– Itt is vagyunk a ruhaboltba – kacsintok a telefonom kamerájában, direkt nem említem meg az üzlet nevét. Nem vagyok olyan híres, hogy ez kárt okozzon, de tudtommal nem illik ingyen reklámozni semmit.

Oldalra pillantok, majdnem hangosan felnevetek. A mellettem lévő óriás fájdalmasan nyög fel.

– Muszáj ezt csinálnunk? – fordul felém, amiért felé tartom a telefonom. Annyira édes a nem akaró reakciója, hogy videóra kell vennem – Ne már, Chad! Azt ígérted nem leszek benne!

– Nyugi már – fordítom vissza a kamerát az előlapira, miközben beljebb megyünk sorokhoz –, majd kívágom azokat a részeket. Ez tiktokra lesz, tudod short videó.

– Ahj! – túr bele a hajába, bárcsak felé lett volna fordítva a kamera – Megyek, választok valamit. Minél előbb végzünk annál jobb!

Elharapom az ajkam. El sem hiszem, hogy belement az ötletembe. Napok óta olyan videókat dob be a foryou-m, hogy „ma a pasim öltöztet fel" „A pasim megcsinálta a sminkem" „Úristen! A pasim kreálta az outfitem." Éppen ezért döntöttem el, hogy én sem maradhatok ki ebből a buliból. Viszont megspékeltem annyival, hogy nem kiválassza, hanem ő veszi meg nekem.

Ördögien elvigyorodom a kezembe tartott telefonom képernyőjére nézve. Visszatükrözi a vicces arckifejezésem. Közelebb emelem a számhoz a készüléket. – Kövessük Todot, kíváncsi vagyok, mik közül válogat.

Megkeresem merre van pontosan, majd lassan közeledni kezdek felé. Olyan magas, hogy messziről kitűnik a tömegből. A nadrágoknál válogat. Neki dőlök az egyik közeli állványnak. Erről a helyről tökéletes rálátásom van rá.

Valójában először az is megfordult a fejemben, hogy nekem kéne őt felöltöztetnem, de ezt teljességgel ellenezte. Pedig kész hírességet faragtam volna belőle... Néha még a saját ruháiba is úgy néz ki. A vékony testalkata és a széles válla miatt olyan kellemes látványt nyújt a szemnek. Főleg, amikor a vállaira engedi a hollófekete haját, amit úgy tűr el, hogy ne takarja azt a nőiesen gyönyörű arcát. Tod különleges arcberendezéssel rendelkezik. Arányos, ott van minden, ahol kell, talán egy milliméterrel sincs arrébb egy részlet sem. Jelenleg barackvirág színű ajka enyhén el van tárva, ahogyan összpontosít a nadrágok kinézetére. Édes. Leveszi az egyik farmert a fogasról. Szűkített lábszárakkal, több helyen lévő szakadásokkal, kezébe veszi. Hosszú ujjai végig szántják az anyagot, meg is forgatja, majd egy látványos sóhaj után felpillant az irányomba. Találkozik a tekintetünk. Akaratlanul mosolygom, érezte, hogy itt vagyok, vagy csak tudta, az teljesen mindegy, örülök neki.

– Ehhez mit szólsz? – nyújtsa felém hirtelen a ruhadarabot.

Hevesen megingatom a fejem. Eszébe se jusson azt rám aggatni. Nincs az az Isten, hogy a lábszáramat megfojtsam vele. Mond valamit, miközben a szemöldöke teljesen össze van vonva. Rákacsintok és úgy döntök közelebb megyek hozzá. Az egyik szokása, egyik percről a másikra lehalkítsa a hangját.

Kiveszem a kezéből a nadrágot és visszaakasztom a fémcsőre.

– Vicces az értetlen arckifejezésed – küldök neki egy apró puszit –, nem kell ilyen. Nem tetszik. Olyat nézz rám, ami jól néz ki.

– Szóval nézzek olyan ruhát, amit általában viselni szoktál? – hajol közelebb, hogy jól halljam. Bólintok. Az előre buggyanó hajtincsét visszatűrőm a füle mögé.

– Tégy nagyon szexivé.

– Szexivé? – emeli magasba ismételten a szemöldökét.

– Ühüm – bólintok gyorsan – azt akarom, hogy elámuljanak!

