Masao szemszöge...

A reggeli malőr után kissé nyugodtabban megyek le, de ott nyüzsgés fogad. Vaggie mellé csapódok. – Mi történik?

A lány hirtelen felugrik. – Masao, mit settenkedsz itt? Átvetted Alastor hülye szokását?

Kiráz a hideg, már csak a nevétől és elhúzom a szám. – Ne sértegess, kedves – nevetek és emelem ki a ˝kedves˝ szót.

Csak a szemét forgatja. – Charlie apja, Lucifer jön nem soká ide.

– Oh – nézek körbe. – Mit segítsek? Biztos ideges vagy a barátnőd apja miatt.

– Ne idegesíts Masao – morogja.

Nevetek, mikor Charlie ugrik mellénk. – Masao segítenél?

– Persze, mond! – Ez életem leghülyébb mondata, el is felejtettem, hogy Charlie ki akar békíteni Alastorral.

– Szólnál Al-nak, hogy jöjjön le!

*Francokat!* Legszívesebben egyből kikiáltanám, hogy még mit ne, de csak keletlenül bólintok és felmegyek.

Leglassabban baktatok fel, de még így is elérek az ajtajához. *Francba!* A levegőben megáll a kezem és csak nézem az ajtót. *Mondhatnám azt, hogy megpróbáltam, de nem kaptam választ...* Nézek le, de végül bekopogok. Remélem, hogy elég halk vagyok, de motyogást hallok meg bentről.

Aztán egyszer csak kivágódik az ajtó... Megugrok, de egyből észreveszem Alastort. *Valami nem stimmel!?* Eltátom a szám, mikor rájövök mi nem stimmel... Alastor a szoba közepén áll fél pucéran, aki ugyan olyan lefagyva mered rám, mint én. *Az árnyéka ezt direkt csinálja!?* Visítanék fel. Eltakarom a szemem. – AL! – csapom be az ajtót. – Charlie keres! – Ezzel olyan gyorsan elszaladok, ahogy csak tudok.

Nem kéne zavarban lennem egy félig meztelen test láttán, de Alastor ezt váltja ki belőlem, ami összezavar... nem is értem. Nem tudok szabadulni a látványtól... Szálkás felső testétől, amit kisebb, de annál több heg borít, de még ez is szexi- és titokzatossá teszi.

*VÁRJ!* Üvöltök fel. *Hogy lehetne már Alastor szexi, hát hülye vagyok?*

Lemegyek és megbújok az árnyékban, nem akarok Alastor szeme elé kerülni. Próbálok a következő tervemre koncentrálni... Lucifer a Pokol ura, ha ő se tud segíteni a hatalmammal akkor senki se.

Ahogy megérkezik, csontropogtató ölelésbe zárja lányát, de majdnem felröhögök Alastor fején, nem értem miért veszem észre még ilyenkor is. Fogalmam sincs, miért nem csípi apucit, de látszik rajta...

Ami meg lep, hogy sokkal kisebb, mint hittem. Ha így nézzük végre valaki aki nem nagyobb nálam... Szerintem egy magasak lehetünk.

Körülnéz és egyből össze szólalkoznak Alastorral és itt már nem tudom megállni, felkuncogok... Al-t elsőnek hallom káromkodni. Még szerencse, hogy senki nem veszi észre...

Aztán Charlie bemutat mindenkit. Mikor én jövök, kissé meghajolok. – Üdvözlöm, Uram! – Felém biccent, aztán már mással van elfoglalva. Ahogy felnézek, összeakad a tekintetünk Alastorral. Egyből elkapom a fejem és el is pirulok...

Mikor is leesik a csillár, akkorát ugrok, hogy átesek a széken, ami mögöttem van. *Ez még is, hogy került ide?* Morgok, mikor egy kéz jelenik meg előttem. Félve nézek fel, de csak Angel az... Megkönnyebbülten sóhajtok és elfogadom a segítőkezet. – Köszönöm.

Aztán megjelenik életem legidegesítőbb alakja, Mimzy személyében. Mint kiderül Alastor egyik ismerőse. A csaj már most nem szimpatikus nekem... Ránézek Huskra, aki csak elhúzza a száját. *Mindent értek...* Nézek el hülye fejjel. Inkább arrébb állok és a nagyfőnököt nézem, de sosincs egyedül.

