Reggel mocorgásra kelek és egy sunyi kis démon csipkedésére. – Mit csipkedsz drágám?

Rápillantva, álmoskás szemek fogadnak, de szavaiban ott a tűz. Nehéz be vallani, de nem is olyan rossz, hogy itt van.

Lelkesen ecseteli, hogy drágámnak szólítottam, amitől legszívesebben elsüllyednék. Észre se vettem. *Tényleg még nem keltem fel.* Csak remélni tudom, hogy az arcomon nem látszik zavarom. Mikor megkérdezi, hogy véletlen, hát be valóm. – Korán van!

Nem kellett volna Charlie-ra hallgatnom, Masao más... Őt nem érdekli ilyen balgatag dolgok... Ennek ellenére, ha nem hozom fel, sehová se haladunk. *Vagyis akartam, hogy így legyen?* Csodálkozok magamon. *Hogy tudnak a párok előre haladni? Várjunk csak... Akkor mi most járunk? És? Mit kéne csinálnom?*

Megrázom a fejem, mert Masao megkérdi, hogy haragszom-e még. *Mert szerinted? Hülye kérdés.* – A reggeli kávém előtt nem akarok ilyenekről beszélni! – Ami igaz is, nem csak hanyagolni akarom a témát.

Mikor meghallom, Masao-tól, hogy akkor hoz nekem... Hát majdnem eltátom a szám. *Jól hallottam?* – Pardon?

Felnevetek, mikor közli, hogy egyszeri esett, de ahogy ki akarna szállni az ágyból... Megragadom és visszahúzom. Jóleső borzongás kap el, mikor újból megérzem testének érintését.

Elpirul. – Mit csinálsz?

– Fogva tartalak – kacsintok.

Átkulcsolom kezemet apró teste körül, amitől a légzésem rendellenes ütemet vesz fel. Üde illata megbabonáz, közelebb hajolnék... A nyakát bámulom, de hirtelen megfordul és elbújik. Azonnal kapcsolok. *Mégis mit akartam csinálni?* Lenézek. *Miért vagy ilyen aranyos?*

– Sose gondoltam, hogy ilyen jó vagy ebben?

*Mégis miben?* – Miben?

– Nem gondoltam, hogy ilyen jól tudsz flörtölni!

Hát igazából távol állok tőle, elég jól néztem ki mindig is, így egy kicsit úriember módba kapcsoltam és csak úgy magamhoz édesgettem az embereket. A legtöbb dolgot te hozod ki belőlem, nem is tudtam, hogy ilyenre képes vagyok. Persze, nagyjából tudtam mit kell csinálni, de Masao te olyan vagy nekem, mint a méreg... *Ezt csak nem mondhatom neki.*

Válaszomra, persze egy újabb kérdéssel jön, amit nem tudok hova tenni. Masao vonásait figyelem, de még mindig nem tudok olvasni benne. Ami frusztrál... Így rá kérdezek. Válasza kissé felbosszant, de rá kell jönnöm, hogy sok hülyeséget csináltam... Tényleg különleges képességű, de már jó rég nem akarom csak úgy fel-ki használni.

Sokáig lehettek csendben, mert bosszankodva ott hagyj, intek az árnyékomnak, hogy állítsa meg... Én meg mögé kerülök. Ahogy felém fordul izgatottsága ragályos, így elmondok neki valamit amit senki nem tud. – Szerinted engedtem volna, hogy az első csókom egy fiúval legyen, ha nem éreznék valami komolyabbat. Jó, nem vagyok egy szent, de ez itt csak a Pokol! Igen, megvan az okom, miért akarom ezt az erőt és sokszor bántottalak, de mióta eltűntél... Olyat éltem át, mint még soha! – Ennyit nem beszéltem az érzésekről, mint mostanság.

*Igen, az első igazi csókom veled volt, tán baj?*

Amint az ajkamra tapad, lefagyok, aztán valamiféle hév kap el... Ajkába harapok, mikor megérzem Masao pokoli vérét, elborul az elmém...

Aztán kép szakadás...

Mikor felkellek Masao sehol, de a szobát összezúzva találom. Felpattanok, de kissé szédülök. – Mi a jó büdös franc történt? Bántottam Masaot? – Kapkodom a fejem. – Hol van? – Botorkálok ki, de akkor Lucifert találom az ajtóm előtt. *Ez mit keres itt?* – Mi történt? Hol van... – De még be se fejezem, Masao szalad felém és átölel.

– Jól vagy?

Kérdőn pillantok felé, apró karcolások borítják és az ajka is felszakadt. – Hogy én? Jól vagy? Mi történt? Bántottalak?

– Nincs... – de Lucifer félbe szakítja.

– Ez nem a ti hibátok!

– Mi van már? – Változnék át és üvölteném le a fejét, de megroskadok.

– Vidd vissza az ágyba. – Int Masao-nak, aki készségesen segít és kis idő múlva az ágyban vagyok.

Megragadom Masao kezét. – Mit tettem?

– Nem a te hibád! Igazából, az angyal seb az oka.

– Hogy micsoda? Szépen gyógyul.

Elnéz. – Lucifer, azt mondta...

– Várj, elmondtad annak a törpének? – dühöngök.

– Ő segített! Lehet rosszabbul járok, ha nincs itt.

Elhallgatok.

– A vérem valahogy reakcióba lépet a sebbel – folytatja – És hát... kissé bekattantál!

– Vagyis neked támadtam? – verem az öklöm az ágyba, ami kissé megremeg.

– Ez nem a te hibád – fogja meg a kezem és átölel. – Úgy sajnálom!

– Miért te kérsz bocsánatot? Én voltam... – elhallgatok. – Masao nem kéne távol maradnod tőlem? Folyton csak fájdal... – de nem tudom befejezni.

– Szó se lehet róla – néz rám dacosan. – Nem a te hibád volt... Semmivel nem tudnál most nagyobb fájdalmat okozni csak azzal, hogy elhagysz.

– Masao te mazochista vagy? – mosolyogtat meg elszánt tekintette.

– Ezen már én is gondolkodtam – nevet boldogan.

– Folyton meglepsz! Tényleg jól vagy?

– Semmi bajom! De Lucifer szerint, a durva smárolást, hanyagoljuk, míg nem gyógyulsz meg teljesen.