Rosszallóan néz rám, amin nem tudok nem kuncogni.

– Ötletem sincs, mit kéne választanom – néz rám könyörgően –, kérlek, Chad. Nem lehetne, hogy magadnak kiválasztod és azt mondod én voltam?

– Abba mégis mi a buli? – csücsöritek durcásan. – Beleegyeztél, Tod. Ne most lépj vissza.

Sóhajt. Ezután csendben lesz, visszafordul a sorba felakasztott ruhadarabok felé, és folytatja, amit eddig csinált. Le kellene videóznom ezt a jelenetet. Elmosolyodom, majd magamnak bólintva ismételten bekapcsolom a hátsó kamerát.

– Ne videózz! – szór villámokat a szeme. Ha a görög mitológiában élnénk Zeusz fiaként lenne ismert. – Amúgyis menj innen, ha már választok ruhát az legyen meglepi.

– Oké, oké – emelem magam elé védekezően a kezem –, oké. Ott leszek az öltözőknél.

Megfordulok és elindulok az említett helyiség felé. Izgatottnak érzem magam. Nekidőlők a szabad falfelületeknek, ha jól látom pontosan a fürdőruhák mellett vagyok. Végignézek rajtuk, elég szépek. Jó színekben vannak. Neon színek, nem hiszem, hogy ezek még mindig divatban lennének, viszont egy késő nyári tengerparti bulin eléggé kiemelhetik a lányokat. Ha már tengerpart... Egyszer szeretném látni Todot, ahogy a hófehér, papírvékony bőre őrizetlenül kóvályog a nap alatt... Neki még neon szín sem kellene ahhoz, hogy kitűnjön.

Pislogni kezdek, Tod előbb ideért hozzám, mint hittem volna. Csak arra várt, hogy lelépjek, hogy elvegye a már kiválasztott ruhákat?

– Végeztél is? – sietek elé izgatottan. Bólint, a kezében lévő papírtáskát felém nyújtsa.

– Öhm... – harapom el az ajkam – Tod, nem kellett volna igazából megvenned a ruhákat.

– Nem? – vonja össze a szemöldökét – De azt mondtad...

– Igen, de úgy gondoltam az is elég, ha itt felpróbálom – mutatok magam mögé –, amúgy sem mondtam el a méreteim. És ha nem jók?

Villanó szeme mélyen néz rám, akár összeszoríthatná a lelkemet is jelen pillanatban, akkor sem éreznék semmilyen fájdalmat. Az euforikus érzés, ami ilyenkor körbejár túl nagy ahhoz, hogy tudjam, mi történik.

– Tudom a méreteidet.

Megköszörülöm a torkom, és próbálom elfojtani a mosolyt, ami kezd kiszélesedni az arcomon. Átveszem tőle a táskát, majd elindulok. Minél előbb hazaérünk annál hamarabb megnézhetem ezeket a ruhákat. Remélem, jókat választott.

– Szexi, ahogy kértem? – kérdezem tőle már a kocsiba ülve, fél szemmel rám néz.

– Inkább úgy fogalmaznék, hogy teljesen leír téged?

– Akkor nem szexi? – fordulok felé – Miért?

– Mondom, hogy olyan, mint te – kuncog fel, miközben teker egyet a kormányon. A kezének az ere kidudorodik közben.

– Edzel mostanában? – kérdezem meg hirtelen, meglepődött reakciót kapok válaszul. Most mi van? – Akkor nem?

– Nem – ingatja meg a fejét –, miért edzenék?

– Akkor mitől ilyen a karod? – mutatok rá – Túl van terhelve – pillantok rá mérgesen –, bármit csináltál ne erőltesd ennyire.

– Chad. – Szólít meg. Látom, ahogy a lépcsőház előtt leparkol.

– Igen?

– Csak épületek részleteit rajzoltam – kuncog végig simítva a karján –, ne túlozz, a kezem alapból ilyen.

– Nem igaz – ingatom meg a fejem, miközben kicsatolom az övem –, soha nem volt ilyen férfias a kezed!

Kiszállok gyorsan, hallom, ahogy utánam kiabál „Te!" Továbbra is nevetve kettesvel szedem a lépcsőfokokat. Tod mellett az ember megtanult már gyorsan lépcsőzni. A bejárati ajtó szerencsémre most sincs bezárva, ezért lehuppanok a kanapéra, amíg ide nem ér. Kicsit kapkodom a levegőt, ez a gyors lépcsőzés eszembe juttattja, azt, amikor először jöttem fel hozzá. Az a állat kettesével és hármasával szelte a lépcsőket. Alig tudtam tartani vele a tempót.

