Álmos volt. Mégsem bírta magát rávenni, hogy aludjon. Még az ágyba sem volt képes befeküdni a nő mellé. Pedig neki bárki elhiheti, hogy csodálatos teremtés volt a másik. 

Gyönyörű, intelligens, komoly, de néha, – igazán ritkán – megmutatta a játékosabb és humorosabb oldalát is. Szőke haját most vállig vágatta, pedig imádta hosszan, mert akkor bele tudott igazán markolni. Azonban imádta bárhogy azt a hajkoronát. 

A mogyoró barna tekintet pedig úgy tudta égetni, akárha azokban a lángokban állna, amelyeket az alkímia segítségével hoz létre. 

A teste, ó, magasságos egekre! A teste is olyan volt, akár egy művészi alkotás. Legalábbis Roy így érezte. Alabástrom fehér bőr, feszes fenék… kerek keblek. Igen, nos, kétségkívül azok a mellek mindent megértek. 

Csak a hátán voltak csúnya égési hegek, amiért még mindig hibáztatni tudta magát, hiszen azokat a hegeket ő okozta, a tulajdon kezével. 

Akkor mégis miért nem bírta magát rávenni, hogy aludjon? Csodálatos nő mellé feküdhetett most már évek óta esténként. A gyűrű pedig mindkettejük ujján egyetlen dolgot jelentett: összetartoznak. Örökre. Végérvényesen. Ugyanis Mustang nem fogja elengedni, soha. Bár gyanította, Riza épp annyira nem akarja majd elveszíteni, mint ő a nőt. 

Sóhajtott. 

Majd még az asztalra is könyökölt. Próbált elhelyezkedni a széken, úgy, hogy Hayate se ébredjen fel nagyon. Az a kutya képes lett volna itt ülni mellette, – akármilyen fáradt – és őrizni őt. 

Hátradőlt a székén, mire a fa támla keményen a lapockái közé nyomódott. Kényelmetlen volt, fájt már a feneke is, hiába volt kipárnázott a szék. 

Az asztalka mellett egy táska volt, tele törölközővel, néhány ruhával. Valahol egy lavór is megbújt, ugyanis óránként cserélte benne a vizet, hogy mindig friss legyen. 

– Roy? – törte meg a csendet egy rekedt, álmos hang. 

Riza lassan hátra fordult és a széken megmerevedett férfire nézett. 

– Baj van? – kérdezte ijedten, és már az ágy szélénél is termett, hogy a nő kinyújtott kezét megfogja. 

– Miért nem vagy mellettem? 

– Én csak… csak… 

– Sokat mocorogtam? – dörgölte meg szemét és próbált felülni az ágyban. Azonban a már eléggé gömbölyű pocakja nehezen engedte ezt meg neki. 

– Nem! Én csak nem merek elaludni… 

– Miért? 

– Félek, hogy ha kellenék, nem fogok felébredni – vallotta be egy zavart mosollyal az arcán. Utálta beismerni, hogy mennyire rettegett attól, hogy újra átalussza a fontos dolgokat. 

Mikor Riza teherbe esett az elején sokat hányt. Volt, hogy éjjel lett rosszul, mert este sok mindent megkívánt és összeevett. Azokra a pillanatokra pedig a férfi nem ébredt fel. 

Nem volt mindig ott, hogy átvészeljék együtt ezeket a dolgokat, pedig legalább egy biztos támasza lehetett volna a nőnek, aki a szíve alatt hordja a közös gyermeküket. Ő nem tett egyebet, csupán sikeresen összehozott egy gyereket, csekély tíz perc alatt. A többit pedig a nő végzi. 

– Roy – nevetett fel halkan Riza és a füle mögé tűrt egy kósza tincset. Szerencsére segített neki felülni a férje. 

– Ugye tudod, hogy legalább még öt hét, mire a gyerek megérkezik? 

– De mi van, ha előbb jön? Mi van, ha nem vagyok itt, mert lefoglal a munka? 

– Nagyapa azt mondta, hogy két hét múlva besegít neked, nem? A beiktatásod pedig úgyis csak a gyerek érkezése után esedékes. 

– Nem is biztos, hogy akarom így a Führer székét – mondta szinte duzzogva a férfi, ahogy leült felesége mellé az ágyra. 

Riza sóhajtva pillantott rá férjére, aki ülve képes lett volna elaludni, mégsem tudta magát rávenni, legalább harmadik napja, hogy éjszaka pihenjen. 

– Nem mondhatod komolyan. Olyan kisgyermeki lelkesedéssel vetetted magad bele a felkészülésbe, mikor fél éve kinevezett az utódjának, hogy a kisgyerek a cukorka boltba nem szalad be ilyen boldogan. 

