Nem fogok hazudni, egyáltalán nem örültem a gondolatnak, hogy Nate-et magára kell hagynom... Igaz, az ehhez hasonló lázak éppen olyan hamar elmúlnak, mint ahogyan megjelennek és Kaden is vigyáz rá, de mégis féltettem, hogy rosszabbul lesz.
Kimondhatatlan volt ugyanis az az érzés, mikor láttam felriadni az álmából, hiszen jóformán menekült az érintésem elől. És még utána is folyton igyekezett minél távolabb helyezkedni tőlem, egészen  míg el nem ájult a magas lázától...
Utána mintha kissé megnyugodott volna, de még mindig láttam a szemében, hogy nagyon zavart és eléggé fél.
Remélem Kaden valahogy meg tudja majd nyugtatni, mert ha engem nem enged közel magához, akkor ő az egyetlen aki a lelkére tud beszélni... Persze Rose-nak is elég hatásos a saját módszere, de ebben az esetben lehet, az csak rontana a dolgokon...

Most éppen az európai diákok tiszteletére rendezett bemutató zajlik, amelyet elviekben én vezetnék egyedül, de szerencsére Cassandra vállalta, hogy felváltva mondja velem a szöveget, ugyanis a tekintetemből rögtön levágta, hogy valami nagyon nem okés.
Velem ellentétben, ő teljesen az elemében van.
Vállig érő fekete haja csak úgy leng ide-oda, ahogy lelkesen felkonferálja az előadókat és hevesen gesztikulál. Türkizkék szeme izgatottan csillan minden egyes mondatánál, világos bőre pedig mintha ragyogna a magabiztosságtól. Érdekes, ugyanis mindig úgy gondoltam a lányra, mint aki inkább kerüli a figyelmet, de mióta megkapta az ezüst óráját, ami az ereje forrása, mintha sokkal több önbizalma lenne. Néha féltékeny vagyok rá, de persze csak jó értelemben...

Egyébként úgy kell ezt az előadást elképzelni, hogy az egész 11. évfolyam becsődül a nagy tornatermünkbe, majd az amerikai diákok szórakoztatják a vendégeket... Más szóval fitogtatjuk az erőinket, egy-két színpadias mozdulat kíséretében...
Ez egyben egyfajta hála is, hogy a Mágikus Tanács gyűlésén, az Amerikai Akadémiának szavazta a többi iskola a Kristály felügyeleti jogát.. Habár most belegondolva, lehet jobban jártunk volna, ha inkább más kontinensre viszik...
Hiába is, ez egy nagy megtiszteltetés és lehetőség is egyben az iskolának a különféle támogatások és pályázatok megszerzésére.

Éppen Daniel és Jessica attrakciója ért véget, melyben a fiú látványos fémtárgyakat reptetett a levegőben, miközben barátnőjével valamiféle harcmozdulatokból kialakított táncsorozatot adtak elő.
Jessica ugyan még nem tudja olyan jól használni a képességét, de stílusérzéke az annál inkább van. Ugyanis minden egyes lépésére kinőtt egy csodaszép virág a padlóból, mely enyhén világítva és illatozva szállt föl a levegőbe, hogy a közönség felett lebegve világíthassa meg az ámuldozó arcokat.

Ezzel el is érkeztünk az utolsó számhoz, ami nem más, mint Rose bemutatója. Nem igazán kötötte az orrunkra, hogy pontosan mit fog nekünk mutatni, csak részleteket tudunk.

Miután Cass mosolyogva helyetfoglalt mellettem, majd várakozva rám pillantott, gyorsan a fejemhez kaptam és kisasszéztam a terem közepéhez, hogy bemutathassam az utolsó fellépőt.
Közben a bejáratnál Kadent és Nate-et pillantottam meg, amint a hátsó sorok mögött elhelyezkednek. Szék ugyan már nem jutott nekik, de őszintén megmondva, nem is bántam. Sokkal jobban esett úgy végig tekinteni rajtuk, hogy teljes egészében láttam a kicsípett verziójukat is. Nate volt az utolsó, akiről el tudtam képzelni, hogy felvesz egy zakót, de meglepetésemre teljes díszben pompázott a haverja mellett, még lakkcipő is volt a lábán. Mikor elkapta a tekintetemet, mosolyogva rám kacsintott, mire egyrészt nagyon megnyugodtam, ugyanis innen már tudtam, hogy minden rendben van velünk, másrészt pedig, fülig pirultam. Elszámoltam magamban háromig, majd figyelmen kívül hagyva a srácokat, nagy örömmel jelentettem be Rose-t.

