Mostantól a két szereplő szemszögéből írok

Masao szemszöge...

Következő nap arra ébredek, hogy kopognak az ajtón. Komásan, tiszta kócosan nyitom ki az ajtót és egy ismeretlen figura áll előtte. A vigyorgó ürge, vörös frizurája szemet szúr, ami olyanok, mint a fülek... Megdörzsölöm szemem, hogy jól látok-e. *Oh, biztos... ő... ahha, elfejtettem a nevét.* Ásítok egyet.

– Helloo kedveském, te vagy az új lakó! Masao?

Felnézek azokba a vörösen izzó szemekbe. *Mi ez a kedvesem?* Túl tenyérbe mászó képe van, amit aztán közelebbről is megnézhettek. *Ez nem ismeri a magánszféra fogalmát...* Bele túrok hajamba. – Igen, az vagyok... Te meg? – Hajlok el.

– Alastor vagyok, a Rádió démon.

*De jó neked...* Utálom, ha felzavarnak. – Minek köszönhetem a reggeli látogatást?

– Csak megnéztelek – Aztán hirtelen a semmiből, recsegés és furcsa röhögő hangokat hallok meg. Mint, mikor a közönség nevet egy viccen, csak ez inkább tűnik torznak, mint normális kacajnak. Felkapom a fejem, mikor megértem, ezt ő csinálja. *Fuu, de idegesítő...*

Mikor megjelenik Vaggie. – Hagyd békén az újoncot, még megijed tőled és elszalad – mondja barátságtalanul. *Vagyis Alastort jobban utálja, mint engem. Ez jó jel...*

Bár a srácot ez nem hatja meg, vigyorogva megy el a lány mellett. – Gyere Charlie hív!

– Ott leszek! – Gyorsan átöltözök, mire oda érek, mindenki ott van.

Kedvesen bemutat Alastor-nak is, aztán leülök a többiek mellé a nappaliba. Kis körben ülünk, de Alastor messzebb áll és csak figyel. *Ez a csávó sunyi...* Bár én is csak figyelem a többieket, értő tekintettel. Hallgatom a történeteiket és azt, hogy Charlie, miként próbálja őket összehozni.

Mikor egy árnyék vetül felém és Alastor figyel engem. *Ez miért vigyorog folyton...*

Alastor szemszöge...

Reggel mikor vissza térek körutamról, nagy nyüzsgés fogad... És a Hercegnő nagy energiák közepette szaladgál le-fel a Hotelben.

– Oh, kedveskéim, nem kell ennyire örülni, hogy vissza jöttem – kacag fel körülöttem a szokásos hangok és botomat megforgatom az ujjaim közt.

– Al,de jó, hogy megjöttél! – Fékezz le előttem a szőkeség.

Persze a többiek figyelmen kívül hagyják a szellemes megjegyzésemet és úgy engem is, csak Vaggie lép oda Charlie mellé.

– Új vendégünk van! – Annyira fellelkesül, hogy szóhoz se jutok. Csak a szokásos vigyoromat veszem elő.

*Új... Ki akar megváltást a Pokolban? Vagy egy újabb ingyenélő...*

El is indulok megnézni magamnak. Az ajtó előtt megállva kopogok, de egy ideig nem hallok semmi mocorgást. Már azt különösnek tartom,hogy tud valaki ilyen mélyen aludni a Pokolban. *Biztos valami nagy legény lehet...* De mikor kinyitja az ajtót nem hiszek a szememnek... A srác hozzám képest aprónak tűnik, max. ha a százhetvenet súrolja. A haja kócosan áll össze-vissza, sötétkék tincsei, aminek a végei ég kékig fakulnak... érdekes hatást kelt. Heterokrómiás szemei álomittasan csillognak a reggeli napfényben... A bal vörösen izzik, míg a jobb arany színben pompázik. Szokatlan érzés kerít hatalmába és furcsa illata van. *Nemrég halhatott meg, bár ilyen szagot még nem éreztem...*

Arra egyből rájövök, hogy utálja ha felkeltik... Ez egyből bekerül a ˝Mivel is tudom bosszantani a többieket˝ listámba. Hangja rekedt és vékonyan cincog, de ahogy kezd magához térni a hangszíne is mélyebb lesz.

Mikor is meghallom a kis félszeműt, így magukra hagyom.

Kis idő múlva mindenki megjelenik a halban és mikor Masao is lejön, a nappaliba mennek.