Felmordulok. – Chö, az a hülye törpe. Most meg kell köszönöm? – nézek keletlenül.
Masao nevetése a fülemben cseng és visszaölelem. Körülnézek. – Úgy látom, össze kell pakolnom.

– Majd segítek – néz rám gyengéd szemekkel. – De még pihened kell.

Bólintok és míg simogatom Masao hátát elgondolkodok... Tényleg fáj a mellkasom és nem nagyon ismerem az angyalok okozta sebeket, de valami sántít a sztoriban. Még se tudok visszaemlékezni, miután megéreztem Masao vérét, ellepet a sötétség. Az a vérszomj amit akkor éreztem, mintha ismerős lenne.

Megfeszül a testem, teljes homály... *Ugye nem?*

Masao felnéz rám, szerintem megérezte a hirtelen változást. – Jól vagy? Fáj valamid? Mit hozzak?

Végig simítok az arcán. – Édesanyámon kívül még sose ápolt senki!

Lágyan mosolyog rám és apró puszit ad ajkamra, amiből egyből többet akarok, de visszafogom magam. – Anyuci kicsi fia! – Húzza az agyam, mikor komolyan nézek rá.

Megkocogtatom a homlokát, mikor megfogja a kezem. – De még sose meséltél a múltadról, örülök neki!

– Te se! – jegyzem meg, mire elszégyelli magát. – Bocsánat, nem akartalak megbántani.

– Nem, én sajnálom! De még képtelen lennék megnyílni... Ez még korai számomra. Tényleg, sajnálom!

Komoly tekintettében fájdalmat látok. Megölelem. – Ha készen állsz, én itt leszek!

– Köszönöm! Hozok kávét, étellel nem szolgálhatok... Borzalmas szakács vagyok!

Felnevetek, mikor eszembe jut valami. – Ezt hogy adtad be Charlie-nak?

Elnéz. – Igazából nem tud róla!

– Hogyhogy?

– Elteleportáltalak a Hotelből, mikor elkezdted szétverni a berendezést.

– Oh! Hová vittél?

– Miért kell mindenről tudnod – háborodik fel.

Kinyitom a szám, de végül nem kérdezek rá. – Hol van a kávém – nevetek, mire rám vigyorog és kiszalad.

A plafont bámulom... Nem véletlen volt itt Lucifer, nem akarom tudni, hogy tényleg hozzá vitt-e. Látta milyen vagyok teljes valómba... A Pokol királya ki fog nyírni! Röhögök fel, mint egy őrült. Bár az elégedettséggel tölt el, hogy ha tényleg a kastélyában voltam... Jól szét verhettem.

Nem sokkal később Masao visszajön egy pohár kávéval, amit párszor újra kezdhetett, mert az ujjain és ruháján lévő kávé foltok erről árulkodnak. Aminek meg lett az eredménye, ez az eddigi legjobban sikerült feketéje. – Nagyon jó! – dicsérem meg, amitől felragyog az arca. Szeretem így látni.

– Itt alszok – jelenti ki.

– Pardon? – Pislogok hülyén.

– Nem fogom hagyni, hogy hülyeségen járjon az agyad.

– Mégis mit hiszel rólam? Én vagyok a nagy Rádió démon!

– De jó neked, akkor is itt alszok.

Mufurc viselkedése nevetett. – Igen, is főnök – kacsintok, mire elmosolyodik.

*Néha olyan könnyű olvasni benned, aztán olyan vagy, mint egy áttörhetetlen erőd.* Felnézek. *Amiről azt hittem sose lehetséges... Találtam valakit! Anya igazad lett!*

Mikor ránézek Masao-ra, ő már elkezdett rendet rakni. Sose hittem, hogy eljön az-az idő vagy is inkább személy, aki ne zavarjon...

A fiú rám pillant és megdermed. – Sa-sajnálom, elkezdtem itt pakolászni...

Legyintek. – Nem zavar! De inkább csináljuk együtt.

– Neked pihened kell!

– Akkor hagyd és gyere ide, majd holnap megcsináljuk!

– Jó – szökken mellém és hozzám bújj.

Hamar álomba merülök, fáradtnak érzem magam.

Következő nap hamarabb kelek, mint Masao és nézem alvó arcát. Sokkal jobban érzem magam, egy csettintéssel rendbe hozom a helyet.

Ahogy felkel sértődötten nekem áll, hogy miért nem vártam meg a pakolással. – Mit szólnál, ha kimozdulnánk?

Elnémul. – Tessék?

– Mi ez a meglepett fej? – röhögöm ki.

– Te most randizni hívsz?

– NE...M – mire most én hallgatok el. *Csak sétálni akartam!* Szavaitól gondolkodóba esek. *Miért akarom megmutatni a Pokolban?* – Tudod mit kell csinálni egy randin? *Azért, hogy még csak eszükbe se jusson bántani.*

Megrázza a fejét. – Most komolyan elgondolkodtál rajta? Elsőnek úgy tűnt, nem ez volt a szándékod.

Megrántom a vállam. – Hát, ha már felhoztad... Miért ne?

– Tényleg? – ragyog fel arca. – Megyek átöltözök, majd valamit kitalálunk! – Ezzel ott is hagyj.

Hirtelen pánik ül ki arcomra. – Most mi tévő legyek?

Belenézek a szekrénybe. – Ki kéne öltöznöm? – A szekrényemet elnézve, nem is tudnék... A ruháim majdhogynem egy formák. A másik lehetőség, hogy átalakíthatnám, de nem tudom milyenek kéne lennie. Azért nem akarok úgy kinézni, mint a mai divatot ajnározó idióták.

Sose hittem volna, hogy egyszer tanácsot fogok kérni... De úgy látszik ez az idő is eljött. Átsétálok Charlie hálókörletébe és bekopogok, mikor meglát... Bizonytalanul néz rám. – Al, minden rendben? Segít... Vagy is – zavarodik össze.

– Igen.

– Igen? – ismétli el szavaimat.

– Ha mindent elismételsz akkor sokáig itt leszünk... Tanácsra van szükségem.

Charlie bezárja maga mögött az ajtót, hogy az angyal ne hallja. – Az enyémre?

Bólintok.

– Komolyan, az enyémre van szükséged?

Mi van nem beszélek érthetően vagy mi fene. – Masao és én sétálunk egyet a városban, mire felhozta, hogy ez akkor egy randi... Végül bele mentem. Ami fontosabb, szerinted öltözzek ki vagy a szokásos megjelenésem jó lesz?

