Mindketten hamar elaludtunk, ám én néhány órával később Nate nyöszörgésére és morgására ébredtem, miközben a teste valósággal vízben úszott.
Gyorsan felültem mellette az ágyban és lerántottam róla a takarót, ugyanis újból felszökött a láza és ilyenkor hűteni kell az ember testét.
Látszott rajta, hogy nem csak a szervezete küzd valami ellen, de még az elméje is, ugyanis bárhogy szólongattam vagy paskoltam, mélyen aludt tovább, miközben a szemöldökét és homlokát erősen ráncolta. Úgy festett, mint aki igyekszik ellenállni a kísértésnek, de mégsem sikerül felébrednie. Kalimpált a kezével, forgatta a fejét, rángott a lába, mintha álmában harcolna valakivel.
Gyorsan kipattantam az ágyból és a fürdőbe rohantam, majd egy pohár hideg vízzel visszasiettem a fiúhoz. Ráöntöttem a csupasz mellkasára, mely teljesen kipirult a láztól, mire kissé megrázkódott, de nem ébredt fel. Kezdett ugyan abbamaradni a ficánkolása és az álombéli hadakozásainak mozdulatai is, ám az arcán még a gondterheltség és a harag ült.
Visszamentem gyorsan a csaphoz, hogy néhány ruhámat bevizezzem és beborogassam vele a fiút, hátha attól lemegy majd a láza és idővel magához tér.
Mikor sikeresen ráhúztam egy vizes melegítőnadrágot és a homlokára helyeztem egy hideg rongyot, majd engedtem be egy kis friss levegőt is, már kezdett sokkal egyenletesebben lélegezni és a bőrének pirossága is kezdett elmúlni.
Nem akartam egyedül hagyni ilyen állapotban, és mivel Daniel szép sunyiban elment anélkül, hogy szólt volna nekem, így próbáltam minden tőlem telhetőt megtenni.
Előkészítettem a lázcsillapítót, ha magához térne. Újabb ruhákat vizeztem be, hogy folyamatosan tudjam cserélni a régieket, és gyakran szellőztettem is, vigyázva, nehogy az izzadtságtól megfázzon. Előkapartam az agyam hátsó sarkaiból, hogy mégis miket mondott Will a táborban, mik okozhatják ezeket az álmokat a félisteneknél. Próbáltam mindent megtenni, ami csak eszembe jutott. Még beszéltem is Nate-hez, hogy mennyire szeretem és hogy ígérem rendbe fog jönni...
Úgy tűnt a módszereim hatásosnak bizonyultak, ugyanis 3 órányi kapkodást, rémületet és folyamatos lázmérést követően, Nate szempillái megrezdültek és a fiú kinyitotta szemeit.
Én az ágy mellé húzott székemen kuporogtam, miközben próbáltam nem elaludni a kimerültségtől, de amint megpillantottam az eszméleténél lévő fiút, azonnal kipattantak a szemeim és már mellette is teremtem, az arcára helyezve a tenyeremet.

- Jól érzed magad? – néztem aggódva a félig nyitott szemeibe, melyek üvegesen tekintettek vissza rám. Még kissé kába volt.
- Hol... hol vagyok? – nyögte nagyon halk és rekedt hangon.
- Itt vagy velem! Nincsen semmi baj. Az Akadémiában vagyunk, emlékszel? – szorítottam kezeim közé az övéit. – Megint álmodtál valamit és újból felment a lázad! – mondtam, miközben segítettem neki ülő helyzetbe kerülni.
- Aha... – bólintott nagyokat pislogva, miközben a fejét fogta. – Szétrobban az agyam – grimaszolt bosszúsan.
- Vedd ezt be! – nyomtam a kezébe a kikészített gyógyszert és egy pohár vizet. – Láz- és fájdalomcsillapító. Jót fog tenni.
- Jó – válaszolta egyszerűen, majd rögtön le is nyelte a tablettát. – Azt hiszem elmegyek a vécére... – ült ki az ágy szélére, miután leküzdötte magáról a vizes nadrágot.
- Segítek odáig! – fogtam meg a kezét gyorsan, hogy felsegítsem, de hirtelen kitépte a karját a kezemből és idegesen rám förmedt.
- JÓL VAGYOK! NEM KELL SEGÍTENI! – pattant fel kiabálva, mire kissé megszédült, de a székben megkapaszkodva tovább indult.

