Mikor reggel felkelek, arcon vág a valóság... Eddig fel sem fogtam az egészet, de ha tényleg vonzódom Al-hoz, akkor eljött a világvége.

Nem tudok megnyugodni... Ez az egész undorítónak tűnik, mások is így látnak... Megrázom a fejem és a takaró alá bújok. Nem tudom mit kéne csinálnom... Eddig azt hittem az lesz legnagyobb gondom, hogy elhurcolnak, de ez valahogy csodával határos módon megoldódott... A csata se úgy zárult, ahogy gondoltam, bár biztos nem hagyják annyiban... De ez... Ez katasztrófa. Tudtam, hogy túl simán ment minden... Miért is lehetnék nyugodt, biztos túl sokat kérek. Csapok az ágyra.

Sóhajtozok nagyokat... Nincs kedvem kimenni. Mikor kopogás zavarja meg az önmarcangolásomat.

Kinyitom és Charlie kedves mosolya fogad. – Charlie? Valami baj van?

– Nem-nem! Alastor véletlenül nem mondta, hogy merre megy ma vagy tegnap?

Felvonom a szemöldököm és már majdnem meg akarom kérdezni, miért is engem keres ezzel, de végül csak megrázom a fejem. – Nem!

– Oké, köszi – Ezzel tovább is áll.

Na, jó ez fura... Miért rajtam keresik.

Körül nézek a folyosón, de teljesen kihalt. A vörös tapétán különféle szimbólumok foglalnak helyet. Ekkor tudatosul bennem, hogy az újjáépült Hotelt nem is fedeztem fel. Hát jobb, mint az ágyban fetrengeni... És ha jól vettem ki Charlie szavaiból, Alastor sincs itt. Úgyhogy nyugodtan tudok nézelődni... Ezzel a tudattal indulok neki. Bár nem értem miért kell ekkora hely, de remélem beindul, ha már megvédtük Charlie álmát.

Az én szobám a másodikon van, így legelsőnek a fenti részeket kezdem átnézni.

Benézek egy-egy szobába, amik egyszerűek, de rendezettek és tiszták. Furcsa az előző lepukkant terület után, így látni... A Hotelt a vörös és árnyalatai uralják, de van néhány ezüst, arany és lila tónus, amik szépen kiemelkednek a piros egyhangúságból. Több fekete pentagram foglal helyet a mennyezeten. Lucifer is hozta a szokott stílusát, mint az előző helyen, itt is fellelhető az alma-, a kígyó és a cirkuszi motívumok... Próbálta Alastor előző átalakításait semmisé tenni. Nagyobbnak mondanám, mint az előző Hotelt és a legfelső szinten kapott helyet Alastor és Lucifer...

Ami a legjobban tetszik egy egész fürdőkomplexum lett az egyik felsőbb szinten. A könyvtár után, ami pont felette található, ez lesz a második kedvenc helyem. A vörös-fekete színvilág itt is megtalálható, egy óriás téglalap alakú mély vizes merülő, jakuzzik és kisebb zuhanyzó fülkék. Nem tudom, ezt ki csinálta, de valamennyire utána nézhetett a Japán kultúrának, mert olyan érzésem van, mintha ott lennék. Bár szépen fel van turbózva. Bolt ív alakú mennyezete miatt teljesen úgy tűnik, mintha a szálloda legfelső szintjén lennék. A merülő meg pont egy óriási ablak előtt helyezkedik el, ami olyan, mint egy szem. Mellette meg nyugágyak vannak. Le se tudnám írni, milyen jól néz ki, így csak gyönyörködök benne egy ideig.

A földszinten van a bár és meg nem fogom számolni hány szintes lett végül... Nem tudom, kinek volt az a zseniális ötlete, hogy Lucifer és Alastor lakhelye szimmetrikusan a Hotel két végében legyen, de azt már most látom milyen veszekedések és rivalizálások lesznek emiatt... Bazsalygok, ha csak erre gondolok, de ekkor eszembe jut, hogy már semmi nem lesz ugyan olyan. Ha tényleg nem tudom elrejteni ezt az érzést, kizárt, hogy sokáig maradhatok, de ha meg emiatt megroskadok érzelmileg... Az se jobb kilátás. Valami más tervre van szükségem... De fogalmam sincs mit tehetnék. Ez a legrosszabb...

