Egy kis kitekintés ;) Itt teljesen az én teóriámat olvashatjátok és a ˝kedvesebbiket˝. Itt Lilith nem egy gonosz nőszemélynek írom le, aki elhagyta a családját. Mert két-féle teóriám van róla.

Lucifer szemszöge...

A kedves kislányom, mindenkit riadóztatott, miután Masao-nak nyoma veszett és kérdés nélkül segítettek. A boltos lányka – elfelejtettem a nevét – meg is lepett. Mikor neki ment Alastornak, nagyot nőt a szememben. Az Impek is minden tőlük telhetőt elkövettek, hogy megtalálják a barátjukat... *Jaj, Masao... Nézd meg mennyien keresnek. Csak legyél jól és gyere haza!*

Eddig is bármikor megláttam Alastort, idegesített és rühelltem is, de most elemi gyűlöletem új szintre lépett vagy is pár nap erejéig... Mert utána úgy kezdte járni a várost, mint egy élőhalott. Eddig azt hittem Alastort semmi nem zökkentheti ki, de lehet Masao különleges számára... Ami idegessé tett. Masao-t néha már úgy kezeltem, mint a saját fiamat és nem akartam, hogy egy ilyen félnótás semmirekellővel jöjjön össze. Persze, észrevettem a közöttük lévő kimondatlan feszültséget, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle. Ha Masao végül mégis őt választja nem állítom meg, de beletörődni se fogok olyan egyszerűen...

Első megálló a Falánkság gyűrűje, azt nem tudom, Masao mennyire szeret inni, de a legtöbb démonnak, ha rossz kedve van, akkor bulizni megy... Megkérem Bee-t, hogy segítsen.

– A nagy Lucifer itt nálam, ha ez tudom óriási üdvözlő bulit csapok, most nézd meg ezt az apró partit.

Hülyén pislogok a több tízezer démonra. – Sajnálom Bee, de nem bulizni jöttem. Segítség kéne. Keresek valakit!

– Maga a nagyúr keresi, fontos személy lehet. Persze, segítek. Mond ki az!

Megmutatom a képét, amit még Charlie-tól kaptam... Bár a többiek is rajta vannak, de őket kitakartam.

– Aranyos fiú, de még nem láttam.

Riadóztatja a démonokat és repülve átnézzük a helyet, a Pokol kutyáknak most hasznát veszem... Hozok egy ruha darabot Masao szobájából, de semmi nyoma. Arra azért rá jöttünk járt itt, de nem maradhatott sokáig.

Egy egész napos kutatás után, tovább állok.

Két gyűrűt ki is zárok, mert nem hiszem, hogy Masao kopoltyút növesztett, a másik meg maga a Vágy.

A legkézenfekvőbbel folytatom, az utolsó – Lustaság gyűrűjével.

És szerencsémre meg is találom, mikor meglátom nagy kő esik le a szívemről. Semmi baja...

Egyből oda megyek és kérdőre vonom, aztán csak össze-vissza hablatyolok. Mikor megtudom, hogy az utcán volt azóta, nem hagyhatom szó nélkül... Megkérem, hogy gondolja át a dolgokat, így adok neki egy szállodai szobát és pár napot. A depresszió nem áll jól neki, még is, miattam aggódik. *Nem változtál semmit.*

Végül haza megyek a kicsi lányomhoz.

– Megtaláltam!

Charlie annyira megkönnyebbül, hogy majd elájul. – Úristen apa, jól van? Hol van most? Haza hoztad?

Megölelem. – Nyugodj meg! Semmi baja nincs és szeretne még pár napot, így elszállásoltam. A Lustaság gyűrűjén van!

Hatalmasat sóhajt. – Jaj, de jó! Szóljunk a többieknek.

– Jó, de Alastornak nem fogjuk elmondani.

– NA, de apa, láttad mostanában?

– Kit érdekel, megérdemli...

– Szerintem is – ért egyet velem Vaggie.

Szemem fénye nem szól egy darabig, aztán bólint. – Jó, legyen! De visszafog jönni?

– Ezt neki kell eldöntenie, de nagy a valószínűsége.

– Remélem is!

Mindenkinek elmondjuk és megbeszéljük, hogy a szarvasnak ez lesz a büntetése, így senki se szól neki.