Amint elhangzott a lány neve, hirtelen az egész termet sötétlila köd lepte el, mely a földön gomolygott, benne ezernyi apró fénypontocskával, mintha a csillagos eget nézném. Rose egy fényes villanás kíséretében jelent meg a terem közepén, mire én gyorsan visszaszaladtam a helyemre, hogy ne legyek útban.
Ezután széttárta karjait, majd pillangók százait eresztette szabadon, mintha egész végig mögötte bujkáltak volna. Ekkor pillantottam csak meg az öltözékét, hiszen a fő próbán még nem öltözött át, azóta pedig nem találkoztunk.
Egy gyönyörű szép ezüst flitteres top volt rajta, mely alatt egy szimpla fekete ujjatlant viselt. Lábain egy szintén fekete leggings feszült, mely tökéletesen kiemelte az alakját, felé pedig egy lila áttetsző anyagból készül lenge szoknyát vett föl. Lefogadom, ezt Kaden is azonnal észrevette, hiába ácsorgott a leghátsó sorban. Nem láttam ugyan, de el tudtam képzelni az arcán a büszkeség és a zavart vörösség egyvelegét. Rose haja egyébként egy laza oldalfonásos stílust kapott, melybe csillogó strasszkövek voltak belefonva. Minden egyes apró kő visszavert egy kevés fényt a lány illúzióiból, mely így úgy nézett ki, mintha Rose hajában világító csillagok lebegnének. A szeme is csillámló sminket kapott, melyről a flitteres toppal együtt, szintén visszaverődtek a különféle színű fények.

~×~

- Ha egy szóval kellene jellemeznem az egészet... Azt mondanám, hogy CSODÁS volt! – jött oda hozzám és Cassandrához Antonio, miután véget ért a bemutató. – Csak azt sajnáltam, hogy te nem léptél fel! – biggyesztette le az ajkát, rám emelve tekintetét.
- Az eléggé problémás lett volna, tekintve, hogy a képességeink bemutatása volt az egésznek a fő szempontja! – jegyezte meg Cass, miközben elkezdte összeszedegetni a papírjait.
- Ezt hogy érted...? – ráncolta a homlokát a fiú.
- Úgy, hogy Noah-nak nincsen képessége – válaszolta, oda sem pillantva a lány. – Elég nehéz lenne demonstrálni az erődet, mikor már nincsen meg – rendezte össze végül a maradék lapokat is, majd elköszönt és gyorsan elsietett.
- Hogyhogy „már" nincs meg...? – nézett most rám kérdőn a fiú, mire csak zavartan megvakartam a tarkómat.
Éppen nyitottam volna a számat, hogy válaszoljak, mikor Kaden és Nate jelent meg a fiú háta mögött, miközben Rose-zal valamiről hevesen társalogtak és felénk közeledtek. Nate amint megpillantotta, hogy kivel beszélgetek, a tekintete azonnal elsötétült és idegesen kapcsolódott be a beszélgetésünkbe.
- Mondjuk úgy, hogy semmi közöd hozzá! – fonta keresztbe a karjait maga előtt, miközben várakozva a fiúra nézett. Toni meglepődve fordult hátra az erélyes hang irányába, majd kínosan elnevette magát.
- Nyugi, nem akartam tapintatlan lenni! – veregette meg Nate vállát, mire a fiúban valami teljesen elborult.
- AKKOR KEZDHETNÉD AZZAL, HOGY BÉKÉNHAGYOD NOAH-T! Ő NEM KÍVÁNCSI RÁD ÉS ÉN SEM VAGYOK KÍVÁNCSI RÁD! HOZZÁM TARTOZIK ÉS KÉSZ! KOPJ LE ÖCSI! – ragadta meg Toni ingjét, mire Kaden és Rose kikerekedett szemekkel álltak Nate mellett, teljesen lefagyva.
- Ömm... Nem értem miről beszélsz... – nézett fel Toni Nate-re idegesen.
- UGYAN MÁR! MESSZIRŐL LÁTSZIK, HOGY MI A SZÁNDÉKOD! – hajolt közelebb fenyegetően a fiúhoz, miközben szorosabbra fogta az ingjét.
- Miért? Szerinted mi a szándékom? – tette fel pimaszul a kérdést, mire Nate már lendült is, de Kadennel váltottunk egy villámgyors pillantást, majd ő lefogta a fiút, én pedig megállítottam a mellkasánál fogva. Rose megragadta Toni karját, majd arrébb vonszolta a dühöngő félistentől, hogy nehogy még verekedésbe fajuljon a délután.