Én csak meglepetten hátrébb léptem és figyeltem a mozdulatait, amíg be nem ért a fürdőszobába. Elképzelni sem tudtam, hogy mit álmodhatott, ami ennyire felzaklatta. Pedig én csak segíteni akartam neki...
Mikor újból megjelent az ajtóban, már egy fekete köntös volt rajta, amely vállban és hosszban is kicsi volt, de úgy tűnt nem nagyon zavarja.

- Látom megtaláltad Daniel köntösét! – mosolyogtam rá. – Fázol még? Lehet, hogy még hőemelkedésed van! Majd a gyógyszer segíteni fog.
- Nekem most csakis egy valami kell és az a csend – mondta mogorván, majd ahelyett, hogy eljött volna az én ágyamig, amin ültem, bevetette magát Danielébe.
- Nem jössz ide...? – kérdeztem halkan, mire csak egy morgás volt a válasza.
- Így jobban elférek – mondta aztán. – Meg te is jobban elférsz! – tette hozzá, majd magára húzta a takarót és befordult a fal felé.
- Biztos, hogy jól vagy? Nem akarsz kicsit kimenni a friss levegőre? Vagy enni valamit? – kérdeztem aggódva. – Csináljak neked egy teát a körlet konyharészén? Nagyon fontos ilyenkor, hogy sok folyadé...
- A lámpát kapcsold le! – morogta a takaró alól, mire bennem megakadt a szó.
- Jó... - Kissé megilletődötten nyúltam a kapcsoló felé és bocsátottam teljes sötétséget a szobára.

~×~

Nate körülbelül 10 perc alatt elaludt, és azóta nyugodtan horkol a velem ellentétes sarokban. Voltam párszor ellenőrizni a homlokát és szerencsére minden rendben van vele... legalábbis fizikailag.
Én még mindig nem tudtam elaludni, ugyanis folyton Nate gondterhelt és dühös arca jelent meg előttem, ahogy csukott szemmel küszködik valami ellen. Aztán rögtön utána felcsendültek a rideg szavai is, amiket hozzám intézett, miután magához tért.
Tudom jól, hogy a láz beszélt belőle és nem akart megbántani, de azért eléggé rosszul esett, hogy hajnali fél egy óta ott kuporgok az ágya mellett 3 órán keresztül, hogy biztosan rendben legyen, erre még csak egy rendes szava sincsen hozzám...

Mivel lassan kezdtek felébredni az erdő madarai és a hold is kezdett lemenni, úgy döntöttem, mivel már nem fogok tudni elaludni, inkább kimegyek kicsit sétálni az erdőbe, hogy kiszellőztessem a fejemet.
Tudom, sokan azt gondolhatják, hogy mégis mekkora baromnak kell lenni ahhoz, hogy hajnalok hajnalán egyedül kószáljak az erdőben... De mindenkit megnyugtatok, csakis abba a részbe mentem, ahol tudom, hogy biztonságos. Nem is beszélve róla, hogy szoktak tanórákat is tartani az erdő különböző pontjain, így vannak részek, melyekben a diákok csukott szemmel is eligazodnának.
Tehát felvettem egy meleg pulóvert és egy sapkát, majd halkan kiosontam a szobából, nehogy felébresszem Nate-et.
Elhaladtam a többi szoba mellett, majd lementem a lépcsőkön. Az egész épületben némaság uralkodott, csak egy-egy falióra kattogását lehetett hallani, amikor olyan folyosórészhez értem. A cipőm sem keltett zajt, ugyanis a vörös szőnyegek minden lehetséges hangot eltompítottak.
Óvatosan az Akadémia bejáratához indultam, mikor láttam, hogy az már félig-meddig nyitva van. Csodálkozva léptem ki az iskolából, hátha megpillantom a koránkelő társamat, de nem láttam senkit, így hát becsuktam magam mögött az ajtót és zsebredugott kézzel az egyik ösvény felé indultam.