Végül pár napra rá, haza is jön. Örülök és a háttérbe meghúzva figyelem... Az persze nem tetszik, hogy egyedül akar beszélni azzal a fickóval, de hajthatatlan. Amikor felmegy, mindenki követi és az ajtó előtt várnak... Felkészülten.

Ahogy Masao kijön... Látom, hogy megbeszélték a dolgokat. Már a gondolat se tetszik, de nem tehettek semmit.

Miután mindenki távozik, én is lefeküdnék... De hirtelen vészjósló érzés kerít hatalmába. Szárnyaimon felállnak a tollak, mintha valami sötét dolog figyelne... Oda kapom a fejem és rá kell jönnöm, nem is engem figyelnek... Masaot furcsán lengi körül egy másodpercre a sötétség, de aztán el is tűnik. Megdörzsölöm a szemeimet. *Hallucinálok?* Még se érezem annak.

Egyből a kastélyomba teleportálom magam és egy kommunikációs ajtót nyitok, ami egyből megjelenik Sera-nál.

– Lucifer? – Fintorog, bár kissé ijedten tűnik.

*Mit titkol?* Megrázom a fejem, ez most nem fontos. – Nem akarok veled többet beszélni a kelleténél, de nem történt valami baljóslatú fent?

– Mégis mire gondolsz?

– Rossz előérzetem támadt, lehet Roo Masaon keresztül akar visszatérni a világunkba.

Az angyal falfehér lesz. – Van bizonyítékod?

Megrázom a fejem. – De már több évtizede szunnyad, nem lehetséges, hogy kezd magához térni.

– Ne fesd az ördögöt a falra.

– Vegyél komolyan Sera, valami nem stimmel.

– Utána nézek, te meg tartsd szemmel az eltévelyedett kölyköt.

– Most közlöm, ha bántani akarod... Nem fogom hagyni, ne akarj háborút szítani.

– Lucifer – emeli fel a hangját, de belefojtva a szót, megszüntettem a varázslatot.

Azt hittem sose fog eljönni ez a nap és miért pont ő, de ha Masao tényleg ˝kulcs˝ akkor nehéz időszakok jönnek. Eddig megöltük a ˝kulcsokat˝, ha véletlenül megjelentek, de Masao más... Kétvilági, ami már magában furcsa.

De az angyalok többet tudnak, mint amit elmondanak. Nem rossz ötlet kutakodni, de nem tudok visszatérni a Mennybe. A bilincs se létezhetne vagy is volt már Masao előtt kétvilági lény, de akkor erről én miért nem tudok. Mit titkolhatnak még...

Megannyi kérdés és nincs válasz... Aznap már nem térek vissza a Hotelbe és még pár napig távol leszek. Már több milliószor végignéztem minden egyes könyvet az összes gyűrűn, de sose találtam választ a kérdéseimre... Egy idő után fel is adtam. Nem tudtam meg, hogy tűnt el az Igaz gonosz és mi történhetett vele, csak annyit valahol elzárva nyugszik.

Nincs kivel megosztani a kétségeimet, ami újra eszembe juttatja Lilith-t, persze emiatt meg depressziós leszek.

Most még se hagyom, hogy legyűrjön és gumikacsa gyártás sorozatba kezdjek...

Visszamegyek a Hotelbe és azon gondolkodok, Masao észrevette a közelgő fenyegetést. Lehet beszélni-e kéne vele...

Mégis úgy döntök először megbizonyosodok róla, nem akarom felelőtlenül megrémíteni...

Masao pont akkor sétál a folyosón, mikor visszatérek.

Ahogy meglát vidáman és mosolyogva ugrik oda hozzám. – Luci! Merre jártál? – Aztán elhallgat és komolyan rám néz. – Jól vagy?

*Ennyire látszik, hogy valami nincs rendben?* Most újra eszembe jut, hogy beszélhetnék vele a dolgokról, de akkor az a hülye vörös barom is megjelenik. Mi ez GPS, hogy folyton tudja merre járunk vagy csak Masao-t követi ennyire.

