Nem igazán emlékszem, hogy aznap mégis hogyan jutottam haza, csak annyira emlékszem, hogy Jia kétségbeesetten felhívott, majd Felix és Hyuna jelent meg a semmiből. Másnap már a saját ágyamban voltam, de annyira fájt a fejem és égtek a szemeim, hogy fogalmam sem volt mi történt. Ramatyul éreztem magam, s nem csak fizikálisan, de mentálisan is. Ébredés után minden emlék megrohamozott, s feltudtam volna saját magamat pofozni, annyira ideges voltam magamra. Egy undorító, gerinctelen féreg vagyok, aki nem érdemli meg Jungkook szeretetét. Csak ezen járt az eszem, másra sem tudtam gondolni. Egyedül még Jungkook csalódott és mérhetetlenül szomorú arca pörgött le előttem minden egyes percben.

"–Utállak!"–Hangja fájóan visszhangzott fejemben, s magamat hibáztattam mindenért. Gyűlöltem magam amiért ezt tettem és az egész kialakult helyzetet. Nem tudom mi volt a baj, talán az, hogy nem a megfelelő pillanatban mondtam el? Vagy alapból is így reagált volna? Bár a többiek azt mondták, hogy nem egy hirtelen haragú, ahhoz képest sajnos eléggé gyorsan hagyott ott, esélyt sem adott arra, hogy megmagyarázzam a dolgokat. De megértem. Én sem adtam volna magamnak, s ebben a pillanatban is inkább csak felpofoznám magam, s ha vissza tudnék menni az időben még meg is kérném erre Jungkookot. Hogy tehettem ezt meg vele?

–Felkeltél szívem?–Hyuna kedves mosollyal fogadott miután kimásztam a konyhába, s meglepve vettem tudomásul, hogy nem volt egyedül. Jia és Tae is vele voltak.–Csináltam neked reggelit, egyél kérlek!–Ültetett le az asztalhoz, én pedig nem ellemkeztem, hiszen a gyomrom majd' kilyukadt. Viszonylag gyorsan be is lapátoltam mindent, a végén már majdnem hánytam is, annyira faltam az ételt.

–Mi történt tegnap éjjel?–Kérdeztem rá, hiszen nekem valamiért az eset után teljes képszakadásom lett. Nem válaszoltak egyből, hanem csak aggódva össze néztek, s látszólag szavakkal beszélték meg, hogy mégis ki beszéljen.

–Miután Jungkook magára hagyott téged vissza jött a klubba, ahol neki ment Hyunjinnak. Nem verekedtek, csak kiabálni és veszekedni kezdtek egymással a fogadás miatt.–Mesélte Jia, innen pedig Tae vette át a stafétát.

–Jungkook hirtelen bömbölni kezdett, s nagy unszolások közepette elmesélte, hogy mi történt. Jia felhívott, de te nem szóltál bele, csak sírtál. Feltűnt, hogy rosszul veszed a levegőt.–Sóhajtott gondterhelten.

–Pánikrohamod volt.–Mondta ki kerek-perec a tényt Hyuna, míg én szinte már elképedve néztem rájuk. Soha nem volt még pánikrohamom, mégis mitől és miért most jött elő?

–Szóval Lix és Hyuna érted mentek.–Folytatta Tae a beszédet.–Nem tudtak veled mit kezdeni, ezért Jia hívott egy mentőt. Minden bizonnyal annyira megrémített a Jungkookal való eset, hogy a tested és az agyad nem bírta feldolgozni, ezért bepánikoltál a tested pedig rohammal reagált. Injekcióval tudtak csak lenyugtatni.–Húzta el a száját, míg én hajamba túrva fújtam ki egy nagy adag kevegőt, s borultam a konyha asztalra.

–És Jungkook?–Alig lehetett hallani, hogy mit motyogok, szinte már csak dünnyögtem.

–Jungkook...Ő..–Habogott Jia, míg én idegesen kaptam fel a fejem, és néztem szét a társaságon, hogy valamelyik kezdjen azonnal beszélni. Végül Hyuna lett az áldozat.

–Visszaesett oda, ahonnan kirángattad. Lix azt írta, hogy képtelenség kirángatni a szobájából. Éjjel még üvöltözött egy darabig, elvileg össze tört pár dolgot, majd magára zárta a hálószoba ajtaját, s azóta ki sem jött. Ők ott vannak folyamatosan, néha hallják, hogy sír, vagy pedig zúz éppen.–Ha nem aktus előtt kaptam pofont az élettől, hát akkor most. Megsemmisítő volt hallgatni amit Hyuna elmesélt, szinte gyötrelmes. S a tudatában lenni annak, hogy minderről én tehetek..Úgy éreztem, hogy jobb lenne neki, ha nem is léteznék. Sőt mindenkinek jobb lenne, hiszen ezzel nem csak Jungkooknak okoztam problémát, de még a többieknek is. Szuper. Ha lenne 'Az év legszarabb barátja' díj, tuti magamnak adnám.

