Sziasztok, bocsi a késésért, ez a betegség teljesen leszedált, de visszatértem :D Köszönöm, hogy olvassátok :)

Masao reggel sokáig nem kell fel, de csak cirógatom a haját és hagyom, hadd aludjon. Nehéz napok várnak még rá...

Mikor meglát lágyan rám mosolyog, soha nem fogom bevallani neki, de imádom ezt az arcot. Mikor szomorúan az ajtó fele néz, megkocogtatom az orrát. – Menj! Segíts neki.

– Szerinted haragszik rám?

– Szomorú lehet, de biztos, hogy nem haragszik rád.

– Ha megtudom, hogy ki tette... Elintézem az illetőt – morogja.

– Hagyd rám, elintézem! – vigyorgok eszelősen.

Ettől a kijelentésemétől furcsán mér végig.

– Mi az?

– Bár ez teljesen morbid, de valahogy még is tök romantikus...

Nem értem és ez kiül az arcomra, ami nevetésre készteti. – Te most szórakozol velem?

– Nem, dehogy is!

– Akkor hogy lehetnék ÉN romantikus? *Ez a kölyök, mindig olyanokat mond és tesz, amit nem értek...*

– Szerintem még cuki is vagy! – huncut mosoly játszik arcán.

– Most már komolyan szívatsz!

– Al mondtál már valaha olyat valakinek, hogy csak is miatta megölnél valakit?

– Hát miért mondtam volna.

– Na, látod...

– Nem értelek!

– Akkor gondolkozz – kacsint és lassan visszamegy a szobájába.

Miután elkészül, látom, hogy elhagyja a Hotelt. Én is megyek ahogy végezek a dolgaimmal.

Masao minden munkából kiveszi a részét, de egy óra múlva... Sora neki áll. – Pihenj egy kicsit Masao, nem akarom, hogy elájulj itt nekem.

– Jól vagyok! Semmi bajom, segíteni akarok.

– Tudom jól, hogy bűntudatod van, de nem kell. Nem haragszok rád és nem is utállak emiatt – mutat a félig kész épületre. – Szerinted nem történt már ilyen... Jó, nem az egész, de már égett le az épület, törtek be, s a többi. Ez a Pokol, mit vársz.

– Akkor is ez miattam történt. Hogy várod el, hogy csak úgy félre nézek.

– Senki nem mondta, itt vagy és segítesz, de akkor is pihenned kéne. A többiek is megálltak szusszanni egyet. Te meg amúgy is nem rég még pánikrohamod volt.

– Nem vagyok fáradt!

Sora sóhajt, de végül nem mond semmit, látom rajta, hogy lenne mit mondani, de dühében inkább csendben marad.

Közelebb lépek Masaohoz, de Lucifer megelőz. – Masao tudod, hogy csak aggódunk miattad. Mi lenne ha pihennél egy kicsit, de írással. Akkor nem gondolnád, hogy haszontalan vagy hisz Sora a regényeiddel foglalkozik.

Ekkor Charlie is megszólal, aki eddig meglapult. – Ez szerintem is egy nagyon jó ötlet.

Sora Masaora néz és átöleli. – Megtennéd? Lehet, hogy újjá épülök, de még nincs mit eladnom.

Masao sóhajt és bólint. Igazából tudom mire megy ki a játék, ami csak még jobban felbosszant.

Így Lucifer és én is vissza kísérjük Masaot. A kis démonom csendben teszi meg az utat, mikor oda érünk Lucifer lelép... Ami meglep. *Engedi, hogy elbúcsúzunk?*

– Legyél nagyon óvatos!

Masao még mindig nem szól, de átölel.

– Ha baj van, azonnal gyere vissza.

Végre megszólal. – Az leszek! – Megrázza a fejét. – Kérek egy csókot!

Kuncogok egyet, jobban szeretem ezt a Masaot. – Persze, ha felérsz – kacagok.

Mire felnevet és lehúz. – Gonosz.

