Miután mindannyian kikerültünk a hülye szekrényekből, jóformán lerohantam Kadent. Szegény majdnem hanyatt esett, ugyanis mindenféle előzetes nélkül rontottam rá. Persze nem bánta a dolgot, hiszen ő is szoros ölelésbe vont engem.

-Utálom ezt a helyet! – súgtam a fülébe, mielőtt megpusziltam.
-Akkor jobb, ha mielőbb tovább állunk – tanácsolta mosolyogva, majd lassan leeresztett a földre.
-Te meg mitől lettél csurom víz? – kérdezte Nate Noah-tól, aki erre csak lemondóan legyintett.
-Jobb, ha nem tudod... – sóhajtott nagyot.
-Uuu! A csizmám!!!
-Az meg a blézerem!!! – repítette magához a két iker lány a ruhadarabokat.
-Akkor ezzel rendben vagyunk, igaz? – mondtam, majd a válaszukat meg sem várva a kijárat felé indultam, magam után húzva Kadent.
-Igen, sikeresen kiálltátok a próbát, gratulálunk nektek! Ezzel tovább mehettek a...
-Oké, oké! – legyintettem hátam mögé, oda sem nézve, ezzel félbeszakítva a fekete hajú lányt. – Már itt sem vagyunk! – nyitottam ki a hatalmas szürke ajtót.
-Úgy érti... hogy igazán nagy megtiszteltetés volt kiállni a próbát – szépített Noah, miközben lassan követni kezdett minket Nate-tel a nyomában. – És egyébként biztosra veszem, nagyon jól fog állni a csizma és a blézer is! – mondta zavartan, miközben elhajolt egy felé lebegő sárga tálca elől.

Még hallottuk, ahogy a két testvér azon vitázik, hogy melyiküknek áll jobban az adott ruhadarab. Elmondani sem lehet, mennyire örültünk, hogy végre elhagyhatjuk azt a káoszt.

-Te Kaden! – fordultam a fiú felé, amint kiléptünk a házból. – Ti is egy labirintusba kerültetek odabent?
-Igen – sóhajtott nagyot, amint visszaemlékezett az eseményekre. - De nem akarod tudni, hogy milyen agresszívak voltak a növények, amik alkották. Alig bírtam kiszabadítani Nate-et, amikor megpróbált rajtuk keresztül közlekedni – nevetett.
-Oh... Az nem volt túl okos gondolat tőle... – nevettem zavartan, mire Kaden jó alaposan végigmérte a piruló fejemet.
-Csak nem veled is ugyanez történt? – bökött oldalba, miközben újból felnevetett az ábrázatom láttán.
-Ömmm... Zoé! – kiáltottam a levegőbe. – Mehetünk tovább! – jeleztem vezetőnknek, hogy ne kelljen választ adnom a kérdésre. A fiú csak vigyorgott, mire oldalba könyököltem, hogy letöröljem a fejéről azt az önelégült mosolyt. – Nem vicces!
-Jó, jó... igazad van – fojtotta el a nevetését nagy nehezen, de azért még biztos fel fogja ezt hozni valamikor...
-Inkább azt mondd, meg, hogy nektek mik voltak a legnagyobb félelmeitek? - tereltem el a témát.
-A mi félelmeink... - hallgatott el, majd az előttünk kavargó fehér ködre mutatott. - Nézd! Itt is van Zoé, ez azt jelenti, hogy máris mehetünk tovább! - lellendezett. Hát jó, ha nem akarja elmondani, akkor nem kell... De én úgyis kiszedem belőle.
-Na, örülök, hogy látlak titeket! – jelent meg a lány.
-Mi is neked! – mondta Noah, amint felzárkóztak hozzánk Nate-tel.
-Akkor mehetünk tovább? – nézett a lány mindannyiunkra, mire csak egy egyöntetű bólintás volt a válasz.

Nemsokára egy hatalmas szikla előtt álltunk, a semmiség közepén. Mindenfelől csak a sötét űr vett körbe minket, alig láttunk néhány csillagot itt-ott a távolban. Egy hideg fuvallat futott végig a hátamon, mire megborzongtam.