Kilépek az óriási kétajtós szárnyon, azért külsőleg sokkal színesebb, mint az előző. A legszembetűnőbb, ami majd kiégeti a retinámat egy óriási félbe vágott alma, aminek az alján a szirmok, olyanok, mint a lótusz virág. Amúgy tényleg szép lett, kicsit azért durva ez a neon beütés.

A Hotel külseje íves ablakok, torony magas néhol bonyolult alakzatok ötvözete, szemek és motívumok... Még valami feltűnik, amit nem tudom, hogy direkt csinálták-e, de a Hotel minden része tükrözi az egyik itt lakót. Az enyém egy penna, ami a középen lévő ˝Hotel˝ felirat feletti szíven van. Husk a póker kártya lapjainak színei, míg Angelt szerintem a szemben lévő három ˝x˝ jelölheti. Bár a hatalmas kulcs KeeKee jelképe alatt is, kissé hasonlít az a két rész, Husk kezeire és karmaira. A hangjegyeket nem tudom hová tenni talán Charlie anyára Lilith-re utalhatnak. Az alma mögött meg Pen kalapja sejlik fel vagy is nekem olyannak tűnik. Fent a körhinta lovai most nem tudom eldönteni, hogy Lucifert vagy Charliet sugallná. Középen lévő ˝Hotel˝ felirat két oldalán Vaggie szárnyai foglalnak helyet. Alastor lakrésze, meg olyan mint egy agancsos szarvas, míg nem meglepő Luciferré egy alma.

Ami mindig elszomorít, az Dazzle fenséges sárkányszobra... Tudom, hogy így akarnak emlékezni rá, amit csodálok, de akkor is szomorú leszek tőle. Meg ha már hallottak, Pen óriási festménye is mindig elkeserít...

Egy darabig elmerengve nézem... A tudat, hogy ha rosszul sülnek el a dolgok, el kell hagynom ezt a helyet... Sírni tudnék. Hirtelen megint úgy érezem az-az alaktalan sötétség engem figyel, mintha csak kinevetne. Felé kiáltanék, de mintha megint elnyelné a hangom. ˝Nem tudom mi vagy, de hagyj békén!˝ De semmi haszna, megrázom a fejem. *Ez nem hallucináció!* Erre jövök rá, mintha egyre erősebb lenne.

Próbálok elhatárolódni tőle, mire neki megyek valakinek. Nyelek egyet, egyből felismerem fűszeres, vad illatát.

– Bocsi! – Pördülök felé, mire mintha hátrálna tőlem és kihúzná magát. – Jól vagy Al?

– Szép napot!

Hangja olyan monoton és színtelen, rá se ismerek. *Mi van vele?* – Alastor minden rendben?

Megfeszül a teste. – Persze, minden rendben. Mit keresel itt?

– Csak körülnéztem.

– Értem! – Aztán kikerülve, már menne is.

– Charlie kereset – kapok észbe, mikor ott akar hagyni.

– Oké!

Ezzel el is tűnik, én meg csak nézem a hűlt helyét. *Na jó, ez fura volt...* Körülnézek és úgy döntök Sora-nál lopom tovább az időt. Nem akarok egyedül lenni...

Mikor meglát, kicsattanó örömmel fogad, megmutat néhány dolgot, de nem tudok százszázalékosan rá figyelni... Alastor különös viselkedése nem hagyj nyugodni.

Egy jó ürüggyel elhallgattatom, hogy az új szobámhoz még nem szoktam hozzá és nem megy ott az írás, leülök a kanapéra és írni kezdek. Sora utána csendben marad és tesz-vesz a boltban.

Kicsit örülök, hogy távol lehetek a nyomasztó gondolataimtól, de egy óra után már semelyik szövegem nem tetszik, így befejezem. Sora gyorsan átnézi és kijavít néhány dolgot. Mikor ezzel is végzünk, végre van kedvem beszélgetni. Lefőz egy kis teát és iszogatva beszélgetünk.

– Sora te tudsz valamit a szokatlan megérzésekről?

– Hogy érted, hogy szokatlan?

Elmesélek néhány dolgot a sötétségről, hogy olyan, mintha rosszat akarna és így tovább.

– Masao stresszes vagy mostanság?

– Hát talán egy kicsit, jó nem... nagyon. De ez nem a fáradság miatt van! Érzem, hogy ártani akar nekem az a valami vagy is nem csak nekem...

– Masao nyugodj meg! Nem tudok ezekről sokat, de utána járok, ha ennyire zavar.

– Köszönöm szépen!

– Éreztél ilyet, mikor az írói válságod volt?