Kezdtek visszajönni az emlékek, mikor még ugyanezen a részen rejtettük el a pegazusokat, amikor beosontunk az Akadémiába a könyvért.
Szegény Kaden jól megjárta azt a találkozást az iskolával, de szerencsére nem lett maradandó sérülése. Igaz, utána még néhány napig csengett a füle és volt, hogy kettőt látott mindenből egy-egy mozdulat után, de lassan az is elmúlt.
Kissé elmosolyodtam az emléken, ugyanis eszembe jutott, hogy mennyire büszkék voltunk magunkra, amikor már visszafelé repültünk a táborba.
Akkor még nem is sejtettük, hogy mik fognak még történni velünk.

- Hát te meg min mosolyogsz ennyire? – szólított meg valaki nevetve, mire riadtan pördültem meg a tengelyem körül.
- Ki volt az? – néztem szét óvatosan, de nem láttam egy lelket sem.
- Hát én! – kocogtatta meg a vállamat az ismeretlen, mire gyorsan odafordultam.
Egy piros ujjatlant és sötétkék rövidnadrágot viselő Antoniót pillantottam meg, ahogy vállig érő haja most egy kontyba van összefogva a feje tetején, és ha jól láttam, enyhén izmos karjai izzadságtól csillogtak.
- Ó, szia... – könnyebbültem meg a fiú láttán. – Mit keresel te itt ilyen korán? – léptem eggyel hátrébb.
- Ezt én is kérdezhetném ám tőled! – emelte fel egyik szemöldökét mosolyogva. – Egyébként futni voltam! – rántotta meg a vállát. – Ha még nem találtad volna ki az öltözetemből! – nevetett.
- Ja, igen! Tényleg! – bólogattam újból végignézve rajta. – Én meg csak sétálok – mosolyogtam vissza.
- Szuper, úgyis kell egy kis levezetés futás után! – rakta el a telefonját és a fülhallgatóját a zsebébe. – Nem baj, ha én is veled megyek?
- Nem, dehogy – legyintettem. – Legalább egyikünk sem lesz egyedül – indultam tovább az ösvényen, Toni pedig mellettem haladt. - Te mindig ilyen korán szoktál kelni? – kérdeztem a fiút, aki a fákat fürkészte.
- Általában igen – fordult felém. – Vagyis akkor, ha sikerül viszonylag korán elaludnom. Ha mondjuk sokáig kell tanulnom, akkor nyilván nem kelek fel hajnali 5-kor – nevetett. – Azért nem vagyok mazochista.
- Azt jól teszed! – bólintottam. – Én például utálok korán kelni.
- Akkor most hogyhogy itt vagy? Csak nem rosszat álmodtál? – mosolygott rám, de amint látta az arcomon, hogy valamibe nagyon beletrafált, rögtön komolyra váltott a tekintete. – Mi történt?
- Semmi extra, igazából – hessegettem el a kérdést. - Nem érdekes.
- Ahogy elnézem, igenis érdekes... – állt meg, az arcomat tanulmányozva. – Nos?
- Ne nézz így rám! – nevettem a fiú érdeklődő és egyben parancsoló tekintetén.
- Na, bennem megbízhatsz! Tudok titkot tartani. Becsület szavamra! – tette jobb kezét a szívére.
- Jó, jó! Elhiszem. Nem kell itt ennyire esküdözni! – mosolyodtam el. – Ez nem akkora dolog, tényleg – sóhajtottam.
- Az lehet, de neked biztosan fontos, ha nem hagy nyugodni.
- Jó na.... Ami azt illeti... A helyzet az, hogy Nate-nek mostanában lázálmai vannak... – hajtottam le a fejemet. – Azt hittem, hogy a tegnapi csak egyszeri alkalom volt, de ma hajnalban megismétlődött. És aggódom érte. Tisztára rideg és mogorva lett a láztól és attól félek, hogy nem tudok rajta segíteni.