Charlie ledöbbenve pislog, mire majdnem felvisít, de az árnyékom betapasztja a száját. – Ha lennél olyan kedves, hogy nem ordibálod szét... Annak örülnék.

Bólint, mire intek... Az árnyékom elengedi.

– Ez az első randitok nem ártana, ha nem a megszokott ruhád lenne rajtad... Viszont, ahogy Masaot ismerem, őt az se zavarná. Ami még ennél is fontosabb, lehet, hogy ő is ideges emiatt, mi lenne, ha megbeszélnétek és együtt választanátok.

Meglep Charlie értelmes válasza, ami nem csöpög a romantikától és rózsaszín ködtől. – Ez egy remek ötlet! – Hagyom ott. Még utoljára hátra fordulok, hogy megköszönjem, de a lány még mindig sokkosan áll az ajtó előtt, így annyiban hagyom.

Bekopogok, mikor Masao kinyitja az ajtót... Ruha hegyek fogadnak. *Igaza volt, Charlie-nak... Tiszta pánikban van.* Ez melegséggel önt el. *Vagyis törődik azzal, hogy mit fogok gondolni róla.* – Masao szerintem ugyan azon problémával küszködünk.

– Komolyan? – Pánikolva hátra kapja a fejét.

– Bemehetek?

– Ja-jah persze – áll félre.

Mikor belépek, leülök az ágy szélére, már csak ott maradt hely. – Mit szólnál, ha együtt választanánk ruhát, én meg egy könnyed varázslattal segítenék magunkon?

Szétnéz a kupin és bólint. – Ez nem rossz ötlet. De tényleg rám bízod, hogy mit vegyél fel?

– Csak légy szíves a józan ész határain belül maradj.

– Király, ezt már jó rég ki akartam próbálni... Habár csak az egyik könyv részletem miatt.

– Na, csak nem ötletet adok.

– Egy régi történetemről beszélek, sose fejeztem be... Most már meg azt se tudom mi volt benne.

– Értem!

– És hogy essünk neki? – Kérdi és körül jár, megérinti kabátom, széthúzva hümmög párat.

*Komolyan veszi.* Röstellem Masao, nem gondoltam, hogy ennyire komolyan veszed!Megrázom a fejem és én is eltöprengek, mit látnék szívesen rajta. Annyira ötletelek, észre se veszem, hogy próbál megszabadítani a kabátomtól. – Nehéz? – vigyorgok rá.

– Égimeszelő! Lehet róla szó, hogy levedd a kabátot? Egy fekete ingre és felette egy vörös mellényre gondoltam.

– Csak ennyi?

– Jól állnak ezek a dolgok és szívathatnálak is, de akkor nem élveznéd a sétánkat, azt meg nem akarom.

Mosolyogva magamhoz húzom és gyengéd csókot váltunk. – Legyen, akkor most nem veszem fel a szokott kabátom.

– Köszönöm – derül.

Csettintve a fejemben megjelenő ruha alakot ölt. Kissé hiányérzetem lesz a kabátom nélkül, emiatt az ingemet kezdem igazgatni, de Masao tündöklő szemei hamar elfelejtetik velem. – Masao, te felvennél inget?

Kissé elhúzza a száját. – Ha muszáj, igen.

*Vagyis nem nagyon szereti.* – Nem kötelező semmi. Tudod nem vagyok egy nagy divat guru... Így nem tudom mi állna jól!

– Al, kérdezhetek valamit?

– Persze!

– Tényleg velem akarsz mutatkozni az utcán? Oké, hogy nem csinálunk semmi oda nem illőt, de meg van a hírneved... Én csak egy kis démon vagyok!

Féloldalasan mosolygok. *Milyen nem oda illőre gondolsz?* Közelebb hajolok. – Nem csak egy egyszerű démon vagy!

– Tudom-tudom, de ez a mi titkunk.

*Oh, saját kis titkunk is van már? Jobban szeretnék valami olyat, amit csak mi tudunk!* – Nem így értem – vigyorgok gonoszkásan és nyakához hajolnék, de arrébb ugrik. – Masao? – nézek rá kérdőn.

Nyakához kap és hülyén felnevet. – Igen, mit akartál mondani?

– Mit rejtegetsz?

– Semmit – vágja rá egyből, na ez már gyanús.

– Masao, szeretnéd, ha levetkőztetnélek? *Jó ördög, miket beszélek már?*

Megrázza a fejét.

– Akkor?

Sóhajt. – De most mondom, nem a te hibád...

– Mi a fasz – kiáltok fel, mikor megpillantom fog lenyomatom hegeit.

– Al és a káromkodás – nevet fel, de nem vagyok vicces kedvemben.

– Ezt én csináltam?

– Mondom, hogy nem a te hibád...

– Lucifer gyógyított meg?

– I-igen.

Közelebb lépek és végig húzom ujjaimat éles fogaim lenyomatán. – Sajnálom!

– Pont ezért nem akartam, hogy megtud... Elrontom a hangulatot. Ez nem a te hibád, érted? Szeretném, ha a randira koncentrálnál.

– Még így is?

Megforgatja a szemét. – Pont így!

Masao közelebb lép, az ingem legfelső gombját kigombolja... *Mire készül?* Széthúzza és az előbukkanó kulcscsontomat megpuszilja. Megborzongok. *Azt a jó sátán...* Gondolataim ködössé válnak.

– Azt akarom, hogy csak rám gondolj!

– Szerinted ezek után tudnék bármi másra gondolni – lehelem a szavakat és ajkára tapadok. Lágyan, még is érzékien csókolom. A nyakam köré fonja kezét, remeg az izgalomtól, de félelmet nem érzek testbeszédén.

Az ágyra döntöm és felé mászva csókolom tovább, akarom őt...*De még is hogyan?* Szemeimet rá emelem, csukott szemmel piheg és kipirul. Olyan közel van, hogy összemosódnak vonalai. Magabiztosan és erősen tart, nem értem ezt a hirtelen feltörő vágyat... *Mit művelek?*

Belenyög a csókba, ami még hívogatóbbá teszi. Kicsit eltávolodok, de nem mászok le róla.

Kinyitja kábult szemeit. – Al!? – Fentébb tornázza magát, így kiegyenesedek, mire egyenként kigombolja ingem gombjait.

