Holnap lesz a szülinapom, így jött ez a kis apróság, ennek tiszteletére! Köszönöm, hogy olvassátok. Lassan jön a rész is, már nem sok kell ;)

Masao szemszöge...

– Masao te mikor születtél? – Intézi nekem a kérdést Charlie.

Furcsán pislogok, főleg, hogy mindenki érdeklődve engem bámul. – Miért? Én úgy tudtam itt, maximum a halál napodat ünneplik.

– Ez igaz, de itt azért máshogy mennek a dolgok. A halál nap is fontos és ha nem lenne baj, te is felírhatnád a naptárba – mutat a nappaliban lévő groteszk tárgyra. – De ha nem túl nagy baj, engem a szülinapok is érdekelnek.

*Ahha, akkor az azért van.* Már régebben is néztem, hogy az miért lehet ott.

– Nem ünneplem a szülinapom – közlöm.

Charlie ledöbbenve pillant felém. –Masao?

Sóhajtok. – Nem tudom a pontos dátumot, így feleslegesnek tartom... – Ezzel befejezettnek érzem a beszélgetést és otthagyom a csapatot.

Nem akarom én megbántani, de néha sok tud lenni.

Alastor szemszöge...

Ahogy Masao lelép, Charlie aggódva néz utána. – Megbántottam? – kérdi pánikolva.

– Nem hinném! – vonok vállat.

– És azt tudja valaki mikor halt meg pontosan?

Mindenki megrázza a fejét. Mire a Hercegnő rám kapja a fejét.

– Szerintem ez magán ügy kedveském.

Sóhajt. – Tudom Al, hogy te nem vagy benne az ilyen dolgokba, de megkérdeznéd?

Morogni támad kedvem. *Miért nekem kell pesztrálnom ezt a kölyköt?* Rá mosolygok a lányra és a fiú keresésére indulok.

Hamar meg is találom, pont a folyosón sétál. – Drágám megspórolnál nekem egy fejfájást és megmondanád mikor haltál meg?

Masao újfent levegőnek néz.

– Kis barátom, hozzád beszélek! – morgok.

– Nem nagyon... – szólal meg végül.

– Pardon?

– Nincs kedvem megkönnyíteni a dolgod – fordul felém.

*Mindjárt leharapom a fejét!*

Aztán megráz valaki és az ágyban találom magam... A kis démonom társaságában.

– Min merengtél el ennyire?

– Csak eszembe jutott mikor Charlie meg akarta tudni a szüli- és halál napod.

– Oh – nevet fel. – Akkor sose gondoltam, hogy valaha ki fogunk jönni.

– Az biztos! – értek egyet. – De én azóta se tudom! – Masao lágy kuncogása melengeti mellkasom. – Csak Charlie-t akartad lerázni vagy tényleg igazat mondtál?

Masao megrázza a fejét, de egy darabig nem válaszol. *Ez is egy kényes téma?* (Nem lőném le a poént, mert nem sokára lesz egy rész, ahol többet megtudunk Masao múltjáról.)

– Február 15-én haltam meg – mondja végül.

– Masao – hűlök el – Hát az ma van!

– És? – von vállat.

– Úgy látom tényleg nem érdekel!

– Nem nagyon, de ez téged mióta érdekel ennyire? – vonja fel szemöldökét.

Kínomban csak az arcomat tudom piszkálni. – Rólad van szó!

– Jó ég, és még azt mondod, hogy nem vagy cuki és romantikus – nevet fel.

Rámorgok és megbököm. – Ne, merj így hívni! Mi lesz a hírnevemmel...

Felnevet. – Szerintem az már lassan nincs!

– Ne szívózz kedvesem, mert megemlítem a Hercegnőnek következő nap és magyarázkodhatsz miért is nem szóltál neki időben – kacsintok gonoszul.

Összehúzza a szemét. – Gonosz!

Csak vigyorgok, mint aki győzött.

– Mert te mikor haltál meg?

– Egy kora őszi napon – kacsintok, mire rám morog.

– Pontosabban?

A hangok felnevetnek körülöttem, jól szórakozok.

– Ha bele megyek, hogy megtartsuk... Elmondod?

