Fogalmam sincsen mi történt azután, hogy Zoéval a következő próba helyszínére teleportáltunk. Valahogy nem emlékeztem rá, hogy mégis hogy a fenébe kerültem egy hatalmas gyümölcsöskert kellős közepére, azon belül is egy elég magas, nefelejcsekkel teleültetett domb legaljához...
Kissé szédelegve indultam meg az egyik irányba, miközben a fölém tornyosuló hatalmas fákat csodáltam, melyeken halványan világító almák, körték és barackok nőttek. Ahogy haladtam egyre tovább a gyönyörű kertben, sorra fedeztem fel az ínycsiklandozónál ínycsiklandozóbbnak tűnő terméseket, melyek sorra, mintha csakis azt akarták volna, hogy megkóstoljam őket.
Egy kisebb forrás mellett elhaladva, rengeteg szőlőtőkét pillantottam meg, melyek a lila minden elképzelhető árnyalatában tündököltek. Ezután hatalmas kókuszdiókkal és banánokkal teli pálmafák tárultak a szemem elé, melyek az általam követett ösvényt övezték két oldalról. Hatalmas eperszemek nőttek tőlem balra, melynek levelei folyton különböző árnyalatú zöld színben pompáztak, és igazán zamatosnak tűnő málna nyílt nekem jobb oldalt. Az összes gyümölcs egytől egyig csodásan nézett ki, mindnek elképesztően jó illata volt, ám nem állhattam meg azokat csodálni. Mivel fogalmam sincsen, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Zoéval elhagytuk az oroszlán csillagkép városát, így egyetlen pillanatot sem akartam elpazarolni, hátha pont az az egy-két másodperc fog majd később hiányozni.
Ahogy haladtam tovább az ösvényen, különös hangokra lettem figyelmes, melyek mintha valamiféle furcsa szörcsögés és hörgés keverékét képezték volna.

-Rose!? Te vagy az!? - kiáltottam bizonytalanul a cseresznyefák sűrűjébe, de nem jött semmilyen válasz, ellenben a furcsa hang egyre csak erősödött. - Kaden? Nate? Nem vagytok viccesek! - kezdtem lassan forgolódni, hátha megpillantom valamelyik barátom idétlen fejét, ahogy éppen rajtam nevetnek.

Sajnálatomra egyik irányba sem láttam senkit, de éreztem, hogy a furcsa hang tulajdonosa egyre közelebb ér hozzám. Először futni akartam az ellenkező irányba, de mivel egyáltalán nem ismertem a helyet, és azt sem tudtam, hogy hogyan kerültem ebbe a varázslatos gyümölcsösbe, így valószínű, hogy csak eltévednék, ami nem sokat lendítene a dolgokon. Ráadásul, ha belevesszük a tényt, hogy valahol egy űrszerű dimenzióban vagyok a csillagok között, akkor az is simán elképzelhető, hogy a végtelenségig szaladhatnék, mégsem érnék soha ki ebből a kertből... Így inkább úgy döntöttem, hogy bármi legyen is az a valami, ami közeledik, harcolni fogok vele!
Előhívtam a gyűrűmből a fegyveremet, felvettem egy stabil támadó pozíciót, (nagyjából az egyetlent, amit tudok) majd vártam, hogy megmutassa magát a hörgő, szörcsögő alak.
Láttam, ahogy mozognak a fák alatti bokrok levelei, és egyre közelebb ér hozzám az a titokzatos valami... Lélegzetvisszafojtva vártam az egyik fa törzse mögé bújva, hogy végre mellém érjen, majd BUMM! Egy jókorát rávágtam annak a rejtélyes alaknak a fejére, aki azon nyomban elterült a földön. Ezután gyorsan kiugrottam a fa takarásából, miközben botomat magam elé tartva készen álltam egy újabb ütésre, de amint megpillantottam az alakot, azonnal leeresztettem a fegyveremet.

