Hirtelen végeláthatatlan sötétségben találtam magamat.
Riadtan tekintettem körbe az imént látott barlang után kutatva, azonban nyomát sem láttam se a tónak, se a kemencének, se a három ott dolgozó őrnek, de még Kadennek sem.
Mintha egy végtelen nagy fekete ürességbe kerültem volna, ahova egy apró fénysugár sem szivárgott be.
Különös érzésem támadt, ugyanis a legutóbbi látomásomban éreztem, hogy álmodok. Ott idővel még az irányítást is át tudtam venni, azonban ez most más volt. Mintha ugyanúgy a valóságban lettem volna, csakhogy nem tudtam kapcsolatba lépni a környezetemmel.

– Ugye ez csak valami vicc?? - szólaltam meg. - Kadennek szüksége lehet rám! Bármi is ez és bárki is csinálja, azonnal hagyja abba! - kiabáltam idegesen.
- Hmm... Harcias, mint mindig - zengett fel egy ismerős hang az elmémben. Nem érződött fenyegetőnek, de mégis kirázott tőle a hideg, amint rájöttem, hogy kihez tartozik.
- Te vagy az, Rák? - kérdeztem szemrehányóan, miközben próbáltam kiszúrni a hang forrását, de csak a sötétséget láttam.
- Nincs sok időnk - folytatta sürgetően a csillagjegy. - A kis barátocskád nem volt elég erős ahhoz, hogy a Nyilas rendesen kapcsolatba tudjon lépni vele. Így most rajtunk a sor.
- Noah? Noah-ról beszélsz!? - kaptam fel a fejemet a fiú csillagképének említésére. - Hogy érted, hogy nem volt elég erős? Hol van most? Tudsz róla valamit? Ezek szerint életben van, ugye!?
- Lassíts, te lány! - szólt rám idegesen, majd hirtelen felvillant a nyakláncom, mire egy fényes gömb jelent meg előttem. A gömb úgy tűnt, mintha a láncom kristályából kelne életre. Egyre nagyobbra és nagyobbra nőt, míg nem emberi formát öltött. Mire kettőt pislogtam, a Rák csillagjegy lebegett előttem a sötétben, mintha valamiféle lilás hologram lenne.
- Pedig már reméltem, hogy soha többé nem kell lássalak! - gondoltam magamban, mire a csillagjegy felhorkantott.
- Hidd el, én sem repesek attól, hogy most itt vagyok, de figyelmeztetnem kell titeket!
- Ezt meg hogyan hallottad!? - hökkentem meg. - Nem is mondtam ki hangosan!
- Rose, az elmédben vagyunk, drágám! - nézett rám lekezelően, úgy, ahogy a matektanáraim szoktak, amikor nem tudok egy egyszerű választ.
- Az elmémben? Mégis hogyan...? És mikor...? - hebegtem-habogtam. - Éreztem, hogy legyőz téged a sötétség. Akkor hogyan lehetsz mégis itt?
- A jogarammal üzenek most neked, a nyakláncodban található kristály segítségével - mondta fájó ábrázattal. - A Nyilas is próbálta felvenni Noah-val a kapcsolatot, de nem sikerült rendesen hozzáférnie az elméjéhez. Csupán a nevét tudta ismételgetni anélkül, hogy kárt tegyen benne. Valami nincs rendben a fiú tudatával, mintha megbolygatták volna.
- Megbolygatták? Mégis hogyan? És ki képes ilyesmire? - háborodtam fel.
- Ezt sajnos neked kell kiderítened, én most figyelmeztetni jöttelek!
- Mégis mire? Arra, hogy az iskolám igazgatója vezeti ezt az egész hóbelevancot!? Csak, mert arról már lekéstél. Rájöttem magamtól is, amikor megtámadott!
- Nem, nem ő vezeti - ingatta a fejét, miközben villogni kezdett a teste. - Nincs sok időm! A varázslat azonnal életbe lépett, amint a jogarom bűvkörébe kerültél, de hamar véget ér a hatása! Jól figyelj rám! - hajolt közelebb. - Egy sokkal hatalmasabb mágussal állsz szemben, aki évszázadok óta erre az együttállásra vár. Óvatosnak kell lenned vele, Rose! Ha időben megszerez minden Jegyet és minden Szülöttet, akkor megállíthatatlan lesz! A Jubileumi Együttállás közeleg! Földi idő szerint nem tudom, mikor következik be, de fivéreimmel és nővéreimmel már érezzük az előjeleket. Meg kell találnod a jogarokat és megbontani a kört! Csak így szerezhetjük vissza az uralmunkat a házaink felett és csak így állíthatjuk meg a sötétséget!