Persze megint összeszólalkozunk, de azt egyből észreveszem, hogy Masao irányában teljesen máshogy viselkedik... A féltékenység a szemeiben villog és védelmezően közre fogja. *Na, ne... ezek ilyen hamar összejöttek?* A fogamat csikorgatom és morogni támadt kedvem. *Kinyírom!*

Megragadom a fiút, ami hatására Alastor démon alakja felsejlik egy pár másodpercre, mire újból rendezi magát... Masao már mellette terem és próbálja lenyugtatni, még hátba is veregeti. Nem tetszik, hogy ilyen közel kerültek. *Jobb lett volna otthagyni...* Egyből megbánom, amit gondolok.

Megrázom a fejem, megragadom Alastor kabátját és magamhoz vonom. – Ha bántani mered, elpusztítalak bambi – súgom a fülébe és ellökve, eltűnök onnét.

A napokban figyelem Masaot és végül úgy döntök elmondok neki mindent... A rémálmai amik azóta is megvannak, nem lehetnek véletlenek.

Masao szemszöge...

Következő napokban úgy érzem, mintha Alastor üvegszilánkokon sétálna... Az összes hangosabb szóváltásunkra ugranak a többiek, pedig én csak ugyan úgy húzom az agyát, mint eddig.

Néhány változásra azért én is felfigyelek... Például, ha kettesben vagyunk próbál némi távolságot tartani, néha hangjában árnyalatnyi feszültséget veszek észre... Egyszerűen érzem, hogy feszélyezve érzi magát a közelemben. Nem tudja, hogy bánjon velem, amit nem tudok a szemére vetni, mert ez fordítva is igaz. De azért van jó oldala is, többször borzolja össze a hajam és valahogy közelebb érzem magamhoz. Bár van mikor behúzza a vészféket és akkor oly távoli, de persze ezt én is ugyan úgy eljátszom. Sokszor érzem azt, hogy ez nekem túl sok és nem tudom kezelni... Ilyenkor az írásba menekülök.

Annak azért örülök, hogy nem zavar írás közben... Legtöbbször azért nem kezdtem kapcsolatba, mert úgy gondoltam zavarnának. Igaz, az is lehetséges, hogy csak Al ilyen és eddig igazam volt. Kitudja...

Egy új ˝fél˝ lakónk is lett, Angel barátja Cherry Bomb... Mostanában egyre többször van a Hotelben. Bár én ritkán beszélek vele... Az új egyéneket mindig is nehezen tudtam elfogadni, de hát ez lenne a Hotel lényege.

Egyik nap a könyvtárban kutatok az egyik szörnyem erejének kivirágoztatásának ügyében. Elmélyülten dúdolom kedvenc számom szövegét. Mikor ˝deja vu˝ érzés kap el, körül nézek és Al-t pillanatom meg a díványon. Erről az jut eszembe, mikor legelsőnek segített az árnyéka és persze az a kis pimasz a közelemben kering. – Al!?

– Igen? – Áll fel és oda sétál. – Segítsek?

Rá mosolygok és nemet intek a fejemmel. – Mióta vagy itt?

– Jó, egy órája.

– Miért nem szóltál?

– Nem akartalak zavarni, úgy beszippantott a keresés.

– Bocsi.

– Nem zavar, szeretem nézni, mikor ennyire koncentrálsz... És arcokat vágsz.

– Mi?

Elkuncogja magát és a mutató ujját a szájára simítja. – Ez az én titkom – kacsint közben.

Ami olyan szexire sikeredik, hogy majd elejtem a kezemben lévő könyvet és kihagyj egy ütemet a szívem. *Francokat, mikor gondoltam én bárkiről, hogy szexi.* Dohogok magamon.

Megrázom a fejem. – Al, ano az árnyékod önként segített nekem vagy te kérted meg rá?

Al hülyén pislog. – Igazából a legelején fogalmam se volt mit miért csinál ez a féleszű.

Féloldalas mosolyomat villantom felé. – Vagy is ez valami öntudatlan cselekedett volt.

Al vállat von.

Bele pirulok, mert egyre közelebb jön... Egy darabig nem mond semmit csak közelről bámul... *Mi a csoda?*

Megérinti a könyvet pont ott ahol a kezem van. Hosszú ujjával könnyedén végig simít kézfejemen. Megremegek az érintésétől. Még megszólalni se merek... Önkéntelenül az alsó ajkamba harapok.

