Masao szemszöge...

– Egész otthonos lett. – Nézek szét az eredményen.

Leülök az írógép elé és Alastor démon alakjára gondolok, ami újból lázba hoz... csak úgy jönnek a szavak. El se hiszem, a szavakból, mondatok lesznek és értelmes szöveg... Mint akit megszállnak, a szövegből, meg oldalak. Nem hallok mást csak az írógép leütött billentyűit. Az epres démonom, vörösen kacskaringózó folyó lesz... A szereplőim, mintha csak megírnák magukat. Nem tudok betelni az euforikus érzéssel, elkap és nem ereszt. Be akarom kebelezni ezt a részegítő érzést és soha nem ereszteni. Ez jobb az alkohol ütötte boldogságomnál, kábult mámor...

Igen, pontosan ezért nem iszok sokat, durván rászoktam az ívásra, mikor elkezdődött az írói válságom... később már a pia se segített a mondataim összehozásában. Ami a frusztrációmat is növelte, így egyre többet ittam. A pillanat mikor elvonóra mentem, kényszer volt... Vagy kirúgnak, vagy belemegyek. Az írás az életem, ha nem tudnék írni, meghalnék... így hát belementem, de nem a kirúgás volt az átbillentő ok, hanem az, hogy majdnem elvesztettem a kezem. Rossz környékre keveredtem és valaki olyantól loptam piát, aki majdnem levágta a kezem. Már akkor is szerencsésnek mondtak, így megúsztam egy kis lesitteléssel, de miután lerakták az óvadékot... Paktumot adtak.

Órák múlva... Csak ülök ott megsemmisülve és nézem a kéziratot. Olyan rég éreztem már ezt az elégedettséget és mámoros halált. Nem lett több, mint száz oldal, de folytatásért kiált.

Mire felnézek teljes sötétség fogad... Tudom mit kell tennem. Ma megkérem a többieket, ha magukhoz térnek, hadd kövessem őket és figyeljem meg, mindennapos dolgaikban. A kutató munkát imádom, ha a történeteimről van szó.

Nem tudok az alvásra gondolni, így újból pakolászni kezdek.

Aztán lemegyek a bárhoz és csinálok egy erős kávét. Megszokásból kevergetem, pedig már nem érzem se a hideget, se a meleget... de jó így eljátszani és elmerülni a gondolataimban. Mikor járkálásra figyelek fel, direkt várok rá. Egy csészét készítek magam elé és lentébb csúszok... Csak a fejem búbja látszik ki. Nem tudhatom milyen állapotban lesz, így elővigyázatos vagyok.

Alastor szemszöge...

A szokott időben kelek fel és éppúgy csinálok mindent, ahogy azt kell. Most nem állok meg Masao szobája előtt, de a tegnapi miatt még mindig ideges vagyok. A kávé illata csalogat le, így tudom, hogy lent lesz. Meglepetten mustrálom a két csészét és a megbújt személyt. *Na, elért hozzá, hogy jobb ha meghúzza magát?* De mikor leülök a bárszékre, nem látok Masaon félelmet. Aranyos kis kutya szemekkel néz fel és a bárpult szélébe kapaszkodik.*Várj mi? Aranyos? Miket hordok itt össze...* De amikor ránézek, nem jut más eszembe, csak az a fogalom, hogy bűbájos.

Belekortyolok, így előbújik. Meghallgatom a bocsánat kérését és hirtelen köpni-nyelni nem tudok... Ahogy rám néz a szemeiben rendellenes csillogás fogad. *Mi a francért nem fél tőlem?* Ez a furcsa érzés felmászik a mellkasomig és nem ereszt... Nem beszél tiszteletlenül, azért a Pokol légkörre és beszéde átragad rá is. Újból dühös leszek, de miután elrendezi amit akar, faképnél is hagy. *Mi a jó ördög...*

Masao szemszöge...

Mikor leül, nagy szemeimet meresztem és próbálom a legcukibb oldalamat előkapni... ha egyáltalán van ilyenem. Látom, hogy beleiszik a kávéba, így kicsit előbújok... aztán teljes testemmel előbukkanok. Kicsit felbátorodok.

– Alastor, sajnálom a tegnapit! – kezdek neki, de nem alázkodok meg, csak elmondom amit akarok. – Nem tudtam kezelni a faszságaidat. – Nem várok tőle semmit, az már egy csodához lenne hasonló, hogy belássa, ő is hülye.