- Mi!? Én ezt így nem értem, ez túl sok! - ráztam a fejemet. - Milyen együttállás? Milyen kört kell megbontanom? Ki az a mágus? Hol vagytok egyáltalán? Mi történt veletek?
- Tudom, hogy sok a kérdésed - mondta egyre inkább szakadozva -, de nem tudok mindent elmagyarázni. Nincs rá idő! Ezután már nem lesz újabb esélyem, hogy üzenjek. Találd meg a jogarokat és bontsd meg a kört! Figyeld a látomásaid és bízz az érzékeidben! - Hirtelen a láncom is pislákolni kezdett, mire a Rák egyre inkább elhalványult. - A könyv! - mondta idegesen. - Fontos, hogy találd meg a h... oldal..., ami ... ősi rit...

Mielőtt még befejezhette volna a mondatot, egyszerre eltűnt a sötétségben, mire a láncom égetően felizzott, a fejembe pedig éles fájdalom nyilallt.
A látásom ezután lassan kezdett kitisztulni, miközben valamiféle enyhe rázkódásra lettem figyelmes. Tompa lihegés hangja csapta meg a fülemet, ahogy végre kezdtem magamhoz térni.
Az imént átélt beszélgetés pedig egyre inkább kezdett a feledés homályába merülni.

- Mi... Mi történt...? - pislogtam értetlenül magam elé, mire egy széles hátat, egy feszes feneket és két szaporán lépkedő lábat pillantottam meg.
- Rose!? Magadhoz tértél! - érkezett mögülem Kaden megkönnyebbült hangja. Ezután megállt, majd óvatosan leeresztett a földre.
- Te a hátadon cipeltél, mint egy krumplis zsákot? - néztem rá szemöldök ráncolva.
- Igen - vonta meg vállait.
- Kúl! - mosolyodtam el. - Jó volt a kilátás!
- Rose! - jött zavarba hirtelen. - Bármennyire is szeretném, de erre még mindig nincs időnk! - mondta határozottan, majd megragadta a kezemet és maga után húzott. Majdnem elnevettem magamat, amint megpillantottam a páncélja hátoldalán csorgó nyálcsíkomat, de végül úrihölgyhöz méltóan magamba fojtottam a nevetést.
- Miért? Mi történt, amíg nem voltam magamnál? - kérdeztem végül, felvéve a tempót. - Ugye nem támadtak rád azok az őrök? Mit csináltak egyáltalán ott? Használtad az Emlék jogarokat!? Várjunk csak! - álltam meg azonnal. - Nincsenek is nálunk a jogarok!!!
- Hát... egy ideje már nincsenek - értett egyet. - Azt hittem, már feltűnt.
- Ne most helyeseljél velem! - néztem rá teljesen sápadtan. - Otthagytál két nagyerejű fegyvert egy szikla mögött, amikre még bármikor szükségünk lehet!??
- Igen, ott hagytam, mert azon járt az eszem, hogy mégis milyen bajba ugrasz éppen fejest! Különben is, te is otthagytad a tiédet.
- Persze, mert nagyobb gondom is kisebb volt annál, hogy azt keresgéljem! Rohantam, nehogy becsukódjon a titkos ajtó.
- De te is simán ki tudtad volna nyitni! Nem kellett volna rohanni.
- JÓ, DE ÉN EZT AKKOR MÉG NEM TUDTAM! - kalimpáltam idegesen. - Most mi van, ha emiatt csinálnak ki minket?
- Nem fognak - sóhajtott nagyokat Kaden. - Egyáltalán tudod, hogyan kéne használni a jogarokat hogyha most itt lennének?
- Hát... mondjuk - mosolyogtam kínosan.
- Akkor meg miért ragaszkodsz ennyire hozzájuk!? Mintha egy íjat akarnál magaddal cipelni, holott nem is tudsz vele lőni. Teljesen felesleges!
- Kitaláltam volna, hogyan működnek, oké? Az Akadémián nem tanítják, de Noah egyszer elmagyarázta, csak nem teljesen figyeltem rá. De tuti meg tudnám oldani.