Én a háttérben meghúzom magam és onnan nézem a műsort, hogy a kis Hercegnő, próbálja össze hozni ezt a szánalmas bagázst... De hamar észre veszem, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki a háttérben meghúzva magát figyel. Az új kölyök értő tekintettel és teljes odafigyeléssel hallgatja a többieket... csendben, mintha ott se lenne.

– Mi ez a hallgatás aranyom – jelenek meg mögötte – Csak nem rosszban sántikálsz?

Hallom, ahogy felsóhajt és visszafordul a többiekhez.

*He?Ez most ignorál???* Felvillan tekintettem és a homlokom közepén az ˝x˝, de hamar lenyugszom.

Mikor meglátom, hogy Vaggie jót múlat rajtam. *Ez a szuka is...*

Masao szemszöge...

Próbálom úgy ignorálni, mint a pók démon perverzségeit, annyi különbséggel, hogy Alastor teljesen az idegeimre megy.

– Masao– hallom meg Charlie hangját.

– Igen?

– Szeretnél te is mesélni?

– Én tegnap mindent elmondtam, nem vagyok nagy szám... Míg éltem horrort írtam és magánnyomozóként dolgoztam egy kisebb ügynökségnél. *Bár ezt tegnap elfelejtettem megemlíteni...* – Térek észhez és megrázom a fejem. – Hirtelen halálom volt, 24 évesen – folytatom egyből – És engem nem érdekel a megváltás... Abban reménykedek, hogy ez az új közeg kibillent az írói válságból – fejezem be egy szuszra.

– Milyen néven írtál? Ha szabad ezt tudni...

– Persze, Nakao...

– Ez álnév?

– Nem, a család nevem.

Látom Charlien nem akarja feszegetni a témát, de még kíváncsi valamire. Bár végül nem kérdez többet... De Angel nem ilyen tapintatos. – És hogy kerültél a Pokolba? Embert öltél? Korrupt voltál vagy más ehhez hasonló mocskosság? – vigyorog.

Már vártam ezt a kérdést, de kissé zavarba jövök, hogy mindenki engem bámul. Próbálok semleges arccal válaszolni. – Biztos a beteg fantáziám miatt! – vonom meg a vállam.

Angel már szólásra nyitná a száját, de nem engedem neki, hogy folytassa. – Na, ennyit rólam! Most megyek és sétálok egyet. – Ezzel felállok és otthagyom a kérdőn rám néző fazonokat. *Ennyi épp elég volt a beszélgetésekből.*

Az a tervem, hogy estig elő se kerülök és végül ez túl jól sikerül... Na, de majd erről később. A másik meg, hogy szerezek magamnak néhány göncöt, de abból végül nem lesz semmi. Nem ismerem a terepet, meg azt, hogy ezt miként tudnám megvalósítani...*Jobb lesz, informálódni...* Bár nem Charlie-ra gondolok, ő csak egy hercegnő és biztos saját varrónője van, így maradnak a többiek, ezen felül Angel.

Ráadásul úgy egy óra múlva sikeresen el tévedek, de nem esek kétségbe...Leülök egy padra és előveszem a jegyzet füzetem. Ez a ruhámban volt mikor megérkeztem, mintha csak hozzám tartozna, a lényem része lenne. Nem értem miért érzek így egy kis füzet kapcsán, de ezt súgja a belsőm.

Szavak csak úgy özönlenek a füzetbe, mint egy cunami... de egyik értelmetlenebb, mint a másik. A végére az egész úgy néz ki, mint egy lesatírozott fekete massza. Így inkább rajzolni kezdek. Elsőnek Charlie és Vaggie kelnek életre a lapon, csak úgy siklik a papíron a ceruza... Utána jön Angel és Husk. A pöttöm Nifftyvel leszek kész a leghamarabb...

Mire feleszmélek már sötétedik és Alastor vigyorgó képe fogad. *A jó ördögit ennek az őrültnek...* Kapnék oda drámain a mellkasomhoz, de csak fejben. Pókerarcom mögé bújok.

– Engem is lerajzoltál, kedves?

*Hogy rohadj meg!* Sose szerettem, ha meglátják a rajzaimat, nem vagyok olyan tehetséges, hogy mutogassam. – NEM! – vágom rá egyből.

Sunyin pillant rám és mikor nem figyelek az árnyéka kikapja a kezemből. – Add vissza! – szólítom fel, de süket fülekre találok. Felpattanok, de semmi esélyem nincs a két méteres őrülttel szemben. Még élvezi is a dolgot, így vissza ülök. Már akkor megfogadom, még ha akartam is, most már csak azért se fogom lerajzolni.