Felvonja a szemöldökét.

– Na ennyit akartam! – Ezzel lehúzom a megmaradt italt és otthagyom.

A nappaliban leülök és egy könyvet olvasok, míg a többiek lejönnek. Ma valamit akar csinálni a Hercegnő a csapattal.

Eltelik egy kis idő, mire mindenki előkerül... Alastor közben eltűnik valamerre.

Mikor mindenki az aulában van, csatlakozok hozzájuk. – Skacok kérdezhetek valamit?
Charlie egyből lelkesen figyel engem, szerintem már alig várja, hogy közelebb kerüljek hozzájuk.

– Az írásaimhoz elengedhetetlen a kutató munka, szeretnék mindennap valamelyikőtökkel tartani és megnézni mit csináltok.

Meglepetten figyelnek. – Én benne vagyok – szólal meg Charlie. – Ez jó lesz ismerkedés szempontjából is.

Ő az egyetlen akiben biztos vagyok, hogy igent mond, de úgy csinál, mintha egyedül lenne. Rá nézek Vaggie-re. – Neked is jó, így?

– Kösz, hogy engem is megkérdezel... de ha már Charlie igent mondott, én is benne vagyok.

A többiek felé fordulok, de senki nem tud megszólalni, nagy robaj zavar fel minket. Csodálkozva pillantok a lyukra a falon. – Mi a franc?

Mikor kimegyünk, Charlie, én és Vaggie... Egy kígyó démont veszek észre.

– Hát ezt meg honnan szalajtották?

Alastort keresi, aki az erkélyen issza a kávéját, mikor észre veszik egymást, a szarvas mellettünk terem. Kiderül a kígyó neve is, Sir Pentious és az, hogy már sokszor okozott gondot Alastor-nak. Aki olyan természetességgel nézi levegőnek, mintha ott se lenne. *Hát nem hagyott benne nagy nyomott.* Nevetek fel. *Tanulnom kéne tőle, bár ezzel már elkéstem.* Végig nézem, ahogy a hajója megadja magát a fekete csápoknak. Mikor végül az ürge is kiesik, pont elénk. Egyszer csak felugrik és kiszakít egy kis darabot Alastor kabátjából, egymásra pillantunk a többiekkel, mire a szarvas megmutatja démon alakját... Amitől kiráz a hideg és elvigyorodok, mint egy eszelős. Nem értem miért van ilyen hatással rám. Hamar el is tűnik a fickó.

– Nos, úgy tűnik el kell mennem a szabóhoz – hallom meg recsegő hangját.

Meglep, hogy ez ennyire zavarja és bár ugyan úgy vigyorog, még is kissé dühösnek tűnik. Mikor elmegy, Angelt elvesztem, úgyhogy ma Charliekal kezdek.

Charlie és Vaggie majdhogynem egész nap egymás nyakán lógnak és előttem próbálnak nem romantikázni, egy kis kézfogás, csók mégis becsúszik. Engem persze ez nem zavar... szeretném, ha a legtermészetesebben viselkednének, de a félszemű kissé feszült, hogy követem őket.

Mindig is biszexnek tartottam magam, nem volt furcsa tőlem, hogy megnézek egy pasit, de még egyel se voltam. Nem jutottam el odáig. A munka mindig lefoglalt, utána már meg meghaltam. Nővel persze voltam együtt, de kiderült, hogy nem igénylem úgy a szexet, mint a partnereim, úgyhogy hamar vége lett. Komoly kapcsolatba meg nem bonyolódtam, egy-egy lánnyal lefeküdtem az ismerkedés fázisában, de sose volt nagy örömöm bennük. Így arra is gondoltam, hogy valamennyire aszex lehetek.

Charlie különféle ötletekkel áll elő a megváltást illetően, de igazából konkrét dolgot nem tud. Ő is olyan tanácstalan, mint a kapu előtti angyal. *Tényleg velük mi lehet? Nem hiszem, hogy annyiban fogják hagyni. Meg kell húznom magam!*  Vaggie támogatja barátnőjét és mindenben segíti... Kíváncsi vagyok az ő véleményére is, de nem sok mindent tudok belőle kihúzni. Még várnom kell vele... Nem bízik bennem.

Egész nap a Hotelben tesznek-vesznek, de kezdem unni, úgyhogy végül magukra hagyom őket. Aminek a félszemű nagyon örül.