Mikor is meghallom az apró nőszemélyt, hogy Alastorról mesél és már egyből nem a Pokol urára figyelek. Csendben hozzájuk csapódok és hallgatom miket mond. Aztán látom felsétálni Lucifert, így nesztelenül megpattanok. Nem az, hogy nem tud újat mondani nekem, csak hát Mimzy hangja kikerget a világból... mindig is utáltam a hozzá hasonló embereket. Egy igazi dáma!

Kényelmes tempóba haladok... Mikor felérek, Alastort és Huskot pillantom meg. Akik valamin nagyon összeveszhettek, mert a vöröske épp akkor fenyegeti meg, mikor megtorpanok a sarkon. Nem tudom mi lehet a téma, de valami komolynak kell lennie... Sose láttam még Huskot így remegni a félelemtől és Alastor is furcsa mód dühösnek tűnik, tapintani lehet a feszültséget. Meghúzom magam, míg elmennek...

Megrázom a fejem. *Ne üsd bele az orrod.* Figyelmeztettem magam.

Végül elvesztem a többieket, már majdnem feladom, mikor hangos robaj zavar fel... Leszaladok és elég gyász kép fogad. Szétlövik a Hotelt.

Mindenki rohangál, mint a mérgezett egér. Hamar kiderül, hogy minden ennek a hülye libának köszönhető... Most legszívesebben megfojtanám.

Lent megjelennek Luciferék is és Vaggie már intézkedni akar, de Alastor leállítja.

– Emlékeztessük ezeket a csórikat, hogy miért is vagyok itt... – mélyül el a hangja.

Amitől megint kiráz a hideg. A kis szadistám kissé túl tolja, de... Hirtelen a számhoz kapok. – Jó sátán, mit is akartam ki hozni ebből – bukik ki belőlem – Na, most állj le!

Megbabonázva csillog a szemem, de most nem tudom sokáig élvezni... Észreveszem, hogy Lucifer egyedül van.

Próbálom a leomló részeket elkerülve közelebb araszolni. –Lucifer nagyuram! – de hangom nem jut el hozzá, így hangosabban kiabálok.

– Ooh, hello...

– Masao!

– Ááh, igen!

Hát sose így képzeltem el a Pokol tejhatalmú urát, összeszedetlen és kissé szét van esve. – Uram! – kezdem tiszteletteljesen.

– Hívj, csak Lucifernek! Charlie barátai az enyémek is – hadarja el gyorsan.

Azért látok némi hasonlóságot Charlie-val, nem csak személyiségileg.

– Lucifer óriási gondban vagyok, az erőm miatt... És már nem tudom kihez tudnék fordulni.

Látom, hogy Lucifer furcsán méreget, mikor Charlie mellénk kerül és újból összeszólalkoznak.

*Francba...* Ezek után már nem tudok újra közelébe kerülni...

Mikor el megy, még jobban pánikba esek, nem haladok semerre és senki se tud segíteni. Felsétálok, mikor Lucifer jelenik meg előttem...Megugrok. – Lucifer...

– Holnap kérd meg Razzle vagy Dazzle-t, hogy hozzon el hozzám és megbeszéljük.

Fellelkesülök, de közben meg is könnyebbülök. – Annyira, de annyira köszönöm!

– Hát, elég pánik hangulatod volt... – Ezzel ott hagyj.

Visszasétálok a szobámba, de ami ott fogad... Majdnem elsírom magam. Lekuporodok az ajtó előtt. *Miért pont én? Hát tényleg nem érdemlek meg egy otthont...?* Szipogok, de nem engedek a könnyeknek. A fejemhez kapok és eszembe jut az előző otthonom leégett maradványa. Bár most nem tűz, de a szobám egy katasztrófa... Az egyik lövedék ott éktelenkedik a szoba közepén, minden romokban. *Szedd össze magad!* Nem merek rá nézni a dolgaimra. Már rég megfogadtam, hogy nem szabadna semmihez ragaszkodnom... de megint ugyan abba a hibába csöppenek.

Aztán Charlie ugrik mellém, fogalmam sincs, hogy került oda. – Úristen Masao jól vagy? – Elhallgat mikor meglátja a szobám és leguggol mellém. – Uram, ördög... úgy sajnálom!

Ránézek. – Mégis mit?

– Talán apának igaza van, nem kéne mindenkit beengednem a Hotelbe.

Felvonom a szemöldököm. – Ez nem a te hibád – állok fel. Mikor a többiek is megjönnek, tudhattam volna, hogy Charlie visítását még a város másik végén is hallották.

– Alastor– kezdi kétségbeesve – Tudsz segíteni? – néz nagy szemekkel.