-Kaden!? - hökkentem meg. - Te meg mit csinálsz itt a dzsumbujban? - mutattam szét.
-Szerinted!? Gombát szedek! - tápászkodott fel, miközben bosszúsan a fejét vakargatta, melyből vékony csíkban folyni kedzett a vér.
-Egek! - alakítottam vissza a botomat gyűrűvé, majd a fiú mellé siettem. - Ne haragudj! Azt hittem, hogy valami itteni lény vagy, ami azokat a furcsa hangokat adja ki - vettem szemügyre a sebét, de szerencsére nem tűnt vészesnek.
-Nem számít! - legyintett idegesen. - Most minél előbb el kell tűnnünk innen! - ragadta meg a csuklómat és azonnal húzni kezdett az ösvény túloldalára.
-Miért? Mi történt? - kérdeztem, miközben futva kerülgetni kezdtük a kisebb cserjéket és bokrokat. - Találkoztál a többiekkel? Tudod, hogy hol a fenében vagyunk? - tettem fel a további kérdéseimet. - Ugyanis nekem valami miatt teljesen kiesett néhány dolog. Lehet, hogy beütöttem a fejemet valahova, mert amikor magamhoz tértem egy kicsit szédültem és...
-Shh! - állt meg gyorsan a fiú, mikor újból meghallottuk a furcsa hangokat, majd ezzel egyidőben kezét a számra tapasztotta, hogy fejezzem be végre a pofázást.
-Ez meg mi? - suttogtam a fiúnak, mikor végre elengedett. - Mondd, hogy nem valami mutáns kártevő az, ami félti tőlünk a gyümölcsöket! Mert, ha az, akkor én mindet odaadom neki!
-Csöndben maradnál!? - nézett rám szigorúan, miközben a fák mögül kandikált hátrafelé, hogy követnek-e minket. - Azt hiszem sikerült lerázni őket! - fújt egyet megkönnyebbülten.
-Őket!? - akadtam ki. - Mi az, hogy őket? Kiket?
-Nem tudom biztosan, de azt hiszem a próba részei lehetnek... - gondolkozott el a fiú. - Valami furcsa sötét, emberszerű lények. Olyanok, mintha csillagképek lennének, de mégsem bocsájtanak ki magukból fényt és teljesen feketék... Viszont mintha ismerősek lennének valahonnan, csak nem tudom honnan...
-Úgy érted, színesbőrű csillagképek...? - húztam fel a szemöldökömet.
-Nem! Persze, hogy nem! - forgatta meg szemeit. - Úgy értem, hogy mindenük éjfekete. A hajuk, a szemük, a bőrük és még a ruhájuk is!
-Ettől még lehetnek színesbőrű csillagképek - vontam meg a vállamat.
-Noah! - nézett a fiú mélyen a szemeimbe. - Nem azok! Akadj le a témáról! Inkább keressük meg a többieket, mielőtt azok az izék ránk találnak!
-Oké, azt hiszem ez nem rossz ötlet - bólintottam beleegyezően, majd bevetettem magamat Kaden után a sűrű növényzetbe. - Egyébként te tudod, hogy hogyan kerültünk ide? Mert amint már említettem, nekem minden kitörlődött az utolsó próba óta...
-Sajnos velem is ugyanez a helyzet! - sóhajtott. - Egy dombon tértem magamhomoz egy fügefa törzsét ölelgetve és azóta kereslek titeket! Eddig csak azzal a két hörgő fekete micsodával találkoztam, de örülök, hogy végül sikerült belém botlanod! ...Vagyis inkább fogalmazhatunk úgy is, hogy én botlottam beléd! - nevetett halkan.
-Én inkább úgy fogalmaznák, hogy sikerült leütnöm téged, - mutattam rá diadalmasan - egy nagy erejű egyiptomi mágust, egy egyszerű bottal! - vigyorogtam rá.
-Ugyan már! - legyintett. - Tudtam hogy ott vagy a fa mögött, csak a támadásra nem számítottam - mondta, miközben elhajlított maga elől néhány faágat.
-Na persze! Méghogy tudtad! - nevettem. - Az arcod inkább valami olyasmit tükrözött, hogy: „Honnan a fenéből jöhetett ez a tökéletesen eltervezett és mesterien kivitelezett támadó ütés!?" - nevettem.
-Azért ne ragadtasd el magad! Közel sem volt az olyan „mesterien kivitelezett"! Elviekben el kellett volna ájulnom, de ehelyett csak felsértetted a fejbőrömet! - mutatott fejére, mely már nem vérzett ugyan, de egy kis pukli biztosan emlékezteti még őt az egymásra találásunkra.
-Ó, ha hiányzik a dolog, akkor most is szívesen leüthetlek, hátha másodszorra jobban fog menni! - néztem rá elszántan, miközben csavargatni kezdtem gyűrűmet az ujjam körül.
-Én nem ezt mondtam! - tiltakozott, majd előre fordult. - ...Inkább figyelj a lábad elé! - lépett át egy földből kiálló gyökeret.