Hangjában feltűnő szédületesen gyöngéd suttogás bódítóan hat rám.

Végig simít felső testemen és ingemet lecsúsztatja vállamon. Testemen végig száguldó erőt még sose éreztem. Megemelem a kezem, de elsőnek nem merem megérinteni. Masao a kezemre pillant és összekulcsolja ujjainkat. Aztán a tenyerembe fekteti arcát...
Ezek után, mintha önálló életet élne a testem... Lentebb haladva felhúzom pólóját és mihelyt felemeli a karját, le is kapom. Szürkés bőre bársonyos tapintása valami olyat eredményez amitől hirtelen megrémülök. Az eddig halottnak vélt tagom megmozdul és szorítani kezd nadrágom. Olyan hirtelen kapom le a fejem, hogy még elrejteni se tudom.

Eltolom Masaot. – Sajnálom, ez biztos undorító...

Masao elpirul és közelebb hajol. – Hívogatónak találsz?

– Velem ilyen még sose történt! Nem is tudom mit érzek most. – Hangom és testem is zihált, a feszítő érzés meg egyáltalán nem akar csökkenni. Masao látványa fogva tartja tekintettem és az se segít, mikor megnyalja alsó ajkát. A takaróba vájom ujjaim, de a fiú közelebb jön.

*Nem kéne...* Kimondani még se tudom, mert ez a csábító gazfickó, ölembe mászik... Fedetlen testünk egymáshoz simul, hajamba túr és ahogy a füleimet érinti... Felnyögök. A számra tapasztom a kezem, Masao meg kikerekedett szemekkel megdermed.
*Mi a fene volt ez a hang?*

– Akkor én is undorító vagyok, mert felizgultam – leheli a szavakat.

Ekkor észlelem a nyilvánvalót. Megérintem arcát és magam felé fordítom. – Hogy lehetnél már az!? – Húzom újra egy könnyed csókra. Nyelvünk összefonódva táncot jár.

– Te se vagy az – mondja az ajkaimnak.

Kiráz a hideg. *Csinálnom kéne valamit? Miért nem néztem utána a dolgoknak.* Szidom magam.

– Megérinthetlek? – Néz rám, amint elválunk.

Eltudnék süllyedni szégyenemben, mégis azt akarom, hogy megérintsen...

– Nem tudom, hogy mit is csinálok, de... – Arany szeme úgy vibrál, mint a csillagok, míg a vörös, a rubinhoz hasonlít.

*Olyan vagy, mint egy drágakő.* Fúj, mióta lettem, ilyen szenilisen romantikus.

Masao tovább folytatja, tanácstalan arcom látván. Teste remeg, kezével még is megérint. Jóleső érzés... Egyszerre lesz a szobában hőség és hideg. *Mi a franc, ez a hő ingadozás?* A testünk között, mintha izzana a levegő. A csípőjével is közelebb csúszik, ami hatására felforrósodott alsó részünk is összetalálkozik. Mindketten pirultan figyeljük a másikat... Még én is vetekszem a paradicsom színével. Már azt se tudom, hogyan veszek levegőt... Minden elhomályosul.

Masao mélyeket lélegzik és szemeiben elhatározást látok, kigombolja nadrágom, míg az övét csak lentébb csúsztatja.

Apró kezével bátortalanul ér hozzá méretes tagomhoz, elsőre vissza is húzza és feszengve kuncog. – Bocsi-bocsi, kicsit szokatlan.

Képtelen vagyok megszólalni... még mindig annak az áramütés szerű érzésnek vagyok rabja, amit Masao érintése váltott ki belőlem. A kis démonom újra félénken ragadja meg, de most nem engedi el... Még közelebb kúszik, így nemi szervünk elég közel kerül egymáshoz, hogy mindkettőt átfogja. Elsőre egy kézzel próbálkozik, de látja, hogy ez esélytelen, így kettővel folytatja. Bennem akad a levegő.

Ezek után minden olyan gyorsan történik, az agyam fel se fogja... Ritmikusan kezdi le-fel mozgatni kezét. Egyszer-egyszer megakad, néhol kellemetlen, de Masao kipirult arca, ködös tekintette, hamar elfelejteti velem ezt a kényelmetlen érzést. Zihálunk, közben homlokunkat egymásnak döntjük vagy csókolózunk... próbálok nem felnyögni, de egyre nehezebben megy. Masao minden elfojtott nyögésére nemesebbik felem megmoccan...

Forró lehelete a bőrömet égeti, megdönti a fejét... Ahogy előbukkan nyakvonala, újra késztetést érzek, hogy belevájjam éles fogaimat, de sebe látványa mindig kijózanít. Így másik szándékomat valósítom meg... Hosszú nyelvemmel megízlelem bőrének csodás zamatát. Többször végig nyalok vékony szürkés bőrén, ami hatására kellemesen sóhajtozik... A vállamba kapaszkodik, kissé lassít tempóján, de felhevült testemnek még több kell a fiúból. Ráfogok a kezére, mire meglepetten pislog rám... Gyorsítok, amire megremeg. Felperzsel minden levegő vétele, tekintette és ajka. Sose gondoltam, hogy akarhatok valamit ennyire... – Mhasao! – lihegem nevét. Egyik csápom önálló életre kell, fel tekeredik Masao lábán, amitől körmeit a karomba mélyeszti. Ez az apró fájdalom bejön...

A kéj pillanatok alatt és megállíthatatlanul száguld végig mindkettőnk testén, Masao ajkába harap, de még így is hallom, hogy a nevemet leheli.

A vállába fúrom az arcom, Masao is így tesz, egy ideig kétség se fér hozzá, hogy elsötétül minden... Próbáljuk rendezni a légzésünket és a gondolatainkat is. Izzadtan öleljük egymást, és valami ragadós tapadt ránk.

Zavarba ejtő az egész. *Mégis mit műveltem?* Erőtlenül fogom közre Masaot, kissé hányingerem támad és megfeszül a testem.

Egyszeriben felkapom a fejem, nedvességet érzek meg csupasz vállamon. – Masao? – Megragadom és próbálom magam felé fordítani. – Néz rám! – parancsolok rá. *Bassza meg, néz már rám!!* Káromkodok idegesen.

Nemet int fejével. – Undorítónak találsz?