A szarvas bólint.

– Addig költözz át egy másik szobába – veregeti meg a vállam.

Aprót bólintok és elindulok keresni egy másik szobát, utoljára benézek, de ettől csak még depressziósabb leszek. A szoba amit találok színtelen és lelketlen... nagyot sóhajtok és bekuporodok az ágyba.

Alastor szemszöge...

Sose láttam még ilyen szomorúnak Masaot. Megidézek néhány árnyat, hogy amennyire csak lehet, hamar oldják meg a problémát. Az egész Hotelre ráfér...

– Szegény Masao – hallom meg Charlie hangját – Tudja valaki, hol szerzi ezeket a cuccokat?

Mindenki hallgat.

Mire rám néznek. *Mit akartok már?* Felsóhajtok. – Talán tudom – szólalok meg aztán.

– Akkor holnap elkísérlek, meglepjük Masaot és hozunk néhány új holmit– lelkesül fel.

– Várj, drágám – szólal meg Vaggie – Neked, azért más ízlésed van, mint Masaonak.

*Ez igaz!* Még szerencse, hogy Vaggie beleszól Charlie hirtelen jött ötletébe... Nem hiszem, hogy Masao nagyon díjazná az egészet.

– Jaj, tudom... Én csak a pénzt hozom. Az eladó majd segít!

*Nahát Charlie és az előre látás?* Végül mindenki megy a saját dolgára. Nem tudom kihúzni magamat a dologból, így még mielőtt nyugovóra térnék beugrok Rosie-hoz... Ki tudakolni, hol is dolgozik a leányzó.

Ahogy visszafelé sétálok átgondolom a mai napot... Charlie apja, Lucifer egy idegesítő idióta, aztán valahogy megint Masaora terelődik a figyelmem. Mikor leszakadt a csillár és átesett a széken, a testem magától mozdult, de megtorpantam... Mikor láttam, hogy Angel megelőzött. Nem tudom miért, de ideges lettem.

Felsóhajtok és leadok egy lightos műsort... Utána nyugovóra térek.

Mikor reggel felkelek és lemegyek nagy meglepetés fogad... Mindenki lent vár. *Mi a jó ég?* – Hát ti mit kerestek itt drágáim? Nincs még korán?

Charlie úgy vigyorog, mint a tejbe tök. – Nem az én művem – kezd védekezni, mikor látja, hogy kérdőn méregettem.

– Mindnyájan akarunk tenni valamit a kis hülyéért – mondja Angel, majd a többiek is követik példáját.

Meglep, hogy ennyire megszerették a fiút. Ránézek Husk-ra, aki felém nyújtja a kávét. *Hát akkor nem ketten megyünk.* Húzom el a számat. Ledöntöm a pohár tartalmát és nekiindulunk.

Elől sétálok, kissé távolabb a többiektől... úgy érzem magam, mintha egy óvodás csapatot kísérgetnék. *Én mégis mit keresek itt?* Nagyon furcsán festhetünk, mert mindenki megbámul. Most el tudnék süllyedni.

Nem sokkal később megpillantom a lány cégtábláját ˝Sora boltja˝. Dinamikus léptekkel megyek be... Sora legelsőnek furcsán méreget, aztán felismer minket.

Látom szemével egyből Masaot keresi, ami idegessé tesz. *Mi a franc?*

– Szia, te vagy Sora? – kezdi Charlie.

Látom, hogy a boltos, tartja a távolságot, ahogy a hercegnő nagy vidáman odaszalad hozzá. – Igen az vagyok! Masao?

– Pont miatta jöttünk! – Charlie gyorsan elhadarja a történteket, persze kitér tök felesleges dolgokra is, de Sora csak bazsalyogva végig hallgatja.

– Oh, értem – ropogtatja meg ujjait. – Akkor összeszedek néhány dolgot.

– Köszönjük!

– Masao szerencsés, hogy ilyen barátai vannak.

Én meghúzom magamat a sarokban és onnan figyelem a nyüzsgést... Látszik, hogy Charlie még sose járt ilyen helyen. Olyan, mint az elefánt, aki beszabadult a porcelán boltba.

– Szerintem ti is válasszatok neki valami személyeset, mint ahogy ő tette... Szerintem örülne neki!

– Ez egy zseniális ötlet – kiált fel a hercegnő és bele is veti magát a keresésbe.

Hamar rájövök miért is szeret ide járni Masao... Van egy hangulata és sok régiséget találhatsz.