- Jó, nem fontos! - legyintett. - Inkább menjünk tovább! - fogta meg a kezemet és gyengéden magával húzott.
- Rendben legyen, de még mindig nem válaszoltál a kérdésemre - mondtam beletörődve a helyzetbe. - Mi történt odabent a barlangban? Megtámadtak minket?
- Nem, nem támadtak meg, habár eléggé gyanúsnak tartották, hogy véletlenül odatévedtünk egy vászontáskával a vállamon és egy tőrrel a kezedben, aminek úgysem vetted volna hasznát, mert azonnal el is ájultál - magyarázta. - Végül megmagyaráztam nekik, hogy bizonyára a hirtelen hőemelkedés miatt ájulhattál el és, hogy éppen a cellákhoz tartottunk, de a nagy sietségben rossz irányba fordultunk és a többi, és a többi... A lényeg, hogy nagy nehézségek árán, de kidumáltam magunkat.
- Tehát valóban errefelé vannak a tömlöcök és nem az erődben! Igazam volt! - csettintetem diadalittasan.
- Igen, itt vannak, de nagyon nem tetszett az a reakció, amit az említésük váltott ki abból a háromból. Teljesen elsápadtak és már indultak is vissza a dolgukra, mintha a szimpla gondolatától is menekülnének.
- Tényleg furcsa - értettem egyet. - És semmi mást nem mondtak? Azt se, hogy mégis mit művelnek azzal a fortyogó tóval?
- Nem álltam le velük cseverészni! Örültem, hogy harc nélkül megúsztuk, hála az álruhánknak! - mutatott a páncélzatunkra, amelyek közül még mindig csak az enyém világított. - Ha tippelni kellene, akkor én valamiféle öntödére gondolnék. Legalábbis annyiból, amennyit láttunk. Nem tudom pontosan, hogy mit szűrnek ki a vízből, de bármi is az, minden jel arra utalt ott, hogy nagy rudakba olvasztják, majd fémládákba tárolják. Az a fekete szikla, ami betüremkedett a barlanga - emlékeztetett -, egy vulkáni kőzet volt. Csak remélni tudom, hogy nem fegyvereket gyártanak!
- Már csak az hiányozna! - horkantottam. - Egy titkos fegyverüzem, valamiféle spéci vulkáni kőből! Na az eléggé megborítana minket - bólogattam magam elé.
- Na, de mesélj inkább te! Újabb látomásod volt? - nézett rám kíváncsian.
- Látomásom...? - vakargattam a fejemet, kissé összezavarodva. - Nem, nem hinném. Hirtelen nem is jut eszembe, hogy mi történt - gondolkodtam el.
- Nem jut eszedbe??? - hökkent meg. - Pedig beszéltél is közben. Igaz, hogy csak minden negyedik szavadat értettem, de a Rák csillagjegyet és Noah-t is említetted. Meg valami mágusról és jogarról hadováltál. Nem létezik, hogy elfelejtetted! - rázta a fejét.
- Jogarról? - ráncoltam a homlokomat, miközben erősen próbáltam visszaemlékezni a történtekre. Már a nyelvem hegyén volt az egész, de valamiért mégsem jutott eszembe rendesen. Mintha a rövidtávú memóriám gúnyt űzne belőlem.
- Meg mondtál még valamit egy körről is - folytatta Kaden. - Vagy nem is kör volt, hanem körte?? - bizonytalanodott el.
- Igen, ez az! Most már emlékszem! - kaptam a fejemhez hirtelen, amint beugrott minden.
- És miért álmodtál körtékkel? - nézett rám furcsállva.
- Nem, nem körte volt, hanem kör! Elsőre jól mondtad - bólogattam. - A Rák csillagjegy beszélt hozzám a medálomon keresztül.
- MI!? Komolyan!? - kerekedtek ki a szemei. - De őt nem igázta le valamiféle sötét füst vagy köd vagy valami ilyesmi?
- De igen. De valahogy mégis képes volt üzenni a jogarával, ami ezek szerint a Földre került valahova - magyaráztam. - Azt mondta, hogy amint a hatáskörébe értem, azonnal kapcsolatba tudott lépni velem. És, hogy a Nyilas is próbálta ugyanezt Noah-val, de túl gyenge volt az elméje, hogy károsodás nélkül beleférkőzhessen.
