A mai feladat afféle történetírás zenére. Csak addig lehet írni, ameddig  a zene tart. Előre is bocsi a depresszív szar hangulatért,  nem volt túl jó napom. Estém. Délutánom.

Dagames: Time to die
Mind sírnak. Nem értem őket. Vajon az érzelmek miatt van? Egyszerűen nem értem. Ha meglátok valakit sírni nem tudom átérezni a helyzetét. Nem érzem a bánatát, fájdalmát,  félelmét. Talán ezért tudom most bűntudat nélkül kibelezni ezt a gyereket.

Dagames: Break my mind
Valaki ott áll. Valaki néz az ajtóból. Ma is azt csinálom mint mindig. Befordulok a fal felé, nyugalmat erőltetek magamra, próbálok lassan lélegezni, hogy elhigyje,  hogy alszom, és békén hagyjon.
Általában hamar becsukja az ajtót.
Ma viszont szokatlanul sokáig szuggerálja a hátam. Végül becsukja az ajtóm.
Az anya elkeseredetten visszatért a hálószobába a férjéhez.Már nem bírja ezt sokáig. Amint lefekszik,  elkezd  sírni. A fia már több mint egy éve nem ismeri fel. Már több mint egy éve hallucinál és fél tőle. Még az ajtót is leszerelték, hogy ne támadjanak furcsa ötletei. De persze ő ezt nem értheti.
Bent a szobában a kisfiú elkezd sírni.
Tudja,  hogy a csukott ajtó miatt a fénynek nem kéne beszűrődnie.
A hangok a fejében megnyugtatják.
Mindig megnyugtatják.
Egy éve az anyja temetésén is megnyugtatták.

Dagames: Purple guy
Kinéz az ablakon.
Az élete szar, azt el kell ismerni.
Senki sem szereti.
Senki nem néz rá.
Senki sem hallja meg.
Ő csak figyelmet szeretne. Nem kér mást. Neki miért kell meghallgatnia őket, ha ők ezt nem teszik meg érte?
Ez hol igazságos?

Griffinilla: Stay calm - HIT MEH!! XDXD
Próbálok nyugton maradni.
Elfogadom,  bármi is történjék velem. Elfáradtam ebben.  Szóval most már nem próbálok úgy tenni mintha érdekelne. Ez nekem sosem volt probléma.
Egészen a mai napig.
Ez a lány szörnyű. Folyamatosan a nyomomban van. Nem zaklat, vagy ilyesmi,  egyszerűen nincs tisztában a magánélet fogalmával.

Natewantstobattle:  Salvaged
Miért pont én? Sosem bírtam a fájdalmat. Mégis rámakadt ez a szadista. Miért élvezi ennyire,  hogy fájdalmat okozhat? A vágások a kezén. A halott tekintet. A depresszió.  Nem értem ezt a srácot.
Az első komolyabb beszélgetésünk alkalmával bevallotta,  hogy szüksége van rám. Én afféle drog vagyok számára, ami segíti a túlélésben.
(asszem feltaláltam a passzív szadista yanderét.😀)

Tryhardninja: Dream your dream és Mandopony: Nothing can hurt me
Jelenlegi érzelmi állapotomban erre nem vagyok képes. *végigbőgte az egészet*
Bocsi, ez nem jött össze.
Majd talán később.