Reggel úgy keltem fel, hogy biztos voltam benne, hogy a nap folyamán elmondom Jungkooknak mi történt. Egyet biztosan tudtam. Rövid idő alatt szerettem bele, ráadásul eléggé menthetetlenül, úgyhogy muszáj leszek őszintének lenni vele, hiszen nem akarom, hogy hazugságon és átverésen alapuljon ez az akármilyen kapcsolatunk is. Igazából két lehetőség van, vagy normálisan megtudjuk beszélni a dolgokat, dűlőre jutunk, s minden mehet tovább, vagy halálosan megutál. Esélyesebb a második és érthető is, de reménykedni mindig szabad, nem igaz?

Határozott voltam egész délelőtt, s jókedvű amiért végre elhatároztam magam, de mégsem voltam teljesen nyugodt. Belül mardosott a bűntudat, s minden egyes alkalommal amikor magam elé képzeltem a jelenetet, hogy vallok; a torkom kiszáradt, s pillanatok alatt vert le a víz. Izgultam, szerintem még a belső szerveim is beleremegtek. Olyan voltam mint egy valóságos kocsonya. Jia a nap folyamán többször is megkérdezte, hogy mégis mi bajom van, s úgy körülbelül a harmincadik alkalomnál elmondtam neki. Persze ő őrült mint majom a farkának, hogy is ne örült volna mikor az egész banda azzal traktál hónapok óta, hogy legyek vele őszinte végre. Mondjuk teljes mértékben igazuk is van, úgyhogy..

–Egyébként azt tudod, hogy hol van? Csak mert nem veszi fel a telefont reggel óta és az üzenetekre sem reagál. Meg akartam kérni, hogy jöjjön el velem tetováltatni, de egyszerűen nem érem el. Neked válaszolt?–Döntötte oldalra a fejét drága ikrem, míg én fejemet ráztam.

–Gondolom még alszik. Tegnap edzésen volt egyetem után, és ha jól tudom beugrott melózni is.–Rántottam meg a vállam, majd két kezemről ledörzsöltem a morzsát, s kocsikulcsom felkapva intettem neki.

Ha nem válaszol akkor házhoz megyek, majd a csengő úgy is felkelti. Nem aludhat örök életen át, nem Csipkerózsika ő.

A kocsiban párszor még elpróbáltam, hogy mégis hogyan mondom el Jungkooknak, hogy mi a helyzet, s rendesen úgy éreztem magam mintha a Broadway-re készülnék. Pedig erről szó sem volt, csupán csak egy kapcsolatot akarok helyre hozni.

Mély levegőt vettem mielőtt megnyomtam volna a csengőt, izzadt tenyereim a nadrágomba töröltem, s csak eztán voltam hajlandó csengetni. Jungkook pillanatokkal később ajtót is nyitott, én pedig nem kerteltem.

–Beszélnem kell veled!–Néztem rá halál komolyan, ám szemöldököm ráncba szaladt ahogy végig néztem rajta. Arca nyúzottnak tűnt, beesett volt, sápadt, s hatalmas karikák húzódtak szemei alatt. Haja kócosan foglalt helyet feje tetején, testét egy köntös takarta, s úgy nézett ki mint egy öt éves hulla. Szemei vörösek voltak és duzzadtak, szinte rájuk volt írva, hogy ki vannak sírva.–Jungkook..Mi történt?–Kérdeztem rá óvatosan, mire ajkát egy vonallá préselte, s láttam rajta, hogy újra sírni fog, így kérdés nélkül toltam őt beljebb, csuktam be az ajtót magunk mögött, s öleltem át.

–Nagymama hirtelen rosszul lett, szinte egyik pillanatról a másikra és..–Akadt meg hirtelen, míg én hátát simogatva csitítgattam, s jeleztem neki, hogy nem kell mondania, tudom mire gondol.

