Lesz egy kis intimitáás 🫣, halad a kapcsolatuk 😍
De ez még nem 🔞 jelenet, szerintem inkább cuki lett 😆🥰

Masao szemszöge...

– Al! – kopogok be. Ahogy meghallom hangját bátorságot merítek, fogalmam sincs, hogy honnan, de végül benyitok.

Alastor az ágyon fekszik és egy könyvet olvas, mikor meglát, lerakja és rám néz. – Masao, drá... – de megint elharapja a szó végét. Mióta kicsit közelebb kerültünk, mindig ezt csinálja. – Segítségre van szükséged? – Beszéd közben felül és már az ágy szélére mászna, de megállítom.

– Várj ne mozdulj! Szeretnék kipróbálni valamit...

Megáll a mozdulatban és kérdőn pillant felém. – Még is... – De nem hagyom, hogy befejezze, közelebb lépek... Fel az ágyra és az ölébe mászok.

Alastor egyből megdermed, maga elé kapja a kezét és olyan szög egyenesen húzza ki magát, mintha egy karót nyelt volna le. Kuncogni támad kedvem, de én is zavarban vagyok és őt se akarom elijeszteni, csak nézem őt. A szarvas lefagyva még megszólalni se tud, így várok egy kicsit. Most nagyon kíváncsi lennék arra mire is gondol.

Ide-oda kapkodja a tekintetét. – Masao még is mit csinálsz?

– Bemásztam az öledbe – mondom a nyilvánvalót.

– Hát azt látom – elhallgat megint, mire nyel egyet. – Én nem tudom mit kell ilyenkor csinálni! – folytatja zavartan.

Rámosolygok. – Nem is kell csinálnod semmit. Szeretném, ha megszoknád a jelenlétemet...

– N-ne-m é-értem! – sose hallottam dadogni Al-t.

– Semelyikünk nincs hozzá szokva az ilyen dolgokhoz. Arra gondoltam, jó lenne megszokni a másikat.

Mindkettőnknek felgyorsul a légzése, tudom, hogy ő is észreveszi. Magával ragad a pillanat...

Próbál nem nagyon mozogni, de érzem, ahogy meg-meg remeg. Most, hogy a legapróbb mozzanatát is érzékelem, még jobban elpirulok. *Lehet nem volt a legjobb ötletem.* Esetlenül próbálok a kezeimmel mit kezdeni, de elég hülyén festhetek, ahogy tördelem az ujjaimat, de legalább Alastor is ugyanolyan ügyetlenül áll a dolgokhoz. Annak azért örülök, hogy van valami amivel még ő se tud mit kezdeni és a szokott kiegyensúlyozott énje most sehol sincs.

Alastor még mindig lefagyva próbálja összeszedni magát, felsóhajtok.

– Sajnálom, rossz ötlet volt. Csak szeretem volna, ha nem feszengünk egymás közelében. – Simítom mellkasára a kezem és le akarnék szállni... Mikor is Al a csípőmre vezeti hosszú ujjait, amitől a hideg futkos a hátamon.

– Ez még bele fér?

Visszaülök és rámosolygok, közben fülig pirulok. – Igen – bólintok.

Vékony ujjai mozdulatlanul simulnak körém... Oly érzések csapnak fel bennem, amit még sose éreztem. – Al! – lehelem nevét.

Ő még mindig a csípőmet és az ujjait bámulja, mikor meghallja, hogy szólítom végre felnéz. A tekintette nem enged... Sose láttam még ezt a csillogást a szemeiben. Ez tetszik...

– I-igen – megint megcsuklik hangja.

– É-én... – Nem tudom szavakba önteni mit is érzek. Ami megijeszt... Mellkasa közé fúrom arcom. – Ez nekem sok – olvadok tovább.

Mire felnevet, nem a megjátszott nevetése, ez valami más... Felnézek. Szemeim megcsillannak a félhomályban és megbabonázva nézem a vörös szarvast.

– Akkor én mit mondjak.

– Nem tudom – vonok vállat és újra elbújok. Beszívom illatát, ami megnyugtat.

Felvezeti a hátamon egyik kezét és megcirógatja nyak vonalam, végül beletúr a hajamba.

– Mit csinálsz? – Lepődök meg.

– Visszaélek a lehetőséggel!? – nevet félszegen.

Megmosolyogtat kérdő tekintette. – És tudod, hogy mit csinálsz?

– Ugyanúgy, mint te... Én se.

Tetszik, hogy bevallja a hiányosságait. – Mind ketten ugyan olyan bénák vagyunk... Ami megnyugtat.

Legurulok Al mellé és elbújok a takaró alatt. Annyira zavarban vagyok, hogy nem bírok tovább az ölében lenni... A szarvas kuncogva paskolja meg a takarót. – Kis hülyém! Alszol ma itt?

Kikukucskálok a takaró alól, mire Al megpöcköli az orrom.

– Ne akarj már még aranyosabb lenni.

*Aranyosnak tart?* Ettől valamiért még jobban fellelkesülök. – Lehet?

Bólint.

Lerakja a könyvét és csettintve át is öltözik, lázba jövök és előbukkanok. – Engem is!

Felvonja a szemöldökét.

– Úgy tudom másnak is tudsz ruhát varázsolni, muti – gyermetegen mosolygok.

Felnevet. – Mi vagy te gyerek?

– Miért nem lehet? – duzzogok.

Csettintve kacag és egy lilás-kék pizsama jelenik meg rajtam. Selymes anyaga a testemhez simul.

– Király!

Elhelyezkedek, de egy darabig nem tudok aludni... Lucifer szavai újra kísértenek. Al felé fordulok, aki csukott szemmel szuszog. – Al, alszol? – Csak azt akarom, hogy kiürüljön a fejem.

Rám emeli vörös szemeit. – Valami baj van?

– Nem, csak... – elhallgatok. – Nem akarsz megcsókolni?

Al-t hirtelen olyan sokk éri, hogy felugrik. – Miről beszélsz?

– A könyvtárban úgy tűnt, mint aki...

Mire félbeszakít. – Nem tudom, mi ütött belém akkor... Saj... – masszírozza meg orrnyergét zavartan.

De én is közbe vágok és kissé elbújok. – Engem nem zavart volna.

Al megakad mondandójában és rám kapja a fejét, de én próbálok eltűnni... Lehet nem kellett volna felhoznom. Zavarosan dadogni kezdek. – Saj-ná-lom, ne-m kel-lett vol-na fel-hoznom...