A könyvespolchoz dönt és egyre közelebb és közelebb lép... Kissé pánikolni kezdek, de a közelsége megrészegít.

Aztán lefagyva, pillant rám. Szemeiben zavar, bizonytalanság és megannyi kérdés tükröződik vissza... Hirtelen, mintha észbe kapna, hátra ugrik és maga elé kapja a kezét. Végül szó nélkül eltűnik. Ahogy egyedül maradok, magamhoz szorítom a könyvet és a földre csúszok, minden erőm cserben hagyj. – Ez még is mi a fene volt? – Kapok dübörgő mellkasomhoz. *Miért akartam, hogy folytassa?* Lábaim remegnek, így egy darabig nem tudok felállni...

A következő pár napban, Alastor nagyon elfoglalt lesz... Ami azért feszélyez, mert ugyan azokon az aggályokon eshetünk át. A bénaságunk miatt és, hogy mind kettőnknek új ez az egész, nem tudjuk, mihez is kéne kezdenünk...

Ezért végül egy szakértőhöz fordulok, csak remélni tudom, hogy diszkrét lesz. Igazából csak magamat akarom megnyugtatni. Azóta nem is aludtam valami jól, folyton előttem van Alastor arca... tekintette, hangja és érintésének bársonyos varázsa.

– Angel – kopogok be egyik este hozzá és bár elég halkan motyogok, ő még is kinyitja az ajtót.

– Masao, hát te? – néz körbe – Valami baj van?

Elpirulok, de mástól nem tudok tanácsot kérni. – Tudnál nekem segíteni...

– Gyere be! Elég komoly dolog lehet, ha pont én kellek – ültet le az ágyra.

– Csak te tudsz ebben a témában segíteni... – egyre halkabb leszek.

– Nyugi kicsike, nekem bármit elmondhatsz... Segítek ha tudok.

Mély levegőt veszek, aztán még egyet. – Al-ról lenne szó...

– Na végre, alakul a dolog...

– Tessék – pánikolok be. *Ennyire nyilvánvaló lenne.*

– Masao, semmi baj – érinti meg a vállam. – Ezek az érzések nem undorítóak és nincs semmi gond veled!

Jó ezt hallani, de mióta rendeztem az érzéseimet, ez nem is érdekel. Még is a megerősítés, jól esik. – Köszönöm, de... – olyan vörös leszek, mint a Pokol ege. – Én-én... – nem tudom, hogy is kéne felvezetnem. – Úgy tudtam, Alastor aszex, de... – elnézek.

Angel megragad és csillogó szemmel néz rám. – Az aszexeknek is lehet szexuális dolgaik, csak ritkában vagy valami más dolog váltja ki. El se hiszem, hogy Bambi megolvadt... – nevet hangosan.

– Angel, halkabban már – pirulok tovább. – Nem erről van szó... Csak egyik este mikor a könyvtárban véletlenül megérintett, valahogy más volt... Nem zavarta. Szerintem teljesen öntudatlanul csinálta, mert még a kéz fejemet is meg cirógatta. De ahogy észhez kapott, eltűnt.

– Hahaha – olyan hangosan kezd nevetni, hogy nem csodálnám, ha mindenkit felverne álmából. – A nagy Alastor elmenekült... – már a hasát fogja.

– Angel! – pánikolok be.

– Ezzel mennyit fogom húzni...

– Nem – kiáltok rá kétségbeesetten. – Azért mondom el, hogy segíts és tartsd titokban.

– Jól van-jól van, és miben?

– Ha véletlenül tényleg alakulna a dolog és többet akarna... Én... – görcsösen kapaszkodok a pizsamám végébe.

– Nem szeretnéd?

Felé nézek, komolyan néz rám. – Nem azt, hogy nem szeretném... Csak fogalmam sincs mit kéne csinálnom... Sose voltam olyan nagy szexmániás és eddig csak lányokkal feküdtem le. És azt se élveztem túlságosan...

– Hát a te részed legelsőnek nem lesz túl kellemes, de ha egy hullámhosszon vagytok, egyre jobbá válik.

– Akkor nincs arra esély, hogy Al legyen alul... – még a felvetés is hülyeség tudom, de zavarom miatt csak össze-vissza hadoválok.

– Szerinted?