– Márpedig de! Komolyan mondom – tette karba kezeit Roy, miközben félre nézett. Valóban nem érezte most már jó ötletnek, hogy akkor elfogadta. Igaz, akkor még nem is tudták, hogy állapotos Riza. 

– Roy… inkább gyere, aludj velünk – lágyult meg a nő arca, hiszen tudta, hogy nagyon kimerült a férje. 

Nagyon nehezen, hosszú huzavona árán sikerült legalább annyit elérni Rizának, hogy elfeküdjenek az ágyon, és férje hozzábújjon, akár egy kicsi cica. 

Hayate időközben átvándorolt a padlóra. Szokása lett, mióta Riza gyermeket várt, hogy a földön alszik. Mintha csak értette volna, hogy a nőnek sokkal több hely kell emiatt. 

– Nem fogok aludni, akármit próbálsz is elérni, Riza… 

– Roy… talán hihetetlenül hangzik, de nem tudok nélküled olyan jól aludni. 

– Rendben, ezt el tudom hinni – mondta halkan a férfi, miközben hagyta, hogy Riza az arcát simogassa, vagy a mellkasát. Éppen mit ért el. 

Pár perc helyezkedés után, sikerült úgy összegabalyodniuk, hogy Mustang felesége pocakján pihentesse tenyerét. Érezte, ahogy a kisfia, vagy kislánya néha megrúgja az anyuka pocakját belülről. Ezen pedig nem tudott nem mosolyogni. 

– Izgága egy gyerek lesz. 

– Az apjára ütött. Az sem bír nyugton ülni. Képes munka helyett ablakot pucolni – motyogta az orra alá kedvese, mire Roy felnevetett. Annyira érezte, hogy a nő erre fog célozgatni majd. 

– Remélem, sok mindenben viszont rád fog ütni. 

– Már most is üt, csak belülről – jegyezte meg, amivel elérte, hogy a másik lesokkolódjon, majd hangos hahotában törjön ki. 

– Nem hiszem el, hogy viccet mondtál. Riza… szerelmem – kacagott továbbra is, közben a tenyerét felesége arcára vezette és a hüvelykujjával az arcát simogatta. 

Egy nagyon gyengéd csókot is kapott a tréfamester. De éppen csak hozzáért az ajkaihoz. 

– Több éve élünk együtt, szerintem ez várható fordulat volt – próbálta menteni a menthetőt. Nem hitte, hogy ilyen vicces lesz ez a kis megjegyzése. De betudta annak, hogy a másik napok óta képtelen kipihenni magát, és valószínűleg ez a probléma. 

– Ezzel most arra célzol, hogy én vicces vagyok?

– Fárasztó módon – tette hozzá suttogva. Nehogy a végén még jobban elbízza magát a férje, hiszen így is, néha olyan viccei voltak… 

Roy halkan elkuncogta magát, miközben a fejét a nő nyakához nyomta. 

Kellemes volt az illata, a finom melegtől pedig teljesen elálmosodott. 

– Roy, szeretném, ha megnyugodnál – suttogta kedvesen Riza és a férje hajával játszott, gyengéden simogatta a fejét. Mindent megtett azért, hogy a másik megnyugodjon. 

– Nehezet kérsz – dörmögte az orra alá Roy. Hogy gondolhatja a nő ezt? Egyáltalán nem tud nyugton maradni. Folyamatosan pörögtek az agyában a fogaskerekek és nem is akartak nagyon leállni. Már felkészítette magát, hogy bármelyik nap megjöhet a kis pocaklakó, hiszen… 

– Nem lesz semmi baj – suttogta kedvesen Riza, ahogy továbbra is a tincsekkel játszott, vagy a fejét simogatta. Másik kezét a hátára fektette Roynak, és ott is gyengéden cirógatni kezdte férjét. 

Édes szavakat duruzsolt, kis nyugtató dolgokat, amik segítettek férjének az ellazulásban. 

Nem sokkal később pedig érezte, hogy a görcsös izmok elengednek, és a szuszogás a nyakánál egyre jobban lenyugszik. 

A keze, amit a hasán pihentetett kicsit lecsúszott, mintha csak jobban ölelni akarná feleségét. 

– Szép álmokat – duruzsolta még Riza, mielőtt ő is visszaaludt volna. Sokkal boldogabb volt, hogy a másik újra mellette fekszik és együtt pihennek. 

Így végre a hosszú álmatlanság után Roy Mustang egy igazán békés, pihentető alvást ejthetett meg a kedves nejének hála.