Alastor a csuklómra fonja ujjait és az ágyra nyom, még a levegőm is benn akad. Kicsit bepánikolok. *Nem gondoltam át ezt!* Már visszakoznék, de Al izzó tekintette rabul ejt.

Szívem össze-vissza kalapál... Engedek a vágynak, felé nyújtom a kezem... nyaka köré fonom és lehúzom. – Megakarlak csókolni – lehelem a szavakat.

Közelről figyelem, mennyire lenne ellene... nem akarom magamra haragítani. Nem látok túl sok ellenkezést, így lehidalom azt a pár centit. Tudatom hirtelen megtelik eszeveszett szavakkal, képekkel és vágyódással. Képtelen vagyok gondolkodni... Az agyam most mondta fel a szolgálatot.

Csókunk émelyítően csábító, nem tudok betelni vele... Még közelebb húzom. A karja megcsuklik és teljes testével rám nehezedik, egyszeriben minden levegő kipréselődik belőlem... Ami hatására olyan hang hagyja el az ajkam, ami egyből kitisztítja a fejem... Az a tipikus bele nyögök a csókba szitu. Eddig csak olvastam róla, most megrémít a tudat.

Lelököm Alastort és zihálva kiszaladok.

Az ajtómig jutok, bevágom és lekuporodok elé. – Még is mi a fenét művelek? – Összefonom a kezem lábam körül és ráhajtom a fejem.

Mikor kopogás zavar meg. – Masao jól vagy?

– Sajnálom – temetem el az arcom. – Fogalmam sincs mi ütött belém.

– Bemehetek?

Megrázom a fejem, mire rájövök, hogy ezt nem láthatja. – Inkább ne!

Mikor meglátom, hogy az árnyéka megjelenik, kicsivel később már Al áll előttem. Szégyellem magam, de mintha csak tudná. Csettint és egy takaró jelenik meg a fejemen, még jobban összehúzom magam.

– Így jobb?

Bólintok.

Leguggol előttem és a takarót megérintve végig simít fejemen. – Masao nem sokat tudok a testi érintésről... Megijesztettelek? Vagy a bűbájos hangodtól akadtál ki?

Kuncogok. *Kihasznál már ilyen szavakat?* Rásandítok. – Nem vagyok kiábrándító?

Ahogy rá nézek, kivörösödött ajkára, zihált külsejére és a szemeiben égő elragadó vágyra... Nincs szükségem válaszra. *Szívdöglesztő.* Ez jut legelsőnek eszembe.

Megrázza a fejét, úgy érzem nem tudna mit mondani. Feláll és felém nyújtja a kezét.

Elfogadom és ahogy felállok lecsúszik vállamig a takaró, mire megfogja, hogy ne essen le, de így a közöttünk lévő távolság csökken.

– Al – nyelek egyet. – Nem baj, ha ma nem alszok nálad?

– Semmi baj!

– Köszönöm.

Mire a fülemhez hajol. – De a tréning még csak most kezdődik.

Meglököm a vállát. – Ne szívass már! Tudom-tudom, megijedtem és most elakarok menekülni. Úgyhogy ne hagyj meglépni – kacsintok.

Mire rám vigyorog. – Még szép – nyalja meg ajkát és eltűnik.

Állok ott megsemmisülve, aztán lefekszem. *Jó ég, megírtam a második halálomat.*

Alastor szemszöge...

Nyugodtan olvasgatok, mikor kopogás zavar fel, egyből felismerem Masao hangját. Hamar meg is pillantom, furcsán feszeng... de ahogy bezárja az ajtót látom, nagyot nyel. *Baj van?* Ahogy lerakom a könyvem, próbálom lazán megszólítani... de a˝drágám˝ szónál megint megtorpanok. Mióta kicsit közelebb kerültünk, ez a szó valahogy többet jelenthet... A negédes beszédem, amivel mindenkit is illetek, ez a mesterkélten finomkodó modorom, mindig is elrejtette mások elől az igazi célom. Most még is zavarba ejtő lenne kimondani. Egyszerűen meglátom és nem vagyok önmagam...*Rohadtul idegesítő.* – Segíthetek? – Térek észhez és már az ágy szélére ülnék, de megállít. *Mire készül?* Mikor mondja, hogy ki szeretne próbálni valamit... egyből megszólalnék, ˝mégis mit?˝, de belém fojtsa a szót. Célirányosan közelít felém és még lereagálni se tudom mikor az ölembe ül. Magam elé kapom a kezem és hirtelen kihúzom magam. Erre nem vagyok felkészülve... Felgyorsul a légzésem. Utálom, hogy ilyen kiszolgáltatottnak érzem magam, még is mellkasom rendellenes üteme a fülemben cseng. – Masao még is mit művelsz? – Eltorzult hangomra rá se ismerek.

– Az öledbe ültem.

*Basszus, ha nem mondod, nem veszem észre... Mit kéne csinálnom? Akar valamit?* – Hát az látom – nyelek egyet, mikor megérzem testének súlyát. – Masao, én nem tudom mit kell ilyenkor csinálni!

– Nem is kell!

Kicsit azért megnyugtat, hogy nem akar csinálni semmit... Igaza van, hogy meg kell szoknunk a másik közelségét, de ez nekem túl intim. Masao apró rezdülései, mind végig száguldanak a testemen, olyan, mintha mindent ezerszeresen éreznék... Illata mégis bódító, hangja mélyebb tónust vesz fel, ami a dobhártyámon dübörög és felemás szemeiben felcsillanó kíváncsiság sugárzik.

Mikor megszólal hangját a lehangoltság fűszerezi. Nyelek egyet, ahogy próbál eltávolodni, megteszem az első lépést. ˝Lépésről-lépésre˝ hallom Rosie szavait.

Ahogy a csípőjére vezetem vékony ujjaimat, megremeg, amitől a hideg futkos a hátamon. Kissé olyan, mintha fagyos ujjak szaladtak volna végig gerincemen, de nem rossz érzés. Masao kipirult arca, mindent megér... – Ez még belefér? – Bár nem tudom, hogy ezt magamtól vagy tőle kérdezem.

Aprót bólint és mosolyáért ölni is képes lennék. Azért az zavar, hogy többször is megakadok a beszédben...