–Őszinte részvétem!–Szorítottam magamhoz, ő pedig kétségbeesetten kapaszkodott belém, s adta ki összes fájdalmát könnyek formájában. Összeszorult a szívem már csak attól is, hogy hallottam sírni, a látványáról nem is beszélve. Jungkook rettentően szerette a nagymamáját, szinte édesanyja helyett volt édesanyja, s nagyon sok időt töltött vele. Az asszony is odáig volt érte, hiszen a maga módján egy imádnivaló személy, s aranyos kis csemete volt már anno is. Szoros kapcsolatuk volt, mindent megosztottak és megbeszéltek egymással, szinte nem volt olyan amit ne tudtak volna egymásról. Jobb volt vele a kapcsolata mint a saját szüleivel.–Csinálok neked egy teát, ülj le addig és fújd ki az orrod! Előtte mosd meg egy kicsit az arcod hideg vízzel, nehogy belázasodj a sok sírástól!–Simítottam arcára, s töröltem le a könnyeit, ő pedig hevesen bólogatni kezdett, s már ment is, hogy tegye amit kértem tőle. Eközben pedig én is a konyha felé vettem az irányt, hogy ígéretemhez híven készítsek neki egy teát.

Őszintén sajnáltam Jungkookot, soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt is megéljük. Legalábbis nem ilyen hamar. A nagymamája körülbelül hetven éves lehet, talán picit több. Lett még volna ideje bőven, sőt. Főleg, hogy eléggé jól tartotta magát a korához képest, és igencsak buzgómócsing volt. Nem hittem volna, hogy viszonylag ilyen hamar elmegy.

A másik probléma pedig a vallomásom, amit most lehúzhatok egyelőre a listámról, ugyanis fix, hogy én most nem mondok neki semmit. Először hagyom had ülepedjenek a dolgok, nem akarom még ezt a terhet is a vállára helyezni. Szokták mondani, hogy egy esetet tragédia közben ajánlatos elmondani, esetleg ha ideges az illető, hiszen olyankor a másik probléma eltörpül az alapvető mellett. De szerintem nem éppen egy haláleset erre a legmegfelelőbb pillanat. Úgyhogy egyelőre fogalmam sincsen, hogy mégis mikor fogok neki színt vallani, de nem akarok olyan féreg lenni, hogy rögtön a nagymamája halála közben. Így is eléggé lelki sérült, nem hiányzik rá még az én hülyeségem is.

–Tessék szívem!–Ültem le mellé a kanapéra, s nyújtottam felé a csészét, amit ő készségesen át is vett tőlem és bele is ivott. Szinte egyhúzásra meg is itta az egészet, nem sokáig tartott. Ezek után sóhajtva hajtotta buksiját ölembe, én pedig hajába túrva simogattam fejét, s egy szomorú mosollyal néztem nyugtalan énjét. Tudom, hogy most éppen a belső démonjaival szenved, s azt is, hogy hogyha sikerül neki elaludni; nem sokáig fog tartani. Viszont én itt maradok mellette, s ha mást nem is tudok neki nyújtani, lelkileg támogatom.

Napunk fárasztóan telt, Jungkooknak megterhelő volt a sok sírás, én pedig minden kívánságát lestem, s ha kellett neki valami akkor azonnal rohantam. Szerintem a nap folyamán legalább háromszor is voltam boltban, de nem bántam. Szívesen segítettem neki, s álltam mellette.

Nem mentem haza, este megvártam míg megfürdik, utána én is dobtam egy gyors zuhanyt, majd kérésére mellé feküdtem, s így aludtunk el. Nem volt szívem magára hagyni, nem tudtam volna megtenni, így hát egész éjjel vele maradtam, s támogattam. Sokszor kelt fel az éjszaka folyamán a rossz álmai végett, de minden alkalommal sikerült megnyugtatni, s a végén már nem is kellett neki segíteni. Nem kelt fel egész éjjel, látszólag békésen szuszogott. Én pedig őszintén örültem, hogy ha csak egy pillanatra is, de nyugodt.

2022.05.23.

Ha tetszett a rész nyomd meg a csillagot, vagy kommentelj, hiszen innen tudom, hogy érdemes-e tovább írnom. Köszönöm, hogy elolvastad!💗

Hibákért elnézést!🥺