– Csak hangosan gondolkodtam.

– Félsz?

– Egy kicsit... jó, nagyon.

– Az nem baj, de ha tényleg eljutok odáig, beszéljétek át a dolgot. Alastor amúgy is alapos személy, ha eljut arra a pontig, hogy lefeküdjön veled... Mindenek utána fog járni. Ne aggód túl...

– Próbálom – mosolygok rá.

– Akkor valamennyire te is aszex vagy...

– Hát szerintem igen. Bár én sose szerettem magamat beskatulyázni.

– Értem! – Aztán a semmiből átölel. – Nyugi apróság, nem lesz semmibaj!

– Aprósága fenét – nevetek. De én is átölelem – Köszönöm.

– Azért néha pletykálj is.

Megnyugszok szavaitól, bár utána újra zavarba hoz, mikor ad néhány tippet. Ennyi idő után se vagyok hozzá szokva Angel perverz és szókimondó énjéhez, még mindig zavarba tud hozni. Miután befejezzük visszamegyek a szobámba és nyugodtan alszom el.

Következő nap csak is az írással foglalkozok, aznap ki se mozdulok... Estig nem is zavarnak.

Annyira lefoglal a képzeletem, hogy csak többszörös kopogás után figyelek fel, az ajtóban lévőre... Aki nem más, mint Lucifer. Nem néz ki túl jól, valami bánthatja... Már a folyosón is beszélni akartam vele, de akkor nem volt megfelelő az idő. Látom, hogy ő is beszélni akar velem és komoly témáról lehet szó. Beengedem és leül az ágyra.

– Masao el kell mondanom valamit!

Leülök mellé. – Baj van?

– Kezdjük azzal, hogy fontos vagy nekem, de a választásodat kicsit se tudom elfogadni, de próbálom nem kinyírni.

Kuncogok egyet. Gondolhattam volna, hogy a nagy Lucifernek feltűnik. *Csak házas volt és kitudja hány kapcsolatba bonyolódott.* Ilyenkor dühöt érzek Lilith iránt, miért hagyta el. –Bonyolult az egész – pirulok el és megvakarom az arcom. – De köszönöm.

– És most térjünk a lényegre... Masao nem érzel mostanában magad körül valami gonosz entitást?

Megnémulok, ennyire látszik, hogy baj van vagy tud valamit. Körülnézek. – Honnan tudod?

– Francba, azt hittem csak túl gondolom!

Nyelek egyet. – Lucifer mit nem mondasz el?

– Elmesélek valamit... de nem könnyű az egész.

– Figyelek! – komolyan a szemébe nézek.

– Sokat olvasol, úgyhogy már hallottál az Igaz gonoszról?

*Rossz felé megy a beszélgetés.* Tudtam, hogy nem véletlen. – Igen – bólintok megerősítés kép.

– A Menny lakói mindig is harcban állt az Igaz gonosszal, de mikor Eva megette az almát... Elszabadult és megalakult az a Pokol, amit most látsz. Minket ide száműztek és Lilith nagy erőre tett szert, hangja volt a legnagyobb fegyverre, de itt minden ilyen erő valamilyen szinten hozzá tartozik. Lilith-re is hatással volt, lázadást szított... de míg Lilith valamennyire magánál maradt, hisz egyenrangú ember volt, addig Eva-t teljesen bekebelezte...

– Eva-val mi lett?

– Senki se tudja. A lázadást leverték és ezek után jött az a terv, hogy az ˝éves népirtás˝ kereteiben megritkítsák a Poklot, de ez csak az egyik rész a történetnek...

– Vagyis nem csak a lázadás miatt büntetnek?

– A Menny amúgy is haragtartó, de a történet ezek után kezdődött igazán... Valahogy elzárták Roo-t, senki se tudja hogyan... Csak eltűnt!

– Roo?

– Igen, így hívjuk. Egy fekete massza szerű sötét semmi.

– Nincs alakja – tágra nyílik a szemem. – Ez ő!

– Akkor tényleg kísért! – Megfogja a kezem és megszorítja. – Nem fogom hagyni, hogy bántsanak.

Lenézek a kezemre. – Mi történt még?

– Hogy megérts mindent, kezdjük azzal, hogy... Vannak az emberek, akik a haláluk után ide kerülnek és a Pokol szülöttei. Tudod miben különböznek?

