Mikor Kaden vászontáskába burkolt kezében láthatóvá vált a mágikus portál kulcs, azt hittem, elájulok. Az összes vér kiszállt a fejemből és éreztem, ahogy teljesen elsápadok.
Azonban nem volt túl sok időm a szörnyülködésre, ugyanis Zaira hirtelen kiszakadt a bénult állapotából, mire hátra tántorodtam a fejembe nyilalló erős fájdalom hatására.
A lány azonnal Nate felé lendült, mire egy villámgyors összepillantással mindhárman szinkronban vetettük be ellene a megmaradt erőnket.
A sajgó fejem ellenére egy zavaros illúzióba zártam Zairát, ahol a barlang falai folyamatosan szabálytalanul szűkülnek és tágulnak, miközben a talaj jobbra-balra gördül a lába alatt.
Sajnos nem maradt elég erőm, hogy ez önmagában megállítsa, de szerencsémre Kaden újabb homokszínen ragyogó kötelet idézett, míg Nate teljes nekifutással kiütötte a lányt.
Amíg eszméletlen volt, Kaden gyorsan megkötözte, majd csípőre tett kézzel megállt fölötte és leporolta a kezeit.

- Én megmondtam, hogy ez lesz! – szólalt meg elsőként Nate. – Nem bízhatunk meg benne.
- Hacsak nem tudtad rögtön azonnal, hogy nála van a kulcs, akkor hagyjuk ezt az „én megmondtam" dumát – felelte Kaden csalódottan. – Komolyan azt hittem, hogy mellettünk áll. Hogy hagyhattam magam így átverni!? – motyogott magához.
- Nem csak téged vert át – léptem mellé, majd megfogtam a kezét. – Engem is jól átejtett. Pedig olyan őszintének tűnt, mikor beszélgettünk. És annyi mindent mondott, ami belepasszolt a helyzetünkbe. Azt hittem, segíteni fog... Szinte már meg is kedveltem.
- Ez is egy kitűnő példa mindarra, ami ebben a kiszámíthatatlan világban ránk várhat. És ez csak a jéghegy csúcsa volt – mondta Nate. – Nem bízhatunk senki másban, csak magunkban.
- Tudom! – fordult a fiú felé Kaden idegesen. – Eddig is tudtam, csak már elegem volt belőle és reménykedtem, hogy végre máshogyan alakul. Végre volt egy másik mágus is, aki... – azonban nem fejezte be a mondatát, inkább csalódottan végignézett Zairán.
- Mindegy. Már nincs mit tenni ezellen – vonta meg a vállait kisvártatva Nate. – Nézzük át gyorsan ezt a sok kacatot, hátha mást is ellopott tőlünk – mutatott a lány szétszóródott holmijára.
- Oké, nézzük – bólintott, majd húzni kezdett magával, azonban elengedtem a kezét és Zaira eszméletlen teste mellé léptem.
- Csináljátok csak. Én addig figyelem, hogy mikor tér magához. És, ha megtörténik, lesz is hozzá néhány keresetlen szavam!
- Rendben, csak vigyázz, hogy ne állj hozzá túl közel! Biztos, ami biztos – mondta Kaden, majd nyomott egy puszit a homlokomra és elindult összegyűjteni Nate-tel és a Kis oroszlánnal a lány táskájának további tartalmát.