Megdermedek. *Észrevette a testbeszédem?* Erősen magamhoz ölelem. – Nem-nem – kapkodom a szavakat. – Nem tudom szavakba önteni... Zavarba ejtő, de ne gondold, hogy undorodok tőled. *Inkább... Nem is, le kell ezt még rendeznem magammal.*

Felnéz, szemének ínhártyája kissé sötétebb a sírás miatt. – Sajnálom, ha félre érthető vagyok! Kicsit összezavarodtam.

Bólint és utolsót szipog. – Én is – vakarja meg az arcát. – Kicsit megijedtem.

Rámosolygok és megsimogatom. – Semmi baj.

Kicsit még pihegünk, aztán felkapom és elviszem a fürdőbe... Az árnyékom addigra már megengedte a vizet, elismerően bólintok felé. Masao még akkor se akar elengedni, mikor a kádba teszem. – Fürödjünk együtt – mosolyog lágyan felém, amitől nyelek egyet.

Bemászok mellé. – Mikre rá nem veszel – nevetek. Kicsit eltávolodunk, hogy megmosakodjunk. Masao hátat bámulom.

A fiú kuncogva hátra pillant. – Úgy bámulsz, hogy lyukat égetsz belém – fröcsköl le.

– Így játszol – vigyorgok és arcába csapom a vizet.

Úgy kezdünk játszani, mint két kis gyerek. Az egész fürdőszobában áll a víz, már több van a padlón, mint a kádban, de be kell vallanom élvezem ezt az idilli környezetet. Masao önfeledt mosolyát, testének rezdüléseit és már csak azt, hogy itt van mellettem... Megragadom és magamhoz húzom. A fülébe suttogok, amitől elvörösödik. – Akkor mi legyen azzal a randival? –nézek a szemébe.

Kínosan felnevet. – Elhalaszthatjuk? Nem hiszem, hogy tudnék normálisan sétálni – vallja be.

– Legyen így! De akkor itt maradsz.

– El se akartam menni vagy már ki is paterolnál.

– Nem – vágom rá egyből. Meglep ez a határozottság. Ölembe veszem, kényelmes ruhát varázsolok magunkra és befekszek az ágyba.

Masaot hamar elnyomja az álom. Nézem alvó arcát és cirógatom. Lenézek magamra, fogalmam sincs, hogy voltam képes nem rég még olyan szégyentelen dolgot művelni...

Masao szemszöge...

Mikor reggel felkelek, meglepetten veszem észre, hogy Al karjában fekszem. *Ezt meg tudnám szokni.* Figyelem egy darabig, mire megbököm az arcát, hogy valódi-e.

– Mit bökdösöl drágám!?

Felkuncogok. – Csak megnéztem, hogy valódi vagy!

Kinyitja szemeit és rám vigyorog. – Az vagyok!

– Drágámnak hívtál! – lelkesülök fel.

– Való igaz!

– Most már nem zavar vagy még korán van? – bazsalygok.

Megdörzsöli a szemét. – Korán van!

Felnevetek. – És még be is valód!

Megcsípi az arcom. – Nagy lett a szád kis démon!

– Hiihii! – váltok témát. – Haragszol még?

– Reggeli kávém előtt nem akarok ilyenekről beszélni – morog rám.

– Akkor csinálok neked és felhozom.

– Pardon? Nahát-nahát, csak nem kiszolgálsz!

Kezdem rossz ötletnek vélni, de már mindegy. – Egyszeri alkalom! – húzom össze a szemeim.

Próbálok eltávolodni, de miközben elhagynám az ágyat... Kinyújtja kezét és magához húz, hirtelen még levegőt is elfelejtek venni. Elpirulok. – Mit csinálsz?

– Fogva tartalak – kacsint, amitől még jobban zavarba jövök.

Hosszú végtagjai körül fonnak, amitől légzésem felgyorsul. *Bárcsak ne engednél el.* Gondolataimtól kissé kiakadok. – Al soha nem tudtam, hogy ilyen jó vagy ebben – megfordulok és mellkasa közé fúrom arcom.

– Miben?

– Sose gondoltam, hogy így tudsz flörtölni!?

– Valamennyit azért én is tudok, hisz az áldozataimat néha elcsábítottam.

– Oh, vagy is én is egy vagyok közülük? – nézek fel rá.

Al fürkésző tekintettel néz le rám. – Masao bocs, de nem tudom, hogy most ezt úgy kérdezed, mint akit megsértettem, komolyan gondolod vagy csak szívatni akarsz?

– Csak feltettem egy egyszerű kérdést, úgy látsz, mint azokat a nőket akiket megöltél vagy valami többről van szó. Nem akarom, hogy az érzéseimmel játssz... Tudom, az erőm különleges, de nem akarom, hogy azért játszd meg itt magad. *Igen, vannak érzéseim feléd, még ha el is akartam temetni.*

Hosszas csend fogad. Felülök. – Akkor gondold át, míg elmegyek kávéért! – háborgok és otthagynám.

Mielőtt kinyithatnám az ajtót, az árnyéka bezárja és Al ott terem. *Felidegesítettem?*

– Szerinted engedtem volna, hogy az első csókom egy fiúval legyen, ha nem éreznék valami komolyabbat. Jó, nem vagyok egy szent, de...

Még mond néhány dolgot, de én már nem tudok oda figyelni rá. *Azt mondta az első csókja?* Azt hiszem mindjárt elájulok. Testem magától mozdul, remeg minden porcikám... Lábujjhegyre állok és megcsókolom. Elsőnek lefagy, de hamar alkalmazkodik. Csókunk most kissé hevesre sikeredik, de annál forróbb. Alsó ajkamba harap, mire a szám és elmém megtelik véremmel... Kipattannak szemeim és eltolom. Al szája szélén vérem folyik le és szarva is megnő, a rádió mutatónak tűnő szemeiről ne is beszéljünk. Kísérteties borzongás szalad végig rajtam. Megnyúlt végtagjaival körül zár, ruháján és száján furcsa neon zöld varratok jelenek meg. *Mi a fene?*

Mikor a tudatalattim legmélyebb szegletéből egy sötét hang törik fel... ˝Oh, csak nem elszabadítottad!˝ Megremegek Al vörösen izzó tekintetétől... A csápjai vészjóslóan tombolni kezdenek, összetörve mindent. Az árnyéka megjelenik mellettem és próbál elhúzni onnét, de Al megragadja a vállam és a falnak csap. A nyakamnak esik és belém harap. Érzem, ahogy szívni kezdi a vérem, felsikoltanék a fájdalomtól, de csendben maradok... Ez rohadt szexi is lehetne, de érzem a szarvas vérszomját...