Mikor is Sora mellém áll, sejtelmes mosolya kíséretében. – Te biztos Alastor vagy!

– Igen, az lennék kedves! *Vagyis Masao mesélt rólam... Na még is mit?* Gúnyolódok magamban.

– Rosie-tól tudtad meg a címem?

– Pontosan. – Mintha nem örülne ennek vagy csak engem nem akar itt látni.

Aztán tovább áll. – Te biztos Vaggie vagy? – lép a félszeműhöz.

A lány bólint. – Üdvözöllek!

– Cukibb vagy, mint gondoltam – mosolyog.

Hirtelen mindenki rákapja a fejét, még én is. *Cuki? Tán vak...*

– K-kö-szönöm – dadogja.

Azta még nem láttam zavarban a kis harcost, felnevetek.

Charlie egyből oda pattan. – Igen, a barátnőm pontosan az – kezdik méregetni egymást.

*Mégis mi történik?*

Aztán Sora felsóhajt és enged. – Bocsi, nem tudtam, hogy együtt vagytok. Ezt az apró infót Masao kifelejtette.

– Semmi baj – békél meg a démon hercegnő is, de azért magával húzza Vaggiet.

Mikor meg hallom Angelt. – Kis szépségem, Masao nem mondott rólam valamit?

– Mit szeretnél tudni pókicám? – vigyorok szexin.

– Nem érdeklem véletlenül?

*Mi a jó büdös franc?* Ökölbe rándul a kezem.

– Hát Masao sosem beszél kapcsolatokról, szerintem nem nagyon érdekli.

Lazul a szorításom.

– Pedig szeretem megrontani a kis cukiságokat – drámaian pózol és nevet.

Sora is fel nevet és közelebb hajol. – Én vevő vagyok bármire. Masao analfabéta az ilyesmibe!

Csak én nem nevetek. *Na jó, erre már nem vagyok kíváncsi.* Fordulok el morogva. – Sora kedves, írógéped van?

– Hát az sajnos nincs, ne mondd, hogy az is tönkrement!

– Pedig, de...

– Francba! Pedig végre elkezdett írni – morogja. – Fogok keresni egyet. Bár az elég ritka példány és úgy láttam nagyon megszerette, oda van érte.

Mindenki elhallgat és kínosan néznek oda-vissza.

– Van olyan ismerősöd, aki meg tudja javítani?

– Körbe kérdezek!

Végre egy kicsit le csendesednek, úgy látom mindenki választott valamit, így én is körül járok. Nem tervezek semmit venni... mégis megakad valamin a szemem. Egy holló plüssön, aminek kitárt szárnyai vannak és két feje. Fekete és szürke, a szemei a jobb oldalon kettő van, míg a balon egy, mind két fejen. Erről valamiért Masao jut eszembe, illene hozzá. Megrázom a fejem. *Még mit ne...*

Mikor Sora verődik mellém. – Haha, ez olyan Masao-s. Neki hozattam, de még nem járt erre azóta.

– Hm... – Ezzel ott is hagyom.

Aztán látom, hogy fizetnek a többiek és lassan elhagyják a boltot. Hamar összehaverkodtak Sorával. Mikor nem figyel senki, leveszem a madarat a polcról és az árnyékom kifizeti. Nem tudom csak úgy otthagyni... Gyorsan elrakom és kilépek. – Na, indulás kedveseim! Még sok a munkánk.

– Igen! – helyeselnek.

Mikor visszaérünk, mindenki beleveti magát a munkába... így elég hamar végzünk.

Charlie mosolyogva rám pillant. *Rosszat sejtek...* – Szólnál Masaonak?

Ránézek a lányra. *Miért én?* – Persze, aranyom – mosolygok mégis.

Elindulok... Masaot az ágyban kuporogva találom, magzat pózban. *Most komolyan nem vesz észre vagy tényleg alszik...*

Masao szemszöge...

Ma azon vagyok, hogy ne keljek korán és tovább pihenjek, de kis idő múlva úgy érzem, mintha figyelnének. Egy ideig betudom a depresszív állapotomnak, de ez a kényelmetlen érzés nem ereszt, így komásan nyitom ki a szemem és ami ott fogad, azt hiszem eldobom az agyam. Vagy is eldobok valamit, csak nem az agyamat... Alastor áll az ágyam mellett és rám vigyorog.