- Beléd meg mi a frász ütött!? Mégis mi bajod van!? – néztem fel mérgesen Nate-re, ugyanis még mindig a vállam fölött méregette Tonit, aki szerencsére Rose jóvoltából egyre messzebbre és messzebbre lett terelve.
Kaden amilyen erősen csak tudta, szorította Nate kezeit, de sajnos örökké ő sem bírta, így az egyik hirtelen mozdulatot követően, Nate hátra lökte, és átesett néhány széken.
- MÓRESRE TANÍTOM AZT A KIS... – indult volna Rose-ék irányába, de mindkét kezemet a mellkasának nyomtam, és hátrébb taszítottam.
- Nem mész te sehová! Mégis mit képzelsz!? – kiabáltam rá, mire hirtelen megrezzent, majd végre rám vezette tekintetét. A szeméből mintha valami szokatlan harag áradt volna, de minél tovább nézett az én szemembe, annál nyugodtabbá vált az arca.
- Én csak... én... - hebegte-habogta idegesen, miközben próbált kikerülni engem, de nem hagytam neki egérutat. Persze ha akart volna, simán fellökhetett volna, de engem sosem bántana, így kénytelen volt egy helyben topogni.
- Te csak mi? – emeltem fel a fejemet felé, de végül én magam adtam meg a kérdésre a választ. – Te csak éppen egy jelenetet rendezel a tornaterem kellős közepén, amivel mindenkit kellemetlen helyzetbe hozol, ráadásul magadat ásod alá! Toni nem ártott senkinek, nem tett semmi rosszat! Neked sincs jogod hozzá, hogy ítélkezz felette és botrányt rendezz! Örülhetsz, hogy az Igazgató már átment az étkezőbe a záró fogadásra, mert ha ezt meghallotta volna, biztos nem engedné, hogy itt aludj! – daráltam le kiabálva az egészet, mire Nate szemei kikerekedtek és szótlanul bámult rám, amíg be nem fejeztem. – Most pedig segítesz Kadennek kihámozni magát a székek közül, aztán szépen felmegyünk a szobába!
- De... – túrt bele idegesen a hajába, miközben mérgesen csikorgatta fogait.
- Nincs semmi de! – emeltem fel szigorúan a mutatóujjamat. – Elhiszem, hogy nem vagy a legjobb formádban a nemrégiben elmúlt lázad miatt, de senki sem kérte, hogy gyere ide! Ha pedig magadtól úgy döntöttél, hogy igenis kijössz a szobából, akkor erőltess magadra egy kis jómodort! Nem eshetsz neki mindenkinek, aki nem szimpatikus! Most nem a Félvér Táborban vagy az Árész kabinban, ahol verekedéssel oldjátok meg a nézeteltéréseket! Most az Akadémia szabályai szerint kell viselkedned, és moderálni magad! – néztem rá szigorúan, miközben élesen szívta be a levegőt és egyenesen a szemeimbe nézett.
- Azért jöttem le, hogy lássam Rose előadását és lássalak téged ebben az öltönyben, ahogy vezeted a bemutatót! Nem értem, hogy ez miért akkora probléma!? – folytatta még mindig puffogva, de már sokkal halkabban. Inkább mondanám duzzogásnak, mintsem mérges kiabálásnak.
- Azzal semmi baj nincsen – ráztam a fejemet. – Sőt! Még örülünk is neki! A baj azzal van, hogy nyomós ok nélkül verekedésbe akartál keveredni Tonival, csupán azért, mert szóba állt velem. Erről légyszíves nagyon gyorsan szokj le, mert hosszú távon ez így egyáltalán nem lesz jó! – fordítottam hátat neki, majd Rose után indultam, hogy bocsánatot kérhessek Tonitól Nate helyében is.

Még hallottam, ahogy a fiú bosszúsan beszívja a levegőt, majd bocsánatkérően segíti fel Kadent a földről.
Éreztem magamon a tanárok feszült pillantását és láttam a diákok arcát miközben egymás fülébe sutyorogtak valamit, majd kárörvendő vigyorral az arcukon halkan felnevetnek.

Csak azt akartam, hogy végre véget érjen ez a rémes nap, és bedőlhessek az ágyamba, mert egyszerűen sok volt mindaz, ami eddig történt. Szinte el sem akartam hinni, hogy Nate így kikelt magából, mintha teljesen más ember lenne, mint akit én megismertem...
Biztos voltam benne, hogy az álmához van köze és reméltem, hogy ha eljön végre az este, akkor elmondja, hogy mit is látott pontosan és nyugodtan át tudjuk majd beszélni, hogy ilyen többet ne fordulhasson elő.