Ezután mindketten a táj fürkészésével foglaltuk el magunkat, hátha megpillantjuk valahol a távolban Nate-et és Rose-t, de sajnos eddig semmi nyomuk sem volt.

~×~

Legalább fél órán keresztül caplattunk hol gyümölcsfák sokasága alatt, hol a tövises csipkebogyó bokrokon keresztül, hol pedig a földön növő görögdinnyék között, de se vége se hossza nem volt ennek az egésznek. Kaden próbálta mágiával megkeresni Nate-éket, de hiába, nem járt sikerrel.
Éppen egy kisebb rétre értünk és úgy döntöttünk, hogy tartunk egy rögtönzött pihenőt, mikor előttünk a semmiből vakító rózsaszín fényekben megjelent a szűz csillagjegy.
A haja most is magától hullámzott a levegőben, akárcsak amikor legelőször találkoztunk, ám most gyönyörű fehér virágok díszítették hosszú barna fürtjeit, és fehér ruhája is szikrázóbbnak és díszesebbnek hatott.

-Ugye nem akartok lazsálni!? - szegezte nekünk hirtelen a kérdést. - A barátaitok számítanak rátok!
-Ömm... hogy mi? - húztam összébb szemeimet.
-A barátaitok! Ha nem álltok ki az ellenséggel, akkor ők örökre elvesznek!
-Hogy érti hogy elvesznek? Hol vannak most? - lépett fenyegetően a csillagjegy elé Kaden. - És miért nem emlékszünk semmire, abból, hogy hogyan kerültünk ide? - mutatott körbe a tisztáson. - Válaszokat várunk!
-Én mindent elmondtam a legelején! - szólt erélyesen a csillagkép. - Azt is, hogy óvatosan a nefelejcsek körül, mert kitörlik a memóriáját annak, aki túl közel merészkedik hozzájuk! - masszírozta dühösen az orrnyergét.
-Milyen irónikus! - horkantott Kaden.
-És esetleg nem tudja visszaadni azokat az emlékeket, amiket azok a virágok elvettek? - szólaltam meg most én.
-Sajnos nem tehetek ilyet, hiszen ez is a próba része... - ingatta a fejét a csillagkép erősen elgondolkozva, majd újból megszólalt. - Jó, rendben, mind a ketten visszakaphattok egy-egy emléket azok közül, amiket elfelejtettetek, de csak most az egyszer! Ha újból kitörlődik minden, akkor úgy jártatok! - fonta keresztbe a karjait.
-Rendben, köszönjük szépen! - bólogattam.
-Még ne köszönj semmit! - jelent meg most a szűz egyik kezében a varázsbotja, majd felénk intett vele. - Mindketten gondoljatok arra, amire a leginkább szeretnétek emlékezni és megkapjátok rá a választ! - mondta.
-Mégis hogyan gondoljak arra, amire nem is emlékszek!? - kérdezte Kaden felháborodva, de ekkor a csillagkép egy erős fény kíséretében eltűnt a szemünk elől. - Köszi a semmit! - rázta ökleit a fiú az ég felé.
-Hé, inkább próbálj meg emlékezni! Most nincs időnk mágikus csillagképet megtestesítő személyeket szidni! - érintettem meg a vállát. - Én kiderítem, hogy pontosan hogyan veszítettük el az emlékeinket, hogy ne történhessen meg újra, te pedig azt, hogy mit is kell tennünk ezen a próbán! - mondtam, mire a fiútól egy beleegyező bólintást kaptam válaszul.

