Nagy meglepetésünkre az éjszaka éléggé nyugodtan telt. Egyikünk sem álmodott újabb rémképeket a sejtelmes jövőről és Zaira is nyugton maradt, nem akart leszúrni minket álmunkban.
Ezt már egy hatalmas sikerként könyveltem el, ami kétség kívül szokatlannak számított, ha rólunk volt szó.
Csupán amiatt izgultam, amit Rose a akkor súgott a fülembe, mielőtt a tőbbiek még felébredtek volna.

- „Beszélnünk kell..." – mondta sejtelmesen.
- Miről? – kérdeztem kissé idegesen, azonban mielőtt válaszolhatott volna, Zaira mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemeit és kábán felült. Rose csak némán megrázta a fejét és legyintett, hogy majd később.
- Remek! Szóval nem álmodtam – mondta szemrehányóan Zaira ránk pillantva, miután kidörzsölte az álmot a szeméből.
- Neked is jó reggel – viszonoztam a pillantásait. - Eléggé szarul nézel ki.
- Megnézném te hogyan festesz egy olyan lélekutazás után, amilyen nekem volt az este.
- Te álmodtál? És én még azt hittem, az egyiptomi mágusok nem szoktak – jegyezte meg Rose.
- De hát mondtam, hogy mi is szoktunk – böktem oldalba.
- Jó, de te sosem álmodsz. Olyan nyugodtan alszol, hogy azt sem veszed észre, amikor megfordulok álmomban és a füledet bökdösi a nagylábujjam.
- Ilyen mégis mikor történt? – csodálkoztam el.
- Na látod! Mondom én, hogy se kép se hang.
- Srácok, egy szemhunyásnyit sem aludtam. Legalább kíméljetek meg az együtt alvásotok részleteitől – fordult felénk morcosan Nate. – Marhára lüktet a fejem.
- Miért nem aludtál? – kérdezte Rose. – Nem tudjuk, mikor lesz lehetőségünk legközelebb pihenni. Jobb lett volna kihasználni ezt az alkalmat.
- Mintha én ezt nem tudnám... – forgatta szemeit a fiú. - De ne aggódj miattam. A Táborban én tartottam a második helyet az alvatlansági rangsorban. Ez semmiség.
- Eléggé szarul hangzik ez a rangsor – jegyezte meg Zaira, mire Nate csak dühös pillantásokat lövellt felé.
- És ki tartotta a rekordot? – nyújtóztam ki ásítozva.
- Na szerinted? Nico di Angelo – csóválta a fejét nevetve Nate. – Emlékszem, egyszer még igazi szurkolótábor is kialakult miattunk, hogy ki bírja majd tovább. Végül az egyik vacsoránál beleájultam a tányéromba és másnap délben keltem fel az Árész kabinban. Azóta sem tudom, hogyan kerültem oda.
- Hát, eléggé hülye versenyeket rendeztek ahhoz képest, hogy istenek leszármazottai vagytok – vonta meg a vállait Zaira, majd mielőtt Nate még nagy mérgében felé hajíthatta volna a dárdáját, gyorsan folytatta – De pontosan tudom, milyen sorozatosan éjszakázni és álmatlanul a tőled telhető legjobbat teljesíteni, úgyhogy elismerésem. Nem könnyű feladat. – Erre Nate csak meglepődve bólintott egyet köszönetképpen, mire az idegesen lüktető ér is kezdett visszasimulni a homlokán.
- Na, akkor úgy vélem, ideje folytatni az utunkat! – pattant fel Rose mellőlem. Olyan gyorsan állt fel, hogy jóformán felborultam a lendületétől, ugyanis éppen őt szándékoztam átkarolni.
