Napok múlva...

Egyik este már nem merek elaludni, miután eljövök Sorától... – Megjegyezném, sokszor lógok nála, lehet feltűnt neki valami, de szerencsére nem kérdez rá – Így az éjszakai sétálást választom. A könyvtárba igyekszek... *Talán az olvasás segít...* Loona szavai és a történtek is elbizonytalanítanak.

Mostanában Alastor és az árnyéka is furcsán viselkednek... És csak az agyamra megy mindkettő. Bár azt be kell vallanom, hogy mióta itt élek... Egy rádióadást se hagyok ki. Alastor érdekes és brutális történeteket tud... Ami még izgalmas is. Még mindig azt furcsállom a legjobban, hogy a hangja ami eddig kikergetett a világból, már nem zavar... Imádom hallgatni. Megnyugszok, ha hallom azt a zord, recsegő és rádióadásra emlékeztető hangját. Folyton végig szalad a hideg a hátamon.

Mikor benyitok, egy nem várt alak fogad. Legelsőnek mindketten lefagyva meredünk a másikra, aztán kiviharozok a szobából. *Nem hiszem el...* De nem jutok messzire, mert megragadja a karom. – Nyugi már, nem akartalak meg zavarni... Olvas csak tovább vagy mit tudom én, mit csinálsz...

– Jaj, kedveském... Maradj csak nyugodtan – vigyorog eszelősen.

Nyelek egyet. – Alastor...

– Beszélgessünk csak drága. – Húz be a könyvtárba, hangja simogatóan fon körbe.

Hirtelen, ha nem Alastor-ról lenne szó, valami perverz dolog jutna eszembe. – Még is miről? –kérdem félve.

Egy képet vesz elő és felém mutatja. – Ez nem te vagy véletlenül?

Ránézek a képre, elmosódott és távolinak tűnik, de még így is felismerem magam. – Miről beszélsz? Ez bárki lehet – kezdem tudatlanul.

– Tudod, hogy hol készült?

– Honnan kéne tudnom?

Újra ránéz a képre. – Ez épp a Haragbugyrában lévő vonatnál, de arról nincs videó, hogy lement volna oda az illető.

– Biztos elromlott.

– Masao tudom, hogy te vagy. Csak nem tudom, hogy csinálod.

– Oh, te kis mindentudó. – Nem tudom, merjem-e beavatni, félek, hogy kifogja használni.

– Kössünk alkut, titokban tartom, egy apró szívességért cserébe...

– Alastor, ne néz már ennyire hülyének.

– Tessék, kis barátom!?

*Mióta vagyunk mi barátok?* – Nem tudom, honnan van ez a kép vagy épp ki kereshet, de ha elmondtad volna bárkinek, hogy felismerted, már rég itt lennének a ˝nagyurak˝.

– És nem félsz, hogy ez megváltozhat...

– Amíg előnyöd származik belőle, biztos nem adsz ki.

A tekintette kissé megváltozik, de nem tudom hova tenni, semmi őrült fenyegetőzés nincs benne, pedig arra vártam.

Sóhajtok. – Nem tudom mi történik velem – hangom most kissé esetlen, semmi erő nincs benne. Csak a pánik. – Ha elalszom, néha más helyre kerülök és nem tudom, hogy tudnám uralni. Azt se tudom, hogy mi váltják ki vagy hogyan... – Ülök le a fotelre, kissé zavartan és depressziósan. Az arcomat a kezeim közé temetem.

Azt várom, hogy faképnél hagyj vagy gúnyolódni kezd, de csak leül mellém. – Ilyen képességről még csak nem is hallottam...

Meglepetten felnézek. *Semmi vicc, szarkazmus vagy én, vagyok a nagy Alastor és beszólogattok...* Ez új még számomra is.

– Nem alszok már egy jó ideje. – Vallom be, nem tudom mi ez a hirtelen őszinteség roham felé, de jól esik kimondani.

– Hát az látszik... – nevet fel.

*Itt a megszokott Alastor.* Mosolygok lágyan. – Nem tudom mikor kerülök megint el... –folytatom. A fáradság kezd úrrá lenni rajtam, így megrázom a fejem. *Nem alhatok el.*

Aztán eszembe jut valami. – Alastor – kapom rá a fejem.

– Igen, kedves!

Körülnézek a könyvek rengetegén és leveszek egyet a polcról. – Felolvasnád?