Megrázom a fejem. – Ez valami más. Amúgy is sokkal több ötletem van, mióta ide kerültem. Lehet nem úgy tűnik, de elég jól haladók. Még jó, hogy az írásaimat, mindig átküldöm neked...mert akkor nem lenne meg.

– Amúgy jól néz ki az új Hotel!

– Igen, szerintem is. Elkezdtem felfedezni.

– Tényleg – kap a fejéhez. – Sajnálom, hogy a dolgaid megsemmisültek, de már rendeltem néhány újat. Egy írógépet is találtam.

– Köszönök mindent! A varjú megúszta – mosolygok lágyan, mikor eszembe jut, hogy Alastor megmentette.

– Na, hogyhogy?

– Alastor megmentette.

– Ohh – vigyorog ravaszul. – Tényleg? Ennek örülök!

Bólintok. – Igen, kedves volt tőle.

– Biztos-biztos! – legyint. – Mi van veletek?

– Hogy érted? – rémülök meg.

– Még mindig rosszban vagytok?

*Jah, hogy így érti. Már megijedtem.* – Már nem utáljuk annyira a másikat. Bár ma elég furán viselkedett.

– Na, hogyhogy?

– Nem tudom, csak fura volt – vonom meg a vállam.

– Ooh, értem!

– Na, most már megyek! – Ezzel ott is hagyom és haza felé sétálva, újra Alastor körül keringenek gondolataim.

Mikor visszaérek, úgy döntök egy hosszabb kényeztető fürdés jól esne, így egy fürdőnadrággal a kezemben megyek fel. Rá se ismerek a tükörképemre, aki visszanéz rám, megérintem a vízfelszínét és bámulom a csendesen fodrozódó vizet.

Átöltözök az egyik öltöző fülkében és merülök egyet, a mély víz ami körül ölel megnyugtat. Nem tudom meddig vagyok a víz alatt, de kisimulnak az idegeim...

Aztán pezsgőfürdővel folytatom a kényeztetésemet és körülnézek mielőtt habfürdőt is vennék... úgy játszok, mint egy gyerek, de jól esik néha elengedni magam.

Végül újra merülök egyet, úszkálok a mélyben, mikor észreveszek egy árnyat. Előbukkanok és Alastor még meg is ugrik a hirtelen cselekedetemtől. – Al! – bazsalygok. – Csak nem megijesztettelek?

– Masao? Megijedni – nevet fel. – Mit csinálsz itt?

Körülnézek, mintha nem lehetne látni. – Úszkálok!

Aztán leesik, félig meztelen vagyok, gyorsan mélyebbre merülök, hogy csak a fejem látszódjon ki, közben fülig pirulok. Alastor viselkedése is furcsa, mielőtt elmerültem volna, megmernék esküdni rá, hogy feltűnően végig mér. – Te is jöttél kipróbálni?

Megrázza a fejét és hátrál az ajtó felé. – Pancsolj tovább nyugodtan! Csak szétnézek. Nem akartalak megzavarni.

– Lassan befejezem, én is körül akartam még nézni. Menjünk együtt! – A perem szélére úszok, már majdnem kiszállnék.

Alastor arcára hirtelen, mintha pánik ülne ki. – Nem-nem, nem akartalak megzavarni. – Ezzel elillan.

Serényen pislogok, mint egy hülye. – Ez meg mi a franc? Al most kerül? Az nem lehet... Ugye nem... – Próbálom összeszedni magam. – Csak bebeszéled magadnak. – Nyugtatom magam.

Egy frissítő zuhany után felöltözve sétálok a Hotel folyosóin és merengek. Később a könyvtárba megyek olvasni és próbálom nem túl agyalni a dolgokat.

Következő napokban megérzéseim beigazolódni látszanak, Alastor feltűnően kerülni kezd... Pánikba esek, nem hiszem, hogy valamivel elárultam magam.

Rossz érzések kavarognak bennem, hogy talán undorodik tőlem és lassan én is ezt érzem. Belenézek a tükörbe, ha beszélgettek valakivel vagy csak az utcákat rovom... Úgy érzem kinevetnek, átnéznek rajtam vagy csak viszolygást látok a szemükben. De ekkor mindig Angel, Vaggie, Charlie és a többi meleg jut eszembe, hogy nem, ez nem undorító és én se vagyok az! Hisz a Hercegnő és a félszemű angyal kapcsolata, olyan bensőséges és tiszta... Angel és Husk is jól néznének ki együtt... Ha őket így látom, hogy lehetnék én gyomorforgató. Bár Alastor lehet nem így látna, ha rá jönne... vagy már tudja is és ezért kerül. Nem tudom mit tudnék ezekkel a kétes érzésekkel kezdeni...

