Masao szemszöge...

Végül Lucifer következő nap meglep, mert Charlie miatt betér a Hotelbe. Végre össze tudta hozni a találkozott az angyalokkal... A lány durván bepörög a témára.

Oda vetődök hozzá. – Szia!

– Helló, Masao – borzolja össze a hajam, én csak vigyorgok rá nagy vidáman.

– Luci-fer!– térek észhez. Eddig csak akkor hívtam így mikor senki se volt körülöttünk. Bár, nem úgy tűnik, mint aki zavartatná magát.

Mindenki elhallgat és ránk néz, de nem törődünk velük... susmogunk és viccelődünk. Még is valami nem hagyj nyugodni, így hátra nézek és Alastor izzó tekintetével találom szemben magam, egyből elkapom a fejem. *Ez még is mi volt?* – Menjek azért át, ma?

– Szerintem ma foglalkozz az írással... Azt mondtad Sora már lecseszett, hogy miért nem írsz, pedig idő előtt megcsináltatta az írógéped.

Ez mind igaz, jól esik, hogy Lucifer még ha néha szétszórt... Emlékszik néhány fontosabb dolgomra. – Értettem! – Szalutálok viccelődve, mire megcsípi az arcom. Felnevetek.

Odamegy Charlie-hoz és búcsúzáskép megöleli.

Mikor elmegy Angel oda pattan hozzám. – Mikor lettél te ennyire jóba a nagy főnökkel?

– Erre én is kíváncsi vagyok – szólal meg Charlie, aki mintha kissé féltékeny lenne.

Kínosan felnevetek, mielőtt valami hazugságot találnék ki önkéntelenül Alastor-ra pillantok, aztán vissza a lányra. – Tudod Hercegnő – lépek hozzá közelebb, hogy csak mi ketten halljuk, bár a kis félszemű, mint mindig ott van mellette... Bár ez már megszokott. – Nem akarlak megbántani, de segítséget kértem tőle – kezdem a féligazságot. Hazudni amúgy se tudok jól, így próbálom kihúzni magam.

– Miért bántanál meg?

– Tudod csak a megváltással foglalkozol a bűnösekkel, de mi van a Pokolszülötteivel – nézek rá komolyan – Van néhány Imp barátom. Akik a ranglétra legalján vannak, mint minden Imp... és szerintem az se elhanyagolható téma, ahogyan bánnak velük.

Látom ahogy Charlie mérlegeli a szavaimat, aztán átölel. – Sajnálom, hogy kérdőre vontalak...

– Semmi baj! – mosolygok rá. – Én is sajnálom, hogy nem mondtam korában.

– Nem, igazad van! Mint a Pokol hercegnője, mindenkivel foglalkoznom kell!

Végül ennyivel megúszom és szobámba megyek.

Alastor szemszöge...

Már magában idegesít a tudat, hogy Lucifer egyik nap csak úgy megjelenik, ˝mintha oda mehetne ahová ő akar˝... de ahogy Masao nagy vidáman oda sétál hozzá és bensőségesen elbeszélgetnek. Hát az kiveri a biztosítékot... Főleg, mikor összeborzolja a haját. Nem tudom miért idegesít ez engem annyira, de néha felvillan tekintettem... Aztán még az arcát is megcsípi. *Ezek még is mikor kerültek ilyen közel egymáshoz?* Igaz, mostanában észrevettem, hogy Masao újra egyre összeszedettebb. Aztán mikor rám néz, mielőtt valami hazugsággal kivágná magát... Egyből összeáll a kép.
Ez a kis... Lucifertől kért segítséget és lehetséges, hogy egyre jobban tudja kezelni az erejét. *Hát akkor ezért nem jön mostanában a könyvtárba.* Ez nem tudom miért esik rosszul, de felcsesz.

Masao szemszöge...

Most, hogy van egy kis időm... Sora szavai összezavarnak és nem tudok szabadulni tőlük, így elindulok egy bizonyos helyre. Addig úgy se tudnék írni, míg el nem intézem...

– Blitz – nyitom ki az ajtót túlzott jókedvvel.

– Masao, hát te?

– Lenne egy különös feladatom a csapatnak.

Blitz felvonja a szemöldökét. – Eddig nem úgy ismertelek meg, mint aki embereket öletne...

– Ez nem olyan megbízás. Szeretnék valami antik dolgot a Földről.

– Figyelj már! Bérgyilkosok vagyunk, nem... – de nem hagyom, hogy befejezze.

– Jól megfizetem – lengetem meg előtte a pénzt.

– Na és mi kell! – vágja rá egyből.

Elő kapom a rajzom. – Így néz ki, nagyon régi és szeretném ha működőképes lenne.

– Mióta szereted te az antik rádiókat?