Hirtelen annyira meglepődök, felugrok, de azzal a lendülettel akkorát zakózok, hogy átessek az ágyon... pont Alastor-ra. Igen, sikeresen rá essek... És összekoppan a fejünk. Most már nem vagyok álmos... A fejemet fogom, ami lüktet.

– Mi a jó... – bennem akad a levegő. Alastor csípőjén ülök, az egyik kezem mellette nyugszik, míg a másik a mellkasán. Elpirulok, bár remélem ezt betudja a dühnek. Érzem minden rezdülését, ami hatására felgyorsul a légzésem...

Alastor szemszöge...

Egy darabig csak figyelem... Végül valami feltűnhet neki, mert felnéz, de ijedtében akkorát ugrik, hogy kiesik az ágyból és összekoppan a fejünk.

Egyhamar a földön találom magam, de a helyzet realizálása eltart pár percig. *Hogy kerülünk folyton ilyen helyzetbe?* Még levegőt is elfelejtek venni... Masao a csípőmön ül, az egyik keze a mellkasomat nyomja, míg a másik mellettem van. Érzem, ahogy megmoccan és észrevehetően felgyorsul a légzése. Próbálom megőrizni a hideg vérem, de ebben a testhelyzetben nehezemre esik... Mélyeket lélegzek.

Masao kivörösödött arcából ítélve, azt várom mikor fogja leordítani a fejem... de ez elmarad, mert teljesen lefagy.

Kezd nagyon kínossá válni ez a csend... csak mély lélegzete cseng a fülemben. Így felülök, de a hirtelen mozdulattól Masao nekem dől, most már mind a két keze a mellkasomhoz simul. Nyelek egyet... Hóna alá nyúlva felemelem és darabozva felállok.

Mikor már a földön van, úgy sétálok ki, mint egy robot. – Gyere, Charlie mutatni akar valamit – közlöm, mikor eszembe jut miért is jöttem.

Ahogy bezárom az ajtót, a falnak dőlök és Poklot megszégyenítően vörös arcommal próbálok kezdeni valamit... Közben szám elé emelem a kezem. *Mi a franc ez a pánik hangulat?* Nem értem, miért van ilyen hatással rám, de még mindig érzem érintését. A fal mentén elbotorkálok egy darabig, de még kell pár perc mire teljesen összeszedem magam.

Ahogy újra csatlakozok a többiekhez már nem látszik rajtam semmi...mégis úgy érzem valami nem stimmel velem.

Mikor senki se figyel, elrejtem a többi megmaradt plüss között, azt amit szereztem és már vigyorogva tartanék kifelé... Mikor megjelenik Masao az ajtóban.

Egyből elállok az útjából, nehogy nekem jöjjön nagy lendületében. Mégis áramütésszerű érzés száguld végig testemen. *Mi a fene van velem?* Ahogy meglátja a szobát teljesen elérzékenyül. A mellkasomhoz kapok és megrázom a fejem. *Szedd már össze magad.*

– Srácok – szipog – Ezt mind értem tettétek?

– Látsz még itt egy depressziós kis lúzert? – próbálok viccelődni, de még hozzám képest is gyengére sikeredik. Próbálja visszatartani könnyeit, de egy-egy leszalad az arcán. – Na kedveseim, egy élmény volt! – nevetek fel – Megyek megnézem a Hotel többi részét. – Ezzel gyorsan tovább állok.

Masao szemszöge...

Mikor meglátom a szobám kis híján elkezdek bőgni, mint egy csecsemő. Minden erőmre szükségem van, hogy a könnyeim ne törjenek utat. Még soha senki nem tett ilyet értem...

Ahogy meghallom Alastor ˝viccelődését˝ már nem a könnyeimmel kell megküzdenem, hanem, hogy ne árulja el az arcom, mit is vált ki a hangja belőlem. Fel lélegzek mikor kisétál. – Nagyon köszönöm! Honnan van ez a sok cucc?

– Ne haragudj meg ránk – kezdi Charlie – de elmentünk Sora boltjába, ő segített nekünk... És mi is választottunk neked egy-egyszemélyes ajándékot...

Meghatódom és csillogó szemekkel nézek végig. – Imádom, ez-ez... Annyira köszönöm! – Már nem is tudom, mit akarok mondani.

Magamhoz kicsit se híven, de mindenkit végig ölelgetek. Nagy meglepetésemre, még Vaggie is engedi.

Charlie még utoljára megölel, aztán távoznak. – Pakolgass, ha szeretnél vagy pihenj...

– Úgy lesz, még egyszer nagyon szépen köszönöm!