Mikor elbúcsúzunk, megyek a dolgomra... Aznap Rosie-t is meglátogatom, mindig felüdülés beszélni vele. Mióta meg tudta Sora esetét ő is kutakodik. Az egész eset gyanús és egy árva nyomot se találunk... Ami csak még jobban idegesít.

– Rosie kérdezhetnék valamit?

– Hát, hogy ne.

– Szerinted az miért romantikus, ha valakit meg akarok ölni, hogy Masao-nak ne keljen?

Rosie csak pár másodpercig marad csendben, aztán kacagni kezd. – Bírom ezt a fiatal embert! Felüdülés ilyen tanácstalannak látni!

– Rosie drágám! Mi van már? – Ha nem lennék úri ember most a fogaimat csikorgatnám.

– Hogy történt ez a beszélgetés?

– Hát csak annyi, hogy mondta, ha megtudja ki tette elintézi az illetőt... Erre mondtam neki, hogy majd én elintézem.

– És erre?

Elmesélem nagyjából mi is volt... – És még azt merte mondani, hogy nem viccelődik velem!

– És te azóta ezen agyalsz?

– Hát mit ne mondjak... Zavar, hogy nem értem. Úgyhogy igen!

– És Masao mit mondott?

– Ha nem értem, akkor csak törjem a fejem.

– Az a kis bestia – kuncogja.

– Remélem, hogy te nem hagysz válaszok nélkül.

– Masao is válaszolt neked!

– Tessék?

– Mindent meg kell magyaráznom?

– Légy szíves!

– Eddig mindig magad miatt öltél, élvezetből... De most Masao miatt akarsz, hogy neki ne keljen bepiszkítania a kezét. Azért mert fontos neked...

– És ez miért lenne romantikus?

– Mert Masao ismer már annyira...

Még azután is Rosie szavai járnak a fejemben, hogy az adásom utána az ágyamban fekszek. Még mindig nem értek sok dolgot, de ezen már nem akarok kattogni... Úgy se fogok rá jönni.

Oldalra nézek... Hiányzik az a kis hülye.

Reggel jövök rá a nyilvánvalóra... Mindig is a megszokások rabja voltam, de mióta megjelent Masao, sok olyan dolog történt, amit nem tudtam kezelni, de még ha az elején idegesített is... Mára már, nem mondanám, hogy annyira zavar. De hogy a hiánya ennyire bosszant, sose hittem volna...

Hamar végzek a Hotel dolgaival és a kis cinkos démonom, még kávét is készített elő nekem, mielőtt elment... *Így még is, hogy ne rád gondoljak folyton.* Mérgelődök.

Aztán elindulok a szokott körutamra, mostanában annyira mással vagyok elfoglalva, hogy jól esik, megint a rémült tekintetteket látni és az elfojtott sikolyokat hallani. Még is más minden, a szokott boltokba betérve, már nem csak magamnak veszek hozzávalókat... Tudom ám, hogy egyből éhes lesz, ha vissza jön. Bazsalygok magamban.

Sora boltja előtt is elsétálok, szépen helyre lett hozva, de a lányt még nem látom ott. Körüljárom néhányszor, bár ezt már megtettem párszor, de azóta se találtam semmiféle nyomot.

– Hát te meg mit somfordálsz itt?

A hang felé fordulok. – Csak egy újabb körút kedveském! – vigyorgok eszelősen.

Sóhajt. – De azóta se találtál semmit.

– Tudta?

Megvonja a vállát. – Masao hogy van?

– Szerintem kell neki egy kis idő.

– Remélem nem lesz hatással az írására.

– Túl lesz rajta, makacs, ahhoz, hogy csak úgy feladja.

– Az írói válsága nem játék – morog rám.

Furcsán pislogok. – Mire gondol?

– Veled van folyton, miért engem kérdezel. – Ezzel faképnél hagy.

Egyszeriben elkap az ideg, legszívesebben most azonnal kitépném a gerincét, de mikor lenyugszom, igazat kell adnom neki... Masao múltjáról nem sok mindent tudok.

*Ezen változtatnom kell!*

Masao szemszöge...

Napok múlva...