– Akik itt születtek az összes gyűrűbe átjárásuk van, míg mi csak a legfelső szinten létezünk. Én azért vagyok kivétel, mert a Mennyből jöttem?

– Fogalmam sincs, hogy emiatt van-e ez az erőd, de a többit jól tudod. De nem csak ez... Eddig a ˝kulcsok˝ csak is olyan emberek voltak, akik Pokolra jutottak. Nem tudom, hogy ez miért van. De Roo eltűnése után, egy ideig ˝nyugalom˝ volt. A lázadás miatt tárgyaltunk jó ideig, mikor is felfigyeltünk valami különösre... Lilith mindig is közel állt Roo hatalmához és mondta, hogy valami nincs rendben. Elkezdtünk kutatni, ő vezetett el az első kulcshoz. – tart egy kis szünetet. – Az a lényeg, hogy eddig minden kulcsnak furcsa álmai voltak és ha elég lélek szikrát tudnak szerezni, kiszabadíthatják fogságából. Gyengíti az akaratukat és végül ő irányítja a démonokat. Lilith-t azért is küldtem a Mennybe.

Tágra nyílik a szemem és megragadom. – Mit mondtál?

Lehajtja a fejét. – Hét évvel ezelőtt alkut kötöttem Adam-mal, hogy engedjék vissza. Lilith nem lehet megölni, de nem hagyhattam, hogy véletlenül Roo kiszemelje. Hisz a hatalmas erejét valamilyen szinten tőle kapta.

– Várj-várj... – kapkodom a fejem. – Várj egy kicsit, ez így túl sok. – Aztán észbe kapok. – Lilith jól van? Hisz Adam meghalt? Nem lesz baja? És az angyalok tudnak róla?

– Megmondom az igazat, fogalmam sincs. Adamon és Luten kívül, csak azok tudnak róla, akik ott voltak azon a bizonyos megbeszélésen.

– Sajnálom – hajtom le a fejem, bűntudatom támad.

– Mégis mit?

Az ujjaimmal kezdek babrálni. – Én nagyon dühös voltam Lilith-re mert elhagyott, nem tudtam elképzelni miért tette... Ezért rosszakat gondoltam róla!

Lucifer rám mosolyog és össze borzolja a hajam. – Nem kell így érezned. Köszönöm, hogy törődsz velem. Ez nagyon jól esik. De sajnos ez még nem minden! – Néz el gondterhelten, mintha a szavakat keresné, hogy is mondja el.

Sóhajtok. – Én is kulcs vagyok? – Nézek rá félve, mire bólint.*Tudtam.*

– De kétvilági vagy, eddig nem tudtam róla, hogy lehetséges...

Egy pár percig nem mond többet, próbálom átgondolni a dolgot. – De a bilincs?

– Igen, én is erre gondoltam... A Menny titkol valamit.

Arcomat a kezeim közé temetem. – Adj egy pár percet, fel kell dolgoznom.

Lucifer megszorítja a vállam. – Persze, de még van valami...

– Mond!

– Eddig az irtás kereteiben megöltük a kulcsokat... Így két legyet ütöttünk, kevesebben voltak, így nem tudott elég lélek szikrát összegyűjteni és a kulccsal is végeztünk.

– Mi az a lélek szikra?

– Azt tudod, hogy minél több lelket, démont birtokolsz annál erősebb vagy... Az overlordok, így lesznek ˝nagyurak˝. De a kulcsoknál lévő lelkeket, démonokat... Nem csak uralja. Egy idő után el tudja szívni őket, ez nem csak egy sima halál, annál sokkal rosszabb. Minél erősebb a kulcs, annál erősebb a kapcsolata Roo-val. Igazából, nem is ők, hanem az Igaz gonosz szívja magába mindet.

– Akkor velem mi van? Akkor meg akarnak ölni?

– Azt nem fogom hagyni.

– Lucifer, ha veszélyes vagyok, nem fogom hagyni, hogy megments...

– Masao! – emeli fel a hangját. – Te más vagy!

– Mert kétvilági vagyok?

– Ha úgy nézzük, igazából három... Hisz ember voltál!