Mikor egyedül maradok leülök az ágyra és elterülök. Erre nem számítottam. Oldalra billentem a fejem és egyből észreveszek egy új cukiságot. Felkapom és megnézem közelebbről. – Uram,ördög... hogy ez mennyire aranyos – visítom. – Ezt melyikük adhatta? – ölelem magamhoz.

Aztán eszembe jut, hogy Luciferhez vagyok hivatott... Lemegyek és szólok az egyik kis sárkánynak. Nem néznek rám furcsán, csak kinyitnak egy portált és átvezetnek rajta. *Tudnak róla?*

Egy kastély belseje fogad, talán az előtér lehet. Körül nézek. – U-r... Vagy is Lucifer!?

Mikor megjelenik a lépcső tetején, kiengedett szárnyakkal. – Oh, Asako?

– Masao – mosolygok.

– Ja-jah... Igen-igen... Bocsi.

– Semmi baj.

– Akkor miért is jöttél? – Int, és elindulunk egy másik szobába.

*Egyedül él itt? Óriási ez a kastély... Megértem miért magányos.*

Bemegyünk egy nappalihoz hasonlító szobába. – Ülj le! Nem szoktam vendégeket fogadni, úgyhogy semmivel nem tudlak megkínálni.

– Nem szükséges. Azért jöttem, mert furcsa dolgok történnek velem – ülök le, szemben vele.

– Hát ez a Pokol – próbálja oldani a hangulatot, ami elég kínosra sikeredik, de nem mondok semmit.

Inkább azt furcsállom... Azt hinné az ember, démon, hogy a Pokol nagyura, egy társasági lény... De nagyon elszokhatott tőle, mert látszik rajta, hogy feszélyezve érzi magát.

– Elhiszem, hogy itt mindennap van valami furcsaság – próbálok én is viccelődni – De ilyen biztos nincs. Ez nagyon komoly! – Remegek az izgalomtól, ami Lucifernek is feltűnik, így komolyan rám néz. – Nem akarok senkit megijeszteni és Charlieknak se akkor gondot okozni... Ezért fordultam inkább hozzád.

– Akkor ők nem tudják?

Megrázom a fejem. – Fontosak nekem és nem szeretném, ha baj érné őket.

Lucifer hozzám sétál és a vállamra teszi kezét. – Örülök, hogy alányom miatt aggódsz... Mond mi a baj, ha tudok segítek.

Lucifer szavai és tettei, az én nem létező apámat idézik fel... Ami miatt melegség áraszt el. *Bárcsak ilyen apám lett volna...* Az angyal létet kivéve, vagy is a Mennyet... Mindent elmondok neki. Néha elég érdekes arcot vág, de nem szakít félbe. Mikor mindent elhadarok, nagy levegőt veszek... nem tudom mi lesz ezek után.

Lucifer feláll, mert közben leült mellém... Elteleportál valamerre, de hamar vissza tér. Egy könyv van a kezébe és azt lapozgatja. – Hát Masao, én még ilyet nem hallottam...

Bepánikolok. – Akkor nem tudsz segíteni?

Lucifer hirtelen megráz, észrevette, hogy mindjárt pánik rohamom lesz. – Nyugodj meg!

Mély levegőt veszek és bólintok, próbálok úgy tenni, ahogy mondja.

– Az már biztos, hogy félsz ettől az erőtől.

– Hát persze.

– De ez a legrosszabb amit tehetsz... Ki kell ismerned, mert ha hagyod, hogy a félelem győzzön, akkor felemészt.

– Dehát hogy? Még azt se tudom, hogy csinálom...

Aztán az egyik lapnál megáll, miután elhajt róla, vissza tér hozzá. – Ez kell nekünk!

– Micsoda?

– Bár ilyen erőről még sose hallottam, hisz egy földön lévő ember, aki meghal és a Pokolra kerül... Csak is a felső szinten, a Büszkeségen létezik.

– Akkor ez hogy lehetséges?

– Hát ezek csak teóriák... De lehet életed során valami durva fekete mágiát űztél, voodoot vagy hasonlót... Vagy...

– Vagy? – Ragadnám meg, de nem akarok illetlen lenni.

– Hát, életed során egy angyallal éltél és rád ragadt valami a fényéből...

– Hát fogalmam sincs... Sokat foglalkoztam az írásaim miatt a természetfelettivel, de azért nem vagyok fanatikus.

– Hát figyelj, mindegy hogy lett... Már ez van és ezzel kell kezdenünk valamit.