Elgondolkodok. – Akkor ez egy alku drágám?

Megforgatja szemét. – Szólok Charlie-nak is.

– Nem úgy volt, hogy csak mi?

– Én ilyet nem mondtam – mosolyog sunyin és már otthagyna, de megállítom.

– Jó legyen, de este az enyém vagy!

– Okés főnök!

Masao szemszöge...

Pár perc múlva...

– Charlie, Al rá vett, hogy megtartsam a halál napomat. Így szeretném az engedélyedet kérni, hogy a barátaimat meghívjam.

A lány teljesen bezsong. – És mikor van?

Kínosan felnevetek. – Ma...

– Tessék?

– Mondom, ma van...

Ezek után már csak azt látom, hogy neki is kezd a készülődésnek és le-fel szaladgál, mint egy mérgezett egér. *Azt hittem jobban lecsesz!* Tovább állok és szólok a többieknek, Blitzéket bár meglepem, de hamar igent mondanak... Sora kissé lecsesz, hogy miért nem szóltam neki hamarabb, de ő is belemegy.

Két óra múlva már a Hotel falai közt üvölt a zene... Koktélokat készítek, amit legelsőnek nem akartak megengedni, hisz ilyenkor nehogy dolgozzak már... de végül engednek a szeszélyemnek.

Jóérzés kikapcsolni a többiekkel... nem tagadom, kicsit se rossz. Mindig is utáltam ezeket az ünnepségeket, de be kell vallanom, inkább irigy voltam a többiekre. Most, hogy ilyen barátaim és családom van, élvezhetem jobban a dolgokat. Mindenkitől kapok egy kis apróságot, még így is, hogy későn szóltam neki.

Pár óra múlva, Husk és Angel kifeküdve végzik, Blitz-el együtt. Így őt haza viszi Loona, míg Millie a kissé kóválygó férjét. Sora is haza sétál. Charlie és Vaggie meg visszatérnek a szobájukba.

Egyedül maradok a rendrakással, mikor valaki hátulról átölel és felvezeti csípőmre a kezét. – Remélem segíteni akarsz.

– Azt mondtad, hogy este az enyém vagy!

– Tudom mit mondtam, de ezt a kupit akkor se hagyhatom itt.

Szétnéz. – Segítsek?

– Jah, persze... Hogy aztán ezt hallgathassam.

– Hát ha nem, akkor nem – vigyorog.

– Chö – nézem ahogy leül. – Csak ott fogsz ülni?

– Mert mit szeretnél, mit csináljak? – húzza ajkát még jobban szét.

*Leakarom törölni azt a hülye vigyorod.* Dühöngök magamban.

Egy darabig pakolászok, de már nagyon zavar fürkésző tekintette. – Jó feladom! Csináld!

Felsőbbrendűen mosolyog rám és míg árnyéka rendbe vágja a helyet. Vállára kap és felvisz.

– Idióta, engedj már!

Komolyan sose vitt még így, úgy érzem magam, mint egy poggyász... Még is ami oda fenn vár, eltátom a szám. A helyet félhomályban romantikus fénypontok árasszák el, mintha csak szentjánosbogarak lennének. Minden olyan varázslatos és Al tekintette elbűvöl.

– Ezt te csináltad?

– Hát szerinted ki!?

Leülök az asztalhoz és nézem a finomabbnál finomabb ételeket. Egyhamar enni kezdek, Al közben csendesen figyel és lassan falatozik.

– Finom?

– Nagyon jó! Köszönöm. – Felé nyújtom a villám, mire kérdőn pillant rám. – Edd meg!

– Mert? Nem jó?

Felnevetek. – Nem, a párok ezt szokták csinálni.

– Oh, jó – tanácstalanul megeszi a falatot.

Imádom ilyen zavartnak látni.

– Boldog Halál napot drágám!

Mosolygok setén. – Nagyon tetszik a meglepetés! Köszönöm.

Átnyújt egy kis dobozt, amiben halálom második ajándéka van tőle... Egy kis figura, amit már tudom is hova fogok rakni.

– Most már tudni akarom te mikor haltál meg...