Megrémülök. *Ha ezt valaki meghallja, sehogy se tudjuk ki magyarázni.* Látom, hogy az árnyéka próbálja visszafogni, mire felé ordítok. – Lökd be a kapun! – Nyitok meg egy átjárót.

Ahogy kicibálja a nyakamból éles fogait, a vérem eláztatja ruhám, de egyből átugrok a kissé pislákoló kapun... Egyetlen helyre mehetek.

Lucifer kastélyát egy őrült robaj zavarja fel, mire a király egyből megjelenik. – Masao – kiált felém és átalakulva neki esne Alastor-nak.

– Ne bántsd! – kiáltok fel és lerogyok a földre. Mire ott terem mellettem.

– Masao mi a franc?

– Ez Roo hibája...

Elhallgattat és megvágja a kezét, mire megitat vérével a sebem összehúzódik... Nem mond semmit, neki támad Al-nak, de látom, hogy már a gyilkolási vágya alább hagyott. Hasznavehetetlenek érzem magam... Még segíteni se tudok. *Ez mind az én hibám!*

Hamar elrendezi a szarvast, akit óriás kígyókkal kötöz meg és míg el nem veszti az eszméletét, körülötte repked.

– Masao – repül hozzám.

– Jól vagytok? Sajnálom, nem tudtam hová vihetném... – Nézek szét a pusztításon.

– Ezzel ne foglalkozz, mi van Roo-val?

Elsírom magam. – Ez mind az én hibám! Jobb lenne, ha megölnél!

Megráz, látom, hogy felakar pofozni, de végül nem teszi. – Ne merj ilyet mondani. Mi történt?

– Fogalmam sincs – szipogok. – Véletlenül megízlelte a vérem és akkor történt, hallottam egy hangot, hogy elszabadítottam... Nem tudom, tényleg nem tudom – roskadok le, az adrenalin kezd elpárologni a testemből.

– Masao nyugodj meg! – ölel át. – Tudom, hogy nehéz.

– Mi folyik itt?

– Valahogy a véred kapcsolatban áll, azzal az őrülttel... Nem tudom, hogy azért mert kétvilági vagy, de lehetséges... Mondtam neked, a Pokol hatalma tőle származik és hogy képes irányítani őket. Egyre erősebb, nem halogathatjuk tovább! Muszáj lesz többet tudnunk, mert így semmi esélyünk ellene!

– Nem beszélhetnénk a Mennyel? Ők se akarhatják, hogy elszabaduljon.

– Makacs egy népség, ők csak azt látják, hogy ha megölnek lelassítják.

– És nincs igazuk?

– Masao ne kezd! – dorgál meg.

– Bocsánat.

A kígyók visszakúsznak Luciferhez. Oda szaladok az eszméletlenhez... – Most mit mondjak neki!

– Mondd neki, hogy a két világi véred, keveredett az angyal okozta sebével...

Rossz érzés kap el, hogy hazudnom kell neki, de belemegyek.

– Vidd vissza ezt a fogyatékost, én is megyek veled!

Ezzel visszatérünk a Hotelbe. Lefektettem, Lucifer addig kint vár. Mikor végzek körül nézek... Elég nagy itt is a pusztítás. *Tényleg rendben lehet így?* Kissé depressziósan lépek ki.

– Menj pihenj le egy kicsit.

– Még mit ne... Itt maradok.

– Figyelek rá! – Vonakodva mosolyog rám.

– Jó, csinálok egy kávét, rám fér!

– Haladj már, te kis hülye!

Erőtlenül rá mosolygok és otthagyom, tudom mennyire nem szívleli a vörös démont, de értem még is megteszi... Amitől boldogságot érzek.*Tényleg jó apa vagy! Bárcsak nekem is ilyen lett volna.* Gyorsan csinálok egy kávét, megiszom és azonnal visszaindulok. Mikor felmegyek megpillantom Al-t, aki összezavarodottan áll a király előtt. Oda rohanok és átölelem. *Ördögöm, jól van!* Bűntudatom lesz, ahogy rá nézek. *Sajnálom!*

Mielőtt Lucifer elmegy, hangsúlyosan rám pillant, hogy megy rendbe tenni a kastélyát... És jó lenne, ha nem kéne bébiszitterni újra a szarvast. Biccentek és visszaviszem a közben megroskadt Al-t.

Gyűlöletet érzek Roo iránt és hogy arra kényszerít, hazudjak Al-nak, de nem tudom elmondani neki az igazat... Hogy az én létezésem fenyegetés mindenkire. Elmondom a mesét a sebéről és a véremről... Szavaimtól némán kiáltanék fel. A hazugságom súlya egyre mélyebbre taszít, sose hittem, hogy valaha így fogom érezni magam.

Mikor meghallom, hogy nem lenne jobb, ha távol maradnék tőle... Úgy érzem, mintha még mélyebbre süllyednék. *Nem fogom engedni, hogy ez még egyszer megtörténjen...* Nem akarok újra egyedül maradni. Vicces, ahogy megkérdezi, hogy mazochista vagyok-e... *Hát ki tudja? Minden lehetséges, ha rólad van szó!*

Élvezem ahogy a hátamat cirógatja, de úgy érzem valami nincs rendben... Egyből úgy viselkedek, mint egy aggódó ˝szerető ˝, még is mikor édesanyát felhozza... Leírhatatlan boldogságot érzek. – Még sose meséltél a múltadról – hozom fel.

Persze egyből megjegyzi, hogy én se... Amit sehogy se tudok tagadni, de még nem állok készen a feltárulkozó beszélgetésre. Főleg, hogy most is hazudtam neki.

Megkérdi, ezt az egészet, hogy is adtam be Charlie-nak. – Hát sehogy, nem tud róla – vakarom meg az állam. – Elteleportáltalak.

Elsőnek tudni akarja hová vittem, de lehet utána kapcsolhatott, hogy Lucifer, mit is kereshetett az ajtaja előtt, így inkább nem faggatózik tovább... Aminek örülök. Kiszaladok egy kis kávéért, de nem ízlik az amit lefőztem, így párszor újra kezdem a keverést... mire végzek, Husk megállít.

– Történt valami Masao? Elég vackul nézel ki!