-Most hol vagyunk? – kérdeztem vezetőnktől.
-A következő háznál! – válaszolta röviden, majd a szikla elé lépett.
-Ugye nem azt akarja bemesélni, hogy abban a sziklában van a negyedik ház...? – súgtam oda Noah-nak, aki egy vállrándítással jelezte, hogy fogalma sincsen.

Zoé megkopogtatta néhány helyen a sziklát, ami zöld fénnyel felvillant és a rák csillagkép jele vált láthatóvá a kő felületén.
Nagy robajjal a szikla odébb gördült, ezzel felfedve egy titkos lépcsősort, mely mélyen a felszín alá vezetett.

-Szóval a rákok tényleg a kő alatt élnek... – jegyezte meg humorosan Nate.
-Vigyázz a szádra! – könyököltem oldalba. – Én is rák vagyok!
-Nem rád gondoltam nyugi – nézett le rám, majd egy kis szünet után újra megszólalt. – Habár... – vigyorgott.
-Figyellek ám Nate Adams, figyellek! – húztam össze a szemeimet.

Amikor Zoé vezetésével mindannyian lefelé indultunk a lépcsőkön, mögöttünk a hatalmas szikla vissza gördült a lejárat elé, így teljes sötétségbe vonva mindent.
Egy pillanatra pánikba estem és szorosan Kadenbe kapaszkodtam, ugyanis csak egy dolog rosszabb a szűk és ismeretlen alagutaknál... a SÖTÉT, szűk és ismeretlen alagutak! Szerencsére nem kellett sokáig vaksötétben menetelnünk, ugyanis néhány másodperc elteltével a minket körbevevő barlang falában apró fények kezdtek foszforeszkálni. Kicsit hasonlított a hangulata az Akadémia alatti könyvtár barlangjáéhoz, de ez valamiért sokkal jobban tetszett. A fal kis színes pöttyökkel volt tele, akár a csillagos égbolt, ezzel megvilágítva az utunkat. Olyan érzésem volt, mintha magából az éjszakai égből vájták volna ki a barlangrendszert.
Egy kevés barangolás után leértünk a lépcső aljára, ahol egy hatalmas terem tárult a szemünk elé, mely falait óriási világító kristályok díszítették. A mennyezetről lelógó cseppkövekről pedig apró ezüstös folyadék csöpögött a terem közepén található tavacskába és minden egyes csöppenés halkan visszhangzott a tágas barlangban.
A barlang jobb oldali falában egy hatalmas szikrázó ajtó kapott helyet, mely zöld színű kristályból volt kifaragva.
Az ajtó nem sokkal az érkezésünk után kitárult és egy 28 év körüli lány lépett ki rajta.
Zöld ruhában volt, melyet rengeteg átlátszó rész alkotott, de szerencsére semmi olyat nem engedett látni, ami miatt el kellett volna takarnom Kaden szemét. A haja két oldalon kontyba volt fogva, nyakában pedig egy rákot ábrázoló medál lógott. Mezítláb járkált a szúrós sziklákon, miközben kezében dicsőségteljesen szorongatta a már jól ismert varázsbotot, mely eddig mindegyik csillagképnél megtalálható volt valamilyen formában.

