Masao szemszöge...

Még a szobámban is érezem a gyilkos vágyat és a recsegő torz hangot, nevetést ami körül veszi. Aztán kis idő múlva, mintha a hely is fellélegezne és egyből tudom, hogy elment. Ekkor már a többiek is ébredezni kezdenek, így próbálom felkeresni Angelt, de annyira el van foglalva, hogy meg se hall.

Gondterhelten ülök le Huskkal szemben.

– Mi az?

– Beszélni akartam Angellel, de nem ér rá.

Aztán ajtó csapódásra figyelek fel és az említett épp elviharzik dolgozni. *Hát most már meg biztos nem fog segíteni...*

– Kérdez!

– Nem zavarlak?

Husk hitetlenkedve néz rám, mintha azt kérdezné, komolyan gondolom-e, hisz nincs semmi munkája.

– Megakartam kérdezni, honnan tudok szerezni néhány ruhát.

– Felőlem lelophatod bárkiről.

Elkuncogom magam. – NA, de komolyan – nézek rá.

– Teljesen komolyan gondolom – viccelődik tovább.

– Na, jó... Ezzel nem segítesz. – Hajtom le a fejem a bárpultra.

Kuncog egyet. – Tényleg egy érdekes szerzet vagy.

Felnézek és előveszem a füzetemet.

– Itt ha lopni akarsz nyugodtan, bár attól tedd aki gyengébb nálad. Itt is vannak butikok, onnan is lophatsz, de csak óvatosan kivel kezdesz ki. Amúgy van pénz itt a Pokolban, de csere kereskedelemmel is hozzá juthatsz dolgokhoz, ha nem lopáshoz akarsz folyamodni... Csak meg kell tudnod, mit akar a tulajdonos és kész. Be is segíthetsz és fizetségül azt kérsz amire szükséged van. Csak ne legyél olyan hülye, hogy alkut köss... Ha csak nem az életed a tét. A Véket meg kerüld el, ha nem akarsz, a testedből élni vagy a technológia rabja lenni.

– Véket? – Közben mindent figyelmesen lejegyeztelek.

– Vox, Velvette és Valentino.

– Jah, róluk már hallottam, az első héten Valentino szolgájával össze is futottam, de meg tudtam lépni. Vox, meg az a tévés ürge?

– Ja.

– Neki se áll jól a szeme se – nevetek a saját kis viccemen. – Az Overlordokkal csak a baj van.

Husk bólint. – Meglepet, hogy ennyire utálod Alastort és milyen jól ignorálod. Miért?

Huskra nézek, hogy most komolyan róla akar beszélni...

– Nyugi már, csak viccesnek tartom.

– De jó, hogy mulattatlak – sóhajtok. – Az első nap, mikor találkoztam vele felkeltet és én utálom, ha megzavarnak. Aztán az-az idegesítő recsegő hangja és a vigyorgó képét se bírom... igazából minden idegesít vele kapcsolatban. Nem értem, hogy képes bárki elviselni...

Husk elsőnek csak bámul rám, aztán hatalmas nevetésben tör ki. – Teljesen jól körül írtad milyen tenyérbemászó.

Megengedek magamnak is egy apró mosolyt. – Köszönöm, hogy segítettél, úgyhogy megyek és kipróbálom éles helyzetben is.

– A kávéért – int és bele iszik az üvegbe.

Mikor is Charlie és Vaggie jönnek le a lépcsőn. – Reggelt lányok! – Örülök, hogy a Hercegnő nem egy sznob gazdag, akivel kivételezni kell.

– Szia, Masao. Mit terveztél mára?

– Felderíte ma terepet... új ruhákat szeretnék és be rendezni a szobám.

– Ne menjen valaki veled? Nem kéne, hogy újra eltévedj vagy bajod essen.

– Köszönöm Hercegnő, de elboldogulok, nem megyek messze.

– Jó,de ha baj van, siess vissza!

– Megértettem. – Mosolygok és elindulok.

– És a szobád berendezésében tudunk segíteni.

– Ne fáradjatok miattam.

– Ez nem fáradság! A pokol mágiával könnyebb dolgunk lenne vagy is én nem nagyon értek a szobák átalakításához, de van kit megkérjek.

– NA,NE! – vágom rá egyből. – Megoldom! – Szaladok el.

Charlie csak kérdőn pislog és a többiekre néz.

– Nem szívleli Alastort! – nevet Husk a fiú őszinte reakcióján.

– Ez nem túlzott egy kicsit? – Aggodalmaskodik a lány.

– Nem– hagyja annyiban a beszélgetést és egy újabb üveget bont ki.

Charlie hirtelen fellelkesül. – Na, majd én kibékítem őket.

Vaggie és Husk is egyszerre csapnak a fejükre és szólalnak meg. – Ez nem a legjobb ötlet! – De addigra a Hercegnőnek már hűlt helyét bámulják.