Elgondolkodok. – De nincs olyan infónk, hogy a kétvilágiak nem lehetnek kulcsok vagy a Mennylakók. Hisz nem látsz oda fel... Kitudja mit csinálnak.

– Igaz.

Látom, nem akar helyeselni, de tudja, hogy igazam van. – De ne hidd, hogy ilyen hamar feladom... Roo és a Mennybéliek se fognak megkapni. Kapják be! – fakadok ki. Sokkosan csapok az ágyra. – Miért pont én? – hisztizek, után újra komolyra váltok. – Kevés az információnk, többet kell tudnom.

Lucifer átölel. – Sajnálom!

– Ez nem a te hibád!

– Ha akkor nem adok almát Eva-nak... – de félbeszakítom.

– Elég, te sose tettél semmi rosszat. Mindennél jobban szereted az embereket és a népedet is. Ez mind Roo és a Mennybéliek hibája. Igen, lehet, hogy vétkeztél, de mindig is a jó szándék vezérelt... A másik meg, esélyt adni valakinek, aki elnyomásban volt... Mi ebben a rossz. Lucifer te mindig is egy kreatív angyal voltál, a Menny meg se érdemelt. Nyisd ki a szemed – pattanok fel idegesen. – Te vagy a Pokol ura és többre vagy képes, mint hinnéd! Nem hagyták, hogy meglásd a jót az emberekben, de valahogy úgy érzem sose adtad fel... Csak a depresszió visszahúz.

Látom, hogy ledöbben, aztán meghatódva elsírja magát. – Jó, ezt hallani!

– Visszamegyek a Mennybe és kiderítem miben sántikálnak.

Lucifer elszégyelli magát. – Sajnálom, hogy rád kell hárítanom, ezt a feladatot.

– Nem baj, amúgy is vissza akartam menni – szólom el magam. – Ne gondold túl! Most már több indokom van visszamenni... De lenne két kérdésem.

– Igen?

– Akkor csak az emberek lehetnek kulcsok, azért intézted el, hogy a hellbornokat ne bántsák... és azt mondat az erőnk valamilyen szinten tőle van.

– Igen, ha már nem tudtam mindenkinek segíteni... Nem tudom mennyi köze van hozzá, de az emberek saját akaratuktól függően eldönthetik, hogy jók vagy rosszak, ezt ki is használják... De a Menny alapjáraton nagyon válogatós. Mikor legelsőnek szabadult el Roo egy hatalmas energiakitörés volt. Ebből jött létre a Pokol, ezért van az, hogy különféle hatalmak léteznek. Lilith felépítette ezt a világot, de nem volt teljesen a tudatában...

– Nagyon hiányzik?

Újra könnybe lábad a szeme, de nem enged neki. – Igen, de a kapcsolatunk sajnos megromlott már előtte. Mikor mondtam neki, hogy belemegyünk a népirtásban, de ő felmegy, végleg elszakadtunk.

– Lehet már megértette, hogy csak őt akartad védeni.

– Ez most nem számít, többet kell tudnunk, hogy segíteni tudjak... de nem hagyom, hogy bajod essen.

– Köszönöm! De ne ígérj ilyet, nem tudhatod mi lesz...

– Ne mondj ilyet!

Folytatom, mint aki meg se hallotta. – Ezt nem mondhatjuk el a többieknek, így is eleget aggódtak értem... Ha ezt megtudják – megrázom a fejem. – El se tudom képzelni. Maradjon ez a kettőnk titka, jó?

– Jó, de ha baj van... Meg fogom nekik mondani az igazat.

– Ha valami történik velem, csak is akkor. Ígérd meg!

Lucifer komolyan néz rám. – Ne történjen veled semmi!

– Ígérd meg!

– Jó-jó, legyen – sóhajt.

Luciferrel még néhány apróságot megvitatunk, hogy minden tiszta legyen... Aztán távozik. Mikor egyedül maradok súlyos gondolataim nem engednek. Ledőlök és a plafont bámul egy darabig. Végül nem akarok egyedül lenni, így átmegyek Al-hoz.

Alastor szemszöge...

Nyugodt sétálásomat egy igen bosszantó dolog zavarja meg, nem más, mint Lucifer személye... És ami igen, felhúz, hogy Masao közelében van.