Alastort meglepem, majdnem felnevettek. – Minek?

Elgondolkodok, növeljem-e az egóját és közöljem vele, hogy a hangja nyugtató, de erről lemondok. – A rádiózás nagyon megy neked... Gondolj rá úgy, hogy valamit felolvasol a műsorodban. – Mondom neki a féligazságot.

Megvonja a vállát, de kinyitja a könyvet. Úgy tervezem, hallgatom egy kicsit és mikor megnyugszom, visszamegyek a szobámba, de hát ez nem úgy sül el, ahogy én azt eltervezem... Mert persze, hogy bealszok.

Alastor szemszöge...

Jó pár hét eltelt már mióta Masao csatlakozott a Hotelhez. Mostanában különös dologra figyeltem fel, mikor a közelemben van. Az első, hogy ha közelembe jön kiráz a hideg vagy melegség önt el mikor nevet. A második, hogy már nem idegesít annyira, mint az elején... Mióta segítettem neki és esténként összefutunk a könyvtárban, elég jókat szoktunk beszélgetni. A harmadik, hogy érdekli azok a dolgok amiket csinálok, a főzés, merre és hol mászkálok, miként töltöm a napjaimat... Jó, ezt csak a könyve miatt csinálja, de akkor is összezavar. Mintha megváltozott volna a kapcsolatunk...

Ha róla van szó tanácstalanul pislogok és figyelmeztetnem kell magamat... Ezért elkezdtem kerülni, tartani a távolságot. Erre a hülye árnyékom felborítja a jól kidolgozott tervemet... mert hanem figyelek oda, csak azt veszem észre, hogy Masao körülkering...

Ma egy Lordok közötti megbeszélésre sétálok, közben a rám bízott tojáskák, kezdték baszni az idegeimet. *Fogjátok már be!* Út közben találkozok Zestial és beszélgetünk pár szót, mikor oda érünk leülök.

Carmilla Carmine meglepetten veszi tudomásul, hogy visszatértem. – Alastor?

– Biztos kíváncsi vagy, hogy hova tűntem!? – Vigyorgok rá.

– Nem nagyon – von vállat és már mással is van elfoglalva. – De azért jó, hogy itt vagy! – teszi hozzá.

Morgok egyet, mikor Masao jut eszembe, ő jobban szokott ignorálni... *Mi a fenéért jut most is az eszembe?*

– Az első napi rendi pont. Van egy fura szerzetünk... – Mutat egy képet, ami távolról teljesen homályosnak tűnik. - A Hellborn embereimnek tűnt fel, ők szerezték a képeket.

*Mit akar ezzel a vacakkal?*

– Ez az alak, többször használta már a lifteket és a vonatot...

*És?* Nem tudom, mi ebben a nagy ügy. Már most kezdem unni a megbeszélést.

– De sose látjuk a felvételeken, hogy lemenne az egyes szintekre.

Na ez már jobban felkelti az érdeklődésemet, persze lehet hiba is a rendszerben... Sose bíztam ezekbe az újkorszak kütyüibe. Rühellem az egész technológia fejlődést. Aztán hozzám kerül az egyik kép és eláll a szavam, nem tudom, hogy ismerhettem fel egyből...de biztos vagyok benne, hogy az ott Masao. Zsebre is teszem az egyiket és tovább adom.

– Ha valaki felismeri vagy látja, hozzátok őt ide kihallgatásra.

Mikor belép a Vék egyik tagja és másra terelődik a téma. Már menni akarok, hogy kikérdezhessem Masaot, de még egy érdekességet megtudok. *Oh, az ördögűző angyalkákat ellehet pusztítani... Ez még jól jöhet!* A mai napot elég jó információkkal zárom és a tojásoknak is van hasznuk, így visszaviszem őket a Hotelbe. Végül visszakerülnek a kígyóhoz.

A nap további részében a csatangoló eltűnt, de nem kérdezhettek rá... Az feltűnő lenne, ha ÉN keresném.

Végül egész nap nem kerül elő. Leadom az aznapi műsoromat, de nem hagyj nyugodni az esett.

Elsétálok párszor Masao szobája előtt, de mindig üresen találom. Ezután beveszem a könyvtárat, de egyik könyv sincs a hasznomra. Könyvek óriási kupaca közepén találom magamat nem soká. *Ki kell bővítenem a keresést.* Belefeledkezek az olvasásba, az idő múlását észre se veszem.