– És mit?

– Feltárjuk mit is tudsz... Legyen, egy tréning, hogy ne rettegj az erődtől. Nagy valószínűséggel képes vagy átjárókat nyitni. Amit ha megtanulsz kezelni, képes leszel kontroll alatt tartani.

– Értem.

– De tartsd titokban... Ez egy abnormális képesség, ha megtudják bajban leszel... Ahogy mondtad, nem akarsz bajba sodorni mást. Tudja még valaki?

Elnézek.

– Úgy látom igen... Ki az? Megbízható?

– Hát... Míg felhasználhat, addig tuti nem add ki.

Elhúzza a száját. – Ugye nem az a vörös majom?

Felnevetek, hát Lucifer se szívleli. – De – vakarom meg az arcom, kissé zavartan.

– Hát az baj! Legyél óvatos...

– Az leszek.

– Kezdjünk ma?

– Mindenképpen – vágom rá.

Lucifer csak mosolyog és össze borzolja a hajam. Csettint és egy földalatti helyen találom magam.

A komoly és felelősségteljes Lucifer meglep, de rá kell jönnöm, hogy csak angyal és álmodozása ellenére, igen is kreatív... Még ha ide is száműzték. Lehet fakult az idő múlásával, de akkor is ő Lucifer... a tudásunk szerint a fényhozó, állítólag Isten kedvence... Bár azt nem értem, hogy száműzhették. Attól, hogy más... Én nem látok olyan égbe kiáltó bűnt. Ez is igazából egy olyan rendszer, mint a földön... Valaki megalkotta és eltérni bűn.

Megrázom a fejem és teljes figyelmemet Lucifernek szentelem. – Hogy kezdjünk neki? – nézek szét.

– Azért hoztalak ide, mert találtam egy mágikus kört, ami feléleszti a benned elzárt hatalmat.

– Elzárt?

– Igen, tudat alatt elzárod...

– Ez nem veszélyes, nem lehetne, csak elzárni és kész.

– Egész túlvilági életedben félni akarsz, mikor robban ki?

– Hát... – nézek el. – Nem!? – Bár nem tudom megmondani, hogy ezt most kérdezem vagy mondom.

– Nem lesz semmi baj.

Sóhajtok. – Hát legyen.

A kezébe tartva a könyvet, felrajzolja a pentagramot. Megszúrja az ujjam és a sarkokra csepegteti. Aztán csettint, ami hatására felizzik. – Állj a körbe!

Nem mondok semmit, lassan elhelyezkedek.

– Csukd be a szemed és ne küzdj ellene, ha félsz gyengíted a bűbájt.

– Próbálkozom!

Ezután olyan gyorsan történik minden, hogy mikor kinyithatom a szemem...Körülöttem a levegő ragyog és kék fénye árad szét. Lucifer mellettem áll és a vállamat fogja. – Mély levegő! Ás mélyebbre.

Megremeg a föld.

– Oh, vagy is te miattad remegett a Pokol, mikor lekerültél.

– Honnan? – Nézek rá félve.

– A bűbáj hatására, nem kezd remegni a föld...

– Hagyjuk abba?

– Nyugi, ez nem rossz... Koncentrálj!

Újra becsukom a szemem, hallom Lucifer szárnyának suhogását. A remegés néhol felerősödik, aztán lecsendesedik. Érzem az arcomon a szellőt, aztán a meleg levegőt.

– Járd végig az utat – hallom nyugtató hangját – Itt leszek! Szép lassan...

Most nem nyitom ki a szemem, bízok Luciferben. Mikor is eszembe jut a Mennyország, elkezdem csikorgatni a fogam.

– Masao! – kiált fel.

Kipattannak szemeim és elvakít a fény. Lucifer egy átjáró előtt áll.

Teljes lesz a pánik. – Lucifer-Lucifer – ordítok fel – Mi történik? Segíts...

– Masao, nyugodj meg! Fogd meg a kezem és vissza térsz...

– Honnan? Hol vagyok? – Hirtelen sötétség kezd körül venni, lekuporodok. – Lucifer, mi történik? Segíts...

Hirtelen mélyről jövő démoni hang ráz fel. Lucifer átalakulva, nyújtja felém a kezét. – Masao, néz rám! Nyugi és fogd meg a kezem.

Esetlenül felé nyúlok és mikor megérezem kezének melegét... Vissza ránt. Alig kapok levegőt és a látásom is homályos egy darabig, de Lucifer addig nem enged el, míg meg nem nyugszom.

