Miután elértünk a házukig, még fél órán át ölelgettem Dorkát, hogy elég erőt gyűjtsek. Rettegtem, mi lesz, ha rosszul tálalom a dolgot apámnak, ha elszólóm magam, és rájön, hogy Dorka miatt koptatnám le Anasztáziát. Már akkor bajsejtelmek gyötörtek, mikor hazaérve kiabálás fogadott a konyhából.

Hirtelen az öcsém rontott ki az előszobába, úgy nézett végig rajtam égszínkék tekintetével, mintha bármelyik pillanatban a torkomnak akarna ugrani. Szólásra nyitotta a száját, ám apánk kiabálása hallatán inkább sarkon fordult, felrohant a szobájába.

– Ágoston, azonnal gyere vissza! – lépett ki apa a konyhából, de a testvérem mögött addigra már becsapódott az ajtó.

– Mi történt? – néztem rá, miközben lerúgtam a cipőmet.

– A kisebbik fiamnak a fejébe szállt, hogy az apja az elfek uralkodója. – Idegesen fújtatott, mielőtt visszament volna a konyhába. Azonnal követtem, majd magamhoz vettem a krumplit a kredencről, ami pucolásra várt, hátha ezzel kicsit le tudom nyugtatni. – Megkérdeztem tőle, hová adjuk be a jelentkezését, mihez akar kezdeni, ha leérettségizett. Azt válaszolta, hogy neki nem kell tanulnia, mert hamarosan úgyis megkapja a hatalmam. Nem értem, miért nem fogja fel, hogy te vagy az örökös, nem pedig ő.

– Milyenre vágjam? – tartottam fel egy megpucolt krumplit.

– Karikákra. – A vonásai egyből megenyhültek, de bár ne mondta volna ki a következő mondatát. – Legalább az egyik fiamra büszke lehetek. – Keserű íz áradt szét a számban, legszívesebben visszavonulót fújtam volna, hogy sose tudja meg, miért jöttem utána. Azonban nagyon jól tudtam, nem halogathatnám örökké ezt a dolgot, muszáj beszélnem vele.

– Apa beszélni szeretnék veled Anasztáziáról. – Összeszorítottam a szemem, mély levegőt vettem, hogy állni tudjam a tekintetét. – Nem fogom feleségül venni. Sosem tudnám szeretni.

– Ugyan, István! – nevetett halkan. Nem vett komolyan, azt hitte, csak dacolok vele. – Én is ezt gondoltam anyádról, mikor elém vezették, pedig én az esküvő előtti napon találkoztam vele először. Csak egy kis időre van szükséged, hogy megismerd.

– Hallottam, hogyan beszélt tegnap Dorottyáról. – Nehezemre esett, de végül sikerült emlékeztetnem magam, mit láttam el tőlük. Csak a párunkat becézzük, a barátainkat maximum akkor, ha komoly okból kérik. – Hogy meg akarja tiltani nekünk, hogy az esküvő után valaha lássuk egymást. – Megállt a kezében a kés, amivel eddig a húst vágta.

– Lebeszéltük róla. – Szemében őszinteség csillant, amitől egy pillanatra megenyhült a szívem. – Anyáddal nemet mondtunk erre a kérésére.

– Akkor sem fog működni a dolog – ingattam a fejem. – Soha, mert van ez a lány, aki...

– Van egy lány? – Hatalmas mosollyal, ragyogó arccal fordult vissza felém, majd azonnal megmosta a kezét, hogy leülhessen mellém a kisasztalhoz. – Miért nem ezzel kezdted? Ha tudtam volna, hogy szerelmes vagy, meg sem próbállak győzködni.

– Komolyan? – kerekedett el a szemem.

– Idejöttél hozzám, hogy lebeszélj Anasztáziáról, vagyis elég komolyak az érzéseid, hogy inkább őt akard elvenni. Nem szakíthatlak el a szerelmedtől egy elavult hagyomány miatt, igaz? – Kedvesen megveregette a vállam, mire már én is el tudtam mosolyodni... míg nem folytatta a mondandóját. – Mikor láthatjuk ezt a lányt?

***

– És erre te? – vonta össze a szemöldökét Dorka. Nem értettem, minek feszegetjük a témát, ha egyszer már így is teljesen kikészültem. Nem elég, hogy pár napja apámmal kellett erről beszélnem, most még az ő szüleit is be kellett avatnunk.