- De mégis miért kéne pont neked segíteni rajta? Nem lehet elvinni egy orvoshoz? Ő egy szimpla halandó, aki éppenséggel tud az Akadémiáról meg a Kristály adta erőkről. Annyira nem tűnik nagy gáznak – vonta meg vállait, majd újból megindult az ösvényen.
- Ez kicsit bonyolult... – mentem utána.
- Értem én. Ő a pasid, te meg az övé és emiatt úgy érzed, a te felelősséged! De ő is tud magáról gondoskodni. Hány éves is, 21? – ráncolta a homlokát. – Annyi idősen már csak be tud venni egy lázcsillapítót az ember! – kuncogott.
- Igen, de ez most más! – ráztam bosszúsan a fejemet. – Ha valaki nincs magánál, akkor lehet akármilyen érett is, nem tud magán segíteni. És ha közben túl magasra emelkedik a testhőmérséklete, akkor szó szerint felforr az agyvize és kész. Nincs visszaút.
- Ezt én is pontosan tudom – bólogatott. – Apám orvos, anyám meg ápoló, otthon vagyok a témában éppen ezért is mondom, hogy nem a te felelősséged mindenáron ellátni. Főleg akkor nem, ha ridegen viselkedik veled!
- Az csak a láz miatt volt! – torpantam meg. – Sosem rideg velem, mindig figyeli, hogy mire hogyan reagálok és aszerint cselekszik. Szerencsésnek érzem magam, hogy vele hozott össze a sors.
- Akkor jó, én nem akarok problémázni – emelte fel a kezeit. – Habár én nem hiszek a sorsban, de ha neked ez így megfelel, akkor jóbarátként támogatnom kell! – tette egyik kezét a vállamra.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jó barátok vagyunk – nevettem fel.
- Hát, mivel körülbelül a te nevedet tudtam csak eddig megjegyezni, így más lehetőségem nincs is! – vette le a kezét a vállamról nevetve. – De én nem bánom – kacsintott rám.
- Én sem bánom – haladtam tovább az ösvényen - , de mondjuk érdemes lenne legalább a szobatársaddal összebarátkozni. Legalább őt ismerd meg, ha mást nem is akarsz.
- Tudom, tudom! Már folyamatban van a dolog – legyintett.
- Na, komoly? Ez szuper! És kivel raktak egy szobába? – kíváncsiskodtam.
- Igazából hárman vagyunk egy szobában, szóval inkább KIKHEZ raktak egy szobába – javított ki.
- Jó, akkor kikhez? – forgattam szemeimet mosolyogva.
- Úgy emlékszem az egyikük vezetékneve West, a másiknak pedig mintha valami furcsa keresztneve lenne... – gondolkozott el.
- Csak nem Jasonre és Krisztiánra gondolsz? – találgattam.
- De, de pontosan rájuk! Honnan tudtad ennyiből?
- Hát én már sokkal régebb óta ismerem őket, mint te – nevettem. – Ráadásul Jason a barátom és az ikertestvére is Danielnek, aki pedig az én szobatársam.
- Aha, és ki az a Krisz... valaki? – kérdezte bizonytalanul.
- Krisztián – ismételtem meg a nevét. – Ő is Európából jött, azt hiszem Magyarországról. De már vagy 6 éve egy évfolyamra járunk, szóval eléggé jól beilleszkedett.
- Na, akkor reméljük nekem is sikerülni fog majd! – sóhajtott fel vidáman, majd folytattuk a beszélgetést, miközben körbevezettem a fiút az erdő külső részein.