Miután visszatérek, tényleg neki állok írni, hogy kitisztuljon a fejem... Tudom, jól Al és Lucifer is beszélni akarnak velem, de még nem megy. A kutatás se megy jól, a varázslat tanulása se és persze, hogy még nem mertem elmondani Al-nak az igazat...

Lebattyogok, miután végezek az aznapi fejezetemmel, Alastor-ral váltott beszélgetésünk még mindig ott visszhangzik a fejemben... Ez az egyik oka, hogy még nem mondtam el neki. Nem tudom, kihez köti alku, de veszélyes alaknak kell lennie... És arról se tudok megfeledkezni, hogy Sora élete miattam ment tönkre. Amit nehéz munka árán elért, ÉN tönkre tettem... Lehet le se kellett volna jönnöm, de a többiek hallani se akarják, hogy így vélekedek magamról. Még is a bűntudat mardos belülről...

Sóhajtok, mikor leérek meglepetten veszem észre, hogy a többiek a nappaliban egy kör alakú asztalnál ülnek. Al a szokott székében figyeli őket, mikor meglát egyből rám néz.

– Sziasztok! Hát ti? – Közben apró mosolyomat villantom felé.

Charlie egyből felugrik. – Végeztél? Csatlakozol?

Rájuk nézek. – Igen, meg van a mai fejezetem. Úgyhogy rá érek. Mit csináltok?

– Ismered azt a játékot, hogy egy igaz- két hamis?

– Ha hiszed, ha nem... De sose voltam társasági lény – nevetek fel. – Úgyhogy sose csináltam ilyeneket, de tudom miről szól. Írtam egyszer egy ifjúsági horrort és ott ilyen játékok is belekerültek. De Charlie kíváncsi vagyok, honnan szeded az ötleteidet.

A Hercegnő rám mosolyog. – Hát innen-onnan.

Ezzel csak még jobban felkelti az érdeklődésemet, de most nem faggatom tovább.

– Akkor beszállsz?

– Jövök.

Charlie erre feltűnően Al-ra néz, én is oda pillantok. Látom, hogy megfeszül a teste.

*Most azt várja, hogy meghívják? Nehogy már neki keljen...* Magamban nagyon jót nevetek ezen, de látom, hogy a Hercegnőnek is leesett.

Odahajol hozzám. – Sose gondoltam, hogy egyszer rá tudom venni, bármiféle játékra – bazsalyog.

Kuncogok.

– Al...

– Igen, Hercegnő?

*Jaj, legyen meg ez a színjáték.* Ülök le addig.

– Szeretnél csatlakozni?

– Köszönöm, hogy megkérdezted, de tudod, miként vélekedek ezekről a dolgokról...

*Jaj, játssza a nehezen kaphatót.* Ettől ördögi ötleteim támadnak. – Al-astor, jössz? – Vigyorogva hangsúlyozom nevét.

Látom, hogy össze húzza a szemét, de aztán vigyorra kiszélesedik. – Kedveském, már te is. Na, jó legyen, ha már ennyire zaklatok. – Feláll, a könyv ami eddig a kezében volt, eltűnik és felém sétál.

*Játszunk egy kicsit...*

– Nem mintha rád erőszakolnák – dünnyögi mérgesen Husk.

Leül Husk mellé és szúrósan rá néz, de a másik felet ez kicsit se hatja meg. Aztán, mint aki még igazítana a kabátján közelebb húzódik hozzám... Féloldalasan mosolygok. Újból elkezdődik a játék, de Charlie ivás helyett, azt a szabályt hozza, akinek kitalálják, hogy mi az igaz, meg kell csinálni egy feladatot. Hát szerintem tök mindegy, hogy iszogatunk vagy nem... Mert most is van néhány személy, aki alkohol nélkül nem tud meglenni. Nem nevezem nevén a démonokat, úgy is tudja mindenki kik azok...

Felállok. – Mielőtt elkezdjük, csináljak valakinek egy koktélt?

Charlie egyből válaszol. – Én kérnek – rá néz Vaggie-re, aki bólint. Hármunknak megcsinálom a koktélt, Al-nak meg egy whisky-t viszek.