Masao is eljut odáig, hogy nem tud megszólalni és mellkasom közé fúrja arcát. Hirtelen még levegőt is elfelejtek venni. A fiú közelsége megrészegít... Lenézek, zavaros légzésem és kusza gondolataimtól, nem tudok szabadulni.

Ahogy meghallom, Masao kétségbeesett hangját, hogy ez neki túl sok, nevetésben török ki. – Akkor én még is mit mondjak? – A tükörképem egy olyan Alastort tükröz vissza, akit még sose láttam. *Mi ez a torz boldogság?*

Zavarra aranyossá teszi, aztán nem bírja tovább leszáll rólam és a takaró alá bújik. *Kis hülyém.* Végig simítok a takarón. *Ez nem is olyan rossz, hogy itt van.* – Alszol ma itt? – Szavaim meglepnek. *Ezt akarom?*

Ahogy előbukkan a haja szanaszét áll és szemei szikráznak a boldogságtól... Kihagyj egy ütemet a szívem és a légzéseim is. Mellkasomhoz kapnék, de csak Masao felé nyúlok. *Francba már...* – Ne akarj már még ennél is aranyosabb lenni. *Miket beszélek már?*

De mikor megkérdezi, hogy komolyan gondolom-e, nem tudok neki nemet mondani, így csak bólintok.

Gyerekes huncutsága mulattat, de egyáltalán nem bánom közvetlen viselkedését, egyre többet és többet akarok tudni róla. Hamar elhelyezkedik az ágyamban, de nem tud aludni... Felém fordul, érzem perzselő tekintetét, de addig csukva tartom, míg meg nem szólal. – Valami baj van? – Ahogy kinyitom a szemem, rá kell jönnöm, hogy nagyon közel van. Nyelek egyet.

De amit ezek után mond... Azt hiszem, ha lenne szívem, most tuti megállna.

Felpattanok, mint akit űznek. *Franc-franc-francba...* Pánikolok. *Nem tudom mit is akartam aznap. Még én se vagyok benne biztos...*

Aztán olyat hallok meg, amire nem vagyok felkészülve. Rá kapom a fejem.*Tényleg azt mondta? Jól hallottam?* Mélyeket lélegzek... Valami tényleg nem stimmel velem.

Felé magasodok és közelebb hajolok. *Várj már Alastor! Még is mi a frászt művelsz?* Próbálok hatni magamra, de Masao fénylő idegessége, úgy vonz, mint az éjjeli lepkéket a lámpa.

Mikor a nyakam köré fonja kezét, fürkészően lesi mennyire ellenzem ezt az egészet és be kell vallanom magamnak, annyira nem zavar. Végül lehidaljuk azt a pár centit... A csók igéző, képtelen vagyok addig bármire is gondolni, míg Masao magához nem húz. Olyan, mintha az agyam teljesen kiürülne. A testemből minden erő elszáll és rá nehezedek a fiúra... aki hirtelen olyan hangot add ki, ami megrészegítene, de Masao megijed tőle. Ahogy lelök magáról, remeg és elszalad.

A földön ülök pár másodpercet, bár többnek tűnik... Az ajkamhoz kapok és rendezetlenül veszem a levegőt.

Felállok és a szobájáig meg se állok. Halkan bekopogok. – Masao jól vagy? *Valamit rosszul csináltam?*

Szerencsére válaszol, de nem akar beengedni, amit persze nem hagyok annyiban... Megjelenek a szobában, de látom, hogy nem tudja kezelni, így a fejére terítek egy takarót. – Így jobb? – Mikor bólint leguggolok. – Masao nem értek a testi dolgokhoz, tán megijesztettelek vagy a bájos hangodtól akadtál ki? *Amitől elakadt a lélegzetem.*

Nem hiszek a fülemnek, mikor megkérdezi, hogy nem tartom-e visszataszítónak. Masao tényleg különleges, hisz Angel folyton zavar azzal amit művel... de az ő hangja, tekintette és testbeszéde kicsit se.

Megnyugtatom, de abban maradunk, hogy ma nem alszik nálam... Sose gondoltam, hogy én tudok flörtölni, de olyan természetesen jön, még magamat is meglepem. Miket meg nem tudok, pedig azt hittem ismerem magam.

Mikor újra az ágyamban fekszem, kissé hiányérzetem támad... *Na jó, Alastor elmész te a büdös francba!* Morgok saját magamra.

Eszembe jut a csók... Ez az egész teljesen új, de Masao édes ajkát még mindig érzem. Sose gondoltam, hogy egy csók lehet ennyire zavarba ejtő, még is bódító. Felsóhajtok, még mindig remegek ettől az új és veszélyes érzéstől.

Masao szemszöge...

Reggel ködös emlékeim ellenére is, kipihenten ébredek. Nyújtózok egyet, de egyből elpirulok mikor eszembe jut mit is műveltem. – Na jó, Masao... Többet kéne tudnod ezekről a dolgokról vagy csak hagyni az egészet. – Megrázom a fejem, mert rá kell jönnöm, hogy ha akarnám se tudnám elengedni azt a hülye szarvast.

Kopogásra figyelek fel. – Masao alszol?

Kinyitom az ajtót. – Jó reggelt Hercegnő!

– Bocsánat a zavarásért, lenne egy kis időd? Vagy az írásoddal kell foglalkoznod?

– Ráérek, igazából most elég jól haladtam.

– Ennek örülök!

– És mit tervezel?

– Igazából van egy pár ötletem, még nem tudom, melyik legyen.

– Charlie valami baj van? Olyan gondterheltnek tűnsz?

Elnéz, mire megfogom a kezét és behúzom. – Szeretnél beszélni róla?

– Sok minden miatt aggódok mostanság... Elsőnek a Menny válasza miatt, akik azóta se kerültek elő. Kicsit feszültnek érzem magam Vaggie hazugsága miatt és féltelek téged is. Úgy érzem ez a vihar előtti csend... Félek, hogy nem tudok mindenkit megvédeni.

Hallgatom egy darabig a kétségeit és bűntudatom lesz, de nem mondhatom el neki, amit Lucifertől meg tudtam... – Charlie, igen az árulást nehéz megemészteni, de azt hittem jól megvagytok Vaggie-vel...Látom mennyire szeret téged.

– Tudom, én is szeretem. Csak valahogy ez az egész kicsit sok most. Én vagyok a trónörökös, de úgy érzem nem állok rá készen. Apa százszor jobb nálam... És úgy érzem sose tudok felnőni hozzá.