Én csak csalódottan felsóhajtottam és visszagondoltam mindarra, amit Zaira nemrég mondott nekem és hogy vajon ezekből mégis volt-e valami, ami igaz volt:

~~~
- Várj egy percet! – siettem a lány után, lehagyva egy értetlenkedő Kadent és egy magában mérgelődő Nate-et.
- Mi az!? – kérdezte haragosan Zaira, rám sem pillantva. – Azt hiszem már világosan kifejtetted, hogy mennyire utálsz.
- Én? Én egyáltalán nem utállak! – rökönyödtem meg, mire csak egy kételkedő hümmögést kaptam válaszul. – De tényleg. Nem utállak, viszont meg kell értened, hogy eléggé kényes helyzetben vagyunk és a legkisebb váratlan fordulat is végzetes következményekkel járhat.
- Értem én. Azt hiszed, hogy az én helyzetem nem kényes? – fakadt ki. – Már vagy másfél hete folyamatosan csak portálokat nyitogatok, hogy aztán valamilyen eldugott kis sötét lyukban összeszedhessem magamat és kezdhessem az egészet elölről.
- Akkor mégis miért nem mondtad el, hogy ekkora nagy fenyegetést cipelsz a táskádban? Ezek szerint tisztában vagy a következményekkel.
- Azért, mert ugyanez a reakció követte volna, amihez semmi kedvem nem volt és el akartam kerülni. Nem mintha egyébként segíthetnétek bármiben is... – tette hozzá
- Talán nem, de ha tudunk róla, akkor nem ért volna váratlanul egy esetleges támadás!
- De nem történt semmilyen támadás! Hát nem értitek?? – kérdezte dühösen. – Mit kell azon problémázni, ami meg sem történt?
- Még nem. De bármikor megtörténhetett volna – emlékeztettem. – Ha velünk akarsz tartani, akkor az ilyen dolgokat meg kell osztanunk egymással. Mindannyiunk érdekében.
- Ezt fura pont tőled hallani, mert éppen ti vagytok azok, akik semmit sem mondotok el, csupán elvárjátok az azonnali válaszokat.
- Jó, ebben talán van némi igazság – sóhajtottam, majd egy kis gondolkozási idő után, újból megszólaltam. – Ha elmondom nagyvonalakban, hogy miért vagyunk itt, akkor megígéred, hogy a továbbiakban te sem hallgatsz el fontos információkat és megbízol bennünk?
- Azt hiszem – bólintott a lány. – Nem mintha annyi sok elhallgatni valóm maradt volna...
- Mindenki ezt hiszi az elején – vontam meg a vállaimat, majd elgondolkozva hátrapillantottam a fiúkhoz, mielőtt még teljesen felfedtem volna az eddigi kalandjainkat. Nem voltam biztos benne, hogy jól teszem, de a zsigereimben éreztem, hogy Zairában érdemes megbízni.
A Kis oroszlán bátorítóan lebegett mellettem, fényével bevilágítva az utat, mely most valamiért nem tűnt olyan baljóslatúnak, mint ezelőtt.
Ténylegesen pozitív érzéseim voltak Zairával kapcsolatban. És ráadásul egy igen erős szövetségesnek tartottam őt, így hát hallgattam a megérzésemre és belekezdtem a történetünkbe.

~×~

Miután elmeséltem a lánynak a felettébb mozgalmas és eseménydús utunkat, ami egészen idáig vezetett, egyáltalán nem tűnt meglepettnek.
Vagyis nyilván, volt egy-egy olya pillanat, amikor csodálkozva kerekedtek ki a szemei, de a történet jelentős százalékában csak bólogatva hallgatott.
Biztos az is közrejátszhatott, hogy Kaden ezeknek egy részét már megosztotta vele, de ettől még annyi új információt mondtam el neki, hogy minimum valamiféle agyfelrobbanós válaszreakciót vártam volna el.

- Az... igen! – szólalt meg végül, sűrű hümmögések közepette.
- Ahaaa... Éésss...? – kérdeztem várakozva, hogy valami rendes elképedést is produkáljon már.
- Hát, ez tényleg... nem semmi! – próbálkozott hozzáfűzni még valamit, de ez sem sikerült túlzottan hatásosra.
- Most meg mi van? Végre tudod a teljes sztorit, minden ősi mágikus titokkal és rejtéllyel együtt, te meg csak ennyit mondasz rá!? Nem is izgatnak ezek a dolgok? Hát ez hihetetlen!
- Nem, nem arról van szó, hogy nem izgalmas, csak eléggé nehezen hiszem el mindezt.
- Szóval azt akarod mondani, hogy hazudok!? – álltam hirtelen az útjába sértődötten. – Igazán hízelgő, hogy kinézed belőlem egy ilyen komplex sztori kitalálását, de biztosíthatlak, hogy ez mind megtörtént!
- Nem, nem erről van szó! – rázta a fejét, kikerülve engem. – Csak folyton azon a furcsa jóslaton gondolkozom, amit említettél. Mintha már hallottam volna valahol, csak kicsit másképp. És ez túlzottan nagy véletlen volna...
- Most csak szórakozol – ráztam nevetve a fejemet. – Tutira nem hallhattad. Ezt az Amerikai Kristály Akadémia egyik volt diákja jövendölte. Kizárt, hogy egyiptomi mágusok is hallottak volna róla.