Vaggie és Husk összenéznek és mindkettőnek ugyan az jár a fejében.˝Egy katasztrófa kezdette.˝

Elhaladok néhány üzlet mellett, de nem tudom mi alapján kéne kiválasztanom a megfelelőt, úgyhogy végül gondolkodás nélkül, bemegyek a legszimpatikusabba. A cégtáblára csak két szócska van írva ˝Sora mindenese˝.

Ahogy belépek sokkal nagyobb, mint gondoltam. A pultnál egy nő áll és egyből rám kapja a fejét. Végig mér és előttem terem. A hirtelen hangtól és a késtől a nyakamnál, meglepődök... Ahogy közelebbről megnézem a lánynak különös hüllő szerű bőre van... ami felhasított száján fut végig, a szemei a macskáéhoz hasonlít és jobb oldalon, mintha betöredezne a bőr.

Védekezően felemelem a kezem.

– Kivagy? És mit keresel itt? Azt most felejtsd el, hogy tőlem lopj...

– Várj-várj... Nem akarok lopni vagy bántani. – Érezem a kés élét a torkomnál.

– Ja,persze... és higgyek is neked.

– A nevem Masao és még nem rég érkeztem, szeretnék néhány ruhát és kiegészítőket a szobámba.

– Hol kaptál szállást?

– Hazbin Hotel.

A lány felnevet. – Mi az kis csíra, ide kerülsz és egyből a megváltás kell!

Komolyan nézek a lány szemeibe. – Engem nem érdekel a megváltás.

Megszeppenve néz rám. – Mert?

– Ha elteszed a kést, beszélhetünk.

– Chö – forgatja meg ujjai közt és zsebre teszi. – Nem tűnsz hazugnak.

– Nem szokásom – értek egyet. – Nem ingyen szeretnék segítséget kérni... Ha kell valami megszerezhetem vagy besegíthettek a boltban.

– Hát nem mondom, érdekes figura vagy. Néz körül, de rajtad tartom a szemem.

Bólintok és körül járok. – Sorának hívnak?

– Pontosan.

Találok néhány váltás ruhát és lomot. Sorának jó ízlése van, így találok néhány ritka darabot, nem csak ruhában, hanem a szobámba is. – Jó, ízlésed van – engedek a kísértésnek, hogy megdicsérjem.

– Te se panaszkodhatsz!

Erre rá mosolygok. – Ezekért mit kérsz?

Sora áttanulmányozza az árút, akkor veszem észre milyen jó a szettje... Fekete hosszított bőrkabátban feszít, amin láncok vannak, hosszú ujjú fehér ing és felette fekete mellény. Az egyik lábán piros combig érő zokni és fekete cipő, míg a másikon pont fordítva van.

– Kis író palánta.

Felkuncogok, a meg talált írógépet nem tudom itt hagyni, imádom a retró régiségeket. – Mesélj magadról és akkor oda adom ezeket.

– Tényleg? – lepődök meg.

– NA!

– Jó-jó. 24 évesen haltam meg hirtelen, horror regényeket írtam és magánnyomozó voltam. Írói válságom már jó két éve tart és azért se érdekel a megváltást, mert a Menny nem hiszem, hogy hasznomra lenne. Remélem, ez az új közeg, kizökkent!

– Masao – gondolkodik el, aztán hátra szalad.

Meglepetten pislogok.

– Masao Nakao? – szalad elém. – Ez a te könyved?

Meglepetten nézek a borítóra. – Nem hittem, hogy itt is megtalálható. *Ez a legrégebbi borító tervem.*

– Oh, pedig de... és úgy viszik, mint a cukrot.

– Tessék? – döbbenten tátogok – Nem gondoltam, hogy itt olvasnak.

– Attól, hogy ez a Pokol, mindenhol vannak könyvmolyok...

– Ezt jó hallani.

– Na,akkor ezeket neked adom... és ha új könyved lesz vagy sztorid...egyből hozzám jössz. Megértetted?

– Hogy mi?

– Akkor bármikor elvihetsz azt amit akarsz...

– Tényleg?

Sora bólint.

– Ez király, benne vagyok.

Így ismerkedtem meg Sorával, aki jó barátnak bizonyul vagy is annak tűnik.

Alastor szemszöge...

Mikor vissza érek, Charlie az aulában vár rám. Mikor meglát egyből oda vágódik. *Ez már rosszul kezdődik...* A kezemben a testrészekkel teli szatyor nyugszik, csettintek egyet és a szobámba küldöm. – Igen, kedves! Segítsek valamiben...

– Segíteni akarok Masaonak berendezkedni, de...

Már a név hallatán elkap az ideg és kiráz a hideg, de a külvilág ebből persze nem érzékel semmit... Mikor a semmiből kivágódik az ajtó és mindenki oda kapja a fejét.