– Lucifer rajong érted! Sose gondolná, hogy nem vagy képes rá és hidd el, egyszer készen fogsz állni.

– Még téged se tudlak megvédeni, hogy gondolhatod ezt olyan biztosra.

– Charlie – teszem a kezem a vállára – Sose adod fel, ez a te legnagyobb erényed és tudom, ha elvittek volna, minden követ megmozgatnál, hogy megments.

– Még azt se tudtam garantálni, hogy az egyik lakó ne bántson. Túl sokat képzelsz rólam.

Megölelem a lány. – Mi van a Morningstar családdal, mind depressziósok vagytok? – mosolygok rá.

Szipog párat és visszaölel. – Sajnálom!

– Nincs semmi baj és Alastor-ral már rendeztük a nézeteltérésünket.

– Akkor is nagyon csúnyán viselkedett, de nem tudom... Nem vagyok az a büntetés párti.

– Nem is kell, majd én elrendezem – kacsintok. – Jobban érzed magad?

– Sajnálom, hogy ilyenekkel traktállak.

– Nem zavar, ha magadban tartod csak rosszabbul jársz.

– Chö – bök meg – Pont te beszélsz?

Megvakarom az állam. – Sajnos mindig is nehezen tudtam megnyílni, de próbálkozok.

– Jó – mosolyog. – De Alastor akkor is nálam most mínusszal indít.

– Figyelj, ezt nem vitatom... De tudnod kell, nehéz volt mindkettőnknek.

– Az nem jogosítja fel arra, hogy bántson.

– Ebben igazat adok.

Aztán megint kopognak. *Mi ez átjáró ház?* – Igen?

– Charlie itt van?

Megmosolyogtat Vaggie aggódó hangja. – Igen, gyere nyugodtan.

Mikor kinyitja, Alastor áll a lány mögött. Majdnem megugrok fürkésző tekintetétől. – Hát ti mit kerestek itt kettecskén?

Most jól látok, hogy Alastor féltékeny, nem hiszek a szememnek. Ez valamiért nagyon jól esik, de mulattat is.

Mikor megölelem a lányt felvillan a tekintete, mire sunyin rá mosolygok. – Csak beszélgettünk.

Vaggie oda rohan és megöleli a lányt. – Jól vagy?

– Persze, sajnálom, hogy eltűntem. Csak beszélgetünk Masao-val.

– Akkor menjünk le!

Mikor elmegyek Al mellett, megfogja a kezem, de Charlie egyből megáll. – Mindjárt megyünk mi is – vigyorog, mire a lány rám néz. Tekintettem azt sugallja, hogy semmi baj menjenek csak nyugodtan. Így ott hagynak.

Felé fordulok és ezer wattos mosolyomat rá villantom. – Al, te most féltékeny vagy? – ragyog fel tekintetem.

A falhoz szorít, mire megnémulok. – Úgy látszik jól szórakozol!

Elpirulok. – Al, kint vagyunk...

– Mert tán zavar – túr bele a hajamba.

Megborzongok. – Nem.

Megrázza a fejét és eltávolodik.

Mire felnevetek. – Csak nem... – de inkább nem hergelem tovább. Pedig lett volna egy velős beszólásom, hogy ˝téged csak zavar, hogy kint vagyunk˝, de nem kísértem a szerencsémet.

– Igen? – lép közelebb.

– Semmi-semmi.

– Miről beszéltetek?

– Sok mindenről, nem kell aggódnod... Nem vagy túl érzelmes típus, úgyhogy nem untatlak. Mehetünk?

Bólint.

– De azt tudod, hogy Charlie még mindig haragszik rád. – Indulok neki.

– Igen, tudom.

Ahogy leérünk, Charlie kötelezi Al-t, hogy ebből a csapatépítőből nem vonhatja ki magát. Kissé aggódva nézek felé, de Al semmi jelét nem adja annak, hogy idegesítené a dolog. Látom, mindenki megrökönyödik Alastor válaszán...

Kis késéssel Lucifer is megjön, de nem marad... Kutatni megy és mikor jelentőségteljesen egymásra nézünk, már tudom, hogy igazam van.

Charlie felvázolja a ˝játék˝ lényegét, amihez ketten kellünk... az egész abból áll, hogy egy labdát görgetve a testünk közt, kell a fejünkig elegyensúlyozni. Plusz az erőnket nem használhatjuk.

Amiről Angel-nek meg van a maga véleménye... Charlie nem gondolt semmi perverzre, még is Angel nagyon pajzánul előadja magát, míg Husk-ot zaklatja.

Hát ezzel most egyet kéne értenem, mert láttam már ilyet filmekben... De most, hogy Al-al ilyen furcsán vagyunk... *Hát nem is tudom mit mondhatnék erre.* Utána engem vesz célba, a fülemhez hajol. – Várod már, hogy hozzá simulj a kis szarvasodhoz? – kacsint.

Kínomban majd felsikítok. – Angel, ne szívass már.

Kiröhög, de egyszer csak nyel egyet és elenged. Alastort pillantom meg a hátam mögött, akinek a tekintette elég vészjóslónak tűnik.*Oh...* – Köszi – mosolygok rá, mire biccent.

Al közelsége miatt már most színt váltok, mi lesz itt még a körünk alatt... Kissé kezdek pánikolni. Mikor közel hajol, az ájulás kerülget. Közli, hogy túl nyilvánvaló vagyok, elszégyellem magam. *Fogd vissza magad.* Kinevet, ami rosszul esik... Nem azért mert oly nagyon el akarnám mondani, de úgy érzem, hogy dühítem. Ezért gyorsan párt cserélek, de nem sokáig tart a béke. Angel és Alastor összeszólalkozik... A pók rám kapja a fejét, megragadja a kezem és kivágtat a szobából.

– Angel mi baj?

Kint kissé megnyugszik, de tesz pár kört. – Komolyan ezt a pasit akarod? Mert szó szerint lassan én is le akarom mészárolni.

– Min vesztettek össze?

– Egy fasz, aki a tudtán kívül simán megbánt.

Sóhajtok. – Szerintem az én hibám is... bosszantó lehetek, kicsit jobban elrejthetném a dolgot, de nehéz.

– Nem kell semmit...

– De nem akarom nagy dobra verni... Azt se tudom mi van köztünk!