- Attól függ, hogy jobban érzed-e már magad és sikerült-e kipihenned azt a rosszulléti hullámot, amit a csillagjegyed miatt kaptál. Nem lenne jó, ha újból csak úgy összeesnél – mondta Nate.
Egészen meglepődtem, hogy mostanában mennyire számon tartja, hogy Rose-zal mi van. Eddig nem igazán vette elő ezt a fajta törődő oldalát.
- Szerintem kutya baja! – legyintett Zaira. – De ha az segít, gyorsan megvizsgálhatom és akkor rögvest indulhatunk tovább.
- Megvizsgálni? Mégis hogy érted ezt? – tápászkodtam fel a földről kíváncsian.
- Gyógyító mágiával letapogatom az egyedi mágikus esszenciáját és megvizsgálom, hogy van-e még törés az energiájában.
- Már megint ez az esszencia duma! – horkantott fel Nate, miközben gyorsan összedobálta a cuccait, hogy bármikor indulásra készen állhasson. – Eddig csak étellel kapcsolatosan hallottam ezt a szót. Hatásos ez a módszer egyáltalán? Kaden eddig sosem javasolta, hogy ilyet érdemes lenne csinálni.
- Az csak azért volt, mert én nem tudom, hogyan kell csinálni – vallottam be. – Az ember saját magát nem tudja ezzel a módszerrel átvizsgálni, csak másokat. És hát ezelőtt nem igazán volt más mellettem, aki miatt szükségem lett volna megtanulni. Mindig egyedül voltam.
- Na, akkor mégsem ér olyan sokat az a 10 éves kori mágiamerítés – mosolygott kárörvendően Zaira. - Ha én azóta használhatnék isteni képességeket, akkor már olyan varázslatokat is tudnék, amikkel most akár egy csettintéssel megtalálnám a barátnőmet!
- Azért ne bízd el magad – mondta Rose. – Kaden olyan dolgokra is képes, amikről te még csak álmodni sem tudnál.
- Hagyd csak – adtam neki egy puszit. – Így legalább bármit is teszek, váratlanul fogja érni. Szóval én leszek erőfölényben. Velem lesz a meglepetés ereje.
- Nem mintha te tudnád, hogy én mire vagyok képes – vágott vissza a lány. – Na de most akkor ne mozogj! – lépett hirtelen Rose elé, majd mielőtt még tiltakozhatott volna, barátnőm homlokára vezette jobb kezét, miközben magában mormolni kezdett.
Bal kezével az oldalán lógó vászontáskájában kotorászott, majd előhúzott egy kis köteg gyógyfüvet és az orrához emelte. Elmorzsolta az ujjai között, majd jó mélyen beszippantotta a száraz levelek émelyítő illatát. Erre a szemeit tejfehér köd lepte el, majd a Rose-on tartott kezén megjelent egy egyiptomi szem szimbólum.
Úgy festett, mint aki egy fátylon keresztül látja a világot, de a mozgása nem utalt semmiféle transzban lévő állapotra.
- Aha, látom már... – nézett végig Zaira Rose egész testén, mintha belelátna a lelkébe is. – Olyan az energiád, mint a többi Akadémiás diáknak, akivel eddig találkoztam. De mintha lenne valami más is mögötte. – Zaira kissé megráncolta a homlokát, majd közelebb hajolt Rose-hoz. – Olyan, mintha neked folyamatosan növekvő lángú gyertya égne a testedben. Nem egy adott kanócod van, ami mindig ugyanakkora lánggal ég, hanem ez egyfolytában növekszik. Látom is a gyarapodás nyomait. Ez nagyon ritka, én például még nem is láttam ilyesmit. Különleges erőd van.
- Ahaaa. Fantasztikus, de kezdem furcsán érezni magamat – mosolygott zavartan Rose.