Visszaülve, Angel sunyin mosolyog rám, Charlie is cinkosan pillant felém. Kicsit rosszul érzem magam, hogy a többieknek semmit se mondtam, de erről még nem beszéltünk... Meg most más gondjaim vannak. A másik meg Husk már közölte, hogy tudja mi a szitu, egyedül Vaggie aki kérdőjel nálam. Nem tudom, hogy mondta-e neki a Hercegnő. Niffty az meg egy külön csoport... Szerintem el se jutnak hozzá az információk. Egyedül Pen marad le mindenről, csak remélni tudom, hogy minden rendben vele... Persze Emily mesél néha nekem, de az nem ugyan az. Bár még nem tudom mi lesz vele, Sera kicsit se örül... Az azért megnyugtat, hogy él, ettől meg még rosszabbul érzem magam. Bármikor elmennek a festménye mellett látom, hogy szomorúak... Egyből kikiáltanám, hogy nem halt meg.

Megrázom a fejem, mert Al észrevétlenül megérinti a vállam. – Minden rendben?

– Persze.

Még kérdezne valamit, de Charlie félbe szakítja az ő körével.

Egy darabig játszunk... Mikor is végre annyira bele élik magukat, hogy én feltűnésmentesen meg tudom valósítani a kis tervemet. Az asztal alatt végig simítom Al hozzám közel álló kezét. Egyből rám kapja a fejét, mire ˝ártatlanul˝ rá mosolygok. Megfeszül a teste, de egy darabig próbál normálisan viselkedni... Össze kulcsolom ujjainkat, cirógatom kézfejét és még ilyen kis cinkosságokat követek el. Azon gondolkodom mivel is piszkálhatnám még, amivel kizökkenthetném...

Az utolsó csepp akkor telhetett be Al-nál mikor végig siklik ujjam a gerincvonalán... Felpattan. Mindenki rá kapja a fejét. – Elfelejtettem, hogy el kell még intéznünk valamit. – Ragadja meg a karom és felhúz a szobájába.

*Ajaj, túl toltam?*

Ahogy felérünk a falhoz nyom és hevesen csókol meg, az egész teste remeg. Mikor kipirultan és zihálva elválunk, felém tornyosul. – Még is mit művelsz?

Ravasz mosoly kíséretében a nyaka köré fonom ujjaim. – Egy kis visszavágás a sok szívatásért – kacsintok és újra ajkára tapadok.

– Kiidegelsz – mormogja, semmi düh nincs a hangjában, inkább játékosság.

Al az ágyig lökdös és mikor elterülök, fölém magasodik. Lágy csókokat váltunk. Szemeimben felvillanó vágy most teljesen más...

Alastor szemszöge...

A többieket bámulom, akik viccesen reagálnak Charlie újbóli kísérletére, hogy megnyíljanak... de nekem csak azon jár az agyam, hogy Masao mikor fog beengedni és beszélni velem. Tudom, hogy pár napja visszatért, mocorgást hallottam a szobájából, de még se akart beengedni... Bár igaz, ami igaz megtehetem volna, hogy fittyet hányok rá, de nem akarok még több rossz pontot nála.

Mikor végre meglátom a lépcső tetején megnyugszom... Csatlakozik a játékhoz. Tudom, hogy az eddigi erőfeszítéseim amivel kimaradok a játékokból, ma fog dugába dőlni.

Szerintem kicsit elfelejtkezhetett magáról, mert nyíltan hoz nekem whiskyt, mindenki minket néz... De kicsit se zavar.

Egy ideig zavartalanul megy minden, de aztán ez a csíntalan kis démonom úgy dönt zaklat egy kicsit... Amit az elején próbálok figyelmen kívül hagyni, még is egyre nehezebben megy. Végül feladom és magammal cipelem...