Hangos szó váltásra figyelek fel. Berohanok, nem tétlenkedek... Charlie és Al közé vettem magam leállítva őket. – Elég legyen!

Kioktatom Al-t, de ő látványos sértődéssel elhúzza a csíkot. Veszek egy mély levegőt és utána megyek. Nem értem miért ilyen feszült és sose gondoltam, hogy ennyire féltékeny típus, de szerintem ő se.

A rádiótornyában kérdőre vonom, igazából tetszik ez a tökéletlen Alastor. Szavaitól még is melegséget érzek, lassan tényleg nem tudom elrejteni... Idegesít a dolog, mert eddig mindig jó voltam benne. Olyan, mintha ˝meztelen˝ lennék előtte...

Ahogy leül, az ölébe ülök, azt akarom, hogy a közelemben legyen. Alastor feszültsége lassan szertefoszlik. Nem tudom, hogy felismeri-e a szememben lévő szándékot... De meg akarom csókolni. Ajkát bámulom...

Úgy vigyorgok, mint egy idióta, mialatt Al keze végig siklik arcomon... ködösen nézek felé.

*Miért kell ennyire legyengíteni a szívem.*

Közelebb hajolok, de végül megcsípi az arcom... Váratlanul ér ˝támadása˝, kicsit hangosabban felordítok.

Mire Charlie ront be, hogy ne bántsanak... Mindnyájan kővé dermedtünk. Az agyam nem kapcsol egyből, nagy szemekkel pislogok... Aztán mint egy hideg zuhany, úgy tisztul ki a fejem.

Leszökkennek, mire Charlie vörös pofival felvisít és kiszalad. *Francokat!*

Al meg egy kis lefagyás után felnevet.

– Ne röhögj már! – kiáltok felé, de nem tudok a szemébe nézni.

Feláll és magához húz... A levegő vétel is nehezemre esik, még gondolkodni is elfelejtek. Államnál fogva megemeli a fejem és ajkamra tapad.

*Jó, ördög...* Tovább nem megy a gondolatmenet. A csók forró és égetően heves... Lábaim remegnek, nem bírom megtartani magam, de Al kapcsol és felkap. Lábamat csípője köré fonom és mikor leül a kanapéra elhelyezkedek az ölében. Zsibbadni kezd lábam és a levegő hiány miatt lassan elválunk... Hozzá bújok.

A gondolataim teljesen szétesnek. Mikor újra felnézek azokba a csodákba, nem tudok egyből megszólalni. Al ajka csillog a nedvességtől és kissé piros. Mielőtt meghallanám, hogy szexi vagyok, mondani készülök valamit, de egyből elfelejtem. Elpirulok és miután lehülyézem elbújok.

Jóleső borzongás fut végig rajtam, mikor cirógatni kezdi hajam. – Te fogod megmagyarázni Charlie-nak – közlöm vele.

Persze adja itt az ártatlant, de hamar beadja a derekát. Mikor is halk kopogás zavar fel és annál halkabb Charlie. Lepattannék, de Al nem hagyja. – Engedj már! – suttogom, de ő élvezi ezt az egészet. *Oh, hogy fulladj meg.* Míg válaszol Charlie-nak rezzenéstelen hanggal, a testbeszéde mást tükröz... Kicsit se értem, miért nem akar elengedni.

Nyitok egy átjárót és átesek rajta, mielőtt Charlie kinyitná az ajtót. A szobámba még se tudok nyugton ülni, nyitok egy apró rést és hallgatózok. Vicces végig hallgatni Al-t és Charlie-t is, úgy, hogy nem tudják... A lánynak igaza van... Ez már több köztünk. Végül inkább nem hallgatózók tovább, lelkiismeret-furdalásom lesz...

Teszek veszek a szobámba, mikor Alastor esik be az ajtómon. *Jó ég! Mi fene?* – Al hát te?

Zavarosan elkezdi, hogy Charlie kiakasztja, de mondott valamit amit meg kéne beszélnünk... Kíváncsivá tesz.

Mikor megkérdi mi van köztünk, hát kissé meglep. – Hát mi lenne? Ismerkedünk? – tényleg nem tudom mit kéne erre mondnom. *Mi van köztünk?* Eddig ebbe bele se gondoltam, örültem, hogy kissé rendeződtek a dolgok és, nem vagyok földön futó, a többi kicsit se foglalkoztatott.

Aztán kicsúszik száján, hogy Charlie szerint akik járnak, nem nagyon titkolóznak a hírnevük miatt... Sose hittem, hogy én valaha ilyen izgatottságot fogok érezni. Bárkit akit eddig megismertem, sose gondoltam bele, hogy járhatnánk vagy bármiféle komolyabb kapcsolatot velük. *Vagyis komolyan gondolom Al-al?* Ez a következtetés engem is meglep. – Mert járunk? –gondolkodok hangosan. – Hát Al, nem úgy tűnt, hogy nagyon el akarnád rejteni, mikor is fogva tartottál az öledben! – teszem hozzá.

A szarvas vicces arcok közepette gondolja át az előző cselekedeteit, végül komoly hangon közli, hogy ˝fogalma sincs˝.

Megmosolyogtat. – Al akarsz velem járni? – Gőzöm sincs honnan jön ez az egész, de olyan természetesek szavaim. *Nem tudom milyen járni valakivel, de a szarvas se. Majd együtt kitaláljuk ezt a flúgos utat.*

Al arcán több -féle érzelmet is felfedezek, még többet akarok tudni erről a fajankóról. – És mi van az ismerkedéssel?

– Szerintem azok akik járnak is ismerkedhetnek még! *Nem hiszem, hogy a párok mindent tudnak a másikról és mi már elég sokat megéltünk.* Véletlenül még ki is fecsegem, hogy kihallgattam őket, de kicsit se zavartatom magam miatta. – Na, maga a nagy Rádió démon, mit mond erre?

Közli velem ezek után, többet ne hagyjam senkinek, hogy ölelgessen. Imádom ezt a féltékeny Al-t... Azt azért megemlítem, hogy ha teheti, ne essen már neki mindenkinek.

Ahogy nézem őt, el szeretném mondani neki az igazságot, de végül úgy döntök, csak a féligazság lehetséges. Mindig is úgy gondoltam, nem fogok soha senkinek megnyílni, de azt se akarom, hogy mástól tudja meg... – Al, mondanom kell valamit! – Lehet kicsit komolyra is sikeredik, mert egyből rám néz.