- Már pedig nekem nagyon ismerős. Sokkal inkább az utolsó versszak – töprengett el egy kicsit, majd hirtelen felcsillant a szeme és bőszen a táskájában kezdett kotorászni. – Ezt figyeld! – kapott elő egy kis füzetet, majd nagy büszkén kinyitotta.

A teljesen hétköznapi, vonalas papíron összesen 3, címnek kinéző felirat virított egy oszlopba rendezve.
Várakozva visszanéztem Zairára, aki ugyanolyan büszkeséggel és izgalommal kevert tekintettel bámult engem.

- Ez egyáltalán nem is hasonlít a jóslatra – mondtam komoran, majd tovább indultam a járatban.
- Azért, mert ezek csak címek! Még ki kell bontani őket – sietett utánam. – De nézd meg, hogy mi az egyik! Nem veszel észre valami témába illőt? – nyomta izgatottan a képembe a lapokat.
- „A TÖKÉLETES KIFORDÍTOTT HÚSOSPITE TITKA" – olvastam félhangosan.
- NEM AZ! Hanem ami alatta van! – mutatott egy sorral lejjebb. – Az egy régi családi recept – tette hozzá fülig vörösödve.
- „JÓSLATOK ÉS JÖVENDÖLÉSEK – MIT REJT A MÚLT A JÖVŐ SZÁMÁRA? Részlet." – olvastam újból.
- Na ugye! Mondtam én, hogy itt lesz!
- Mi lesz itt? - kérdeztem igen értelmes arcot vágva. – Nem akarlak megsérteni, de nem hiszem, hogy egy oldalon lenne a valóságunk felbolygatását ígérő jóslat a te szupertitkos húsospite recepteddel. Ez egyszerűen nevetséges ötlet.
- Dehogy nevetséges! – vette sértődötten maga elé a füzetet. – Ez a cím tartalmazza a legtöbb ősi egyiptomi próféciát, jóslatot és jövendölést, amit csak találtam a régi tekercsekben. Saját magam kezdtem el lefordítani őket. Biztosan köztük volt a te jóslatod is.
- És a titkos pitét melyik ősi tekercsből másoltad? Csak mert arra a papiruszra én is szívesen vetnék egy pillantást, hátha van benne valami jó kis süti recept, amit majd kipróbálhatok.
- Azt semelyikből – forgatta a szemeit. – Csak éppenséggel ez a füzet volt kéznél, amikor azt leírtam. De ez most nem fontos! A lényeg, hogy ha jól emlékszem, a ti jóslatotokhoz hasonlót is fordítottam nemrég. Mindjárt kiderítjük – mondta, majd ráhelyezte tenyerét a füzetre és elmormolt valamit.

Ezután a címek mind kékes fénnyel felvillantak és zizegni kezdtek a lapon
Zaira hozzáérintette egyik ujját a nekünk kellőhöz, mire a füzet a levegőbe emelkedett és villámgyorsan végiglapozta saját magát, mintha egy erős szél fújt volna keresztül a lapokon. Ahogy egyre csak haladtunk a füzet vége felé, a lány kézírása úgy jelent meg sorra a lapokon, miközben ámulattal figyeltem a szikrázó kék betűket.

- Na, most már csak meg kell találnom, hogy pontosan melyik oldalon van az a bizonyos fránya jóslat – mondta, amint visszapottyant a kezébe az elvarázsolt füzet.
- Azta! – bólogattam elismerően. – Ezt mind tekercsekből fordítottad?
- Így van! – biccentett büszkén, fel sem pillantva az oldalakból. – Egy idő után eléggé keresztbe áll már az ember szeme a hieroglifáktól, de így legalább egyszerűbb elolvasnom és bármikor hozzáférek. Nem kell poros könyvtárakba járkálnom miattuk.
- Nagyon jó kis trükk ez a füzetes megoldás. Nekem is hasznosítanom kéne a Kristály könyvénél. Abba is belefájdul egy idő után a fejem, ráadásul csak én tudom elolvasni, úgyhogy jó lenne, ha meglenne valami emberi nyelven is a többiek miatt. Úgyhogy ha majd túlvagyunk ezen az őrületen, esetleg megtaníthatn...
- MEGVAN! – csapott hirtelen a füzet jobb oldalára a lány, ezzel félbeszakítva engem. Szemével elkezdte átfuti a sorokat, miközben folytatta az utat előre a járatban.
- Mit ír? – néztem kíváncsian a lapokra, de a kevés fény miatt nem tudtam rendesen elolvasni az apró írást.
A Kis oroszlánra pillantottam, aki szintén érdeklődve libbent a lány feje felé, de valami azt súgta nekem, hogy ő nem tud olvasni, úgyhogy még azt sem kérdezhettem meg tőle, hogy mit látott.

Zaira néhány perc múlva keserű tekintettel pillantott felém, majd baljósan sóhajtott egyet. Úgy tűnt, nem igazán volt ínyére, amit olvasott.
Éppen türelmetlenül rá akartam parancsolni, hogy olvassa már fel nekem is, azonban nagy szerencséjére megelőzött és magától is tudta, hogy most már ideje beavatni Rose-t is a fejleményekbe.

- Tényleg jól emlékeztem és ez a ti jóslatotok – kezdte. – Viszont amit te mondtál el, annak nincsen meg az eleje, csupán a vége és néhány további, igen aggasztó kiegészítés:

Sötét képződmény a cél,
Erős légy, mint az acél!
Ki tétovázva merül lejjebb,
Ő soha vissza már nem jöhet.

Vérrel nyílik és vérrel zárul,
Ősi titok, mi elénk tárul.
Fekete homálynak tisztuló fénye,
Az elzárt gyermekkor emlékképe.

Ő, ki hordozza a súlyos átkot,
Szörnyű rontást hozhat rátok.
Gonosz jelvény, ódon billog,
Bizony sokakon rég ott villog.

Képlékeny még a valóság árja,
Parancsolóinak nincsen párja.
A három féle ősmágia,
Hoz egyensúlyt e világunkra.

A hallottak után csak hebegtem-habogtam magam elé, meg sem bírtam szólalni. Azt hittem, hogy a jóslat már régen teljessé vált, mikor a Félvér Táborban egyszerre szavaltam el Rachellel. De azt még a legvadabb rémálmaimban sem gondoltam volna, hogy további három versszakra bukkanok egy félig ismeretlen, egyiptomi mágus csak füzetében, mélyen az Antarktisz alatt.

- Tudom, ez eléggé szarul hangzik. De legalább már tudom, hogy honnan ered az a furcsa álmom – vonta meg a vállait.
- Ezt meg hogy érted? – sandítottam rá.
- Úgy, hogy az este eléggé kijutott már nekem a vérből, meg a sötétségből, legalábbis, ami az álmokat illeti.
- Miért, mit álmodtál!? – ragadtam meg vegyes izgatottsággal a vállait.
- Azt, hogy fuldoklom egy vérrel teli pöcegödörben, miközben a furcsa jóslat egyik részét zengik a falak – mondta keményen, majd becsapta a varázsfüzetét és visszatette a táskájába. – Nem volt valami kellemes, de tudtam, hogy csak álmodom. Az utóbbi időben viszonylag gyakran előfordulnak a hasonló rémálmok, amikben folyamatosan elnyel a sötétség. Úgyhogy nem nagy ügy.
- Mi a, mi... Dehogyisnem, nagy ügy! Én is ugyanazt álmodtam! – ráztam meg a lányt, mire idegesen kibontakozott a szorításomból.
- Az nem lehet! Mégis mikor? – kérdezte, miközben elindult tovább a járatban.
- Amikor megjelentetek Kadennel. És nekem is ugyanaz a mondat ismétlődött egyfolytában! – siettem utána izgatottan.
- Kérlek mondd, hogy nem, az a rész, hogy „Ki tétovázva merül lejjebb, ő soha vissza már nem jöhet"? – nézett vissza rám, de a tekintetemből rájött, hogy bizony ugyanarról beszélünk. – De ez mégis hogyan lehetséges? Mi semmilyen kapcsolatban nem állunk egymással. Sem rokonilag, sem mágiaügyileg, sem sehogy. Ennek semmi értelme.
- Legalábbis csak úgy tűnik... – mondtam. - Ezalatt a bő egy hónap alatt, megtanultam, hogy az efféle varázslatokban semmi sem történik véletlenül. Úgyhogy ez a bizonyítéka annak, hogy neked mégis csak találkoznod kellett velünk! Különben most nem lennénk álomtestvérek!
- Na szép! Az előbb még a szememet is kikapartad volna, de most már a hű, sors által kiválasztott útitársad vagyok? Elég éles váltás – horkantott. – És mégis milyen név az, hogy „álomtestvér"?
- Jó, majd kitalálok valami jobbat, egyelőre ennyire futotta. De hidd el, hozzászoksz! – kacsintottam. – Idővel mindenki rájön, hogy velem egy percig sem unatkozhat az ember. Kérdezd csak meg Noah-t. Na ő aztán tényleg mindenről tud – nevettem fel, majd hátra fordultam, hogy szóljak neki, mikor belém hasított a szörnyű felismerés, hogy ő még mindig raboskodik valahol.
Zaira valószínűleg észrevette rajtam, hogy néhány másodperc alatt mély letargiába süppedt az arcom, úgyhogy megpróbált jobb kedvre deríteni.
- Biztos vagyok benne, hogy kutya baja! Ahogyan a barátnőmnek sincsen! Épségben kimentjük őket, bárhol is legyenek bezárva – nézett magabiztosan rám.
Nem tudtam eldönteni, hogy most inkább engem akar megnyugtatni, vagy csak saját magát, de minden esetre egyikünknek sem jött rosszul egy kis bíztatás.
- Fogadni mernék, hogy mire odaérünk, Noah már le is győzte a fél bagázst! – mosolyodtam el. – Erő ide vagy oda!
- Főleg, ha találkozik a barátnőmmel. Ketten átveszik az uralmas és meg sem kell mentenünk őket – folytatta vidáman Zaira.
- Sőt, már azt is el tudnám képzelni, hogy mindjárt összetalálkozunk velük, ahogy kifelé tartanak a barlangból.
- Ó, igen! – nevetett a lány. - Aztán szólnának egy olyat, hogy „Ti meg mit kerestek itt? Egyedül is megoldottuk".
- Igen, szinte már hallom is, ahogy Noah leszúr, amiért a megmentésére mertem indulni – nevettem én is, azonban hirtelen mindketten elhallgattunk, és a pillanatnyi jókedvünk is elpárolgott.

Egy sötét zsákutcába érkeztünk, ahonnan egyik irányba sem láttuk a továbbvezető utat.