Masao egyensúlyozva a sok cuccal téblábol be, de látom rajta, hogy mindent hallott. Egymásra nézünk és mindketten ellenszenvvel kapjuk el a fejünket.

Masao szemszöge...

Végül még egy darabig elbeszélgetünk Sorával, tényleg jó fej és értelmes. Meglep, hogy az életéről is mesél nekem, de elmondása szerint felüdülés velem beszélni... de én is így érezek vele kapcsolatban. Azon kicsit meghökkennek, hogy sorozatgyilkos, de hát ez a Pokol mit várok.

– Oh, és én aggódjak – nevetek, mikor megtudom, hogy férfiakat gyilkolt.

Megveregeti a vállam. – Nyugi! Nyámnyila vagy, hogy bánts egy nőt is.

– Kösz? – vakarom meg az arcom. *Ez most dicséret akart lenni?*

Aztán a sok cuccal elindulok... Hát nem mondom, hogy könnyen megy, komoly koordinációra van szükségem, de végül az ajtó előtt találom magam. Bentről beszélgetésre figyelek fel. *Hát ez nem lehet igaz...* Egyből berúgom az ajtót, a beszélgetés sehogy se halad jó felé, vagy is nekem nem. Mindenki rám kapja a fejét és mikor meglátom a vöröskét, ideges leszek.

– Hercegnő! – Próbálok nem túl ellenségesen viselkedni, de a hangszínem elárul. – Megmondtam, hogy megoldom egyedül. – Ezzel ott hagyom őket és felbotorkálok a lépcsőn. Igyekszek nem elhagyni semmit.

A szobám előtt megtorpanok és szemezni kezdek az ajtóval. *Na és most mi legyen?* Megkísérlem a szabad kisujjammal kinyitni, de ez még viccnek is rossz, utána a merev lábaimat akarom felemelni a kilincsig, de ez is bukott tervnek látszik. Ráadásul majdnem elveszítem az egyensúlyomat, de mikor visszanyerem az egyik denevéres faldíszem, leesik a kupac tetejéről. – Francba! – Kiáltok fel és már látom az összetört maradványát, de mielőtt földet érne, valaki elkapja. Megkönnyebbülten nézek a denevérem megmentőjére, de egyből lehervad rólam a mosoly. *Pálcikás Jézuskára...* Kiabálok magamban.

Vigyorogva nyitja ki előttem az ajtót, én meg mérgelődve és duzzogva megyek be. – Kösz! – mondom foghegyről.

– Mik ezek a plüss figurák? – nevet.

Kezd felmenni bennem a pumpa. Veszek egy mély levegőt, aztán még egyet, ledobom az ágyra a dolgaimat és kikapom a kezéből a denevért. – Mint mindenkinek vannak fétisei, én plüss állatokat gyűjtök. Mi bajod van ezzel? – mordulok rá.

– Milyen aranyos kis gyerek! – gúnyolódik tovább.

Na itt elpattan bennem valami. – Pont te beszélsz? TE elmebeteg epres bambi!

– HE?– sötétedik el a tekintette, de nem veszem a jeleket.

– Na mi van már süket is lettél Bambikám...? És, hogy ilyen piros vagy... azért lettél epres... – hisztérikusan bökök a vörös gönceire – talán mindent meg kell magyaráznom... SZARVAS –köpöm a szavakat.

Állom a tekintetét egy darabig, mígnem a hangja el nem mélyül, torz és ijesztővé válik és mintha megnőne, szarvai is nagyobbak, mint eddig. *Na basszus túl lőttem a célon...* Nyelek egyet. Most látom, először teljes démon alakját és bár ijesztőnek tűnik a vicsorgásnak tűnő vigyorával, rádiómutatóra emlékeztető szemeivel... még is fellelkesülök. A félelem miatt megborzongok, de nem tudok betelni a látvánnyal, mint akit megrészegít ez az érzés.

Mikor meghallom Charlie hangját, meg kell ráznom a fejem, hogy a kábulatból felkeljek. – Masao... – hangja kétségbeesetten cseng és nem sokára meg is jelenik a szobámba.

Mikor rá nézek Alastorra, már egyáltalán nem látszik rajta, mit is csinált pár másodperccel ezelőtt... csak a Hercegnőt nézi.

– Úgy sajnálom! – Kezdi kissé szipogva. – Nem akartalak megbántani. Annyira, de annyira sajnálom!

Rámosolygok. – Én is sajnálom! – Kezdek játszani az ujjaimmal. – Nem szoktam hozzá, hogy segítenek! – vallom be.

Mire a lány egy csontropogtató ölelésbe zár és úgy fordul Alastorhoz, mint aki nem érzi a feszült légkört... *Ez a csaj vak?* Aztán megpillantom a háttérben Huskot, aki aprót bólint. *Na,ne...*

– Al, akkor segítesz nekünk – ragyog az arca.

