(EZ EGY RÖVIDKE FEJEZET LESZ, DE HOGY NYARALNI MEGYEK! ÍGY LESZ MÉG EGY PLUSZ FEJEZET... AMIT PÉNTEKEN TÖLTÖK FEL, AZ HOSSZABB LESZ!) AKI EDDIG OLVASTA ANNAK NAGYON KÖSZÖNÖM! REMÉLEM TETSZIK! ÉPÍTŐ JELLEGŰ KRITIKÁT ÉS VÉLEMÉNYT FOGADOK!

Mikor már elég jól megtanultam használni az erőmet... Úgy döntök, hogy körül nézek a Mennyben. Ha készülnek valamire jobb tudni...Erősen koncentrálok a Mennyre mikor kinyílik egy fényes átjáró.

A kapu elég instabilnak tűnik, így mikor át akarok haladni rajta szerte foszlik. *Hmm... Több erőre lenne szükségem?* Még párszor megpróbálom, de nem sikerül, mintha valami hiányozna.

Nem merek Lucifertől segítséget kérni... Biztos vagyok benne, hogy ellenezné az egészet. Most a könyvek se segítenek.

Gondterhelten megyek le végül és kérek egy italt.

– Masao és az alkohol? Ilyenkor? Valami zavar?

Ránézek Husk-ra, igaza van nem kéne innom csak mert elakadtam. – Akkor csak egy kávét – adom meg magam.

– Akarsz beszélni róla...

– Elakadtam.

– Néha azért kikérheted mások véleményét is. Időnként más szemszög segíthet túl lépni valamin... Nem kell mindent egyedül megoldani.

Sóhajtok, Husk a csapos és a Hotel személyes pszichológusa. Megmosolygom szavaimat. – Tudod van egy szereplőm akivel most teljesen elakadtam. Elakar jutni valahová ahová átjárót is tudna nyitni, még is a kapu instabil hozzá... Mintha hiányozna valami.

– Hm... Arra gondoltál már, hogy legbelül nem is akar eljutni oda, ezért akadályozza saját magát. Persze tudatlanul...

Elgondolkodom szavain, talán igaza van... Félek, hogy nem tudok visszatérni. – Husk, te egy zseni vagy!

– Tudom! Jó lenne ezt többet hallani. – mosolyogja meg szavaimat.

Felugrok, elszaladok Alastor mellett, aki épp a kávés csészéjével a kezében akart még egy adag fekete csodát.

Mikor újra egyedül vagyok megnyitom az átjárót. – Tanultam már annyit, hogy vissza tudjak térni. – Mondom biztatóan magamnak és átlépek rajta.

Ahogy áthaladók a kapun szokatlan forróság járja át a testem és újra felveszem az első alakom. Valamiért még is hátra pillantok, mintha egy sötét entitás figyelne, hátborzongató érzés lesz úrrá rajtam. *Valami nem stimmel...* Semmi nincs körülöttem csak a fény, még is úgy érzem, hogy valakivel farkasszemet nézek.

Elkezdek futni és hamar a Menny egyik utcáján találom magam. Kifújom magam és a bezáródó kapura pillantok. A rossz érzés elmúlik, még is úgy érzem valami nem stimmel. – Mi történt?

Még sincs időm átgondolni, a nyüzsgő város megzavar. Túl fényes minden, annyira bántja a szemem, hogy kell egy kis idő mire megszokom.

Állok az út közepén, mint egy szerencsétlen, így az egyik ház tövébe húzódók. – Oké, hogy sikerült és most?

Körül kémlelek, de semmi különöset nem veszek észre, így elindulok jobbra. Egy ideig baktatok, de nem sokan vesznek tudomást rólam. Egyszer-egyszer rám köszönnek és mosolyognak vidáman, megállás nélkül, de igazából elég unalmas helynek tűnik. Mindenki boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnik. *Ez túl tökéletes...* Úgy érzem magam, mint akit megfojtanak. *Hát nem bánom, hogy nem ide kerültem.* Végül olyan környékre keveredek, hogy random idegenek leállnak megosztani az életüket... Meg, hogy milyen jó itt nekik. Hát nem mondom, de ha nem lenne dolgom itt, biztos elhúznék a picsába.

Végül egy óriási épület előtt állok meg, érdekes mód szépen elküldik az arra tévedőket, így fel is kelti az érdeklődésemet.

Végig járom az épületet és kihasználom, hogy itt azért nincs nagy védelem, hisz ki akarna már a Mennyben betörni valahová. Egyvalamit elkerülök, a szárnyas gólemeket, úgy veszem észre itt ők a ˝kamera˝ rendszer.

Hamar rájövök, hogy néhány ördögűző angyal tartózkodik az épületben. *Akkor ez valami fontos épület lehet.*

Sétálok még egy kicsit mikor veszekedésre figyelek fel, közelebb araszolok... Egyből megtudom, hogy rólam szól a vita.

– Megtaláltátok már azt az eltévelyedett lelket?

– Még nem – morogja egy férfi hang. – Könnyebb lenne azonnal lemenni egy csapattal és előkeríteni.

– Adam, ne idegesíts tovább. Nem bukhatunk le!

*Ezzel a paraszttal tárgyalt Charlie!?* Már a hangja se tetszik, fennhéjázónak és arrogánsnak tűnik.

– Felség, még az Auralátók se szúrták ki – szólal meg egy erőteljesebb női hang. – A gólemeknek is vigyázniuk kell, hogy ne szúrják ki őket. Sajnáljuk, hogy még nem találtuk meg!

– Jól van, Hadnagy! Értesítsenek, ha változás történik, de a˝megsemmisítésnél˝ egy csapat álljon rá és titokban keresse meg. Addig ne is térjetek vissza, megértettétek?