Mikor is kinyílik az ajtó...

*Végre...* Masao kissé kialvatlan, de meglepett arca fogad.

Mikor kiszalad, felpattanok és megjelenek mögötte... Megragadom a karját, ő meg szabadkozni kezd, hogy nem akart megzavarni. *Zavarod a fenét, téged kerestelek már jó fél napja.* Szokott vigyoromat villantom felé.

– Beszélgessünk csak drágám... – búgóm és behúzom a könyvtárba.

Kicsit megilletődve néz rám, elég aranyos reakció. *Várj, miket hordok itt össze...* Előveszem a képet és elé tartom. – Erről...

Ahogy meglátja próbál semleges maradni, de látom ahogy megrándul a szája sarka. *Megvagy...* Egyből védekezni kezd, hogy ez a kép jó vacak, mit lehet ebből ki látni és mit akarok én ezzel... *Nem tudsz átverni.*

– Tudom, hogy te vagy az kedveském – szembesítem. – Csak azt nem tudom, hogy csinálod.

Egy darabig próbálja tartani magát, látszik rajta, hogy nem bízik bennem. – Kössünk alkut picinyem, nem beszélek senkinek, te meg megteszel nekem egy kis szívességet – húzza szét ajkamat a mosolyom még jobban.

– Alastor ne néz már ennyire hülyének...

*Hogy mi??* – Tessék, kis barátom? – nézek rá kérdőn.

– Nem tudom, ki kereshet, de ha már tudnának rólam, nem itt beszélgetnénk.

Vicsorogni támad kedvem, de meg is lep. *Ezt nagyon pontosan eltaláltad... Ennyire azért nem ismerhet!* Masao összezavar, ami nem tetszik. – És nem félsz, hogy ez megváltozhat?

– Amíg hasznod van belőle, nem fogsz kiadni...

*Francokat...* Bár zavar a dolog, de valamiért Masao még se váltja ki belőlem azt az ellenszenvet, mint mások.

Aztán megnyílik... Most nem az-az erős srác, akit megszoktam. Depressziósan sóhajtozik, gyámoltalan és teljesen össze van zavarodva. Nem tud többet, mint én és retteg. Valamiért vigyázni akarok rá, nem értem ezt az érzést.

Mellé ülök és meghallgatom. – Ilyen képességről még csak nem is hallottam.

Fátyolosan fáradt szemeit rám emeli, bár én is csodálkozok, hogy nem piszkálom egyből.

– Egy jó ideje már nem alszok.

– Hát az látszik – muszáj leütnöm ezt a magas labdát, de hangomat most nem fűszerezi gúny.

Váltunk még néhány szót, mikor is rám kapja a fejét. *Mi jutott eszedbe?* Furcsán pislogok kérését hallva. Azt akarja olvassak fel neki egy könyvet. *Nem értem... Miért?* Aminek hangot is adok, de a magyarázata nem győz meg. Még is a kezembe veszem a könyvet és elkezdem olvasni.

Közben emésztem a hallottakat, ha meg tudom kaparintani ezt az erőt, hasznomra fordíthatom. De Masao nem hülye, vele még nehezebb lenne alkut kötnöm, mint például Charlie-val... *Valahogy rá kell vennem, de hogyan? Mi zökkenthetné ki?*

Mocorgásra figyelek fel és ahogy felé fordítom a fejem, Masao vállamhoz dől... Békésen szuszog mellettem. *Ez most komoly?* Vonom fel a szemöldököm. Összecsukom a könyvet és próbálom felrázni, de semmi... Próbálok eltávolodni, de ennek csak az lesz az eredménye, hogy a lábamra borul. *Az ördögit...* Morgok és felemelem a kezeim. Olyan békésen alszik mellettem... sehogy se tudom, nem nézni. Masao helyében azért nem aludnék ilyen mélyen, főleg, hogy itt vagyok mellette...

Bámulom még egy darabig, aztán beletúrok hajába... Szokatlanul jó érzés, haja selymes és puha. Mikor apró mosolyra húzza ajkát, elkapom a kezem. *MI a franc?* Mintha szívem ki akarna ugrani a helyéről. Sóhajtok egyet.

Megakarom várni, míg felkel, de végül én is bealszom.

Masao szemszöge...