– Annyit mondtam, hogy a vizsgák után mutatom be a barátnőmet. – Bármerre ment az asztal körül, én követtem, hogy minden villát áthelyezzek, amit ő csak lerakott az abroszra. – Nem kérdezgette, hogy elf vagy-e, úgyhogy reménykedek a legjobbakban.

– A „nem kötelező elfnek lennie" és az „egy orkkal jöttem össze" mondatok közt elég nagy súlykülönbség van – sóhajtott fel, miután végzett a terítéssel. Szomorúan fordult felém, szorosan hozzám bújt, mire egy finom csókot nyomtam a vállára. – De legalább Sztázi eltűnt a képből.

– A megjegyzése után akkor sem venném el, ha te nem lennél velem.

– Mondtam már, mennyire szeretlek? – mosolyodott el.

– Ma még nem. – Tettetett gondolkodással emeltem a plafonra a tekintetem, ezzel sikeresen megnevettetve Dorkát. Ujját az orromra rakva érte el, hogy újból ránézzek, és adhasson egy szerelmes csókot.

– Dóri! – A mély, dörmögő hang hallatán azonnal szétrebbentünk. Dorka apja karba tett kézzel ácsorgott az étkező ajtajában, azt viszont nem tudtuk megállapítani, mennyit láthatott, vagy hallhatott abból, ami köztünk lefolyt. – Szólj a testvéreidnek, hogy mossanak kezet!

– Rendben. – Amint elindult kifelé, én mentem volna utána, azonban az apja kirakta elém a kezét.

– Te itt maradsz! – Nem mertem ellenkezni, de ki tudott volna visszabeszélni neki? A férfi egy fejjel magasabb nálam, pedig én sem vagyok alacsony száznyolcvannégy centimmel, ráadásul alsó ajka alól két igencsak masszív agyar lógott ki, feje teljesen kopasz, felkarja talán lehetett olyan vastag, mint a combom, ráadásul az egészet kitetováltatta.

– Amit az előbb láttál... – kezdtem bele, miután Dorka eltűnt előlem, ő azonban ismét feltette a kezét.

– Rendes fiúnak ismertelek meg. Még akkor is bíztál a képességeiben, mikor mi kételkedtünk. Segítettél neki, hogy oda jusson, ahol most van, megvédted mindenki előtt, te vidítottad fel, valahányszor összetört a szíve. – Egy pillanatra megnyugodtam, ahogy beszélt, mikor azonban kemény vonásokkal nézett újra a szemembe, elszállt az önbizalmam. – Éppen ezért kell elmondanom, és ezzel nem téged akarlak elítélni, de nem tudom, mihez fogok kezdeni, ha a végén te leszel a bánata oka.

– Sosem hagynám el. – Minden határozottságomat beleerőltettem a mondandómba, egy másodpercre sem szakítottam el a tekintetem az övétől. – Mindenről képes lennék lemondani, hogy vele lehessek. Őszintén, teljes szívemből szeretem Dorkát.

– Régóta ismered – enyhült meg az arca. – Te is tudod, mennyire nehezen jön ki magával. Nem akarom, hogy bántódása essen, ha eljuttok a...

– Tudok a pigmenthibáiról – szakítottam félbe, mire elkerekedett a szeme. – Nem rég majdnem intim közelségbe kerültünk, felcsúszott a pólója, és akkor láttam. Nem szóltam neki, nehogy begubózzon, de az az igazság, hogy nem kellett félnie semmitől.

– Ezt hogy érted?

– Hát, azóta vannak ilyen... – Elvörösödve próbáltam kimagyarázni magam. Régebben beszélgettünk erről-arról, most viszont, hogy a lányával kapcsolatban mondtam neki ilyesmiket, kényelmetlenül éreztem magam. – Voltak nem éppen ártatlan gondolataim, ha eszembe jut.

– Azt hittem, te undorodsz az ilyen érintkezéstől – vonta össze a szemöldökét.

– Általában igen, de vele minden más. Eddig mindig nagy nehezen, mégis belementem, ha a barátnőim kérték, nála viszont magamtól is akarom. – Legnagyobb meglepetésemre, hirtelen elmosolyodott, majd szorosan megölelt, miközben erősen megpaskolta a hátamat.

– Örülök, hogy egymásra találtatok.