Felmegyek a kéziratomért és arra készülök, hogy elmegyek Sorához kikérni a véleményét. Nem is vettem észre, hogy jó négy órát mászkáltam a lányokkal.

Ahogy a városban mászkálok, meglátom a tévében Voxot és nagyon pikkelhet Alastorra, mert teljesen lényegtelen adást add le, de furcsa mód mindenki oda gyűl és megbabonázva nézi. *Mi a jó ördög?* Mikor meglátom Al árnyékát, amint egy retró rádiót tesz le a tévés ürgétől nem messze... A jellegzetes hangját egyből felismerem. – El vannak! – Nyugtázom lazán és tovább megyek.

Nem rosszul közli a mondandóját és amit eddig idegesítőnek találtam – most nem az őrült recsegéséről beszélek – hanem a mély és fülbemászó rádiós hangjáról... Igazából megnyugtató. Mióta kezdem így gondolni vagy mindig is az idegesített, hogy milyen jó. Megvonom a vállam.

Próbálom kizárni a gondolataimból piroskát, így mikor be lépek a boltba, csak is Sorára figyelek.

– Oi, Masao, hát hamar vissza tértél!

– Lenne egy írásom, tegnap megszállt az ihlet és jó lenne egy értő szempár.

– Oh, honnan tudod, hogy én olvasok.

Sunyin elmosolyodok. – Ne áltasd magad, egyetlen egy alkalommal van az egész nevem megemlítve a történeteimben. Az első könyvemben és ott is elrejtettem a közepe felé.

– Na, basszus lebuktam – nevet és drámaian előadja magát.

Mosolygok.

– Na néz szét, van néhány új cucc, addig átolvasom.

Örülök Sorának és úgy teszek ahogy mondja. – Sora honnan szeded ezeket? – Teszem le a megtalált dolgokat az asztalra és mellé ülök, mikor int nekem. A pult mögött kényelmesnek tűnő kanapé és egy kisebb tévé van.

– Innen-onnan – mondja titokzatosan.

*Na,basszus, ma senki nem akar velem beszélni...*

Egy óra kell neki, hogy átolvassa. – Nem rossz, két év kihagyás után.

– Ezt is tudod?

Bólint.

– Honnan tudsz te az emberi világból történtekről?

– Elég jó a hálózatom és ha nem tűnsz fel senkinek, sok infóhoz juthatsz.

– Ezt jó tudni – hümmögök.

– Meg amúgy említetted már – pimasz mosolyát villantja felém.

Vissza gondolok az első találkozásunkra. – Oh, tényleg!?

– Még javíts rajta, aztán elkészítem neked a könyvet.

– Te még ehhez is értesz?

– Sok mindenhez értek. Amúgy míg éltem nyaranta egy nyomdában dolgoztam.

Elismerően bólintok.

– Na,ezeket oda adom, a jó kis olvasásáért és beszélgetésért.

– Köszi, Sora!

Kinézek az ablakon, mikor egyszer csak elmegy az áram. *Mi a jó büdös franc?* – Mit tudsz Alastorról és Vox kapcsolatáról?

– Nem csípik egymást.

– Hát erre én is rájöttem.

– Állítólag Alastor majdnem legyőzte és a vöröske a régi dolgokat szereti, utálja az új technológiát, ezért mindig is feszült volt a kapcsolatuk.

– Hmm...

– Amúgy tényleg – lelkesül fel. – Tényleg a Hotelben él ő is.

– Jaj, ne mond nekem, hogy te is valami Alastor fanatikus vagy...

– Élek hallok a titkokért és, hogy ő csak úgy eltűnt hét évre, előtte meg olyan nyers erőről tett tanúbizonyságot... Érdekel a téma.

– Eltűnt? – Vaggie-től már hallottam a rombolásról, amit ő okozott, mikor lekerült, de az eltűnését kihagyta a meséjéből.

– Ja-ja, olyan teóriák vannak, hogy ketté áll a fülem.

– De jó neked – nem nagyon izgat a téma. – Mi már az első pár nap alatt megutáltuk a másikat.

– Na-na, pletyka mesélj csak – ragad meg.

Csak mosolygok. – Majd máskor, hisz ha mindent elmondok, mi lesz legközelebb, lehet jó cuccokról maradnék le.

– Na, ragad valami rád, a koszon kívül.

Felnevetek. – Jó, tanárom van.