Elnézek. – Ajándék lesz...

Erre sunyin rám mosolyog. – Kibe estél már bele te puha pöcs – nevet fel.

– Blitz – kiabálok rá, de közben fülig pirulok. – Ez egy köszönöm ajándék!

– JA, persze... én meg kis Jézus pöcse vagyok – nevet, de annyiban hagyja.

Mikor belép Millie és Moxxie. – Sziasztok!

– Helló Masao! – köszönnek egyszerre.

– Tényleg... – kapok észbe – nektek is hoztam valamit.

– Nekünk?

– Persze, már ti is a barátaim vagytok.

Blitz egy ékkövekkel kirakott lovat kap, Moxxie egy régi lemezt, Millie meg a legújabb gyártmányú kést. Aztán szétnézek. – Loona merre van?

– Biztos valahol nyomkodja a telóját – morogja Moxxie – vagy lopja a kajámat.

Nevetek és lerakom az asztalára az ajándékát.

– Csak nem megbízást hoztál? – szól közbe Millie.

– Igen, Blitznek már elmondtam mindent... Annyit azért tudj, hogy nem gyilkolásról van szó.

– Azt gondoltam.

Megmosolygom Millie reakcióját is, túl jól ismernek. Aztán hagyom is őket és haza felé indulok.

Következő nap Charlie és Vaggie lelép a Mennybe, de baljós előérzetem van.*Menjek utánuk?* Mióta rájöttem, hogy képes vagyok oda is átjutni... Egyszer-egyszer körül néztem már. Mióta leugrottam semmit se változott az ottani alakom. Egyenes vörös tincsek, ezüst-halványkék szemek és igénytelen giccses fehér ruha.

Vagyis rám se ismernének, így nyugodtan átmehetnék, hogy vigyázzak rájuk, de nem pesztrálhatom folyton Charliet és aggódhatok érte. Felkel nőnie a feladatokhoz, hisz csak a Pokol hercegnője. Mióta ilyen jóba lettem Luciferrel, néha úgy kezelem a lányt, mintha a nővérem lenne... bár úgy féltem, mint egy báty.

A másik meg ezekre a tökkelütöttekre is vigyáznom kell, mikor is kitalálják, hogy egy bárban fognak bulizni.
Végül Angel jól helytáll, mindenki közül ő érdemelné meg a legjobban a megváltást. Ha egyszer megtudom, hogy tudnám elérni ezt, biztos, neki fogok segíteni legelsőnek. Látom a változást rajta... Örülnék, ha megszabadulna attól a balfasz szadista molylepkétől... És persze, hogy össze kell futnunk az említettel. Kezd felmenni bennem a pumpa, csak már attól, ahogy beszél.

Megakarom ütni, ökölbe szorul a kezem és magamban kántálom, hogy ˝ne bántsd ezt a balfaszt˝.

Aztán elpattan valami, mikor látom, hogy ütésre emeli a kezét, már nem tudom meghúzni magam... Nem engedem, hogy másodjára is megüsse. Elé állok, így engem ér a támadás. Mindenki lefagy és ránk kapják a fejüket.

– Oh, csini fiú... Néz mi lett a szép kis arcoddal.

Elsötétül a tekintettem, felállok és letörlöm a vért a számról. Angel már a kezem után kapna, de én Valentino felé fordulok és állom a tekintetét. – Hogy mered bántani a barátomat! – kiáltok fel. – Te mi is akarsz lenni? – köpöm a szavakat lenézően és mutogatok rá. – Úgy nézel ki, mintha kihányt volna egy defektes giccs szivárvány... te geci... molylepke! – Emelem ki a végét.

Mindenki lélegzet visszafojtva bámul és egyhamar csend lesz. Látom a férfin, hogy mindjárt felrobban, de nem tudom megvárni a további fejleményt, mert a többiek kihúznak a bárból...

– Ez a seggfej a főnököd – replikázok tovább. Angel a semmiből átölel, bambán pislogok rá. – Jól vagy?

– Ezt nekem kéne kérdeznem?

– Csak egy karcolás – vonok vállat.

– Köszönöm– pirul el. – Nem vagyok hozzá szokva, hogy kiállnak értem – vakarja meg a tarkóját.

Megveregettem a hátát. – Nem tesz semmit. – Körül vesznek a többiek, kapok néhány jó szót és elismerő pillantást.

Angel közel hajol hozzám, de most nem érzek semmi hátsó szándékot, így engedek neki. – Jobban dühbe gurultál, mint én! – mosolyog lágyan.

– Nem tudtam elviselni, hogy a barátomat bántsák! Ti vagytok az első barátaim, a többiekért is megtenném.

– Kicsit meglepet, hogy barátként tekintesz rám, de jól esik. – Érzékenyül el, aztán újra felveszi a perverz mosolyát és átpártol Huskhoz.