Mikor meghallom a kérdését, elszorul a szívem. *Elég nagy a baj!* – Úgy döntöttem visszamegyek a Mennybe!

Al először ledöbben aztán ideges lesz, végül mintha azt mondaná a szemei, hogy akkor most elhagyom. *Az utolsóba persze nem vagyok biztos.*

Aztán valami különös érzelem gyullad a szemeiben, mintha egy múltbéli traumát hoztam volna felszínre, egyből átölelem. Teste megfeszülés elakar távolodni tőlem, de nem engedem el.

– Az életem a tét, nem hátrálhatok meg!

– Az életed? Masao még is mi folyik itt?

Elmondok neki néhány dolgot, de látom, hogy kicsit se elégedett.

– Ezzel még is mit kezdjek!?

Mikor egyedül hagyj a szobába nem megyek utána. Adok neki időt átgondolni a dolgokat, de egy napnál persze nem többet... A hülye romantikus regényekben mindig hagyják elfajulni a dolgokat, én ezt nem fogom.

Fel-alá járkálok egy darabig, de aztán Alastor szobájába megyek... Bekopogok, de semmi válasz. Benyitok és üres a hely, felsóhajtok. Bezárom az ajtót, de nem megyek el... Újra kinyitom és bemegyek. Körülnézek, de azért mert együtt vagyunk nincs jogom kutakodni, pedig feléledt bennem a nyomozó, még se engedek a csábításnak. Leülök az ágyra, de végül elalszom.

Alastor szemszöge...

Reggel Charlie keltet, sose történt velem még ilyen, hogy ne ébredjek fel a többiek előtt... Ez kicsit frusztrál.

Lemegyek, mire Vaggie aggódva keresi barátnőjét. – Mondott neked valamit Alastor?

– Semmit aranyom – vigyorgok az arcába, látom, hogy idegesen megforgatja a szemét.

– Lehet Masao-nál ragadt. – Indul neki.

A név hallatán rá kapom a fejem és utána megyek. Mikor meglátom őket az ágyon ideges leszek. *Mit keresnek ezek itt kettesben?* Nem tudom ennyiben hagyni, mikor elmegy mellettem csuklója köré fonom ujjaim... Persze Charlie megtorpan és gyanakodva méreget... Még jobban felcsesz, mikor szemezve azt sugallja neki a kis démonom, hogy semmi baj nem lesz.

Mikor eltűnnek, sarokba szorítom... Látom, jól mulat viselkedésemen, amit nem tudok leírni... Lehet tényleg féltékeny vagyok. *Én és a féltékenység? Ez most komoly...* Nem tudok megbarátkozni ezzel az érzéssel, ez még zavaróbb, mint a csókunk. Amivel igazából újra meg próbálkoznék, de végül nem engedek a kísértésnek... Valahogy most már értem, mit érezhetnek a ˝jók˝ a bűnös csábítása miatt. Masao pont ilyen hatással van rám...

Inkább elindulunk és egyhamar összegyűl a tömeg.

Charlie rám néz. – Azt akarom, hogy ebben te is részt vegyél. – Áll nekem. – Nem húzhatod meg magad a háttérben.

Látom, hogy Masao rám pillant, de én csak vállat vonok. Ha közelében lehetek a tiltott gyümölcsömnek, felőlem. – Igen is, Hercegnő!

Mindenki elképedve pillant rám.

– Tényleg? – hűl el Charlie.

*Miért vágtok ilyen képet? Igent mondtam...*

– Akkor kezdjük – mondja azonnal, mielőtt meggondolnám magam.

Végül kissé késve, de a Pokol nagyura is megjelenik. – Kicsikém, ma nem tudok itt maradni... Van egy kis dolgom.

– Persze, apu. Menj csak!

Ennek azért örülök, a többieket még valahogy elviselem, de a törpét nem. Aztán olyat veszek észre, ami egyáltalán nem tetszik... Masao-val jelentőségteljes pillantást váltanak. *Mit titkoltok!?* Impulzív érzéseim az őrületbe kergetnek, nagy önuralomra van szükségem, hogy ne vonjam kérdőre azonnal.

Zavarnia kéne, hogy képtelen vagyok megőrizni a hidegvérem Masao-val szemben, de ez még se idegesít annyira... mint az a tény, hogy valamit nem mond el nekem.

Charlie hangja zavar fel. – Ma két fős csoportokra oszlunk és egy könnyűnek tűnő, de igazából elég nehéz feladatot fogunk csinálni. – Felmutat néhány kisebb labdát. – Ezt a labdát a csapat közé fogom rakni, a testetek mozgatásával el kell érnetek, hogy ne essen le és a fejetekig fel kell vinnetek. Az erőtöket nem használhatjátok – teszi hozzá.

– Na végre valami perverz játék, amiben még én is benne vagyok. – Simít végig a testén Angel és egyből Husk mellé áll.

– Angel – pirul el a lány. – Ebben semmi perverz nincs.

– Ebben nem értünk egyet – nyalja meg a száját.

Aztán rám pillant, amit nem tudok hova tenni... Oda illeg Masao-hoz és átkarolja, valamit a fülébe súg, amitől a fiú olyan vörös lesz, mint a rózsa szirmai... Aztán arrébb akarná lökni. – Angel ne már!

Megjelenek Masao mögött és olyan vészjósló aurával nézem a pókot, hogy egyhamar meghátrál.

Masao felsóhajt és rám néz. – Köszi.

Bólintok.*Ez természetes, ne fogdosson.*

– Úgy látom, mindenki megtalálta a párját.

Egymásra pillantunk, Masao vörös arcát kezdi takargatni és elnéz.

Közelebb hajolok. – Ha ennyire nyilvánvaló vagy, akár el is mondhatod – nevetem ki, de az arca hirtelen eltorzul. *Rosszat mondtam?*

– Saj-Sajnálom, nem akarlak kellemetlen helyzetbe hozni. – suttog. Felemeli a kezét. – Charlie én nem lehetnék mással?

Charlie újra vádlón pillant rám és a fiúhoz lép. – Persze, ahogy szeretnéd... – Angel-re néz. – Nem lenne baj, ha cserélnétek?

– Persze-persze – ugrik oda hozzám.

*Na király, ezt jól elcsesztem. Nem gondoltam semmi rosszra.* Ennek ellenére nem akarom, hogy a többiek megtudják. Sóhajtok és elkezdjük a feladatot, de fél szememet rajta tartom.