– Persze, aranyom... – a mosolya semmi jóval nem kecsegtet.

A lány rám pillant. – Van valami elképzelésed?

Kicsit félve pillantok Alastorra, de ő rám se hederít. – Hát szeretnék egy íróasztalt, és egy forgószéket hozzá, az ágyat nagyobbra gondoltam. Kisebb fekete antik szekrények, a ruháimnak meg... Egy olyan szekrényt ami akasztós, nincs ajtaja és cipőtároló része is van, a fal színe legyen szürkéskék. Így ennyi – fejezem be. – A többit majd idővel beszerzem, hogy otthonos legyen.

Charlie mosolyog és Alastorra pillant. A férfi dünnyög valamit, aztán egy csettintéssel a szoba átalakul. Pislogok serényen. *Ennyi? Durva... így tényleg egyszerűbb.*

– Köszönöm– nézek a lányra, aztán keletlenül a másikra. – Neked is Alastor.

Charlie újból megölel, aztán kisétálnak.

Ahogy kiérnek, oda pattanok a macsekhez és átölelem. – Köszönöm! – súgom oda, hogy más ne hallja.

Husk le is fagy, de aztán megveregeti a vállam. Mikor is Alastor hátrapillant és felvont szemöldökkel néz ránk, mi meg hirtelen egymásra kapjuk a fejünket. Elég kínos szitu lesz belőle, de a szarvas szó nélkül tovább áll.

– Köszi, hogy kihúztál a csávából – sóhajtok.

Legyint. – Légy óvatos, ne dühítsd fel. Lehet, hogy nem mutatja ki a foga fehérjét, de amúgy veszélyes alak.

– Bár, hogy ne dühítsem fel, azzal már elkéstem – nevetek kínosan.

– Kicsit tényleg túl lőttél a célon, bár biztos vagyok benne, hogy Alastor kiprovokálta. Min húztad fel magadat annyira?

– A plüss állataimat gyerekesnek tartotta. Ami lehet másnak az, de nekem sokáig a plüssök voltak az egyetlen társaságom és családom. Aztán végül fanatikusan kezdtem gyűjteni őket. –Mutatok az újonnan szerzet arcokra.

Husk megmosolyogja a hülye fejemet és otthagy, így egyedül rendezkedni kezdek.

Alastor szemszöge...

A pultnál várom meg Huskot és hirtelen kapom el a nyakát. A dühöm nem enyhül, sose mert így beszélni velem senki.

– Mi a fasznak segítesz neki?

– Bazd meg! Engedj már el... Charlie amúgy is utána akart menni, csak megerősítettem, hogy haladjon.

– Husk drága barátom – vicsorgok rá – Még nincs is itt rég, mi ez a szimpátia? – Enyhül a szorításom, hogy tudjon beszélni.

– Érdekes!

– He?

– Figyel,ha beszélek... Érdeklődve hallgat és eszes srác. Igazából igen, szimpatikus. Itt nem sok mindenkivel lehet normálisan elbeszélgetni... Charlie egy pozitív energiabomba, amivel nem lehet sokszor mit kezdeni, Vaggie ritkán beszél, Angel bár tud normális lenni, de sok a perverzsége és hát Niffty, az Niffty... Rólad meg inkább nem is mondok semmit. Igen, felüdülés a kis kölyök...

Dühösen fújom ki a levegőt és arrébb lököm. – Grr...

– Amúgy te is túl toltad...

– Hogy mi? – Döntöm meg a fejemet őrült módjára és eltorzult arccal bámulok rá, de aztán újra ˝normális˝ leszek.

– Jó,nem tudta kezelni a beszólogatásódát, de azok a plüss micsodák sokat jelentenek neki...

Ennyi elég is, fogom és ott hagyom. Le kell nyugodnom, így sétálni megyek... és végül Kannibál városban kötök ki.

Rosie-val akarok csevegni, de egy lány ül szemben vele és szívélyesen beszélgetnek. Így leülök a másik boxba. Mikor végeznek, leül az asztal túloldalára.

– Oh, Alastor drágám! Hát te... Mi járatban? Mintha ideges lennél. – Már megszoktam, hogy Rosie felismeri a lelkiállapotaimat, így már nem foglalkozok vele.

Biccentek. – Az egyik szolgád? – Intek kifele.

– Oh, Sora? Ááá, nem... A mentora voltam, most már saját kis boltja van. Sose akart velem alkut kötni... Meg tudja védeni magát, az erősebbek meg eddig elkerülték.

Kissé meglep, de annyiban hagyom.

– Na, mond drágám... Történt valami?

– Nem sok! – vonok vállat. Nem akarom megint felcseszni magam.

– Rég ismerlek már... – mosolyog és kivillannak éles fogai.