*Ezek között biztos van valami...* – Na húzunk haza! Ennyi dráma épp elég volt mára.

Haza érve...

Azt hitem be tudok jutni, hogy egy bizonyos személy ne jelenjen meg előttünk, de hát nem jön össze.

– Hát veletek meg mi történt? – Jelenik meg Alastor az ajtóban. Szerencsére engem még nem vett észre, néha az alacsony növésnek is van előnye. Le akarok lépni, még mindig zavarban vagyok a történtek miatt és nem tudom, hogy kéne viselkednem vele. Az arcszínemen az se segít, ha meglátom... Akkor, hogy tudnék vele beszélgetni.

– Valentino– morog Angel.

– Oh, babám és hogyhogy ilyen könnyen megúsztad?

*Kedves...*

Angel megvakarja a tarkóját. – A nagyobbat Masao kapta... – úgy mondja, mintha szégyellné az egészet.

Itt mindenki rám pillant, mire lefagyok... Látom elsötétülni Alastor tekintetét, eszelős vigyora, most inkább vicsorgásba fordul át és a voodoo jelek felizzanak körülötte. – HE?

– De jól vagyok – hadarom gyorsan és elszaladok. Mindenki értetlenül néz rám, de én akkor már nem velük foglalkozok, egyedül Husk mindentudó pillantása marad meg. *Az a sunyi dög.*

A szobámhoz érve már azt hiszem nyert ügyem van és elmenekülhetek, de ahogy a kilincshez érek egy kar könyököl a fejemre. Ismerős illat kúszik az orromba és hamar felismerem a jellegzetes ruhájáról és hangjáról.

– Mi az már Al? – játszom a tudatlant. Igen már én is rá szoktam, a becenevére... bár csak én és Charlie hívjuk így. Ami furcsa mód sose hozott fel, pedig azt hittem egyből leharapja a fejem, hogy ne hívjam így. Felnézek rá, ami nem a legjobb ötleteim egyike.

– Drágám, te tényleg szeretsz bajba keveredni vagy csak ennyire peches vagy?

*Akkor volt a legnagyobb pechem mikor megismertelek.* – Felcseszett, ahogy Angelel bánt.

– Nem úgy volt, hogy elkerülöd a gondokat? Hogy le ne bukj...

*Ha elkerülném, veled kezdeném...* – Nem az én hibám volt... – nézek szét – És ezt nem itt kéne megbeszélnünk. – Húzom be a szobámba. – Azt mondtad nem beszélsz róla senkinek, de ennyi erővel ki is kiabálhatnád.

Erre felém nyújtja a kezét. – Csak egy alku és soha nem mondom el!

– HA, jó vicc!

Alastor szemszöge...

Az erkélyen kávézok, mikor meglátom Angelt megtépázva és a többiek is kissé rossz passzban vannak, egyből megjelenek az ajtóban. – Hát veletek meg mi történt?

Ahogy meghallom, hogy valaki kezet, mert emelni Masaora, elemi harag kap el. Elsötétül a tekintettem, mikor meglátom a felszakadt száját.*Hogy merészelt bárki is hozzá érni.*

Mikor elszalad, egyből utána megyek. Biztos vagyok benne, ha alkalmam lesz rá, ezt még meg fogja bánni a kis strici. Ahogy el akarja titkolni az erejét és behúz a szobájába, kirázz a hideg. Eddig próbált kerülni a nonszensz szituációnk miatt, de most úgy látom elfelejtette. Még mindig idegesít, hogy nem tudom rá venni egy alkura se...

Aztán eszembe jut valami, ha már végre kettesben tudunk beszélni. – Lucifer segít neked? – hajolok közelebb hozzá, bár hangom kissé bosszús.

– Hát Alastor, nincs sok közöd hozzá – hajol ő is közelebb és tartja a szemkontaktus, de észreveszem, hogy a füle vörös. Ami megmosolyogtat. – De igen.

Átkarolom és felnevetek. – És tud is segíteni vagy csak elütitek az időt? – húzom el a szám.

– Igen Al, tudd... ne nézd le ennyire! – emeli fel a hangját.

Felcsesz, ahogy védi. – Úgy viselkedsz vele, mintha olyan bensőséges lenne a kapcsolatotok – szólalok meg feszülten.

Masao mély levegőt vesz, de elég indulatosan szólal meg. – Mi közöd van hozzá, milyen a kapcsolatom Luci-val?

Na, itt elkap az ideg. *Még becézi is, franc bele.* Eltávolodok tőle. – Csak nem szétteszed a lábad a segítségért cserébe – egyből megbánom, hogy kimondom, de már nincs vissza út.

Masao szemszöge...