Jungkookot újból nem lehetett látni egy hétig az egyetemen és úgy nagyjából sehol sem. Az első két nap én se mentem be, de utána muszáj voltam. Fel voltam készülve arra, hogy majd veszekedni fogunk, esetleg nekem jön, arra is, hogy majd csak simán leszar, de ő még csak be sem jött. Nem lepődtünk meg rajta, de én őszintén aggódtam érte. Tudtam nagyon jól, hogy a belső démonjaival küzd, hisz' én is ezt tettem. Egyedül annyi volt a különbség, hogy míg én nem engedtem magam padlóra tenni, addig Jungkook egy nagyon érzékeny személy. És ezek ellenére mégis megtettem vele azt amit.

Viszont következő héten a legnagyobb meglepetésünkre Jungkook megjelent az egyetem kampusán. Mindenki elképedve nézett rá, hiszen hiába mondta el neki valaki mindennap, hogy be kell jönnie, egyszerűen le sem szarta. Aztán mégis megjelent egyik pillanatról a másikra. Szeme alatt hatalmas, sötét karikák helyezkedtek el, pár kilóval megint vékonyabb lett, s kissé sápadtabb is. Hasonlított rám, csak nekem a sápadtság kimaradt. Rossz volt nézni ahogy szenvedve jön oda hozzánk, s lesütött róla, hogy a közelemben sem akar lenni.

–Jungkook..–Próbáltam vele beszélni, ám ő szó szerint rám sem nézett, csupán fogta magát és kikerült. Sóhajtva hajtottam hátra fejem, s magamat hibáztattam mindenért.

–Semmi baj, majd megbékél.–Próbált vidítani Felix, ám látszott rajta, hogy ő maga sem hisz benne igazán.

Fárasztó napunk után beszéltem még pár percig a többiekkel, majd elindultam hazafelé. Viszont fél úton sem járhattam mikor meggondoltam magam, s hirtelen irányt váltottam. Akkor is beszélni fogok Jungkookal ha törik, ha szakad. Tudom, hogy én vagyok a hibás, tudom, hogy én tehetek mindenről, de mindenki megérdemli, hogy legalább meghallgassák. S úgy gondolom, hogy akármit tettem, én is megérdemlem ezt. Nem kell megbocsájtania, nem kell szeretnie..Csak hallgasson meg.

Szinte rá feküdtem a csengőre Jungkooknál, ám nem igazán akart nekem ajtót nyitni, úgyhogy a pót kulcsomat elő kapva engedtem be magam. A magas, fekete hajú szemet forgatva vette tudomásul, hogy bejutottam, majd magamra hagyott az előszobában. Indulatosan lépkedtem utána, ám hirtelen magabiztosságom elszállt ahogy szembe kerültem vele. A pultnak volt dőlve, csípőjével tartotta magát, közben instant rament evett, de olyan undorral nézett rám közben, hogy a sárga földig szégyelltem magam.

–Kérlek hallgass meg Jungkook, én nem-

–Nem érdekel.–Szakított félbe, ám én nem adtam fel. Akkor is meghallgat, ha inkább megsüketülne.

–Csak egyszer hallgass meg, utána elmegyek és-

–Jimin, nem érdekel. Hyunjin már mindent elmondott nekem azon az éjjelen és kurvára nem érdekel, hogy te mit akarsz mondani. A döntésedben nem számít, hogy részeg voltál, mivel tudom, hogy nem tudsz annyira bebaszni a piától.–Fonta keresztbe karjait, hiszen időközben letette a tányért.–Szemét húzás volt tőled Park Jimin, rohadtul szemét húzás és nem értem, hogy hogy nem szégyelled magad-

–Ki mondta, hogy nem szégyellem?–Szakítottam félbe remegő hanggal, hiszen kezdetleges elszántságom is kezdett eltávozni.–Utálom magam Jungkook, talán jobban mint te és talán nem hiszed el, de őszintén sajnálom amit veled tettem és hidd el, hogy megbántam! Ha vissza tekerhetném az időt másképp választanék, ezerszer is átgondolnám, hogy mit teszek. De abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy a sok szemétséged miatt megéri megtenni, ennyi neked is jár.–Könnyeimtől már nem is láttam a fiút, szinte majd' megfulladtam a takonytól és a könnytől.–De Jungkook, te egy csodálatos ember vagy és sajnálom, hogy erre csak most jöttem rá, hogy ezt csak később mutattad meg nekem. Tényleg nem akartalak megbántani, a franc sem gondolta volna, hogy majd idáig fajulnak a dolgok.–Túrtam frusztráltan hajamba, s idegességemben ajkaimat harapdáltam.–Eredileg csak egy melegségre utaló jel kellett volna, nem terveztem, hogy beléd szeretek és-

–És az én fejem is elcsavarod.–Horkantott fel gúnyosan.–Sajnálhatod akármennyire, magyarázkodhatsz akármennyit, én csak annyit akarok, hogy tűnj el Jimin! Undorító módon elérted, hogy beléd szeressek, amit megakadályozhattál volna bármikor, majd mikor képes voltam szívem-lelkem és testem neked adni...Te csúnyán kibasztál velem. Tűnj el!–Került ki, s pillanatok múlva már csak a hálószobája ajtaját lehetett hallani, ahogy becsapja. Könnyeimmel küszködve indultam ki a lakásból, s az elmúlt perceket pörgettem vissza a fejemben. Igaza volt Jungkooknak. Undorító ember vagyok.

2022.05.29.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💗

Hibákért elnézést!🥺