Sose gondoltam, hogy nekem valaha lehet szexuális vágyam, élményem, de most már biztos vagyok benne, vágyok a fiúra... Azóta utána néztem mindennek, de ezt a valóságban, hogy fogom kivitelezni, arról fogalmam sincs... A másik meg nem tudom, hogy Masao belemenne. Az ő része a legelején nem lesz túl kellemes, a leírtak alapján... De mindent meg fogok tenni, hogy jól érezze magát és ne legyen neki túl fájdalmas.

A csókunk izzik, a testünk tüzes és a tekintetünk, mintha többet mutatna... *Ez lenne az a bizonyos pont?* Ehhez én hülye vagyok, hogy felismerjem... – Masao mehetünk ennél tovább? – vágok bele.

Masao pihegése azon nyomban megszűnik és kipattannak szemei.

*Korai?* – Sajnálom! Nem akarok semmit rád kényszeríteni...

Mély levegőt vesz. – Vigyázz rám!

– Mindenképp! Ha valami nem tetszik szólj.

Remeg az izgalomtól és az idegességtől. Újra egymással szemben ülünk és az ölembe veszem, ismerkedünk egymás testével... Minden porcikáját végig csókolom, hogy kissé megnyugodjon. Az ágyra döntöm és újra az ajkára tapadok. Kis idő múlva odalent egyre keményebb leszek. Masao is bátortalanul érint ahol ér. Hajamba túr és végig cirógatja a fülem, élvezi, hogy rá jött az egyik gyenge pontomra... Amit többször is kihasznál. Minden egyes mozdulatától halkan sóhajtozok, élvezem bársonyos érintését. Ennél többet akarok...

Egyre lentébb csókolgatom, néha megszívom bőrét, ami sötét foltokat hagyj. Még több gyönyört akarok nyújtani a fiúnak és közben elterelni a figyelmét.

Óvatosan érintem, néhány gyenge pontján elidőzök... Először a felsőjétől szabadulok meg. Még ha láttam már meztelenül, ez valahogy más... Masao is sokkal feszültebb.

Próbálom úgy kényeztetni, ahogyan ő tette nem régiben... Bár kissé bénának érzem magam.

– Köszönöm – suttogja fülembe és remegve átölel.

– Mégis mit?

Végre rám mosolyog, amitől felgyorsul a légzésem. Újra megérinti fülem. – Annyira koncentrálsz rám, hogy önkéntelenül minden hangra megmoccan a füled!

Kellemetlenül érzem magam és csak hülyén vigyorgok. Annyira jól akarom csinálni, hogy tuti ebbe fogok bele bukni.

Fentebb tornázza magát és egyenesen a szemembe néz. – Fedezzük fel együtt ezt a rögös utat.

Bólintok és újra megérintem...

Masao közben lecsúsztatja vállamon kabátomat és ingemtől is megszabadít... Kényszert érzek, hogy összehajtogassam a ruháimat, de ahogy végig simít mellkasomon el is felejtkezek róla. Nyelek egyet és combját kezdem simogatni. Kell egy kis idő, hogy megnyugodjak vagy is megnyugodjunk... Mert csak utána gombolom ki nadrágját, de mikor megpillantom bokszerben, eláll a lélegzetem. Az agyam hirtelen indul újra és nagyon ellenzi, hogy folytassam. *Lehet, hogy még nem készültem fel?* Főleg mikor Masao is ugyan ezt teszi...

Mindketten bokszerben bámuljuk a másikat... Masao fülig pirul, főleg, hogy szemlátomást meredezek, bár a fiú se panaszkodhat... Biztos nem lehet kényelmes.

Megérinti a kezem, amitől az egész testem megrázkódik. – Minden rendben?

Imádom, hogy még így is értem aggódik. *Szedd már össze magad!* – Igen!

– Al, ha nem vagy még kész. Semmi se muszáj!

– Tudom! – Végig simítom karját és újra az ágyra kényszerítem.

Azok az apró pillantások és sóhajok amivel megajándékoz, minden érzékszervemet kitölti... Nem tudok velük betelni.