~~~

Igen... ez történt azelőtt, mielőtt még... Mielőtt még bebizonyosodott volna, hogy Zaira minden egyes szava és nevetése hazugság volt. Csupán azért játszotta meg magát, hogy megbízzak benne.
Fogadok, az álmot és a próféciás dolgokat is csak kitalálta. Valahogyan az emlékeimbe férkőzött, mikor megvizsgálta a mágikus energiámat, így olyan meséket találhatott ki, amik véletlenszerű egyezéseknek tűnnek. Holott valójában mindet előre kitervelte és biztosan egy csapdába terelt volna minket, ha továbbra is hallgatok rá.
De balszerencséjére, Kaden leleplezte és már nem is tudná letagadni. Túl sok minden szól ellene.
Otthagyott engem eszméletlenül a hóviharban, hogy megfagyjak. Azután csapdába csalta a fiúkat, hogy megszerezze a portál kulcsot, ami az egyetlen menekülő utunk innen. Majd rejtélyes módon felbukkan az alagútrendszer bejáratánál és meglepően egyetlen egy árnylény sem támad rá, csakis Kadenre.
Nem most jöttem le a falvédőről. Mivel végre kibújt a szög a zsákból, már semmit sem tehet vagy mondhat, amivel elhitetheti velem, hogy egy oldalon állunk. Lebukott és mélységesen nagyot csalódtam benne. Komolyan azt hittem, hogy erősíti a csapatot, de valójában csak azért jött, hogy tönkre tegye.
Csak azt sajnálom, hogy szinte mindent kikotyogtam neki. Olyan hülye vagyok...

A felettébb egyoldalú, ám igen tartalmas gondolatmenetemből Nate hangja szakított ki, aki Kadennel az oldalán lépett mellém, kezében Zaira összes holmijával.

- Van egy jó és egy nagyon rossz hírünk – kezdte.
- Nagyon rossz? – pislogtam fel rá.
- NAGYON rossz – ismételte meg Kaden.
- A jó hír, hogy Zairának nem volt több lopott cucca – mondta Nate. – Viszont a nagyon rossz hír, hogy a fadobozba zárt árnyfarkas idő közben kiszabadult.
- És fogalmunk sincsen, hogy hová lett – folytatta Kaden, mutatva felém az üres kis egyiptomi ládikát, ami belülről teljesen elszenesedett.
- És akkor most mégis mihez kezdünk!!? - néztem rájuk tanácstalanul.

Sziasztoook!

Először is bocsi, emiatt a viszonylag hosszabb szünet miatt, 🥺 de most már szerencsére letudtuk a vizsgáink nagy nagy százalékát, úgyhogy remélhetőleg semmi nem jön közbe és tudunk koncentrálni a sztori folytatására!😊
Reméljük tetszett ez a rész és várjátok a következőt.
Mégegyszer bocsi a kimaradásért, igyekszünk visszarázódni!

Addig is vigyázzatok magatokra és talizunk legközelebb is!

~ZsoRas❤