– Ha ezzel végzünk, kérj bocsánatot Masao-tól – szólal meg a semmiből a pók.

– Pardon?

– Néha olvas a sorok között – morog rám pók hangján. – Masao itt mindenkinek fontos, ne akarj több ellenséget magadnak.

Felidegesít. *Mégis mit tud?* – Még is mit tudhatsz te? – köpöm a szavakat.

Angel kihúzza magát, mire a labda leesik. Ránk pillantanak. – Jah, persze... Mintha te tudnál bármit is. – Húzza fel magát és otthagyj. Megfogja Masao kezét és kihúzza a szobából.

– Alastor – kiált rám Charlie – Mi van már megint?

– Fogalmam sincs – vonok vállat és dohogva otthagyom őket, de Charlie nem hagyja annyiban.

Utánam jön. – Alastor, kitudja mi bajod van, de ezt nem csin...

De félbe szakítom. – Már megbocsáss, nehogy már te mond meg nekem, hogy mit csinálhatok. Nélkülem ez a kosz fészek sehol se tartana.

– Te vigyorgó fasz – dühöng Vaggie, de Charlie leállítja.

– Jobb is, ha leállítod a pincsid.

Mire Charlie keze meglendül. – Nem beszélhetsz vele így. – Sejlik fel mindkettőnk démon alakja, de akkor valaki közénk lép. Mindketten megállunk.

– Elég! Al – néz rám mérgesen. – Kérj tőle bocsánatot.

*Még, hogy én...* – Mit...

– Ha azt akarod mondani, hogy még is mit képzelek, akkor ne is folytasd... – vág a szavamba.

Sóhajtok. – Miért én vagyok mindig a hibás? Azt se tudják mi van... – Ezzel eltűnők. A rádió állomásomon jelenek meg.

Szétakarok verni valamit... Miért ilyen nehéz ez... – Idegesít mindenki!

– Én is? – szólal meg egy ismerős hang.

Az ajtóra kapom a fejem és motyogok. – Főleg te!

Masao kuncog.

– Mi olyan vicces? – dühöngök. Közelebb lép, mire megállok és már most a teljes figyelmemet rá irányítóm. Megérinti a mellkasom, mire újra elkap ugyan az a vágy.

– Miért vagy ilyen feszült?

– Mindenki olyan nyáltól csöpögően kedves veled... Nem tudom, hogy ezt eddig miért nem vettem észre.

– Mert jobb lenne, ha utalnának és bántanának? – mosolyog.

Mire ökölbe rándul a kezem. – Még mit ne... Ki is nyírnám őket.

– Na, akkor még is mi a gond?

– Fogalmam sincs – ülök bele a székbe, mire Masao az ölembe ül. – Te most komolyan ki akarsz nyírni?

Hatalmas vigyorával néz rám. – Al, eddig azt hittem, hogy te nem tudsz irracionálisan viselkedni, de...

– Bocs, hogy nem vagyok tökéletes – vágok a szavába.

– Al, befejezhetném – háborog. – Tetszik!

– Micsoda? – vonom fel a szemöldököm.

– Tetszik, hogy más vagy, ha rólam van szó... Ez azt jelenti, hogy fontos vagyok.

– Persze, hogy az vagy... Tuti nem ülnél az ölemben, ha nem lennél az – jegyzem meg.

– Tudom, de mikor kinevettél, úgy éreztem neked ez az egész irritáló...

– Mikor meglátom a pirult arcod, nehéz visszafognom magam, így... Nem irritálónak mondanám, csak nyugtalanná valók és nem tudom kezelni. Sajnálom, ha azt hitted kinevetlek.

Masao-nak fülig ér a szája és meg akarom érinteni. Felvezetem a kezem nyakán, aztán megcirógatom arcát... Kipirultan, ködös tekintettel néz rám. Teljesen elveszek szemei labirintusában. Közelebb húzom és már majdnem megcsókolom, de végül megcsípem az arcát. Amitől felkiált. – Ha még egyszer... – De nem tudom befejezni, mert...

Charlie ront be. – Ne bánt... – de benne akad a szó. Lefagyva figyeljük a másikat, mire Masao kapcsol és leugrik rólam. Charlie közben felvisít és vörösen kirohan. Én csak kapkodom a szemem, aztán felröhögök.

– Ne nevess már – csattan fel Masao és eltakarja arcát.

Felállok és magamhoz húzom, nem várok tovább... Engedek a tiltott gyümölcsnek és rá tapadok ajkára. Masao lába megremeg, így megtartom. Lövésem sincs honnan jön ez a szenvedély, de elsöprő... Hátra tántorgok a kanapéig és ölembe húzom, a csókunkat persze nem szakítom meg. Már csak a levegő hiány választ szét... Masao pihegve nekem dől, én meg a haját simogatom.

Egydarabig nem szólunk, mindkettőnknek fel kell dolgozni az előbbit. A legfurcsább, minden olyan ösztönösen jön...

Mikor rám néz... felemás szemei, mintha színt váltana... Csodás fényben úszik. Ajka is kivörösödött, nem tudok betelni a látvánnyal. Amit hülye fejjel ki is mondok. – Masao, nem tudom, hogy ezt hívják e így... De olyan szexi vagy.

Ha eddig nem volt piros, na most vetekszik a hajam színével.

Újra hozzám bújj. – Hülye!

Felnevetek.

– Te fogod megmagyarázni Charlie-nak – durcáskodik.

– Mégis mit? – vigyorgok gonoszul, mire felhúzza orrát.

– Chö.

– Jó-jó – adom meg magam.

Mikor halk kopogás zavar fel, Masao úgy akar kiugrani az ölemből, mint egy bakkecske, de nem hagyom neki. – Igen!? – Szólalok meg.

– Engedj már – lök meg, de erősebb vagyok nála.

– Sajnálom, bejöhetek?

– Persze, Hercegnő! – Vigyorgok Masao-ra.

Mire összehúzza a szemeit. – Pukkadj meg!

Mikor belép, Masao egy kapu segítségével meglép... Ami nevetésre késztet.

– Al beszélhetnénk?

Az előttem lévő székre mutatok. – Nem akarok beszélni róla, de igen, jól láttad... Még nem tudom teljesen mi van köztünk, de örülnék, ha nem teregetnéd ki a szennyesemet.