Sora kihúzza magát. – Mi ez a szivárvány csicsa amúgy? Nem a te ízlésed.

– A Hercegnőnek lesz, meg mindenkinek választottam valamit.

– Tényleg érdekes fazon vagy. Csak hiszel a Hercegnő tervébe?

– Nem tudom, hogy hiszek vagy nem, de befogadtak... Pedig ki is dobhattak volna, mikor közöltem, hogy nem érdekel a megváltás. Meg a maguk módján jó fejek, bár Alastor-ra ezt nem mondhatom – teszem hozzá.

– Az ellenszenved nagy! – Aztán komolyan rám néz és hatalmas nevetésben tör ki, még a kanapéról is lefordul. – Te tényleg meg akarsz halni... Ezt szánod neki?

– Felkeltett – viccelődöm el, de a reakciójából ítélve teljesen megért. – Te is utálod úgy látom!

– Ez már felér egy hadüzenettel.

Mosolygok.– Na, akkor most megyek!

– Haladj és vigyázz ebben a sötétben.

– Oké.

Ezzel el is indulok. Szerencsémre mikor oda érek mindenki ott van, így nem kell keresgélnem őket. De van egy váratlan vendég.

– Hát ez meg mit keres itt? – mutatok a kígyóra.

– Szeretne jobbá válni, így mostantól ő a legújabb tagunk.

– Hogy mi? Pár órája még megtámadott és szét robbantotta a falunkat. – Mutatok a megjavított részre.

– Ez a hely a második esélyről szól – lelkesedik Charlie.

– Hmm... – Nézek Vaggie-re – Jó, ez így?

Keletlenül bólint, így nem feszegettem a témát. Gyanúsan méregettem a kígyót, mikor Alastor is leér.

Látom a kígyót is megjegyezte magának, mert egyből felhozza a most már tökéletesen helyrehozott kabátját. A tekintette semmi jót nem tartogat. Csak kuncogok a többieken a jelenetet látva... Aztán azon, hogy Charlie egyből a bocsánatkéréssel kezdi. *Na,erre befizetek...* És tényleg bocsánatot is kér, Alastor-nál az a vigyor mindent visz, meg az elégetett anyag, amit Sir Pentious átnyújt neki. Na, de... nem is ez lep meg a legjobban... Hanem a hangja ˝szűrők˝ nélkül.

A Hercegnő egyből összehozza a bandát, egy ismerkedős partivá és nem mondok újat, hogy mindenki fapofával és nem túl sok kedvvel teszi. Persze Alastor megint meglép.

A játék kezdetben az, hogy... tapsolni kell és mondani néhány dolgot magadról. Ennyire béna dolgot rég csináltam, úgyhogy próbálom meghúzni magamat. Angel egyáltalán nem segítőkész és ellenezi az egészet. Csak a telefont nyomkodja...

Végül engem is megtalálnak. *Ez a legégőbb dolog amit eddig csináltam.* Sóhajtok. – Vettem mindenkinek egy kis apróságot, ha már befogattatok – tapsolok. Aztán ránézek a kígyóra. – Rólad nem tudtam.

Mindenki rám néz. Charlie-nak csicsás szivárványos karperecet, Vaggie-nek pedig egy penge alakú nyakláncot választottam. Angelt egy malacos kulcstartóval lepem meg, hasonlóan néz ki, mint a kis háziállata. Míg Husk-nak egy olyan whiskys poharat találtam, amin a póker lapjainak szimbóluma van. Niffty-nek egy új porolót adok.

Husk közelebb jön hozzám és belenéz a szatyorba, aztán rám bambul és felnevet. – Hát nem vagy semmi kölyök!

– Túlzás?– somolygok.

Husk jót mulat rajtam.

Ahogy Alastor megjelenik, meglepetten néz szét. – Mi van itt drágáim...

Charlie mosolyogva és teljes örömmel lép oda a másikhoz. – Masao olyan kedves – pördül meg boldogan – Hozott mindenkinek egy kis ajándékot.

Ekkor egymásra nézünk, próbálom nem elnevetni magam és tiszta komolysággal oda lépni hozzá. Ekkor a kezébe nyomok egy könyvet, amin az áll... ˝Humor kezdőknek!˝

Nem tudom miért akarom ennyire provokálni, de élvezem...

Alastor szemszöge...

