünk a többieknek! - mondta határozottan Nate.
-Nem! Nem kell összeszednem magam! Nincsen semmi bajom! - álltam fel az ágyamról nagy lendülettel. - Kimegyek és bebizonyítom, hogy ez is csak egy rohadt próba, amin át kell mennünk! Pontosan tudom, hogy mi hogyan fog törtenni és hogy ki mit mikor fog csinálni! - indultam kifelé az ajtón, nyomomban a többiekkel. Nem tudtam, hogy mégis mi történt, és miért csak én emlékszem az eddigiekre, de bebizonyítom, hogy igazam van!

Amint kiértem a házból, mindenfelé füstöt és hatalmas lángokat pillantottam meg. Elindultam az erdő irányába, ahol út közben összefutottam néhány Apollón kölyökkel, akik állig felfegyverkezve rohantak íjaikat maguk előtt tartva, a tábor egyik széléhez, ahol intenzívebben zajlott a harc. Múltkor, mintha nem találkoztunk volna össze velük, de lehet, csak nem vettem őket észre...
A fejem fölött Aphrodité gyermekei repültek ide-oda a pegazusok hátán, miközben valamiféle ragacsos anyaggal töltött bombákat dobáltak a földre, melyek egyszerre állították meg az ellenséget, és oltották el a hatalmas tüzeket. Az egyikük mintha az ellenség felé kiabált volna különböző parancsszavakat és mintha egy óriási kifliből lövöldözött volna hatalmas görögdinnyéket és pirosan izzó chili paprikákat, de az is benne van a pakliban, hogy csak a füsttől és a furcsa gázoktól hallucináltam egy kicsit...
Amint beértem az erdőbe, egy körülbelül velem egykorú, szőke hajú lány rohant el előttem, akinek szürke pillantásától egy kicsit megtántorodtam. A lányt legalább 10 fegyverbe öltözött táborozó követte, akik fegyelmezetten lesték a szürke szemű minden egyes parancsát. A lány elégedetlenül felém fordult, és éppen szólásra nyitotta volna a száját, de amint egy újabb robbanás rázta meg a tábort, lemondóan fújtatott egyet, majd nagy sebesen továbbállt, a többiek pedig szó nélkül követték.
Hirtelen egy kicsit elbizonytalanodtam abban, hogy nem álmodtam-e mégis azt a rengeteg mindent, hiszen ez a sok táborozó eddig nem az erdő felöli oldalon védte a tábor területét, hanem pont a másikon...
Bosszúsan ráztam meg a fejemet, és haladtam tovább az erdőben, hiába kiáltotta újra és újra Nate a hátam mögül, hogy inkább a tábor másik végében kéne segítenünk, nem érdekelt a dolog. Ha ez csak az egyik újabb próbának a része, akkor úgysem lesz semmi baja a táborozóknak, hiszen ez nem a valóság... Legalábbis nagyon remélem, mert ha mégis, akkor én önként és dalolva változtattatom magamat delfinné Mr. D-vel...
Idő közben elértük a tábor erdőfelöli szélét, ahol Nicót pillantottam meg, amint éppen egy sereg csontvázat idéz elő a földből, majd mindet a tábor védőpajzsán kívülre vezényli, miközben körülötte szatírok és nimfák oltják a tüzet és védelmezik az erdőt. Teljesen urai voltak a helyzetnek, nem úgy, mint amikor mi siettünk a segítségükre...

-Mégis mi a fenét keresel, Rose? - ragadta meg a csuklómat Nate. - A másik irányba kell segítenünk! Az a rész alig védett! Van róla fogalmad, hogy hány áldozattal járhat ez az egész kis kitérőd!? - nézett rám szigorúan. - Nem érünk erre rá! Majd ha ennek vége, megbeszéljük... Remélem lesz is rá még alkalmunk... - mondta keserűen, majd hátatfordított nekem és elviharzott. A többiek kissé tétovázva, de követték.

Várjunk... lehet, hogy mégis álom volt az egész? Hogy lehet ez...? Pedig olyan valóságosnak tűnt...