Kicsivel később vissza nyomja a kezembe, mintha kicsit csalódott volna, de lehet csak behallozom.

– Eltévedtél drága!?

Nem tudom, hogy ezt most kijelenti vagy kérdi, így csak bólintok.

Nem mond többet, otthagy. Felugrok és utána megyek, bár nem tudom, egyáltalán hova is megy... csak remélem, hogy vissza a Hotelbe. Még is követtem...

Alastor szemszöge...

Épp vacsorámat fogyasztom, mikor halk kopogás zavar fel. Tudom ki az, csak ő kopog ebben az istenverte Hotelben... Bár a többiek inkább elkerülnek, egyedül Vaggie töri rám az ajtót, szó nélkül.

– Gyere kedves!

A szőke hajzuhatag egyből megjelenik. – Al, tudnál nekem segíteni?

– Oh, miben aranyom? – Furcsállom, hogy nincs vele az ölebe.

– Masao még nem jött vissza, nagy valószínűséggel eltévedt szegény. – A Hercegnő teljesen kétségbeesik.

A gondolat, hogy bébicsőszt játsszak és keresgéljek, hát egyáltalán nem fűl hozzá a fogam... de rávillantom csupa fogmosolyom és belemegyek.

Az árnyak hamar megtalálják, jól elcsatangolt a kölyök. *De utálom a gyerekeket...*

Elé állok, de semmi reakciót nem mutat. *Hogy a fenébe lehet valamire ennyire ráfüggni?* Aztán felnéz felemás szemeivel és meglepetten néz végig rajtam.*Jah, valóság vagyok.* Lenézek a kezében tartott füzetre. *Oh, rajzol...*

Az árnyékom egyből kiveszi a kezéből, hogy fellapozzam... de az én arcképem nem virít a lapokon és bár elsőnek próbálja visszaszerezni tulajdonát, ami mulattat... Hamar feladja. *Tényleg írói válságban van... Igazat mondott. Fura egy figura.*

Nem értem a viselkedését felém és pofátlanul figyelmen kívül akar hagyni... Mintha csak tudná, hogy direkt szívom a vérét és mikor észreveszi magát, leáll. *Ez nem szórakoztató.* De még is piszkálni akarom.

Aztán neki indulok és követni kezd, még ha nem tudja hová is megyek. Gondolok rá, hagyom eltévedni még jobban és lelépek, de lemondok erről a tervemről... A többieknek gyanús lenne a szitu.

Masao megnéz mindent és kíváncsi, mint egy gyerek... A tudásszomja csillapíthatatlan. A legtöbben akik ide kerülnek nem akarnak tudni semmit a Pokolról, de a fiú más. A szemeiben felizzó vágy... Ezt sugallja. *Mindenről tudni akar.*

Mikor a Hotel közelébe érünk, az árnyam sunyin vigyorog és kuncog. Egyből szélesebbre húzom mosolyom. *Ez mókás lesz...*

Mikor belépünk a többiek felkiáltanak, hogy ˝Meglepetés˝, bár a Hercegnő túl ordít mindenkit, ami nem nehéz. Husk csak magában dünnyög valamit és a többiek se túl buzgóak, de ami kiakaszt... Masao meg se rezdül. Pedig azt vártam, hogy ijedtében felugrik vagy elkiáltja magát, de semmi reakciót nem vált ki belőle. *Mi a franc? Kötélből vannak az idegei?* Morgok magamban. Egyre jobban idegesít, hogy nem úgy reagál, mint azt elvárnám.

Masao szemszöge...

Végül csak vissza érünk a Hotelhez, nagy szerencsémre... Pedig már azon gondolkodtam, hogy kéne csendben meglépni. Kicsit aggódtam, hogy milyen aljas tervvel akar megint bosszantani. *Azt vártam, hogy faképnél hagy vagy még rosszabb...* Megborzongok. Azon kapom magam, hogy Alastor idegesít az egész Hotelben a legjobban, mióta felzavart az álmomból, azóta pikkelek rá. Utálom a tenyérbemászó képét és élvezi azt is, hogy zaklat. *A kis mocsok és folyton vigyorog, mint egy ütődött.* Ez is felhúz, mint minden vele kapcsolatban.