Lassan lehunytuk a szemünket és próbáltunk visszaemlékezni a történtekre:
Halvány képek jelentek meg a szemem előtt, ahogy rohanok egy magas dombon a fák között, miközben egy fekete alak üldöz. Próbálom lerázni a furcsa teremtményt, de teljesen a sarkamban van. Rohanok ahogy csak tudok, mikor hirtelen oldalról belém szalad Kaden, aminek következtében mindketten hanyatt esünk és gurulni kezdünk lefelé egy lejtőn, miközben jól belehempergünk az itt-ott nyíló kék nefelejcsekbe. Kaden megkapaszkodik egy fa törzsében, de én nem vagyok ilyen ügyes. A látásom is egyre homályosulni kezd, miközben gurulok lefelé a dombról, majd elájulok.

-Azt a rohadt! - nyitom ki hirtelen a szemeimet. - Mekkora szerencsétlenek voltunk! Még jó, hogy nem sérült meg egyikünk sem! - néztem végig magunkon.
-Na, hát kösz basszus! - nyitotta ki szemeit Kaden is.
-Na, sikerült megtudni, mi a feladatunk és, hogy miért számítanak ránk Rose-ék? - néztem a fiúra kíváncsian.
-Nem éppen... - ingatta a fejét. - Vagyis megvan mit mondott nekünk a szűz csillagjegy az elején, de nem túl nagy segítség - fintorgott.
-Na, azért én kíváncsi vagyok rá! - fordítottam a fiúra teljes figyelmemet.
-Oké, szóval annyit mondott, hogy ki kell állnunk két ellenséggel, különben a barátaink örökre elvesznek. Ha az egyik ellenfelünket legyőzzük, akkor azzal teljesítettük a próbát, viszont így csak egy személyt sikerül visszakapnunk - mondta. - Ahhoz, hogy Nate és Rose mindketten itt legyenek, mindkét ellenfelet le kell tudnunk győzni! - sóhajtott végül egy nagyot.
-Szóval szét kell rúgni a seggüket ezeknek a furcsa fekete izéknek. Értettem! - bólintottam elszántan.
-Ja, még annyi, - kapott a fejéhez gyorsan - azt mondta a szűz, hogy a próba kulcsszava az analízis... Bármit is akar ez jelenteni...
-Aha... Szóval én megtudtam, hogy azért vesztettük el az emlékeinket, mert nagyon okosan meghemperegtünk néhány nefelejtsben, mindaddig te megismerkedtél az analízis fogalmával... szuper! - sóhajtottam. - Na most mi a fene lesz!?
-Meghemperegtünk a virágokban!? - kerekedtek el a fiú szemei. - Azt meg mégis miért?
-Röviden és tömören, egymásba rohantunk és lezúgtunk egy kicseszett nefelejcsekkel borított dombról! - legyintettem. - De most jobb lenne, ha megkeresnénk azokat sötét idiótákat, mert ki tudja milyen borzalmas helyen eshettek csapdába Rose-ék! - indultam el a tisztás tulsó vége felé.
-Azt hiszem nem kell sokat keresnünk őket! - mutatott a hátam mögé a fiú.
-Miért? Csak azt ne mondd, hogy mögöttem vannak... - mondtam rémülten, majd vettem egy mély „jöjjön, aminek jönnie kell" levegőt és megfordultam.

Sziasztok!

Bocsi, hogy ilyen későn sikerükt kitenni a részt, de kisebb internet problémába ütköztünk és csak most sikerült orvosolni a dolgot. 😅
Azért reméljük tetszett a rész!🤗

Ha így volt, jelezzétek nekünk, és majd találkozunk legközelebb is!

~ZsoRas❤