– Igenis!

– Igen-igen, értem! – Még így is kihallom a nem tetszést Adam hangjából, bár a nővel próbál normálisan beszélni.

*Mik azok az Auralátók?* Rossz előérzetem van. Gyorsan eltűnök onnan és keresek egy könyvtárszerűséget, talán többet megtudok.

Egyetlen előnye van, ha a Mennyben vagy... Kérdésedre egyből választ kapsz és elirányítanak a jó irányba, így egyhamar a könyvek között találom magam.

De rá kell jönnöm itt sincs több információ, mint a Pokolban... Hasonló sztorik, mint a Pokolban, csak itt Lucifert egy igen gonosz alaknak írják le, ami felháborító. Ezek is olyan irományok, amit valaki megírt és ráhagyták, hogy így persze hiteles és jó... Ne kérdezz vagy megjárod szituáció. Annyira azért itt is felfigyelek, hogy a jó és az igaz gonosz, mindig is harcban állt... Ezt már a legelején érdekesnek tartottam. Hátra pillantok, megint úgy érzem valaki figyel.

Megrázom a fejem és kezembe veszek egy régi könyvet... ˝Ősi angyalfajták˝.

Ki is szúrom, amit keresek. Legalább valamit megtalálok...

Elolvasva az oldalon lévő cikornyás betűket, belefájdul a fejem, de azt már most le tudom szögezni, hogy ezek a Lélek- vagy Auralátók... A legnagyobb ellenségeim lesznek! Képesek a lények auráit látni, érzékelni. Azt írják, hogy az angyali lények fényes fehér vagy világos színű aurája van, míg a Pokolbelieknek sötét. A kép egy kétfejű angyalt ábrázol, akinek az egyik feje világos, míg a másik sötét színekben pompázik.

*Vagyis, ha ezekkel kerestetnek, akkor az én aurám eltérő lehet?* Erősen elgondolkodok ezen... *Ha ez igaz, akkor az én lényem két világi, ami miatt a Mennyben sötétebb fényű, míg a Pokolban világosabb... Bár ez csak feltételezés.* Csapom be a könyvet. *És az is marad, mert nem fogom felfedni magam, hogy ááh, nézzük csak meg, igazam van-e. Ennyire hülye azért még én se vagyok...*

Ennyi elég is volt a Mennyből... Elbújok egy mosdóban és megnyitom az átjárót.

Nyelek egyet és átszaladok rajta... Kicsit feszélyez az előző átsétálásom, de most nyugodtan visszajutok a Pokolba.

Jó érzés haza térni, még ha többiek nem is gondolják így, én néha úgy érzem ez az otthonom... Mélyeket lélegzek, az ismerős levegő megnyugtat. – Sikerült! – Esik le és felugrok, mikor valaki megszólal az ajtóból.

– Mi sikerült drága?

Akkor átugrok, hogy majd felesek. – Alastor – kiáltok rá. – Te ezt direkt csinálod, biztos vagyok benne!

Csak vigyorog, mire kitessékelném a szobából, megszólal... – Megint megtörtént?

Megtorpanok, most ez úgy hangzik, mint aki aggódna. *Áh, az nem lehet... Miket hallucinálok már.* – Nincs semmi bajom, vissza tudtam térni.

– Sikerül uralnod?

Megrázom a fejem, nincs a terveim közt, hogy eláruljam elég jól haladok Luciferrel. – Nagyon elfáradok ilyenkor, lefekszem, ha nem baj...

– Jó! – Ezzel távozik, el se hiszem, hogy ilyen könnyen.

– Komolyan most már zárni fogom – nézek a csukott ajtóra. – Bár nem mintha sokat számítana neki.

Ez a kis kiruccanás több kérdést vetett fel, mint választ... de el is fáradtam jócskán, így aznap már nem megyek sehová. Ki kell pihenem magam, holnap is edzésem lesz.

Alastor szemszöge...

Ma eseménytelen napra számítok, de mikor egy újabb kávéval akarom megajándékozni magam... Masao szalad el mellettem.

– Hát ez hova rohan? – nézek Husk-ra. Aki mérgesen dünnyög valamit és kitölti a kávémat. – Husk drága barátom, tán süket lettél? – izzik fel a tekintettem.

– Valami szereplőjével és írásával elakadt, aztán adtam neki pár tanácsot.

– Hm... – nézek utána. Valami nem hagyj nyugodni.

A macsek lehúz egy újabb üveget és a pultra könyököl. – Főnök! Érdeklődsz Masao iránt?

– Hogy mi? – Fordítom fejemet felé és eszelős vigyorom szétszakítja arcom. *Tessék?* Felvonom a szemöldököm és elég olyan fejet vágok, ˝hogy ezt most komolyan gondolod?˝.

Végül nem fojtom meg, csak megfenyegetem... Aztán tovább állok. *Milyen nonszensz kérdés?*

Megállok a fiú ajtaja előtt, de mikor bekopogok semmi válasz, benyitok, de senki nincs a szobában. – Hát ez hova lett?

Bezárom magam után, mire hangokat hallok meg és újra kinyitom... Masao a szoba közepén találom. Elsőnek nagyon elgondolkodik, talán kissé gondterhelten... Végül valaminek megörül és felugrik. *Megint eltűnt valahová!?*

Újból megijesztem, ami kezd vicces lenni... Legtöbben azért már hozzá szoktak.

Beszélgetünk bár szót, de úgy látom valamit titkol, de a fáradsága valódi, így hagyom pihenni. Visszamegyek a pulthoz és iszok egy pohár jó whiskyt, de foglalkoztat, hogy a kis démon mit titkolhat.

Aznap már nem is látom, így a saját dolgaimmal foglalkozom... Az esti adás után, nyugovóra térek.