Elolvasom egyszer, aztán még egyszer, elkezd tikkelni a szemem. *Oh, hogy milyen kurva viccesek vagyunk! Ez a kölyök az idegeimen mászkál...*

Ahogy az ártatlan mosoly mögé bújva figyeli a reakciómat, egyből leesik, hogy ezt ő élvezi. Képtelen levakarni magáról azt a kissé sunyi, de rohadt aranyos vigyorát. *Különös fétisei vannak.* Morgok. Egy kis ideig elgondolkodok azon, hogy került ide, egyáltalán nem illik a Pokolba, de Masao elrejti a valódi énjét... Bár ezt sose vallanám be, de valamennyire hasonlítunk... amit mutatunk az csak a jéghegy csúcsa.

Veszek egy mély levegőt, nem engedek a kísértésnek, hogy itt helyben leharapjam a fejét. –Milyen szellemes aranyom – könyöklök a fejére és a hangok felnevetnek körülöttem.

– Tudtam, hogy mennyire fogod értékelni – csilingelő hangja csak még jobban felcsesz. – Na, de térjünk is vissza Charlie feladataira. – És ezek után még képes figyelmen kívül is hagyni.

Masao szemszöge...

*Tud csak meg, milyen az, ha vissza nyal a fagyi...*

Utána egy színdarabot adnak elő a többiek, ahol a szöveg olyan gagyi, hogy nem merek még csak megszólalni se... *Ez most valami vicc?*

Mikor végre befejezzük, ezt a katasztrófát, Charlie annyira fellelkesülve dicséri a kígyócskát, hogy majd rosszul leszek a sok nyáltól... de amit egyből észreveszek, hogy Angel szomorú lesz. Ahogy közöli, hogy megy lefeküdni, egyből utána megyek.

– Angel– kopogok be halkan az ajtaján.

Egy darabig nem jön válasz, mikor kinyitja szexi mosoly játszik arcán, de látom rajta, hogy nincs minden rendben.

– Mi az kis szívem? Akarsz belőlem egy falatot?

– Angel, jól vagy?

Meglepetten pislog rám. – Hát, miért ne lennék.

Nem ismerem még olyan jól, így nem akarok ajtóstul rontani a házba. Míg éltem sokszor megkaptam, csak ne tudjam már jobban, hogy ők maguk mit gondolnak, éreznek. Pedig a megfigyeléseim mindig jók és bár néha érzéketlennek mondtak, fel tudtam ismerni őket... még ha én nem is tudom teljesen megélni őket.

– Csak meg akartam kérdezni, hogy tán nem tetszett a kis malacos kulcstartó, úgy elrohantál.

– Ja, dehogy nem... tök úgy néz ki, mint a kis malackám.

– Ennek örülök – törlöm meg a homlokomat, mintha aggódnék. – Iszunk egyet?

– Persze. – Indul el, meg se vár.

Meg kell próbálnom kihozni a csigaházából.

Még ha nem is vagyok benne biztos, hogy Angel nincs jól... most megbizonyosodok róla. Egy egész üveg piát vesz elő és rendesen meghúzza. Próbálom elterelni a figyelmét és mindenféléről beszélni.

– Masao tudom mit csinálsz? – Szólal meg két üveg közt.

– Tessék? – De Angel nem mond többet. – Sajnálom, ha úgy gondolod, hogy beleütöm az orrom a dolgaidba.

Angel nyújtózik egyet. – Azért kösz... – motyogja, de nem folytatja.

*Akkor még korai...* –Holnap tarthatok veled? – váltok témát – Bár a stúdiót kihagyom! – teszem hozzá.

Angel elneveti magát, most először.

– Ne gondolj rosszra – térek észhez – Csak az nem nekem való hely. Nem sértésnek szánom.

– Nyugi, cuki pofa! Nem mondtam semmit. Miért szabadkozol folyton?

Kuncogok. – Ösztönös.

– Itt nem kell semmit megmagyaráznod.

– Nem akarom, hogy teljesen félreértsenek – vallom be.

– Sokszor előfordult?

Bólintok.

– Figyi, ez itt a Pokol, nincs gond a nyers hozzáállással.

– Lehet – vonok vállat – Akkor most magadra hagylak! – Állok fel. – Jó éjt!

Angel biccent és iszik még egyet.

Már az ágyba esek, mikor lentről hangokat hallok meg. *Mi a fene van már?* De nincs kedvem megmozdulni vagy lemenni, így csak befordulok.Remélem, csak Angel mászkál.