~×~

Legalább másfél órán keresztül sétáltunk és beszélgettünk az erdőben, aminek csak a gyomrunk hangos korgása vetett véget.
Jól esett valakivel egy kicsit másról is beszélgetni, aminek nincsen köze a Kristályhoz, Cardonhoz vagy a csillagképekhez. Kicsit úgy éreztem, hogy hetek óta most tudtam csak kikapcsolni az agyamat igazán. Mindenféle hülyeségről szó volt, de például kérdeztünk egymás családjáról, egymás kedvenc dolgairól, még a gyerekkorunkban nézett rajzfilmekről is. Ez a beszélgetés igazán jól jött nekem, habár a végére már nagyokat ásítoztam, ugyanis szinte semmit sem aludtam az elmúlt éjjel.

Mindketten visszasiettünk az Akadémiába, ugyanis a reggeli 7 órától várta az éhes diákokat, és már kopogott a szemünk az éhségtől. Igaz, hogy 10-ig nyitva volt az ebédlő, de oda akartunk érni hétre, hogy még biztosan minden friss legyen és mindenből jusson is elég.
A megfelelő emeletig együtt lépkedtünk fel a lépcsőkön, majd mindenki ment a maga szobájához, miután megbeszéltük, hogy fél óra múlva találkozunk az ebédlőnél.
Toni ennyi idő alatt kényelmesen le tudott zuhanyozni, míg az én feladatom az volt, hogy valami normális ruhába öltözzek át és megnézzem, hogy a többiek közül felébredt-e valaki.
Természetesen, Rose szobája még zárva volt, ami arra engedett következtetni, hogy Kaden és a lány még javában alszik. Így hát visszamentem a saját szobámhoz, majd csendben benyitottam, hogy nehogy felkeltsem Nate-et, ha még aludna.
Persze ő is még javában húzta a lóbőrt Daniel ágyában, úgyhogy úgy döntöttem, hagyom aludni. Legalább most normálisan ki tudja pihenni magát...
Én gyorsba átvettem egy szürke melegítőnadrágot, majd egy sima kék pólót és megkíséreltem megigazítani göndör hajamat, de nem igazán fogadott szót egyik fürtöm sem.
De már megszokták a suliban, hogy hétvégente senki sem néz ki a legjobb formájában. (Kivéve persze Jessicát... Ő szerintem még Toninál is hamarabb felkel, csak hogy tökéletesen simára vasalja a haját és elvégezze a reggeli hidratáló fürdő rutinját. Nagy szerencséje van, hogy Daniel még az ágyúdörgésre sem ébredne fel, tehát legalább ettől nem kell tartania.)
Amíg vártam, hogy a további 15 perc is elteljen, elpakoltam az éjszakai felfordulást, miközben Nate minden egyes horkantására riadtan kaptam fel a fejemet. Féltem, hogy megint felmegy a láza, és akkor már tényleg a suli ápolóihoz kellene fordulnom, habár nem tudom mégis mit tudnának kezdeni egy félistennel...
Lassan kiteregettem az előkotort ruháimat, melyeket mind bevizeztem, és még az ágyamat is bevetettem. Ekkor már úgy éreztem, ideje lemenni és enni valamit Tonival, amíg a többiek fel nem ébrednek.
Halkan kimentem a szobából, majd a folyosóra lépve pont Toni jött velem szembe, így az időzítésünk tökéletesnek bizonyult.
Együtt indultunk az ebédlőbe, miközben folytattuk a beszélgetést ott, ahol az erdőben abbahagytuk.

~×~

Körülbelül 40 perccel később, mikor mi már rég végeztünk az evéssel, csak nagyon belefeledkeztünk a beszélgetésbe, betoppantak Kadenék is, akiket egy igen meggyötört arcú Nate követett. A fiú Daniel ruháit viselte, melyen a jelek szerint Kaden alakított egy kicsit varázslattal, ugyanis mindenhol tökéletesen passzolt rá.
Rose és Kaden mosolyogva intettek felénk, miközben mi felálltunk, hogy kivigyük a használt tányérjainkat, hogy majd a többieknek több helyük legyen enni. Azonban, amikor Nate megpillantotta mellettem Tonit, lehetett látni az arcán, hogy csak percek kérdése és kitör a káosz. A szemében valami furcsa harag villant, míg homlokán kidudorodtak az erek.