Lassan végig csókolom belső combját, amivel vadító hangokat csikarok ki belőle... Meztelen bőrét érinteni teljesen más érzés, de kezdek hozzá szokni. Masao megbabonáz szemeivel, amik különös fényben úsznak és azoktól a hangoktól minden porcikám megmoccan. Önkéntelenül felhúzza a lábát, de így csak még jobban hozzáférek. Ahogy haladok fentébb még nem állok készen, hogy azon a bizonyos helyen is megérintsem, így a hasfalát nyalom végig. Gyengéd csókkal borítom be egész testét... Mellbimbói apró hegyes ponttá keményedik, amit furcsán mérek végig... De arra jutok ott is meg akarom kóstolni.

Masao hirtelen olyan hangosan nyög fel, hogy még megtorpanok... A kis démonom, zavartan kap ajkához, ezért folytatom ahol abba hagytam. Masao íze ellenállhatatlanul vonz engem és hangja mámorítóan zenél dobhártyámon... Emiatt a rádióm halk muzsikába kezd. Most nem tudom, hogy árnyékom akarta a hangulatot fokozni vagy egy teljesen más érzés kerítette hatalmába...

Gyengéden megharapom a fiút, mire megugrik... Sunyin vigyorgok rá, mire megcsap.

– Ha megint tombolni kezdd el... Kidoblak – morog játékosan, de én ekkor kapcsolok. *Mi lesz ha megint elvesztem a fejem?* Masao észre veszi a hirtelen lefagyásomat.

– Sajnálom! – tér észhez, de én kicsit se haragszom rá.

– Óvatos leszek!

Újra rám mosolyog. – Megint sokat fecsegek – vakarja meg arcát.

– Aki zavarban van, az sokat beszél – kacsintok.

– Chö, mintha te nem lennél...

*Azt nem kell tudnod!*

Masao szemszöge...

Bár láttam meztelenül, de újból végig csodálom szálkás testét, addig nézem, hogy már a bokszerem is nedves lesz. Néha felnyögök, főleg mikor kezelésbe veszi mellbimbóim. Megfeszülök és enyhén hullámzik testem. Ahogy megszabadít az alsómtól annyira zavarba jövök, hogy muszáj megszólalnom. Csak most tudatosul bennem félelmem, hogy elég jó vagyok-e... Eltakarom magam. – A-Al-astor...

Kérdő tekintetében aggodalmat veszek észre. – Rosszul csinálom?

Egyből megrázom a fejem és nevetve eltakarom a szám. – Most már semmi! *Megkaptam a választ!* Közelebb húzom. – Jól csinálod! – Látom, hogy megnyugszik.

Ahogy kezd oldódni megérinti tagom, amitől, mintha áramütés érne... megrázkódok. Ajkamba harapok, hogy ne kiáltsak fel... Kissé ügyetlen, de még így is érzem, ha folytatja nem fogom sokáig bírni.

Végül ott is elkezd masszírozni és kör-körös mozdulatokkal kerget őrültbe. A tekintettem elködösül és nyöszörgök párat. Lassan, de precízen mozgatja ujjait. Nemsokára egy kis tubust vesz magához és mikor benedvesíti ujjait egyet belém vezet. Végig követem összes mozdulatát...

Testem megfeszül, szemeim kipattannak... Apró nyomást érzek és fészkelődni kezdek. Nem valami jó érzés, de Al ujjai hamar mozogni kezdenek és egyre jobban elengedem magam. Próbálok egyenletesen lélegezni, hogy ez a feszítő érzés, ne legyen olyan rossz.

Látom, hogy Al minden egyes mozdulatomat figyeli és próbálja enyhíteni a feszültségemet. Csókol ahol ér és mikor lát ellazulni, még egy ujj becsusszan, aztán még egy. A hátába marok, de őt ez nem zavarja, szerintem még élvezi is.

Alastor szemszöge...

Masao erotikussága és ködös tekintette megbolondít. Mikor már zökkenőmentesen jár ki ujjaim, megszabadulok az utolsó ruha darabomtól, vele együtt a gátlásaimat is talonba dobom... és apránként belé hatolok. A kis démonom feljajdul és a belém kapaszkodik... Kicsit megtorpanok.