- Akkor ez két dolgot is jelent! - mondta lelkesen. - A jogar valahol itt lehet, elég közel. És Noah pedig a jogarhoz lehet közel, ha a Nyilas is érzékelte őt. Tehát jó irányba haladunk!
- Igen, én is erre gondoltam, de eléggé aggaszt az a rész, hogy Noah elméje túl gyenge. Elvileg valaki megbabrálta - sóhajtottam fájdalmasan.
- Úgy érted, átmosták az agyát? Mégis kicsoda?
- Éppen ez az. Fogalmam sincsen - ráztam a fejemet tehetetlenül. - De itt még nincs vége az üzenetnek. Kaptam még néhány elég érdekes információt, amikkel nem igazán tudok mit kezdeni - sóhajtottam gondterhelten, majd mindent szó szerint elmeséltem a barátomnak, még mielőtt újból elfelejteném őket.

~×~

Kaden komoran bólogatott mag elé, miközben a hallottakat emésztette.
- Biztos vagy benne, hogy csak ennyit mondott? Nem felejtesz el valamit? - kérdezte, az állát vakargatva.
- Nem. Most már tisztán emlékszem mindenre - bólintottam. - Olyan idegesnek és gondterheltnek tűnt a Rák. Nem volt sok ideje elmondani ezeket, úgyhogy nem magyarázkodott túl sokat.
- Azt látom! - horkantott. - Ezek jóformán csak egymásra hányt szavak, amikkel nehéz bármit is kezdeni. Legalább azt tudjuk, hogy a látomásaid fontosak és figyelned kéne rájuk. Azok nem segítenek valamit ezek megértésében?
- Kétlem, hogy a hatalmas barlangok, véres tavak és a múltbéli események újraélése megoldással szolgálnának. Inkább egy újabb módja annak, hogy az univerzum kicsináljon idegileg!
- Minden látomásnak és álomnak oka van - mondta magabiztosan Kaden. - Induljunk ki abból, hogy mi volt a közös ezekben. Mondd el röviden, hogy miket láttál!
- Hát jó - vontam meg a vállamat, hiszen jobb ötletem úgysem volt. - Az elsőben egy sötét barlangban voltam, ahol egy kéken világító vízcsíkot követtem, miközben egy hang folyamatosan a nevemet ismételgette. A másodikban egy vérrel teli barlangba estem, amiben ugyanez a hang karattyolt nekem, majd fura kékes fény jelent meg a vér mélyén, amiből vízbuborékok szálltak fel. A harmadik látomásomban pedig sorra váltakoztak a helyszínek - sóhajtottam unottan. - Először a csillagképek birodalmában voltam és azt kellett végignéznem, ahogy mindannyian a semmibe veszünk, aztán az Akadémián találtam magamat, ahol újból végignéztem, ahogy szétfoszlok az éterbe. Végül egy fekete kráterhez kerültem, ami az Akadémia volt helyén tátongott. Kicsit kiakadtam az univerzumra hogy ilyen szarokat láttat velem, mire véletlenül egy óriási repedést idéztem elő, ami kettéhasított egy sziklát. Csakhogy kiderült, hogy az a szikla valójában a Mágikus Kristály volt és a keletkezett hasadásból világító víz bugyogott elő, ami elkezdte újból élettel megtölteni a krátert. Most akkor ezekre mondd, hogy nem bizar! - néztem rá a szemem sarkából.
- Valóban egyre elborultabbak, de van bennük valami sematikus - bólintott elgondolkozva. - Mindegyikben felbukkan a víz valamilyen formában és egytől egyig kék fénnyel világít. Mintha valamiféle figyelemfelkeltés lenne. Akár egy neon tábla az utcán - magyarázta. - Aztán ez a rejtélyes hang... Az is mindegyiknél megjelenik. Arra emlékszel, hogy miket mondott?
- Azt hiszem, igen - vakargattam a fejemet. - Az első látomásomban főként csak siettetett, hogy találjam meg. Valamint olyasmiről beszélt, hogy közeleg az a bizonyos idő, amikor eldől, hogy az eddig ismert valóságunk áll vagy bukik. A jóslatból már ismert szöveget dolgozta át egy kicsit. De nem tudom, hogy mire utalhat pontosan.