Mikor oda érünk a Hotelhez kissé megnyugodok, de résen vagyok. Nem tartom magamat teljesen bunkónak és tudom, meg kell köszönöm Alastornak, hogy segített... de mikor belépünk, látom, hogy fél szemmel engem bámul. *Mire készül...*

Charlie party ötlete nem lep meg, a személyiségéből adódóan tudtam, hogy fog valamivel készülni... a hangja azért kissé zavar. Az azért meglep, hogy ilyen hamar összehozza.

*Na,azt már nem.* Szűrőm fogaim közt idegesen. Alastor arra várt, hogy megijedjek.

Mély levegőt veszek, kezdem unni a szarvast. Így minden figyelmemet Charlie-ra irányítom, az jut eszembe, hogy folyton úgy viselkedik, mint aki be van szíva.

– Köszönöm Hercegnő! – vágok jó képet, mindenhez. Aztán meghajlok, ezt a szokásomat, még nem sikerült levedleni.

A többiek túlságosan nincsenek elragadtatva, de jó arcot vágnak az egészhez. Kínosan megvakarom a tarkóm.

– Nem kellett volna csak miattam fáradnod... Nem vagyok nagy party arc.

– Mi se – ért egyet Vaggie. Sose gondoltam, hogy egyszer valamiben egyet fogunk érteni.

Charlie csak mosolyog és a bárpult felé húz... közben olyan hirtelen ragadja meg a csuklóm, hogy reflex szerűen le akarok cövekelni egy helyben és kirántani a kezemet... de semmi esélyem nincs ellene, így követtem. Vaggie most csak együtt érzően néz felém és utánunk sétál.

– Szia, Husk!

– Mit akarsz?

– Beengedsz?

A macska-madár szörny kérdőn néz rám.

– Segíthetek? Ifjú koromban, baristaként is dolgoztam.

– Felőlem.

– Nem akarlak kitúrni a helyedről, ne légy dühös – kezdek szabadkozni. – Nem kell, hogy miattam fáradj.

Husk megrökönyödve néz rám. *Rosszat mondtam?* Aztán int nekem, így bentébb megyek.

A legtöbb alkoholt ismerem, így csinálok egy citrusos koktélt... Ahogy belekortyolok kissé kesernyés, de nem érezem úgy az ízeket, mint emberként.

Charlie csillogó szemekkel figyel engem.

– Hercegnő, neked is csináljak egyet?

– Igen– lelkesül fel.

– Milyen italokat szerettek? – Intézem a kérdést mindenkihez.

– Én az édes italokat szeretem – vágja rá egyből Charlie.

Bólintok és ránézek a barátnőjére, aki csak megvonja a vállát. – Akkor rám bízod?

Vaggie legelsőnek csak méreget, de mikor Charlie rávetíti ezer wattos mosolyát, igent mond. Husk még mindig egy üveggel a kezében álla pult sarkában, így őt nem kérdezem meg. Mikor Angelra pillantok, ő már a bárpulton fekszik és kacéran figyel, mielőtt megszólalhatnék, megelőz.

– Lepj meg valami forróval! – kacsint, mire csak rá vigyorgok. Kezdek hozzá szokni és biztos vagyok benne, hogy a kéjenc beszéd mellett, másra is képes. *Azért ez a kihívó tekintett, zavarba hoz.* Sose voltam hozzá szokva az ilyen dolgokhoz, meg amúgy is a kapcsolataim kifulladtak az ismerkedés szakaszában.

Elkezdem az italokat, mikor Alastor recsegő hangja és irritáló vigyorával találom szemben magam. *Az ördög szerelmére... Hagyj már lógva.* Próbálom ignorálni, de a próbálkozásaim kudarcba fordulnak... A képembe mászva recseg tovább.

Nagyot sóhajtok és elé rakok egy whiskys poharat. – Köszönöm, hogy megtaláltál! – Aztán már ott is hagyom és a többieket szolgálom ki. – Ez az egyik kedvencem. – Teszem le Vaggie elé a poharat. A lány egy darabig csak méregeti a pohár tartalmát, de mikor Charlie belekóstol a sajátjába, ő is a szájához emeli.

Várakozóan nézek a többiekre, már rég csináltam koktélokat, így kicsit izgulok. Charlie hirtelen cselekedete teljesen váratlanul ér... mikor a nyakamba ugrik, fel is borulok. – Jaj, sajnálom – kezdi ijedten – Csak annyira finom, nem tudtam megállni. – Mosolyog és felállva segít nekem is. A szemei úgy csillognak, mint a halovány napfény. *Szar lehet, ilyen személyiséggel a Pokolba születni...* Ez jut legelsőnek az eszembe.