Szerény személyemet most jól leszidnám, hogy nem tettem magam rendbe legalább egy kicsit, de annyira aggódtam, csak a véres ruháimat cseréltem le. Megrázom a fejem. – Nincs semmi baj!

– Ugye nem Alastor bántott?

– Semmi ilyesmi nem történt! – Ezzel ott is hagyom, hogy ne kérdezhessen többet. Nem akarom elárulni magam.

Örülök, hogy ennyit bajlódtam a kávéval, mert Al megdicsér. – Itt alszok! – közlöm vele, ami meglepi.

Egy kis noszogatás után, persze bele megy, amíg issza a kávét elkezdek pakolászni. Érzem ahogy figyel, felé fordulok és szemébe nézek. – Sajnálom, elkezdtem itt rendet rakni – térek észhez. *Mi a csodát csinálsz már? Nem a te szobád... Tudod, hogy nem szereti, ha holmijához nyúlkálnak.* Leesik az állam, amikor azt mondja, hogy nem zavarja, de inkább pakoljunk együtt. *Együtt?* Sose hittem, hogy a szarvasnak van egy gyengébb oldala, de tetszik... Még birtoklási vágyam is van ezzel kapcsolatban.

Odabújok hozzá és hamar elalszik. Én még kicsit mocorgok karjában, de végül győz a fáradság. Utolsó gondolatom az, hogy mit gondolna, ha megtudná az igazat... Az angyalok oké, hogy megakarnak ölni, mert veszélyes vagyok, de Ő, ők... A Pokolbéliek mit gondolnának.
*Félek belegondolni.*

Mikor reggel magamhoz térek felháborodva veszem észre, hogy Al csakúgy összepakolt, de nem tudom igazán lecseszni, mert valami váratlannal drukkol elő.

*Talán rosszul hallok?*

– Mit szólnál, ha kimozdulnánk?

*Nem, akkor nem hallottam rosszul!* – Tessék?

És még ki is nevet, hogy mi ez a meglepett fej. *Hát mit vártál? Mi ez így hirtelen...* Stresszes leszek. – Te most randira hívsz? – Nem tudok másra gondolni.

Legelsőnek nemet mond, aztán elhallgat és elgondolkodik. *Na várjunk, Al tényleg elgondolkodik ezen... Én meg, hogy gondolhattam erre elsőnek. Ez csak egy sima séta lett volna.* Pánikolok, ami egyre rosszabb lesz, mert bele megy. *TESSÉK?* Nem hiszek a saját fülemnek. – Al biztos vagy benne?

– Hát miért ne?

Olyan lazán adja elő magát, hogy még idegesebb leszek... Még is izgatottság száll meg. – Akkor megyek és átöltözök – szaladok ki vidáman.

A szobámba érve feltúrom az összes szekrényt, de semmit nem találok elég jónak... Al mellett nem lehetek valami szakadt suhanc, de kicsit se vagyok oda az öltönyökért és a túl merev ruhákért.

Már beparáznék, mikor kopognak... Al áll az ajtó előtt és azt mondja, hogy ugyan azzal a gonddal küzdünk. *Ő se tudja mit vegyen fel?* Hátra kapom a fejem. *Váá, mi ez a kupi?* Nem nagyon akarnám beengedni, de csak bent találom a kupleráj közepén.

Elég jó ötlettel áll elő, ami szerintem nem ő talált ki...*Mindegy.* – Tényleg rám bízod? – kérdem meg, ez azért nagy előrelépés.

– Csak maradjunk a józan ész határain.

*Persze-persze.* De akkor én már azon gondolkodok, milyen ruha állna jól neki és miben látnám... *Belemegy, hogy levesse kabátját?*

Pipiskedek előtte, hogy lehámozzam róla a kabátot, de még mindig rohadt magas.

*Chö!*

– Nehéz? – nevet ki.

– Égimeszelő – húzom össze a szemem. – Lehet róla szó, hogy levedd a kabátod? *Próbaszerencse.* Egy fekete ingre és vörös mellényre gondoltam.

– Csak ennyi!

*Lehetnék nagyon gonosz is és még jó pár hónappal ezelőtt éltem is volna a lehetőséggel, de nem akarom, hogy ne élvezze a velem töltött időt.*

Magához húz és csókjától remegni kezd térdem és belemegy. *Ezt nem hiszem el.* Ámulatba ejt Al kinézete, nagyon jól áll neki ez a szett. *Ha most le tudna állni a szívem, lehet megtenné.* Nyelek egyet és megbabonázva nézem őt.

Ő is elgondolkodik, mit látna rajtam szívesen, de nem vagyok oda az ötletért, hogy inget vegyek fel. – Ha nagyon muszáj, akkor oké – teszem hozzá.

Szerencsére nem ragaszkodik hozzá, bár a szemeiben felcsillanó kíváncsiság azt súgja, hogy érdekelné. *Lehet bevállalom, ha már megszabadult a kabáttól.*

Valami még se hagyj nyugodni. – Al, tényleg velem akarsz mutatkozni? Én csak egy egyszerű démon vagyok.

– Sose voltál átlagos apróság – borzolja össze a hajam.

– De ez a mi titkunk – pirulok bele, de túl közel jön. Hirtelen elugrok, félek, hogy meglátja a harapás nyomot. Persze, hogy nem tudom titokban tartani, én és a hülye fejem... Végül megmutatom, ami káromkodásra készteti. *Ajaj.*

Látom rajta, hogy elég rosszul érinti az eset... Ahogy végig simít a seben, megborzongok. *Ne néz már így...* – Pont ezért nem akartam elmondani, ezzel csak elrontom a hangulatot. Ez nem a te hibád! Azt akarom, hogy a randira koncentrálj.

– Még így is?

*Miért kérdezel ilyen ostobaságot! Még szép!* Nem tudom mi száll meg, de közelebb lépek, csak őt látom, őt akarom... Vágyaim megrémítenek. Kigombolom ingének felső gombját és ahogy előbukkan kulcscsontja, apró csókot hintek rá. Úgy érzem magam, mint aki részeg... Tudatom összekuszálódik. – Azt akarom, hogy csak rám gondolj!

– Szerinted ezek után tudok másra gondolni?