- Szerintem ez egybevág azzal, amit a Rák mondott neked a Jubileumi Együttállásról. És a jóslatban is így szerepel:
"A napon, mikor eldől, áll vagy bukik,
A változás hulláma söpör végig.
A fény, mi dereng a remény szárnyán,
Kihunyhat jubileum éjszakáján."
- Igen, tudom, de sajnos fogalmunk sincsen, hogy miféle Jubileumi Együttállásról lehet szó. Ahogy arról sem, hogy mikor következik be.
- Talán a többi látomásodból kiderül. Mit mondott még ez a hang?
- Másodszor folyamatosan a jóslat utolsó két sorát ismételgette. Olyan vészjóslónak tűnt, hogy eléggé megijedtem tőle - vallottam be. - Aztán a harmadik látomásomban is ugyanezekkel nyaggatott, de ott a végén újból sürgetőre váltott a hangja és egy bizonyos forrás megtalálására biztatott, miközben figyelmeztetett valamilyen Átokhordozóra. Bármi vagy bárki is legyen az.
- Igen, erre még én is emlékszem, amikor mesélted - helyeselt Kaden.
- Ha őszinte szeretnék lenni - pillantottam rá -, én inkább a Kristály Könyvét nézném át. A Rák azt mondta, hogy fontos, hogy megtaláljak benne valamilyen oldalt. Sajnos azt nem értettem, hogy milyet, de biztos tudni fogom, ha meglátom. Az talán majd segít összeilleszteni a kirakós darabjait.
- Nem rossz gondolat - biccentett elismerően, miközben átlépett egy nagyobb követ, amiben én nagy ügyesem majdnem felbuktam. - Azonban két dolog is nagyon aggaszt - folytatta.
- Ó, téged csak kettő!? De jó neked! - nevettem keserűen.
- Úgy értem, hogy az új információk közül - forgatta a szemeit. - Ez az Átokhordozó dolog nagyon rosszul hangzik. De legfőképpen a titokzatos mágus gondolata nyugtalanít, aki már több száz éves. Egyáltalán mi tarthatja életben ilyen sokáig?
- Nem tudom, de tutira valami illegális dolog! És képzeld el hogyan nézhet ki! - borzongtam meg. - Olyan szottyos lehet, mint egy kiázott könyök!
- Remélem harcolni is úgy tud, mint egy kiázott könyök. Különben mégnagyobb bajban vagyunk, mint hittük.
- Szerinted valóban szemtől szembe fogunk kerülni vele? - torpantam meg egy pillanatra.
- Bármennyire is szeretném az ellenkezőjét mondani, de a tapasztalataim azt súgják, hogy nagyonis fogunk vele találkozni. Nem gondolnám, hogy csak úgy szó nélkül hagyná, hogy kiszabadítsuk a többieket és elmeneküljünk. Okkal raboltatta el őket és nekünk ki kell derítenünk, hogy mi ez az ok.
- Várjunk! A Rák azt mondta, hogy ennek a mágusnak össze kell gyűjtenie az összes Jegyet és Szülöttet - csillant fel a szemem. - A Jegyek alatt biztosan a csillagjegyeket és a jogarjaikat értette, de a Szülöttek alatt...
- Az elrabolt diákokat - fejezte be a mondatot Kaden, amint számára is világossá vált a helyzet. - Hát persze! Azt már megállapítottuk, hogy a csillagképek gyengülését használják ki, hogy tanulókat raboljanak el. Viszont akkor ez azt jelenti, hogy már sokkal többen estek fogságba, mint akikről mi tudunk.
- Egészen pontosan nyolcan. A Rák szülöttével együtt - bólintottam.
- Tehát, ki kell szabadítanunk nyolc foglyot, miközben az igazgatód, a páncélos őrök, egy több száz éves aszott mágus és még ki tudja hány árnyfarkas vadászik ránk??
- Ki ne felejtsd, hogy valamiféle rejtélyes körre is rá kell bukkannunk, amit a Rák szerint meg kell bontanom - mondtam mosolyogva.
- Szuper! Mégis mi baj lehetne ebből?
- Úgy sejtem, hamarosan kiderül - mutattam az előttünk álló titkos kőajtóra, ami reményeink szerint Noah-ék tömlöcéhez vezet.
- Készen állsz? - nézett rám elszántan, amint kezét a kőfalhoz készítette.