A napokban többször megjelenek Moxxie-nál és beszélgettek vele az érzéseimről. Örülök, hogy meghallgat és próbál lebeszélni a szökési terveimről... És az is jól esik, hogy próbál biztatni. Meg lecsesz, hogy ne gondoljam magam rossznak.

Mikor kibeszéltük magunkat, visszaindulok... Ezt párszor eljátszom.

Egyik nap, nem a szobámba megyek azonnal... A bárba lépek, elfoglalom Husk helyét és csinálok magamnak egy erősebb koktélt. Közben Husk és az oda került Lucifert is kiszolgálom, utána közéjük ülök. Husk persze elsőnek furcsállja, hogy most ő van kiszolgálva, de végül nem mond semmit. Szerintem azért annyira nem zavarja... Husk inkább csak iszik, meg figyel, de azért válaszol, ha hozzá beszélek. Luciferrel nincs ilyen gondom, vele nagyon jól elbeszélgetünk, minden kis hülyeségről.

Gondolkodom azon, hogy a többieket is lehívom, de nem szeretném megzavarni a két szerelmes turbékolását. Angel meg fogalmam sincs, hol lehet... de csak remélni tudom, hogy jól van. Alastor, meg hát... Nem hiszem, hogy csatlakozna.

Néha rá kell vennem magam, hogy koncentráljak Luciferre... Mikor aztán recsegés zavar fel.

Mindnyájan hátra kapjuk a fejünket, de ahogy találkozik Alastor-ral a tekintetünk meghátrál és szó nélkül sarkon fordul. *Na jó, ebből kezd elegem lenni.* Morgok magamban és legszívesebben utána mennék, de akkor Lucifer megérinti a vállam.

– Jól vagy?

Megrázom a fejem és rá mosolygok. – Minden rendben. Mostanában kerül – vonom meg a vállam.

Mire rám kapják a fejüket. – A főnök kerül?

– Az a vörös idióta? – Néznek rám hitetlenkedve mindketten.

– Lehet valami rosszat tettem. – Nézek el búslakodva.

– Biztos, hogy nem – vágja rá egyből Lucifer. Aztán terel is, nem akarja, hogy Alastor legyen a téma, így engedek neki.

Végül kissé becsiccsentek, de nem annyira, hogy hülyeségeket fecsegjek. Dülöngélve indulok a szobámba, a korlát nagy segítség, bár egyszer majdnem átesek rajta... Még szerencse, hogy valahogy visszanyerem az egyensúlyom. Ezután már semmi veszélyes nem történik, bár annak is köze van a dologhoz, hogy a falmentén haladok. Kuncogok halkan és néha felcsuklok... Egyszer-egyszer megingok, de nem esek el.

Aztán a szemem sarkából egy árnyat látok el suhanni mellettem. – Al!? – Suttogva nézek körül, de a folyosó üres. Valamiért ideges leszek.

Pár perc múlva...

Egy ajtó előtt állok és bekopogok. Mikor egy félálomban lévő szarvas jelenik meg az ajtóban. Sötét vörös pizsamáján fekete csíkok vannak, mikor meglátom... kissé meglököm. – Oly-aan g-gonosz vaaa-gy, mié-rrt kerül-sz – nyújtom el a szavakat, aztán képszakadás.

Mikor reggel felkellek az ágyamban, rá kell jönnöm talán többet ittam a keleténél és csak remélni tudom, hogy semmi hülyeséget nem mondtam... Aztán halálra sápadok, mert eszembe jut, biztos, hogy nem magamtól jöttem a szobámba.*Oh, jó sátán...* – Most komolyan meglöktem Al-t? Hát remek – nézek el hülye fejjel.

Lassan elkészülök és Alastor keresésére indulok. Mikor megtalálom, egyből bocsánatot kérek. – Al, sajnálom, hogy tegnap részegen meglöktelek.

– Ha emlékszel rá, nincs baj! – Kimért és tartja a távolságot, ami rosszul esik. Végül egy mondva csinált indokkal le is ráz.

Csak pislogok hülyén és pánikolva indulok el Imp City-be.

Alastor szemszöge...