Fülelni kezdek, messziről hallom még a bakancsa lépteit. Ismételten felkuncogok és, amíg vissza nem érek, úgy döntök meglesem, mit vett nekem Mr. mindigisférfias voltam hercegnőm.

– Ez meg mi? – emelem ki a táskából a szó szerint bolyhos pulóvert. Barna, kötött és bolyhos. Eh. Én ezt nem. Sóhajtok egy nagyot, majd egy utolsó pillantást vetek a bejárati ajtóra, mielőtt folytatom. Tod már az ajtóban áll. – Miért vetted ezt meg?

– Illik hozzád – sétál hozzám közelebb. – Menj, öltözz át, én videózlak, ahogy kijössz.

– Nem akarok! – fordítom el a fejem – Csúnya ez a pulcsi, utoljára egy tizenhárom éves kisfiún láttam ilyet!

– Próbáld fel – nem enged a szavából, akaratosan a fürdőszoba irányába is mutat –, ha nekem ilyen hülyeséget kellett csinálnom, akkor be kell fejezned!

– De... – nézek rá könyörgően. Egyáltalán nem ezt akartam. Egy menő videót akartam, amin el ámúlhatnak az emberek. Ahj. Őt kellett volna felöltöztetni. Hisztisen nézek rá. Még mindig nem enged a tekintetéből, továbbra is kitartó. – Jóóó.... – halkulok el felállva a kanapéról. – Felveszem, de ha szörnyen fog állni, ki kell engesztelned!

– Tudom, hogy jól fog állni – simít rá a kezemre.

– Hm. – bólintok ajkaimat kissé kitolva – Rendben, egy pillanat és visszatérek.

Elindulok, amikor egyik kezével visszatart.

– A telefonod – mosolyog –, add ide, hogy levideózhassam, ahogy kijössz.

Megforgatom a szemem, majd átadom neki, amit kért. Hihetetlen. A fürdőben előveszem a benne maradt másik ruhadarabot is. Nem akarok hinni a szememnek. Eleresztek egy fáradt sóhajt, majd, hogy végre végezzünk magamra húzom a világoskék kantáros farmernadrágot, direkt a bolyhos pulcsi felé. Ki kell hoznom a legjobbat belőle. Hm. Ki kellene eresztenem az egyik kantárt. Lecsatolom az egyik oldalt, azt hagyom, hogy lógjon a vállamon, és kissé lejjebb hajtom a mellkasomnál azt a részt, amit nem tart semmi.

– Na, mi lesz már? – hallom meg Tod türelmetlen hangját.

– Én ezt nem akarom megmutatni a világnak – kiáltom vissza, a tükörbe végig pásztázom a kinézetem. Erős szél csap meg, ahogy felcsapja az ajtót. Tod a kezében a telefonnal áll az ajtóban. Mosolyog. Élvezi ezt a helyzetet. Duzzogva nézek rá.

– Azt mondtad, olyan a ruha, mint én – tárom szét a kezem felháborodva.

– Olyan is – bólint – Teljesen rád illik ez a ruha.

– Nem is – ingatom meg a fejem.

– De – mosolyodik el –, amúgyis azt mondtad, olyan ruha kell, ami hasonlít a stílusodhoz. Szoktál ilyen ruhát hordani.

– Soha nem hordok ilyet. – mutatok magamra.

– Ne ide járj hazudozni – kacsint rám, majd közelebb lép hozzám, megsimítja a fülem hegyét. Felnézek rá. Ígéző jégkék szeme varázsaltosan csillog az enyémbe – Teljesen leír téged ez a ruha.

– Hülyeség... – fordítanám el a fejem, amit a keze segítségével megakadályoz. Visszafordít a tükör felé, ahol teljes testem látszódik.

Ezt biztos kivágom a videóból...

– Úgy nézek ki, mint egy...

– Mackó! – villan meg Tod tükörképének a szeme. Hátulról közelebb lép hozzám. Telefonomat a zsebébe illeszti, úgy helyezi az állát a vállamba. – Irtó cukin nézel így ki.