- Amennyire csak lehetek! - bólintottam. - Összesen két elmét érzékelek, de azért vigyázzunk! Többen is lehetnek - figyelmeztettem a fiút, mire ráhelyezte tenyerét a falra és a hatalmas ajtóként szolgáló szikla elgördült.

A járat szájánál két állig felfegyverkezett őr állt egy-egy oldalon. A kövek egymáson gördülő hangjára felénk kapták a fejüket, azonban mi gyorsabbak voltunk. Kaden egy felvillanó ököllel, míg én a tőröm markolatával ütöttem le őket.
Mikor beljebb léptünk, egy tágas barlang tárult elénk, amit bevilágítottak a falból kiálló kristályok. Jeges borzongás futott végig a hátamon, ugyanis hirtelen jóval alacsonyabbra esett a hőmérséklet. A barlang túloldalán egy kőből faragott asztalt pillantottam meg, melyen apró késeknek és tűknek kinéző eszközök csillogtak.
Kaden balra fordult, ahol egy keskeny, falba vésett folyosó vezetett tovább. Csatlakozni akartam hozzá, hogy megnézzük arra mi van, azonban hirtelen egy súlyokkal teleaggatott háló repült ki a járatból, mely telibe találta a barátomat. A kötélben furcsa elektromosság száguldott végig, ami szinte teljesen kiütötte szerencsétlent, sorra bénítva le a végtagjait.
Hirtelen hét újabb elmét éreztem meg a fejemben, majd a járatból előbukkant további hat fegyveres őr. Ketten azonnal megcéloztak az elektromos hálóikkal, miközben hárman kardot rántottak és rohanni kezdtek felém. A hatodik őr a hálóban rángatózó Kaden felé indult, azonban a hetedik elméhez nem tudtam testet párosítani. A felém repülő hálókat kerülgetve próbáltam bemérni a hiányzó ellenfelet, de sehol sem láttam. Riadtan Kadenhez kezdtem rohanni, hogy segítsek neki kiszabadulni a hálóból, mielőtt még teljesen eszméletét veszti. A tőrömmel kettévágtam egy felém száguldó hálót, majd futás közben átcsúsztam egy vadul hadonászó fiú lábai között. Két páncélos lány csapott felém a kardjával, mire arrébb gurultam és az elméjükre koncentrálva próbáltam egy illúzió hatása alá vonni őket. Meglepetésemre sokkal nehezebbnek bizonyult ez a művelet, mint ezelőtt. A kettőből csak az egyiküket tudtam megtéveszteni, hiába próbálkoztam minden erőmmel. Nem értettem, hogy miért nem sikerül befolyásolnom mindannyiuk érzékeit, hiszen nemrégiben egy teljes kutatóállomást altattam el szimplán az elmémmel.
Gyorsan kellett orvosolni a problémát, így elhitettem az egyik lánnyal, hogy a mellette álló társa valójában én vagyok, így sikeresen lefoglaltam mindkettejüket. Már majdnem odaértem Kadenhez, mire az egyik elektromos háló telibe találta hátulról a lábamat, így nagyot esve hasaltam el a hideg kövön. Az orromba borzalmas fájdalom nyilallt, mire éreztem, hogy lassan a vér is megered belőle. A tőrömet magam elé tartva fordultam meg, hogy szembenézzek a támadóimmal, miközben egyfolytában azzal próbálkoztam, hogy illúzióba kerítsem őket, de nem sikerült. Az egymás ellen fordított két lány a háttérben küzdött egymással, de még így is négy magasan képzett páncélos jutott kettőnkre és úgy tűnt, nagyon szorult helyzetbe kerültünk. Kaden már abbahagyta a küszködést és kábán pislogva próbált magánál maradni, de az elektromosság már teljesen megbénította a testét. Az én lábam is már zsibbadni kezdett, mire hirtelen sötétkék fény borította be a barlangot, akár egy tűzijáték. A mágikus fény rátelepedett az összes fegyveres őrre, mire teljesen mozdulatlanná dermedtek, amíg a testüket lassan zizegő hieroglifák borították be. Egyszercsak egy titokzatos alak ugrott le a barlang kristályainak takarásából. Kilépett az árnyékból és csak ekkor jöttem rá, hogy kihez tartozott a hetedik elme, amit a többivel együtt érzékeltem.

- Zaira!? - pislogtam fel csodálkozva a felém tornyosuló lány alakjára.