Mikor kivilágosodik, elég volt a céltalan lődörgésből... Nem jutok előrébb és most már csak még jobban össze vagyok zavarodva. Hogy lehetne már igaz, amit Rosie mond...

Annyira elmerengek, egyszer csak az zavar fel, hogy nekem jönnek. Egyből felismerem az előttem állót. Háttal áll nekem, de egyből felém fordul. Édeskés, könyvekhez hasonló illata felkúszik orromba. Nyelek egyet. *Francokat.* Testem is szokatlanul viselkedik.

Hangomra és beszédemre rá se ismerek, de próbálok semleges maradni... Mikor meghallom, hogy Charlie kereset, felmegyek hozzá. Beszélgetünk néhány ügyről, amit el kell intézni, aztán távoznék, mikor megemlíti, hogy Masao-nál kereset legelsőnek... Az jut eszembe egyből, miért Masao-nál, de végül nem hozom szóba és otthagyom.

Ezek után szétnézek a Hotelben, sokkal nagyobb, mint az előző. Több feladatom is lesz emiatt és Lucifer hülye kéznyoma mindenhol ott virít. Már a látványtól is felfordul a gyomrom és most még többször is láthatom. *Hát remek.* Grimaszolok, mikor eszembe jut, ennél nagyobb gondom is van most. Nem akarom elfogadni Rosie szavait, de mikor elérek a fürdőig rá kell jönnöm, tényleg gondjaim vannak... Mikor meglátom előbukkanni a víz alól és félig meztelen. Megdermedek és csak remélni tudom, hogy arcszínem nem árul el.

Próbálom gyorsan lerázni, de legelsőnek eszembe jut, hogy jó lenne együtt felfedezni, ezt a csicsás Lucifer paródiát. Megváltoztatni néhány dolgot és együtt mászkálni, de hamar kiverem a fejemből. *Jó ördög, mi van velem...* A másik meg majdnem csatlakozni akarok a merüléshez, de hogy ő engem félig meztelenül lásson... Na azt már nem.

Mikor távozok, a szobámba megyek. – Mi tévő legyek?

Következő napokban úgy kerülöm Masaot, mintha leprás lenne... A könyvtárból úgy fordulok ki mikor meglátom, mintha űznének. Ha megjelenik a konyhában, csapot-papot ott hagyok és a szobámba menekülök és akkor a többi esetet meg se említem... Ha csak meglátom különös érzéseim lesznek, amivel nem tudok mit kezdeni. Ez felbosszant és tehetetlennek érzem magam. Mostanában a bárban se iszogattam vagy csak késve, mert ha ott látom, nem tudok egyszerűen leülni mellé. A testem megfeszül és az agyam ellenkezni próbál, hogy ne kombináljak...

Pár nap múlva, szégyen vagy nem... de visszamegyek Rosie-hoz. Aki, mintha várt volna rám.

– Rosie drága, mit tudok ezzel csinálni? Nem kerülhetem örökre.

Mire felnevet. – Elkezdted kerülni, de valahogy mindig összefutok?

– Pontosan – ülök elé.

– És mit akarsz csinálni?

– Semmit – vágom rá.

– Drága Alastor, mi az, hogy semmit? Most mondtad, hogy nem akarod örökre kerülni...

– Pontosan, csak úgy akarok viselkedni, mint eddig...

– És mi akadályoz meg benne? – kuncog.

– Ne szívass már kedves. Nem tudom, de nem megy...

– Alastor olyan lassú vagy... Beszélj Masao-val... – de félbe szakítom.

– Nincs az-az ördög... Tudom, hogy nézne rám azok után. Meg amúgy is, pont én... Ne nevettess már. Én és a kapcsolatok... Azt már most mondom, hogy halott ügy.

– Lehet meglepődnél... Kitudja, lehet rejtőzik benned egy romantikus démon.

Felröhögök, de olyan hangosan, hogy visszhangzik az egész hely. – Bukás az egész! – kissé hisztérikusra sikeredett. – Masao meg amúgy se nézne rám máshogy...

– Miért vagy ebben olyan biztos?

– Rosie komolyan? – mutatok magamra. – Alastor vagyok, a nagy Rádió démon. Tényleg érzelmi analfabéta és egy pszichopata sorozatgyilkos. Soroljam még a pocsék modorom és hasonlókat... Ha Masao-nak tényleg bejövök, csak sajnálni tudnám...