Masao egy darabig kapkodja a levegőt és a száját harapdálja, de próbálom lecsókolni a sokkos fiút, amitől lenyugszik... Így elkezdek mozogni.

Masao egyszerre volt meleg és hideg belülről... Mintha csak egyszerre akarna körbe fonni és kilökni testéből. Amitől csak még keményebb leszek és lökéseim is intenzívebbé válnak. Eddig ez a legfurcsább élményem, amit valaha átéltem... de úgy érzem mindjárt felrobbanok.

Ez a megrendítő élmény nem tart sokáig, egyszer csak megfeszül a testem és egy utolsó mély lökés és morgás, aztán mint aki csillagokat lát... megrázkódok. Fényes fehér pontok cikáznak a szemem körül és ahogy ránehezedek Masao-ra lassan helyre áll a légzésem. Masao erősen magához ölel, így még jobban érzem szapora ˝szívverését˝. Ennek a dallamára nyom el az álom...

Hajnalban, kissé izzadtan és fáradtan kellek fel, de piszkosnak érzem magam, így míg Masao édesdeden alszik megfürdettem. Ami a legfurább egyáltalán nem kell fel rá... Így mikor végzek és tisztának érzem magam, visszafekszem. Nem kell sok és már alszok is tovább.

Masao szemszöge...

A tegnapi nap után elvarázsolva mászkálok fel-alá. Úgy lődörgök a Hotelben, mint aki nincs magánál... reggel többször neki kezdek a kávénak. Elsőnek a bögréket felejtem el, utána a kávét a gépbe rakni, de miután meg van... Csak figyelem, hogy miért nem fő már le ez a vacak, de hát nehéz is, mikor be se kapcsoltam. *Jó ég, mi van velem?* Közben folyton fülig pirulok, mikor eszembe jut, mi is történt... Néha öntudatlanul a hátamhoz és csípőmhöz érek, mert még mindig fáj.

Aztán megfordulok és egy lágyan mosolygó és fénylő tekintetű Al fogad, aki biztos, hogy végig nézte a bénázásomat. Megtorpanok és hirtelen emelem magam elé a kezem, de elfelejtettem, hogy a kávé csészék nálam vannak. Már majdnem magamra öntöm, de Al ott terem és megment, mielőtt leforráznám kicsi testem.

– Nagyon cuki ez a zavart viselkedésed, de azért légy óvatosabb!

– Hülye – motyogok.

Kiveszi a kezemből a kávét és ahogy átkarol már a szobájába is találom magam.

– Ne erőltesd meg magad... Pihenj még!

Imádom mikor ilyen figyelmes velem, de most csak zavarba hozz... Amit mintha észre venne és felkapva az ágyba fektet. Játszok az ujjaimmal míg ő megissza a kávét és utána felém nyújtja az enyémet, de már nem sok kedvem van hozzá, így csak a szekrényre rakom.

– Minden rendben?

– Persze, csak most valahogy nem akarok semmi keserűt.

– Csináljak neked valami reggelit inkább?

Bólintok.

El is robog, így végre kissé nyugodtabban szedhetem össze magam.

Al olyan egyszerűen kezeli ezt az egész dolgot, de nekem ez nem megy... Ez volt az első esténk és folyton ezen jár az agyam. Az önkontroll hiánya és az a durva eksztázis amit átéltem... A hangok és az illatok amik örökre a tudatomba égtek. Ezt én nem tudom kezelni...

– Masao...

Ijedten kapom rá a fejem. – Igen?

– Minden rendben? Már jó párszor szólítottalak...

– Sajnálom.

– Masao, ha baj van... Mond el!

Sóhajtok. – Nincs semmi, csak megijedtem és te annyira jól kezeled ezt a helyzetet.

Mire felnevet, furcsán pislogok rá. – Nagyon köszönöm, hogy így gondolod... De kicsit se vagyok összeszedett. Ha tudnád, hogy a gondolataim mennyire szét vannak esve... Meglepődnél.

Kiveszem a kezéből a tányért, lerakom és csókot lehelek ajkára. Egyből észre veszem szemeiben felvillanó zavart fényt.