– Még egyszer sajnálom!

Legyintek.– Semmi baj.

Mikor Angel jelenik meg mellettem és hozzám simul. – Ez maga volt az ördögi orgazmus – nyalja meg ajkát. – Elveszlek mit szólsz? – kacsint.

Ki ráza hideg és próbálom eltolni. Kezdem unni, hogy mindenki nagyobb nálam. – K-kö-szö-nöm – zavartan dadogok – Hahaha, már a házasságnál tartunk, nem túl gyors ez... Szerintem nem nekem való. – Nevettek félszegen és próbálok kicsit lazább lenni.

– Az ágyamban mindig van hely!

Mikor Vaggie veregeti meg a vállam, így közénk kerül... Nem tudom, hogy direkt csinálja vagy csak így jön ki a lépés, de megkönnyebbültem mikor a pókica elenged. Nem mond semmit, de tudom, hogy ízlik neki. *Hálaa jó égnek...*

Mikor recsegés és kacaj töri meg a csendet... Alastor már a lépcsőn sétál fel. Bár még mindig ugyan olyan idegtépő fejjel néz ránk, de mintha mérges lenne... *Azt várta a kis mocsok, hogy besüljek...*

Ezután a kis színjáték követően csend lesz, Charlie és Vaggie hamar lelépnek... Én meg ott maradok a két piással. Én is készülök eltűnni onnan és átadni magamat az ágynak, de valami nem hagyj nyugodni. A pultos felé fordulok. – Husk!

– He?

– Csak a töményet szereted?

– Ja– szólal meg barátságtalanul.

– Akkor ha készítek egy erős koktélt, megkóstolod?

– Minek?

– Mert nem akarlak kihagyni – vallom be.

– Nem kell lesajnálnod kis köcsög... Tartsd meg a figyelmességedet.Csak hagyj nyugodtan piálni.

Fel sem veszem a szavait, így gyorsan megcsinálom amit akarok, aztán távozok. – Ha nem kell dobd ki!

– Piát nem dobunk ki – hallom még fél fülel.

Bazsalyogok egy sort és szobámba siettek. Nehéz be vallani, de örülök, hogy saját helyem van. Mikor az ágyba esek még jár az agyam... A megfigyeléseim jók és hamar rájövök az összefüggésekre. Bár itt démonokról beszélünk, így nem lehettek mindenbe biztos... de hallgatok a megérzéseimre. Az ösztöneimnek mindig is sokat köszönhettem. Husk ugyan zsémbes, mogorva és néha gonosz dolgokat tud mondani, de a maga módján jó fejnek tűnik és jók a meglátásai.

Gondolataim szárnyra kelnek és nem sokára be is alszok.

Alastor szemszöge...

*Úgy viselkedek, mint egy hülye... Mi a franc van velem?* Sose gondoltam, hogy ennyire kicsinyes vagyok... de idegesít, hogy levegőnek néz. *Felbosszantani se könnyű... Meg honnan tudta melyik whiskyt iszom?* Vezettem tovább gondolatmenetem.

Felsétálok a rádió toronyba és leadom az esti műsoromat. Utána nyugovóra térek.

Következő nap...

Mindig megvolt a kis rutinom. Korán kelek és végig járom a Hotelt. Addig Husk is felkel és megcsinálja a szokásos kávémat, ami bár ihatatlan, de még is lehúzom. Mert mint a ˝vadhúsról˝, a kávéról se tudok lemondani... így marad a kedves Husk barátom szar kávéja. Utána legtöbbször hosszabb sétára megyek, ügyeket intézek... vagy elnézek kannibál városrészre. Most megtörni látszik a szokásom...

Mikor Masao szobája közelébe érek, önkéntelenül ökölbe rándul a kezem és különféle szimbólumok jelenek meg körülöttem. Bekopogok és a legszélesebb vigyoromat veszem elő, de semmi válasz. *Már megint ilyen mélyen alszik?* Még hangosabban kopogok, mikor a hátam mögül megszólal valaki.

Masao szemszöge...

*Ez már megint mit keres a szobám előtt?*

Ma reggel a szokottnál korábban kelek, kivet az ágy... Bár ehhez van némi köze az idegesítő Rádió démonnak. Nem akarom neki megadni azt a szórakozást, hogy megint fel tudjon kelteni. A munkám miatt amúgy is megszoktam a korán kelést vagy épp az éjszakázást... de mint a legtöbben én se szerettek korán kelni. Ha meg felkeltenek, akkor igazán idegesítő és gonosz tudok lenni. Arról nem beszélve, hogy ilyenkor elkap a szarkazmus és még az élő istenbe is bele tudok kötni.