– Alastor, ahogy így beszélsz magadról... Igazából az jön le nekem, igenis akarod, hogy így vonzódjon hozzád... Igen, nem hiszem, hogy te megváltoznál, de szerintem az is haladás, ahogy most érzel.

Elgondolkodok szavain. – Nekem ez nem megy Rosie! Soha nem tudnék semmi nyálas vagy bármi mást mondani... Ez nekem sok. – Iszok bele a kávéba.

– Nem is kell! Alastor lépésről-lépésre haladj...

– Mégis milyen lépésekről beszélsz?

– Mindenről én világosítsalak fel?

– Mert szerinted ki...

Rosie kuncogva vereget hátba. – Majd belejössz – kacsint.

– Mégis mibe?

– Na, most már ki kell nyitnom a boltot, ha akarsz maradhatsz.

– Most komolyan így akarsz itt hagyni? – akadok ki. Most még tanácstalanabbnak érzem magam. Felállok és kisétálok. – Most még is mi legyen? – Nézek fel a vöröslő égre.

Mikor visszaérek a Hotelbe, Masao-t a bárban találom... Husk és Lucifer társaságában. Morogni támad kedvem. *Miért vannak olyan közel?* Néhány hang effekttel magamra vonom a figyelmüket, de mikor Masao a szemeimbe néz, nem bírok megszólalni. Kissé fátyolos a tekintette és csillog az alkohol hatására. Szikrázik, mint a nap... *Franc!* Ökölbe szorul a kezem és egyhamar eltűnök. A szobámban le-felkezdek mászkálni és egész végig azon jár az agyam, hogy még is mit csinálhatnak lent... Aztán meg azon, hogy lehet ilyen hatással rám.

Végül, mint egy durcás gyerek, lefürdök és lefekszem. Mire végre elalszom, kopogás zavar fel. Kissé fáradtan és ingerülten kászálódok ki az ágyból... Mikor meglátom az ajtó előtt Masao-t kissé felgyorsul a légzésem. *Mit akar?*

Aztán olyan történik ami kicsit váratlanul ér... Masao részegen kérdőre von és mikor meglök, összeesik. Reflexszerűen utána nyúlok és elkapom... Bambán pislogok párat, aztán hatalmas nevetésben török ki, végül elhallgatok és körül nézek... Nehogy felkeltsek már valakit. Az ölembe veszem és a szobájába viszem. *Vagyis rosszul esik neki, hogy kerülöm? Lehet igaza van Rosie-nak...* Megrázom a fejem. *Kizárt!* Nézem egy darabig és engedek a kísértésnek, hogy megcirógassam az arcát. Mikor felnézek egy rendellenes vigyor zavar fel, rá se ismerek a tükörképemre... Felpattanok. *Szedd össze magad!* Figyelmeztettem saját magam. Még is bármikor kerülök vele szembe elgyengülök...

Mielőtt kimegyek, betakarom és bele túrok selymes hajába. – Masao, lehet olyan érzéseim vannak, mint még soha...

Következő nap...

Mikor felkellek átgondolom, hogy még is milyen hülyeséget hordtam össze este. – Érzések? Miféle érzések? Teljesen meghülyültem? Kizárt! – Pattanok fel idegesen és dünnyögve készülök el.

Mégis mérgem teljesen eltűnik, mikor Masao engem keresve megjelenik előttem és bocsánatot kér a tegnapi viselkedése miatt. Nyelek egyet és egy gyors válasz után, le is rázom.

Sétálok egy kicsit, hogy lenyugodjak... Aztán Charlie rehabilitációs kísérletére koncentrálok. Próbálom elterelni a figyelmem...

Aztán kis idő múlva Charlie felkeresi a pultnál Husk-ot, hogy csatlakozzon ő is.

– Látta valaki Masao-t? – Néz körbe a lány, de mindenki nemet int a fejével. Csak én feszülök be a név hallatán.

Aztán Husk szólal meg. – Elment valamerre!

Rá kapom a fejem és már majdnem meg akarom kérdezni mit tud... de visszafogom magam. Szerencsére, hogy elment. Bár most meg az izgat, hol van, mit csinál és jól van-e. Legszívesebben az asztalra csapnék, de Lucifer figyel... Arra vár, mikor vesztem el a türelmem és akkor lenne indoka kidobatni innen... Persze, ezt nem fogom megadni neki. Rühellem ezt a törpét!

Dúdolok egy régi dalt és tovább figyelek.

És egy ajándék kép :D A Hotelről mindig ez jut eszembe hahaaa Simán eltudnám képzelni :D