- Te meg mit csinálsz itt vele.... kettesben? - kérdezte idegesen, miközben próbálta visszafogni magát.
- Reggelizünk...? - néztem rá kissé értetlenül, ugyanis nem éreztem okát a felháborodásának.
- Mi az, hogy te csak úgy ezzel reggelizgetsz, amíg én odafent fekszem a szobában!? - emelte fel a hangját. - Érdekel egyáltalán, hogy akár meg is halhattam volna múlt éjjel!? Mi lenne, ha most éppen lázasan vergődnék az ágyban, miközben te idegenekkel nevetgélsz!? Belegondoltál, hogy nekem ez mégis milyen érzés!!!? - nézett szigorú és dühös tekintettel az arcomba, miközben egyre közelebb lépett hozzám.
Rose és a többiek meglepődve pislogtak a fiúra, ugyanis nem tudták mire vélni a szavait. Őszintén megmondom, én sem...
- Na jó! - léptem én is közelebb a fiúhoz a tálcámmal a kezemben. - Mégis hogy jössz te ahhoz, hogy ilyeneket vágj a fejemhez? - néztem mélyen a szemébe, amiben csak haragot láttam. - Ha nem tudnád, én voltam az, aki hajnalok hajnalán ott kuporgott órák hosszat az ágyad mellett, miközben minden egyes lélegzetvételedet feszülten figyelte, hogy minden rendben legyen veled! Szerinted mégis ki volt az, aki folyamatosan friss borogatást tett rád és gondoskodott mindenről, hogy a lehető leggyorsabban helyrejöjjél!? Azt hiszed, hogy én nem voltam ideges!? Azt hiszed, hogy egyáltalán nem érdekelt, hogy min mész éppen keresztül!? Hidd el, azóta ezen kattog az agyam és emiatt vagyok talpon órák óta! Egy szemhunyásnyit sem aludtam azóta, mióta felment a lázad és egyáltalán nem bánom, mert a fontos most csakis az, hogy veled minden rendben legyen! - fújtam ki a levegőt idegesen. - Ja, és Toni nem egy jött-ment idegen az utcáról! És még ha az is lenne, akkor sem szólhatsz bele ilyen mértékben abba, hogy kivel barátkozom! Mert mondhatod, hogy nem tetszik, ezt már megbeszéltük, de nem szabhatod meg, hogy kivel állhatok szóba és kivel nem! Azt hittem ezen már túl vagyunk! - néztem fel rá kissé csalódottan.

Mivel ő csak állt egyhelyben és néma haraggal bámult rám, aztán Tonira, úgy döntöttem jobb lesz, ha hagyom egy kicsit lenyugodni és enni pár falatot, hátha utána tud majd tiszta fejjel gondolkodni.
Fogtam magam és egy szomorú sóhaj kiséretében a tálcámra helyeztem a morzsás tányérokat és a használt csészémet, majd Toni karját megfogva, magam után húztam őt, Nate-et megkerülve.
A konyha felé indultam, hogy leadjam az edényeket a személyzetnek, mikor Nate hirtelen megragadta a másik kezemet, amivel a tálcát fogtam és erősen maga felé rántott.
Minden a kemény padlónak csapódott és ripityára törtek a tányérok. Az evőeszközök hangos csörömpöléssel értek földet, míg a szalvéták mindenfelé szálltak a levegőben.
Hirtelen mindenki elhallgatott a helyiségben és ahogy a diákok ránk kapták a tekintetüket, beállt egy iszonyatosan feszült csend, melyet akár a leghalkabb levegővétel is képes lett volna berobbantani.