Egy darabig még fetrengek az ágyban, de hamar megunom... Egy óra takarítás után, lesétálok a bárpulthoz... és igazam lesz. Tegnap szemeztem egy kávéfőzővel, de nem voltam benne biztos, hogy tényleg az. Még csendes minden, a félhomályban a por kavarog és mindenki alszik.

Ahogy a pult mögé állok, maradjunk annyiban, a kávé alkalmatlan arra, hogy bárki megigya. Még öt perc elteltével is rossz szájízt hagyj maga után a kesernyés vacak. Nem sok kávébab van ott amit ismerek, de azokból egy jó félórás kísérletezés után kitudok valami iható keveréket hozni. *Hát jobb, mint az előző.*

Mikor lépésekre figyelek fel. *Ki a fene, kel ilyen korán?* Csak remélni tudom, hogy nem egy bizonyos személy az... de azzal is tisztába vagyok, hogy nincs olyan szerencsém.

Felsétálok és persze, hogy az ajtóm előtt találom. A sejtésem beigazolódik.
*Ez most pikkel rám?*

– Alastor! – emelem ki a nevét – Te meg mit csinálsz?

Ahogy felém fordítja először a fejét, utána az egész testét, ki ráz a hideg, de aztán egyből meg is jelenik mögöttem, amitől majdnem megugrok. Káromkodni támad kedvem.

– Oh, kedveském... Jó korán keltél!

*Ezt az alattomos férget.* – Hát igen. – Adom a bő választ és otthagyom, de persze, hogy követnie kell.

– Mit csinál ilyen korai órában?

*Hát szerinted? Előled bujkálok...* Pont akkor érünk le, mikor Husk elfoglalja a helyét, így csak előre mutattok. – Kávét! – Kezdem szűkszavúan és ahogy leülök a bárszékre teljes figyelmemet a macska démon rairányítom. – Reggelt! Sajnálom, hogy a megkérdezésed nélkül használtam a cuccaidat.

– Hanem nekem kell megcsinálnom ennek a fanatikusnak a kávéját... Leszarom magasról. – Mutat Alastorra.

– He?– Nézek az említettre, aki épp akkor ér oda. – Szereti a kávét? – Pillantok vissza.

Husk fejére van írva, hogy miért is nem őt kérdezem erről... de én csak jelentőségteljesen nézek a szemeibe, azt sugallva, hogy ha nem muszáj, nem beszélnék vele a keleténél többet. Meg akarok maradni a minimális társalgásnál... Ha nem lenne muszáj, hozzá se szólnék.

Mikor Alastor leül az egyik bárszékre, én felállok, elköszönök Husktól és felsétálok a szobámba. *Persze, megcsináltam a kávét és még szolgáljam is ki... Hol él ez?* Pufogok.

Alastor szemszöge...

Morogva intek Husker-nek, hogy ide a napi kávémmal, még mielőtt valakit kibelezek... Közben fél szemmel figyelem Masaot, míg el nem tűnik.

– Azta, képes voltál két nap alatt megutáltatni magad... Ez új rekord! – nevet fel a macska.

– Husk kedves barátom – vigyorgok rá eszelősen – Talán mondtál valamit? – villan fel tekintettem.

– Bár az érdekes, hogy milyen ellenszenvvel van feléd – nevet, mintha meg se hallana.

Feszülten kortyolok bele a kávéba, ami jobb a vártnál. Mióta ide kerültem, meg tudnám számolni az iható kávék számát...

Husk is önt magának. – Tűrhető – szólal meg aztán, ami nála azt jelenti elég jó.

A szobák felé pillantok, ez a kölyök csupa kérdőjel.

– Az még érdekesebb – nyújtózik egyet – hogy téged meg, ez mennyire zavar – sunyin, mindentudóan vigyorog.

Idegbetegen fordulok felé, olyan tekintettel, hogy még egy szó és széttépem a lelkét. Ezek után inkább nem mond többet, nagy szerencséjére.Megiszom az utolsó cseppig és tovább állok. *Idegesít a viselkedése, az, hogy jó kávét készít... Miért foglalkozok vele egyáltalán? Máskor is ignoráltak már...*