-Kit látnak szemeim! – kiáltott a lány egyenesen rám nézve. – Csak nem egy rákszülött az? – lépett közelebb.
-Ömm... rákszülött? Azt hiszen az volnék, habár ilyet még nem mondott rám senki... – bólintottam kissé zavartan. – Rose vagyok és a próba miatt vagyunk itt – mondtam a lány szemeibe nézve, amitől egyszerűen nem tudtam elszakadni, pedig nagyon próbálkoztam. Kicsit úgy éreztem, hogy befolyással van rám a csillagjegyem.
-Akkor gyertek velem! – intett a lány, majd miután követni kezdtük a barlang közepe felé, megtorpant. – Várjatok! – fordult meg hirtelen. – A fiúk itt maradnak! – nyújtotta ki botját a barátaim felé, akiknek azonnal zöld kristályok borították be a lábaikat.
-Hé! Ez meg mire volt jó!? – méltatlankodott Nate, miközben lándzsájával próbálta széttörni a kristályt.
-Hová viszi Rose-t!? – kiáltott Kaden, miközben különféle vezényszavakkal és hieroglifákkal bombázta az őt fogva tartó kristályt, sajnos sikertelenül.
-Nem azt mondtátok, hogy a próba miatt jöttetek!? – mordult rájuk a csillagjegy.
-D...de igen, viszont erre semmi szükség! – mutatott Noah a vastag kristályrétegre a lába körül.
-Dehogyis nincs! – mondta erélyesen a lány. – Különben nem lenne értelme a próbának.
-Ezt meg hogy érti? – nézett hátra Noah várakozva Zoé felé, akit idő közben a föld nyelt el.
-Már az elején eltüntettem innen Zoét, ha őt keresed. Nem szólhat bele a próbába, ez a szabály – mondta a lány mosolyogva, mintha az előbb nem is ő lett volna, aki ráförmedt a többiekre. – De ne aggódj, ha sikeresen kiálljátok a Szívek próbáját, akkor azon nyomban visszajöhet! – mosolygott tovább.
-Szívek próbája? – szólaltam meg én is hosszú idő után, ugyanis valamiért a szokásosnál gyengébbnek éreztem magamat. Nem tudom miért, de úgy éreztem mindjárt elalszom.
-Úgy bizony! – bólintott vidáman a csillagjegy, miközben az ezüstösen csillogó tóhoz vezetett engem. – Én találtam ki ezt a nevet! Hát nem csodálatos!? – lelkendezett.
-Az lenne, ha tudnánk mit kell csinálnunk! – mondta Noah.
-Mindjárt megtudjátok! Csak legyetek türelemmel! – intette le barátomat a lány, majd felém fordult. – Kérlek állj oda a víz fölé! – mutatott a barlang közepén elhelyezkedő szabálytalan tóra.
-Fölé!? – rökönyödtem meg egy pillanatra. – Hogyan kéne fölé állnom? – néztem kérdőn a csillagjegyre, akinek szemei újból a hatalmukba kerítettek.
-Csak bízz bennem és indulj el! – utasított a lány.

Egyáltalán nem bíztam ebben az egészben, főleg nem a csillagjegyben, de valamilyen oknál fogva mégis elindultam a tó közepe felé.
Amikor a lábam az ezüstös vízhez ért volna, valami furcsa bizsergő érzés lepte el a testemet, ami következtében néhány centiméterrel a vízfelszín felett kezdtem járkálni. Olyan volt, mintha egy láthatatlan üveglap fedné a barlangi tó felszínét. Hiába kiáltottak nekem a barátaim, hogy álljak meg és ne menjek tovább, valami késztetett rá, hogy egészen a tó közepéig sétáljak. Őszintén szólva tetszett a dolog, hogy képes vagyok úgy a víz felett járkálni, hogy nem eshetek bele, de rossz előérzetem volt ezzel az egésszel kapcsolatban. Amint elértem középre, hirtelen megrázkódott a testem és lebénultam. Nem tudtam mozdítani semmimet a fejemen kívül.