Kuncogok, mire az ajkamra tapad. Annyira jó, még- még többet akarok. Nem tudok betelni az érzéssel. Nyaka köré fonom ujjaim... Aztán az ágyra dönt. Minden elhomályosul, olyan közel van, hogy nem tudok normálisan levegőt venni. Testének súlya az ágyba passzíroz, ami még több eufóriát okoz. *Baj van...*

Mikor eltávolodik, azt hiszem, hogy tényleg ˝baj van˝, de nem mászik le rólam. Felülök, ahogy kihúzza magát közelebb araszolok és lehámozom róla az ingét.

Ismerkedek Al testével, ahogy mellkasához érek, szokatlan hidegrázás kap el. Al-nak megáll a levegőben a keze, kihasználva összekulcsolom ujjainkat, aztán tenyerébe fektettem arcom. Minden egyes érintés felér egy újabb jóleső borzongással, úgy érzem magam, mint mikor írok... Megbabonázva, elveszve.

Al is kezd ellazulni... Engedem neki, hogy megszabadítson felsőmtől. Úgy érzem bőröm izzik a vágytól, lassan barangolja be, mintha csak egy ereklye lenne.

*Mi történik?*

De még átgondolni se tudom, mikor is Alastor magára kapja a fejét. Egyből eltol, így én is észre veszem mi a gondja. – Sajnálom, ez biztos undorító...

A szarvasom hangja a szégyentől és a teljes ledöbbenéstől cseng. Annyi minden eszembe jut, de nincs közötte az undorító szó.

Közelebb hajolok. – Vagy is hívogatónak találsz? – Ez a dolog mindennél jobban felvillanyoz. *Vagyis úgy is érdeklődik utánam.*

Mentekeződni kezd, de én közelebb kúszok és ajkamba harapok.

Annyira, de annyira meg akarom csókolni. Fedetlen testünk egymáshoz simul, minden idegszálam pattanásig feszül... Beletúrok hajába, kellemes érzés és végre megérintem fülét, amit már oly rég akarok... De amit ezzel elő csalogatók Al-ból, most azonnal fogjon le valaki, mert le fogom támadni. Mélyeket lélegzek...

– Akkor én is undorító vagyok – pirulok bele és elnézek.

Megérinti az arcom és maga felé fordít. Ajka csábító táncra hív. – Hát már hogy lehetnél az!?

Szavai simogatják tarkóm. – Megérinthetlek? – Fogalmam sincs mi ütött belém és igazából nem tudom mit akarok csinálni... Csak figyelem mozdulatait. – Nem tudom mit is csinálok, de... – Elhallgatok, szemeiben feltűnő vörös köd, mindent felül ír. Tanácstalanul néz rám, így még közelebb megyek. Remeg minden porcikám...

Duzzadó férfiassága, az enyémhez képest óriásnak tűnik, teljes a zavarom... Mikor megérintem még visszahúzom kezem. Kicsit bizarr megérinteni, ilyen intim helyen. Nem tudom leírni ezt a különös élményt. – Bocsi-bocsi – feszengek – szokatlan. –Szabadkozok, de Al még mindig lefagyva mered előre.

Újra próbálkozok, de most nem engedem el. Olyan közel megyek, hogy átérjem mindkettőnk tagját. Ahogy egymáshoz érnek, minden vér kiszáll a testemből, hogy csak egy helyre fókuszáljon... Úgy érzem égek, felperzsel a szenvedély. Zsong a fejem és mintha minden lélegzetvételem egyre hangosabb lenne, a fülemben zúg.

Ütemesen kezdem verni, még jó, hogy néhányszor csináltam életem során, így nagyjából tudom mit kell tennem. Néhol meg-meg akadok, kissé kellemetlen, de Al kipirult arca, a nem megszokott mosolyával, minden pénzt megér. Homlokunkat egymásnak döntjük vagy heves csók csatával nyújtjuk el a gyönyört. Próbálom visszafogni a hangom, emiatt néha ajkamba harapok.

Végül Al olyat tesz, amitől teljesen elgyengülök, muszáj belekapaszkodnom, mikor végig kostól érdes nyelvével...

Miután lassítok, úgy érzem megfeszül a teste, egyszer csak ráfog a kezemre és követelőzően gyorsít a tempón. Elragadó hangjával a nevemet lihegi, amitől a kéj átszáguld a testemen. Aztán egyik fekete csápja a lábamra tekeredik, a tarkómon felkúszik egy furcsa bizsergető érzés.

A nevével az ajkaim közt élvezek el. Még sose éltem át ilyen intenzív boldogságot. A vállába fúrom az arcom és próbálom összeszedni magam e csodás kielégülés után... Izzadt testünk egymáshoz simul, minden rezdülését észlelem. Kissé megrémülök ettől az egésztől, soha nem élveztem így semmit...

Aztán sokként ér a tudat, mikor Al teste rendellenesen megfeszül. Egyből az jut eszembe, hogy undorodik tőlem és megbánta az egészet. Mélyeket lélegzek, de a könnyeimnek nem tudok parancsolni. *Ne sírj már te bolond... Ezt előre látható volt. Ne légy ennyire hülye.*

Al is egyből észre veszi, amiért csak még jobban ostorozom magam. Nevemen szólít, de nem akarok rá nézni. Utálom, hogy ilyen gyenge lettem. – Undorítónak találsz? – csuklik el hangom.

Azonnal átölel. – Nem-nem – hadarja – Nem tudom szavakba önteni... Zavarba ejtő, de nem undorodok tőled.

Felnézek rá, mire bocsánatot kér, hogy ha félre érthető volt. Bólintok. – Én is, kicsit megijedtem – valóm be.

Bátorítóan megsimogat és pihenünk még egy kicsit... Aztán felkap és a fürdőbe visz. Meglep, de jól esik a törődés, főleg, hogy nem tudnék felállni. Még mindig remeg a lábam... A víz kellemes, de jobb lenne, ha nem egyedül fürdenék... így nem engedem el a szarvast. Rá veszem, hogy másszon be... Végül belemegy és viccelődve közli, hogy mi mindenre rá nem veszem. Csak mosolygok, teljes nyugalom száll meg.

Aztán vízi csatát rendezünk, annyira más most... Annyira látni akarom. Mindent el fogok követni, hogy vissza térjek hozzá. A randit végül elhalasztjuk, mert nem hiszem, hogy menne nekem most a sétálás. Újra felkap az ölébe és egy kényelmes pizsamát varázsol mindkettőnkre... Hamar elalszok, miután átölelem.