Érdekesnek is tartottam, hogy kivételesen most nem ugrott rá azonnal a bókra és nyögött be valami olyasmit, hogy „Hát igen, király vagyok!".
Úgy tűnt, mintha megfeszültek volna az izmai és furcsa módon ellenálnak Zaira varázslatának. Pedig ez a fajta igézet egyáltalán nincs kihatással másra, csakis arra, aki kivetette. Egy új látásmódot ad a használójának, mely segítségével más perspektívából képes látni a duat áramlását, így jól szemügyre veheti a mágikus kapcsolódási pontokat az egyes varázslattal bíró személyeknél. Gyakorlatilag úgy működik, mint egy mágikus röntgen szemüveg.
- Úgy tűnik, hogy egyben van minden. Nem látok szakadást, vagy törést – bólintott Zaira. - Látok néhány bizonytalanul vibráló foltot, amik nemrég keletkezhettek, de gondolom ezek az ájulásod nyomai – mutatott Rose vállai felé. – Itt gyülemlik fel a sok stressz és a mágiából eredő látomások sorozata. Van, akinél a talpánál is észlelhetők, de nálad szerencsére nem így van. Szóval biztosan mondhatom, hogy a varázsesszenciáddal az ég világon semmi... Várjatok, az meg micsoda? – fordította el a fejét kíváncsian a lány, miközben egyenesen Rose homlokára bökött.
- Mi? Mit látsz? – kérdeztem egyszerre Nate-tel.
- Fogalmam sincs. Ilyenről még soha nem hallottam – rázta a fejét Zaira. – Lehet, hogy csak a különösen nagy varázserőd mellékhatásaként van jelen? – gondolkodott hangosan.
- De mégis micsoda? – léptem Zaira mellé.
- Nem tudom! Mondom, hogy nem láttam még ilyet! – mondta dühösen. – De a lényeg az, hogy ez nem befolyásolja a varázserejét, ugyanis teljesen elkülönül tőle. Éppen ez a furcsa. Olyan, mintha sokkal inkább az emlékeivel lenne kapcsolatban. Valami másfajta varázslat ez.
- Lehet, hogy amiatt van, mert mások fejében tud kutakodni? Meg illúziókat tud kelteni más agyában? – találgatott Nate. – Nálunk egyszer a táborban volt egy fiú, aki hipnotikus képességekkel rendelkezett, de utálta használni, mert amikor másokat ejtett hipnózisba, annak egy része lerakódott az ő elméjében is. Úgyhogy amikor túl sokat használta az erejét, tisztító kúrára kellett mennie a Hekaté Bungalóba, hogy ne zavarják össze a többi táborozó gondolatfoszlányai. Szegényt eléggé megviselte.
- Hát, ha valóban képes vagy mások elméjére hatni, akkor valószínű, hogy erről lesz szó – bólintott Rose felé, aki egyre nehezebben tűrte a procedúrát. Már apró izzadságcseppek is gyöngyözni kezdtek a homlokán.
- Oké, most már elég lesz. Megtudtuk, hogy a mágiája rendben van, majd kitalálunk valamit erre a furcsa emlékfoszlányos dologra is – mondtam határozottan, mire Zaira leemelte a kezét Rose homlokáról, mire barátnőm megkönnyebbülten fellélegzett.
- Na ezt ha lehet, soha többé ne csináljuk – lihegett.
- Felőlem – vonta meg a vállait Zaira. – Elviekben nem kéne, hogy te bármit is érezz a varázslatból, de őszintén már nem is csodálkozom, hogy te máshogyan működsz.
- Hát mit ne mondjak, eléggé egyedi vagyok! – mosolygott elégedetten Rose.
És ez volt az az imádnivaló magabiztosság, amiből tudtam, hogy már teljesen jól érzi magát.