Reggel egy kisebb sokk ér, azt hiszem egyből szívinfarktusom lesz. Felugranék és fülsüketítő hangon kérném ki... *Hogy a jó francba kerültem én ilyen helyzetbe?* A tegnapi napot keresem, végül eszembe jut minden.

Nem merek megmoccanni és az oldalamon nyugvó vékony ujjak, csak még jobban zavarba hoznak. Próbálom minimálisan felé fordítani a fejem, de Alastor békésen szuszog. Nincs időm csodálni, hogy milyen normálisnak tűnik így...

Behunyom a szemem és mély levegőt veszek... Próbálom kinyújtani a lábam és apró mozdulatokat téve nem felkelteni... Még is minél hamarabb szabadulni akarok ebből a kínos szituból.

– Még sokáig akarsz pihenni a lábaimon?

Hirtelen még az ütő is megáll bennem. Felkapom a fejem, Alastor pont akkor nyitja ki szemeit és ásít egyet. Aztán lepillant rám és sunyi vigyorra húzza ajkát.

Úgy ugrok fel, mint egy őrült és majdnem el is esek, de még időben visszanyerem az egyensúlyom.

– Fent voltál? – mormogok idegesen – Akkor miért nem szóltál? – Nem hiszem el, hogy még egy ilyen szituban is meg tudja őrizni a hideg vérét.

– Vicces volt nézni, ahogy szenvedsz – nevet fel és lassan nyújtózik egyet. – Dee, elzsibbadtak a lábaim, szerinted miért? – nevetnek fel a hangok körülötte.

*Megfojtom!* – Kösz, seggfej – Egyből megfutamodok, nem értem miért érzem magamat ennyire kínosan, de zavarom sehogy se enyhül. Bezárkózok a szobámba és az ajtóhoz dőlök, míg a mellkasomra szorítom a kezem.

Alastor szemszöge...

Ahogy megmoccan egyből felkelek és ujjaim egyhamar megmerevednek, amint megérzem alatta Masao testének melegét... de nem hagyom, hogy ez kizökkentsen.

Kinyújtom elgémberedett lábaimat és szívom kicsit Masao vérét, aki olyan vörös lesz, mint a Pokol ege. Amin jót mulatok...

De mikor kimegy, arcomhoz kapok, ami biztos egyszerre színt vált...*Mégis mi a jó ég történik?* Még mindig érzem az érintését és bizseregnek az ujjaim.

Felpattanok és a szobámig meg se állok. Előkészítem a ruháimat, de előtte egy gyorsnak szánt zuhany, ami végül eltart egy darabig. A víz lassan körbe fon és kitisztítja a tudatomat. Addig ki se jövök, míg úgy nem érzem, hogy nincs semmi zavaró gondolatom. Nem értem miért feszélyez a dolog...

Elkezdek öltözni, mikor kopognak... *Charlie, mit akar pont most?* – Pillan... – De még ki se mondom, az árnyékom kivágja az ajtót és nem az-az arc fogad, akit várok.

Majdnem felkiáltok, hogy *Mi a jó büdös francot csinál ez az idióta??*, de a lefagyásom megakadályoz benne... A levegőben megáll a kezem és az ingem begombolása félbe marad.

Masao is teljesen lefagyva bámul engem... Aztán felkiált. – AL! – Eltakarja a szemét. Darabozva a kilincshez nyúl és becsapja az ajtót, hirtelen azon gondolkodok, nehogy kiessen a helyéről. –Charlie keres! – Aztán hallom elszaladni.

Lenézek magamra, aztán az ajtóra, utána újra vissza, még szerencse, hogy a nadrág rajtam van... bár ez nem segít a kínos helyzeten. Leülök az ágy szélére és magamba roskadok. *És most kinyírlak!* Kapom az árnyékomra a fejem, de ő már sikeresen eltűnt valamerre. Felpattanok és beleverek a falba, mindig úgy gondoltam, hogy jó vagyok az érzelmeim elrejtésében... de most nem tudom uralni. Az se tetszik, hogy nem tudok szabadulni attól a képsorozatól, mikor zavartan elfedi az arcát... *És Al-nak hívott.*  Sose voltam oda a becenevekért, Charlie már az elején így hívott, emiatt rá hagytam, de mástól nem nézem el. Még is mikor meghallottam Masao szájából nem zavart... *Különös...Miért?*