Egyből megjelenek a fiú háta mögött, de Lucifer elég pocsékul néz ki. *Valami nem stimmel!* De hamar mással foglalkozok, például azzal, hogy magához húzza a fiút. Hirtelen elkap az ideg és nem tudom egyből rendezni az indulatomat, de Masao közbelépésével egyhamar a régi leszek. Mikor megveregeti a hátam, hogy nyugodjak meg...

Lucifer felém lép és megragadva lehúz, hogy egy szinten legyünk, ahogy megfenyeget kissé kellemetlenül érint. *Mit tudhat?*

Mikor végre Masao egyedül marad, én is távozok. Még mindig nem tudom, hogy kéne kezelnem. Annak örülök, hogy ugyan úgy húzza az agyam, mint eddig... Amit észre veszek, hogy minden egyes hangosabb szóváltásunkra a többiek ugranak. Kicsit, azért szerintem túltolják... Észrevehették, hogy nem fogom bántani, még is fenntartásokkal kezelnek.

*Idegesítő!*

Egyik Pokoli nap...

A reggeli kávém után a könyvtárban ütném el az időm, miután mindent elintézek... Ott meg Masao fogad, aki annyira belefeledkezik a kutatásába, hogy észre se vesz. Megmosolyogtat ez a szokott viselkedése. *Már megint elveszett.* Leülök a kanapéra és onnan nézem, hogy egyes ötleteinél elmosolyodik, motyog valamit, felhúzza a szemöldökét, morog egyet vagy végig simít az állán. Mindent lejegyzettel a kis noteszába, firkálgat vagy skicceket készít. Még azt se veszi észre, hogy az árnyékom körülötte kering...

Az a kis mocsok, mintha tudat alatt mindig is vonzott volna és ezt ő valahogy tudta. A könyvtári eset után kezdett úgy viselkedni, mint egy idióta.

Aztán végre észrevesz, aranyos a meglepett arca... Még is csak pár szót váltunk, mert mikor közelebb lépek hozzá... Valami megmagyarázhatatlan erő húzni kezd felé. Aminek sok köze van ahhoz a tényhez, hogy ellenállhatatlan, mikor elpirul. Sose éreztem ezt a bizsergést...

Addig hátrál, míg a könyvespolc meg nem állítja, a könyvet megérintve, végig simítok kézfején.

Minden lélegzetvétellel nehezebbnek érzem testem, aztán csak képszakadás... A kezem megtorpan a levegőben, mint a riadt szarvas, úgy ugrok hátra.

*Mégis mi a fenét művelek?*

Masao kissé ijedten néz rám, de szemei ragyognak. Azon nyomban eltűnök onnét.

– Husk adj egy whiskyt – jelenek meg a bárban, mire a macska megugrik.

– Főnök – húzza fel magát és morog, de kicsit se izgat.

Mikor elém teszi, lehúzom és kérem a következőt.

Felvonja a szemöldökét és mérlegeli merjen-e rá kérdezni...

– Ne kérdez, add ide az üveget. Aztán tűnés – dörrenek rá és addig bámulom, míg le nem lép.

A pultra dőlök és eltemetem az arcom, közben a hajamba túrok. *Mégis mit akartam művelni?*

Egy darabig iszogatok, mikor Charlie ül le mellém. Felkönyöklök és rá nézek. – Hercegnő!

– Al, minden rendben?

– Persze, miért ne lenne? – Vigyorgok rá, bár csuklok egyet.

Felvonja a szemöldökét. – Hát... – megrázza a fejét. – Eddig azt hittem kicsit jobb lett a helyzet, de már rég kérdezni akartam. Te utálod Masaot?

Már csak a név hallatán felötlik az arca és megfeszül a testem. – Zavaros – elhallgatok – vagy is, kicsit zűrös a kapcsolatunk, de nem utáljuk a másikat.

*Fogalmam sincs mi a fene van már? És még is mit akartam én a könyvtárban? Én... Igen, én...* Megrázom a fejem, mikor Charlie megérinti a vállam. Teljesen össze vagyok zavarodva.

Felállok. – Jó éjt Hercegnő! – Ezzel ott hagyom, nem várom meg, hogy ittasan megeredjen a nyelvem.

Beesek az ágyba és próbálom összeszedni magam...