Köpni-nyelni nem tudok, eddig is furcsálltam a viselkedését és az ingerlékenységét, de ez... Sok(k). Nem tudom, hogy miért ilyen ellenszenves neki Lucifer, de ehhez semmi joga. Pedig a legelején úgy tűnt, mint aki aggódott, hogy megsérültem.

Ökölbe szorul a kezem, hülye vagyok, hogy azt hiszem javul a kapcsolatunk... Rosszul esik az egész. *Vagyis Alastor, úgy gondolja képes lennék ilyesmire.* – Alastor – sötétül el a tekintetem. Meg acélozom az idegeimet, de a jóindulatom eddig tart. Felé lendítem a kezem, de Alastor könnyedén megragadja a csuklom. – Hogy van képed, ilyet mondani... – üvöltöm le a fejét. Olyan sok sértés eszembe jut hirtelen, de nem mondom ki. Kirántom a kezem a szorításából. –Takarodj ki a szobámból! – szűröm a fogaim közt a szavakat. Undort érzek.

De Alastor csak áll előttem, végül újra megragadja a kezem... Becsukom a szemem és valami ütés féleséget várok, de még pár perc múltán se történik semmi... így kinyitom a szemem. Alastor szemeiben valami szokatlan csillogás fogad, ami mint varázsütés, de haragom egyből elpárolog. *Mi a fene?* – Al?

Alastor szemszöge...

Masao tekintette nem ereszt, undort látok benne. Ezt nem így akartam. Már akkor tudom, hogy nem stimmel valami, mikor Alastornak hív, aztán ütésre lendül a keze, de egyszerűen elkapom. *Azért ne képzeld, hogy megütsz.* Elküld a francba...

Újra megragadom, de erre becsukja a szemét. *Azt hiszi megütném?* Ezt így kimondva rossz száj ízt hagyj maga után.

Miután megnyugszom, hozzám nem pont illően, de valami különös érzés kúszik fel a mellkasomig. *Megint Al-nak hív?* Megrázom a fejem, mire újra magamra öltöm a megszokott vigyorom.

– Igen, k-kedves? – el se hiszem, hogy megakadok.

Masao szemszöge...

Egyszer adja az ég, hogy letöröljem ezt az irritáló vigyorát. Mindenképp ki akarom adni a mérgem, törni-zúzni tudnék. – Alastor, eltűnsz míg szépen mondom vagy egy olyan helyre teleportállak, ahonnan nehéz lesz vissza térned – bár még sose csináltam ilyet, de ezt neki nem kell tudnia.

– Oh, hát így állunk aranyom? – vigyorát még szélesebbre húzza és szarva megnő, de én állom a démoni pillantását.

– Én, nem vagyok olyan könnyű eset, akit csak úgy megfélemlíthetsz – dobbantok egyet. – Mit zavar az téged, hogy Lucifert kissé úgy kezelem, mintha az apám lenne, soha nem volt családom... Mit fáj ez neked! – kiáltok rá.

Rám csodálkozik, amit nem értek. – Pótapának tekinted?

– Lehet, hogy a Pokolra kerültek legtöbbje rohadt perverz és nem tudom mit képzelsz rólam...

– Jól van, elég... – int le. Hangja, mintha megkönnyebbült volna, már nem érzem feszültnek.

– Tessék? – gurulok be – Ne, csitítgass itt!

Alastor szemszöge...

Mikor meghallom, hogy csak egy pótapának tekinti valamiért lenyugszom, bár a kis fenyegetőzése mulattat. De miért pont ezt a tökkelütöttet akarja mostoha apjának, ez még mindig piszkálja a csőröm. Bár, így megint megtudok valami személyeset róla, ami jobban érdekel, mint a haragom... *De miket hallozok itt? Ennyire zavart volna, ha Masao együtt lenne azzal a törpével. De miért?*

Nem tudom épp mit tervezek mondani, de megzavarnak... egy démoni madár repül be az ablakon és rászáll Masao vállára. Egyből átadja az üzenetet: „Meg van kis csíra!" Ezzel tovább is repülne, de Masao elkapja a nyakát. Jól felcseszhettem, mert mikor realizálja, hogy túl erősen fojtogatja a jövevényt, sóhajt egyet és elengedi.

– Sajnálom és köszönöm! – Aztán rám kapja a fejét és morog valamit, amit nem értek és ott hagyj. A szemeim előtt nyit egy átjárót és átsuhan rajta. *Szerintem be akart mutatni.* Pislogok párat és azon agyalok menjek-e utána, bár nem tudhatom, hogy az átjáró mennyire stabil. *Lucifer kereshette? De ő miért küldene madarat? Ha nem ő, akkor ki? És mit talált meg?* Ki ideggel, hogy ennyire foglalkoztat ez a kis hülye.