-Most meg mi történt!? – kiáltottam a közöttem és a barátaim között álló csillagjegynek, aki csak elégedetten pillantott felém.
-Most kérlek szépen, te lettél a próbánk tétje! – mondta kedvesen, habár én nem éreztem a kedvességet...
-Hogyhogy a tétje? – értetlenkedett Kaden. – Az Inverz Kristály a tét, nem Rose!
-Részben a lány is az – fordult a fiú felé a csillagkép. – Ha elbuktok az egyik próbán, akkor mindannyiótok élete a tét, vagyis az övé is – mutatott felém. – De mivel az én csillagjegyemben született, így felkínálom neki az esélyt, hogy a halál helyett az életet válassza idefent! – tárta szét a karjait.
-Azt akarja, hogy csillagképpé változzon, akárcsak Zoé!? – hökkent meg Nate.
-Nem teszek túl gyakran ilyen ajánlatot, szóval örülnék, ha megbecsülnétek! – komorult el a lány.
-Megbecsülni!? – horkantam fel. – Azt, hogy képes lenne az örök időkig itt tartani engem a barátaimtól pedig elvenné az életüket!? Mégis mit becsüljek meg ebben!? – mondtam idegesen, miközben próbáltam kiszabadítani magamat a furcsa dermedtségből, de sajnos nem jártam sikerrel.
-Rose! – kiáltott felém Noah. – Meg tudjuk csinálni, nem lesz semmi baj! Ne feledd, hogy csak akkor teheti ezt meg, ha elbukunk... De nem fogunk! – mondta határozottan.
-Úgy bizony! – bólintott Nate és Kaden is.
-Na látjátok ez a beszéd! – nevetett a csillagjegy. – Akkor kezdődjék is a mókás rész! – fénylett fel kezében a varázsbotja, mire a nyakláncán lógó rák medál levált az ékszerről és egy apró kis piros rákocskává változott a levegőben, majd a lány kezébe pottyant. – A szabályok egyszerűek! - folytatta a csillagkép. - Ez a rák képes megérezni, hogy kinek vannak intenzívebb érzelmei és kinek vannak ezzel kapcsolatosan titkai. Képes kiszagolni, hogy kinek rejt nagyobb titkokat a szíve és a legjobbnak ígérkezőt fogja kiválasztani – mondta, majd a földre helyezte az állatot. – A választott személy felfedi a legnagyobb titkát, de muszáj hogy ténylegesen azt mondja el, ami a legnagyobb jelentőséggel bír, ugyanis ha mást mond, mint amit a rák érzékelt, akkor a próbán automatikusan megbukik!
-Várjunk... most azt mondja, hogy az ott, valami szerelem radar akar lenni!? – bökött Kaden fejével a rák irányába, aki bambán pislogott a fiúra.
-Ha akarod, nevezheted így is! – vonta meg a vállát a csillagjegy. - De nem feltétlenül csak szerelmet rejthet valaki szíve, de mindenképpen az a legizgisebb! – nevetett, majd lehajolt a rákhoz. - Menj kis rákocskám! Fedd fel a szívek igaz titkát!

Amint kimondta a szavakat, a rák a három fiú felé indult, majd körülöttük kezdett mászkálni.
Mindannyian lélegzetvisszafojtva figyeltük, ahogy a kis állat mozog, csak Kaden állt halál nyugodtan a kristály fogságában. Gondolom ez annak tudható be, hogy már napokkal ezelőtt kitárta nekem a szívét, szóval nem igazán vannak titkos szívügyei. Ellenben Noah-nak és Nate-nek eléggé jelentősek vannak, amikről én ugyan tudok, de egymás előtt ezeket nem fedték még fel...
Nate ökölbe szorította kezeit, úgy követte tekintetével a rákot, miközben ügyelt rá, hogy nehogy véletlenül Noah-ra pillantson. Barátom sem mert a mellette álló fiúra nézni, de ő most úgy nézett ki, mint aki menten elájul. A homlokán csillogott az izzadság és a szín is kezdett kifutni az arcából...
Sokszor gondoltam rá, hogy majd összezárom őket egy szobába, amíg el nem mondják egymásnak, hogy mi a szitu, de ez azért túlzás! Konkrétan az életük múlik a válaszon, aminek még rohadtul nem jött el az ideje... Ráadásul ekkora felhajtást csinálni ennek... nevetséges az egész! Ez csakis rájuk tartozna, erre itt mindenki előtt kéri rajtuk számon ez a megszállott. Ha kijutok ebből a bénult pózból, akkor lekeverek egyet a csillagjegyemnek, az ezer százalék! Húha! Nem gondoltam volna, hogy ezt egyszer ki fogom mondani...
A rák páncélja hirtelen felfénylett, ami azonnal kirántott gondolataim közül, és ideges tekintettel követtem tovább az eseményeket. A kis állat megállt Noah és Nate között, látszott rajta, hogy nagyon gondolkozik. Néhány feszült másodpercet követően azonban szép lassú tempóban Noah elé állt, majd egy puffanással eltűnt.

-Azt hiszem megvan a nyertesünk! – tapsolt a csillagkép, mire barátom az ájulás szélén csak ennyit tudott felelni:
-A rákba!