~×~

Amint Rose bebizonyította, hogy igenis megfázásügyileg is jól van, előszedtem a duatból némi reggelinek valót, majd folytattuk utunkat a sötét alagútban.
A Kis oroszlán elég fényt árasztott mindannyiunk számára, így nem volt szükség Mrs. Butterre.
Rose egy kicsit nehezményezte ezt, de belátta végül, hogy teljesem feleslegesen használná az erejét. (Még akkor is, ha ez csupán színtiszta ujjgyakorlat volna neki és egyáltalán nem is fáradna bele.)

Nate ment elől és ő vezetett minket, mellette a kis csillagjeggyel, aki bevilágította az utat. Egy darabig igen szűkké vált az alagút, így csak libasorban tudtunk továbbmenni, de nem telt bele 10 percbe, hirtelen újból kiszélesedtek az oldalfalak.
Rose és én kézenfogva zártuk a sort, miközben Zairát figyeltük, ahogy előttünk lépkedve frusztráltan kotorászik a táskájában.

- Minden rendben van? – léptem mellé, Rose bíztatására. Barátnőm nem bírta elviselni, hogy nem tudja mégis mit keres olyan bőszen a lány, úgyhogy engem küldött felderítőnek.
- Nem mondhatnám... – csóválta a fejét Zaira, miközben kelletlenül bámulta a táskája tartalmát.
- Miért? Mi van benne? – hajolt érdeklődve közelebb Rose, azonban a lány sértődötten becsapta orra előtt a vászontáskáját.
- Nem rád tartozik! És csak, hogy tudd, mágusok közt eléggé nagy sértésnek számít, ha csak úgy belenézünk a másik táskájába. Olyan ez, mint egy saját privát szféra – teremtette le. – Ráadásul ez egy igen régi családi örökség része, úgyhogy senki kezébe nem adom!
- Jólvan, na. Bocsi! – húzta összébb magát Rose grimaszolva. – Kadenébe mindig belenézhettem...
- Az az ő egyéni döntése, hogy kit enged a varászeszközei közelébe. Még akkor is, ha rosszul dönt.
- Zaira, nyugi – próbáltam egyenletes hangszínnel csitítani. – Rose csak kíváncsi volt, nem követett el semmilyen háborús bűnt. Nem kell azonnal ráugrani, mint egy vadállat. Csak biztosak akarunk lenni benne, hogy minden oké-e.
- Jó – szívta be élesen a levegőt a lány, majd megadóan kifújta. – Bocs, csak ideges vagyok – szűrte ki a fogai között. Érezhető volt, hogy mennyire nehezére esett elismerni. Ebben egészen hasonlít Nate-re...
- Csak nem amiatt a titkos valami miatt vagy ideges, ami a táskádban van és én nem láthatom? – lépett óvatosan Zaira másik oldalára Rose.
- De igen – válaszolta haragosan a lány. – Nem tudtam rendesen elfogni az árnylényt, ugyanis nem volt nálam több kanópuszedény, a zsugorító bűbáj pedig nemsokára megtörik. Utána kiszabadul abból a fa dobozkából, amibe bezártam. Hiába vannak rajta varázslaterősítő hieroglifák, már azok sem tudják sokkal tovább húzni az elkerülhetetlent.
- Baszki! Ez most komoly!? – förmedtem a lányra idegesen. – Képes voltál egészen idáig azzal az izével a táskádban sétálni úgy, hogy tudtad, bármikor visszanyerheti az eredeti alakját!? Mi van, ha akkor történik mindez, amíg mi alszunk? Hogyhogy nem szóltál eddig erről!?
- Én kérdeztem, amikor elkaptam, hogy nincs-e nálad kanópuszedény. És azt is tudtad, hogy a táskámban van az az izé!
- De azt nem gondoltam volna, hogy miután nem tudtam neked kanópuszedényt varázsolni a semmiből, annyiban is hagyod a dolgot! Azt hittem, hogy azt már régen lerendezted!
- Le is rendeztem! Csak ideiglenes megoldással. Mást nem tudtam kitalálni.
- Oké, álljunk csak meg egy lepkefingra! – kiáltotta el magát Rose, mire a már jóval előrébb bandukoló Nate is riadtan fordult hátra. – Te egyszerűen fogtad, összezsugorítottad, majd bedugtad egy dobozba azt az árnyfarkasszerű lényt, ami egészen idáig terrorizált minket és egy szempillantás alatt elrabolta Noah-ékat?!? Mégis ki gondolja, hogy ez jó megoldás? Bármikor az arcunkba robbanhat!!! Ráadásul magaddal hoztad!?
- Eddig bevált és nem volt vele semmi baj! – védekezett Zaira. – Tegnap elfogyott az összes edényem, úgyhogy rögtönöznöm kellett... Egyébként ki az a Noah?
- Elfogyott az összes? – döbbent le Rose, meg sem hallva a lány kérdését. – Ezek szerint te... Mégis hány darab árnylény van nálad!?
- Úgy, nagyjából négy-öt – felelte a lány közönyösen. – De nem kell félni, közülük maximum egy tud csak kiszabadulni.
- Az pont eggyel több, mint aminek ki kéne tudnia! – mondtam idegesen. – És mégis hogyan akarod ezt megoldani?