– Persze-persze – hadarja a Hercegnő. – Annyit azért tisztázhatunk, hogy ezért voltál olyan furcsa az elmúlt időben?

– Nem akarok ártani neki, de nehezen kezelem ezt a helyzetet. Ezért elnézést!

– Értem! De ettől még nem nézem el az előzőket.

– Nem is kell, tudom, hogy hülye voltam és biztos leszek is.

Charlie jó rég, most először mosolyog rám őszintén. – Örülök nektek!

Biccentek. – De ne kezd híresztelni, mi lenne így a hírnevemmel.

Mire kacagni kezd. – Még szerencse, hogy Masaot ez nem zavarja.

– Mert zavarhatja?

Charlie arcán teljes megdöbbenést fedezek fel. – Ha olyan kaliberű lenne, mint például én... Akkor biztosan zavarná, hogy eltitkolod, hogy együtt vagytok.

– De mi nem is vagyunk együtt?

A lánynak tátva marad a szája. – De ugye tudod, hogy ez több mint barátság?

– Hát erre már valahogy rá jöttem, de eddig nem beszéltünk semmi ilyesmiről.

Charlie a fejét fogja. – Komolyan kész vagyok tőletek! Akkor haladj és beszéljétek meg.

– Mégis mit?

– Na jó, nem hiszem el. – Megragadja a kezem és Masao szobájáig meg se áll.

Bekopog és belök az ajtón. Masao megugrik, ahogy meglát. – Al, mi afene?

– Charlie ki ideggel.

– Mert?

*Most komolyan beszélnem kell erről?* – Charlie szerint, zavarhat, hogy... – de megállok és mással folytatom. – Masao szerinted mi van köztünk?

Felvonja a szemöldökét és elgondolkodik. – Hát mi lenne? Ismerkedünk?

– Charlie szerint zavarhat, ha járunk és én el akarom titkolni, az imidzsem miatt.

– Járunk? – gondolkodik hangosan. – Mert elakarod? Már bocs, de kicsit se tűntél úgy... mikor is nem akartál elengedni.

Az emlékeimben kutatok, hogyan is lehettem olyan elvetemült, hogy az ölembe tartsam... Igaza van, ha nem megy el, sose engedem el. – Fogalmam sincs.

Masao felnevet. – Al, te akarsz velem járni?

Kikerekedik a szemem, sose hittem volna, hogy ezt bárki szájából hallhatom egyszer... *Hogy képes Masao folyton meglepni?* Nem bírok megszólalni. – Nem azt mondtad, hogy ismerkedünk?

– Akik járnak azok is ismerkedhetnek egymással. Annyiban igazat adok Charlie-nak, hogy ami köztünk van, az már több mint barátság.

– Te hallgatóztál? Nézd már a kis Pokol lakót.

A fiú kacsint. – Na, mit mond a nagy Rádió démon uraság?

*Hát miért ne?* – Akkor többet ne enged senkinek, hogy feleslegesen ölelgessen.

Nevetni kezd. – Imádom a féltékeny Alastort! A másik meg nem akarom kikürtölni, ez a mi dolgunk... De egyszer majd elmondhatjuk a többieknek. Viszont pár ilyen lebukás és tök mindegy lesz.

Összeborzolom a haját, mire megfogja a kezem. – De azért jó lenne, ha nem esnél neki mindenkinek aki beszélni akar velem.

– Próbálok nem mindenkit felfalni – röhögök.

– Klinikai eset vagy – dorgál meg aranyos hangján. Aztán látom, hogy a komoly arcát veszi fel. – El kell mondanom valamit!

– Baj van?

– Tudom, hogy ellenezted, de eldöntöttem, visszamegyek a Mennybe!

*Rosszul hallottam?* Hirtelen édesanyám arca ötlik fel, aki állította, hogy nem lesz semmi baj, de végül meghalt. – Masao...

Masao mintha észrevenné, hogy valami nincs rendben és átölel. – Nem mondhatom, hogy nem lesz baj vagy bármi mást! De tudod, hogy sose adom fel!

Mély levegőt veszek, kihúzom magamat és eltávolodnék, de a fiú erősen tart.

– Sajnálom, hogy ilyen önző vagyok, de az életem múlik rajta!

Megmerevedek. – Az életed? Mi folyik itt Masao?

– Lucifer szerint a Mennybéliek meg akarnak ölni!

*Még, hogy Lucifer szerint... Miért tud az a törpe mindig mindent jobban, mint én.* – Ezt még is honnan tudja? És azért, mert kétvilági vagy?

– Veszélyes vagyok rájuk, az egyik angyal mondta el neki titokban.

*Sántít a sztori!* – Miért mondod el ezt nekem?

– Jobban szeretnéd, ha eltitkolnám és később derülne ki?

Megfeszül a testem. – Még is mit kezdjek ezzel! – Viharzok ki a szobából, úgy érzem kell egy kis idő.

Pár perc múlva már az utcákat rovom. Mikor eszembe jut, ha elmondanám Charlie-nak biztos megállítaná a fiút, de ez meg olyan kicsinyes lenne tőlem... Nem az én stílusom, bár az se, hogy járjak valakivel, meg a mostani dolgok se. Masao mindig is elszánt volt, ha ezt tenném lehet megharagudna és így is- úgy is megtenné. Így legalább tudok róla és ott lehetek, miután vissza tér... Ha szólok a Hercegnőnek, a tudtom nélkül fog elmenni és kitudja mikor térne vissza... de így sincs garancia rá, hogy vissza tud térni. – Idegesítő – motyogok az orrom alatt.

*Mit tehetnék?*

Aznap addig járom a Poklot míg ki nem világosodik, kissé lenyugodok... Mikor visszatérek a szobámba egy nem várt vendég alszik az ágyamba.

Közelebb megyek, de nem keltem fel. Masao a varjút szorongatja és békésen alszik. Csettintek és elhúzom a függönyt.

*Ennyire aggódott, hogy végül itt aludt!? Oly hülye vagy!* Mosolygok lágyabban, aztán felsóhajtok. – Csak ne essen bajod!

Letussolok és felöltözve lépek ki, legelsőnek a kanapén akarok aludni, de végül befekszem az ágyba. Masaot figyelem egy darabig, aztán mintha csak tudat alatt megérezné a jelenlétem közelebb bújik hozzám.

Átkarolom és úgy alszok el, szuszogása, illata és jelenléte megtölti tudatom.