– Első próbálkozásra nem volt vészes... – próbálja oldani a hangulatot.

Rásandítok, de végül elnevetem magam. – Még is mi történt?

– Most már biztos, hogy egy angyal volt a közeledbe.

– Tessék?

– Az a Menny volt! – Néz rám sokatmondóan.

– Hogy MI? Na, jó... Én...

– Semmi baj, én számítottam rá.

– Tessék?

– Ha elmondom, még jobban megijedtél volna, de hidd el... Jól haladunk.

– Hát nekem nem úgy tűnik!

– Folytassuk holnap.

– Hát jó...

– Próbálj meg holnap egyedül ide jönni.

Nincs semmi önbizalmam, de próbálok nem teljesen szerencsétlenek tűnni. – Hát... Oké!? Ez azért rémisztő volt – teszem hozzá. – Köszönöm szépen!

– Nincs mit!

Aznap mikor Lucifer visszavisz, elmegyek Sorához... Mikor belépek, megkönnyebbülten ugrik oda hozzám. – Érdekes meglepetésben volt részem tegnap...

Bazsalyogok, mert látom, hogy élvezte... – Csak nem jól szórakoztál?

– A Hercegnő kicsit idegesítő, de amúgy jah...

– Köszönöm, hogy segítettél.

– Nem tesz semmit!

– Találtam valakit aki megjavítja az írógéped.

– Ezt honnan tudod?

– Alastor mondta.

Meglep. – Tényleg? – nézek rá kétkedve.

– Pontosan!

Nem nagyon tudom ezt elhinni. – Köszönöm, a kis holló barátomat! – jut eszembe.

Sora hatalmas nevetésben tör ki. – Akkor csak elvitte... A sunyi kis dög.

Nem értek semmit, hülyén pislogok a lányra. – Tessék?

– Alastor fedezte fel, a többiek csak úgy elmentek mellette... – néz rám jelentőségteljesen, bár nem értem miért.

– Az-az Alastor – hitetlenkedek. – A Rádió démon?

– Ismersz még egyet – nevet.

– Az nem lehet... – nézek rá gyanúsan, de nem tűnik úgy, mint aki mellébeszél. *Lehetetlenség...* – Teljesen komolyan beszélsz? – hűlök el.

– Igen – bólint.

Hát ezzel semmit se tudok kezdeni, úgyhogy nem feszegetem a témát. – Na jó, elhozom a gépet holnap. Amúgy jó hamar találtál rá démont.

– Mit kezdenék, ha nem írnál... Nem halaszthatom el a nagy lehetőségemet, hogy még több pénzem legyen.

– De jó neked! – derülök szavain.

Miután haza jutok, hamar eljön a holnapi nap... Nem tudom, hogy kéne nekikezdenem, Lucifer csak annyit mondott, próbálgassam mire reagál az erőm és koncentráljak egy adott helyre. Első nap nem tudok egyedül eljutni a nagyfőnökhöz, így szólok az egyik sárkánynak.

Aztán elkezdődik a tréningem... 

Néha elég hülyén magyaráz, hisz neki vele született ereje, megkönnyíti, hogy átjárok nélkül mászkálhasson, de nekem ez nem segít... Neki nem kellett megtanulnia. Vicces volt a legelején a felfogása, hogy neki csak úgy jött minden... megérzésnek mondta, de igazából nem tudta megmagyarázni.

A napokból, hetek lesznek és kezdeti félelmem, mára már kíváncsisággá alakult át...

Bár még félek, mikor csak úgy megjelenek, de már vissza tudok térni... Nincs szükségem liftekre se.

Luciferrel nagyon jóba lettünk és jókat beszélgettünk.

Egyik nap egy kemény edzés után, véletlenül el is szólom magam. – Lucifer bár ilyen apám lett volna, mint te... – Egyből szabadkozni akarok, de megelőz.

– Fogadjalak örökbe? – nevet fel.

Mire én is megnyugszom és csak mosolygok. – Légy szíves!

– Nem volt apád? – néz rám aztán komolyan.

Ettől megmerevedek, nem szeretek magamról beszélni... Mintha ezt észrevenné. – Nem muszáj beszélned róla.

– Hát... Annyit segítettél már és én hoztam fel – nézek el.

– Masao, nem azért segítek, mert várok valamit érte... Na menj haza, holnap ugyan ekkor.

Bólintok. A szobám és a kastély közötti átjárás már nagyon jól megy.