- Jobbat kérdezek! – vágott közbe Rose. – Mégis honnan szedtél össze ennyit?? Mi összesen eggyel találkoztunk egészen idáig. Hogy lehet, hogy te meg lassan menhelyet alapítasz nekik?
- Hogy érted, hogy hogyan? Ott hemzsegtek a barlang körül, ahol a lejáratot találtátok. Inkább azon csodálkozom, hogy ti hogyan nem találkoztatok többel? Mintha direkt beengedtek volna titeket!
- Én találkoztam eggyel, amikor utánatok jöttem – mondtam mellékesen. – Olyan volt, mintha őrségben lett volna és rám várakozott... De ezek szerint ti pont jókor érkeztetek és egy sem vett észre – pillantottam Rose-ra.
- Az eléggé nagy mázli lenne... – csóválta a fejét gyanakodva Zaira. – Túl nagy mázli.
- Miről van szó? – kérdezte Nate, amikor beértük őket az alagútban. – Úgy hallottam, Rose eléggé kiakadt valamin. Még jó, hogy Mrs. Butter nem hallotta meg.
- Ja, semmi érdekes, csupán VALAKI elfelejtett szólni, hogy bármelyik pillanatban az arcunkba robbanhat egy olyan árnyszörny, amitől már korábban is csak alig sikerült megszabadulnunk. Ja, és vagy egy fél tucat van még belőlük a táskájában! – mondta Rose mérgesen Zairára pillantva.
- Ömm... – És még mielőtt Nate érdemben reagálhatott volna, Rose máris folytatta a felháborodását.
- Ja, és mielőtt megkérdeznéd, hogy honnan szerezte mindazt a sok teremtményt, hát képzeld, a barlangnál gyűjtötte mindet, mintha valami pokémonok lennének! Esküszöm, legalább Pikachut kaptad volna el! De NEM, te olyat választottál, amire nem hat semmilyen mágiánk és fél perc alatt kicsinál minket! Ja, és ráadásul van belőle négy is, ha egy nem lenne elég!
- Mondtam már, hogy megoldom! – csattant fel Zaira. – Inkább azon aggódjatok, hogy mégis miért engedtek be titeket gond nélkül a járatba. És vajon eddig miért nem botlottunk egy őrbe sem, ha éppen egy szigorúan titkos bázishoz tartunk? Vagy hová lettek a kutatók és a fúrómunkások, akik a barlangnál dolgoztak? Ezek sokkal fontosabb kérdések. A saját problémáimat pedig csak hagyjátok rám. Eddig is elbírtam velük, ezután is menni fog! – mondta idegesen, majd gyorsított a tempón és előre sietett.
- Hm! – pislogott ránk Nate kissé lesokkolva. – Most komolyan azt mondta, hogy a táskájában hordozza az összes árnyfarkast, amit eddig ráküldtek?
- Elméletben így van – bólintottam. – Bár ilyen megoldásokról még nem igazán hallottam. Szerintem ez saját fejlesztésű mágia.
- Na, akkor lesz hozzá egy-két szavam – mondta dühösen a fiú. – Képes volt eddig titkolni, hogy mindannyian halálos veszélyben vagyunk, ráadásul az általa összeeszkábált mágikus köcsögökön múlik az életünk!?
- Azok nem köcsögök, hanem kanópuszedények! – teremtettem le. – Őrzik és védik a fáraók belsőszerveit, hogy a túlvilágban egészségesek legyenek. Igen ritka és ősi mágikus tárgyak. Megérdemlik, hogy tisztelettel beszéljünk róluk.
- Nekem aztán nyolc! – vonta meg a vállait. – Én akkor is megmondom, hogy mostantól hogyan mennek itt a dolgok!
- Várj egy picit! – fogta meg Nate vállát Rose, ezzel maradásra bírva a fiút. – Majd én beszélek vele. Szerintem tudom, hogy min megy most keresztül és talán többet megtudunk, ha kicsit lenyugszunk és megbeszéljük. Azt mondta, meg tudja oldani a dolgot.
- És te hiszel neki? – vonta fel a szemöldökét Nate.
- Még nem tudom. De nagyon szeretnék – felelte barátnőm, majd intett a Kis oroszlánnak hogy kövesse, és előresietett Zairához. Még mielőtt túl messzire ért volna, a fejemben visszaszólt nekem: Ha ezt lerendeztük, komolyan beszélnünk kell. Fontos lenne!
- Rendben – válaszoltam határozottan. – Sok sikert!
- Eléggé nehéz kiigazodni a barátnődön, ugye tudod? – fordult felém hirtelen Nate. – Az előbb még ő volt a legjobban kiakadva a csajra. Most meg odamegy, hogy eltársalogjanak. Én sosem fogom ezt megérteni.
- Tudom. De hát Rose már csak ilyen. Néha vesz egy 180 fokos fordulatot a véleménye, aztán ki tudja mi sül ki belőle.
- Hát ez az. Én is pont attól félek, hogy mi sül majd ki ebből... – sóhajtott gondterhelten a fiú, majd elindultunk mi is a többiek után, nehogy teljesen ránk sötétedjen.

Sziasztok!

Bocsi ezért az egy hetes kimaradásért, kicsit kezdenek összecsapni a fejünk fölött azok a bizonyos egyetemes hullámok.😅
Reméljük azért tetszett a rész és szívesen olvastátok!

Vigyázzatok magatokra és találkozunk legközelebb!

~ZsoRas❤