Lassan, nagy mozdulatokkal tisztítom meg a fogam a tegnapi lepedéktől. Kívülről-belülre haladva súrolom erősen. A menta csíp, megszívom egy kicsit a nyálam, majd kiköpőm az előttem lévő mosdókagylóba. Már megint vérzik az ínyem. Uh. Elhúzom a szám a látványra, majd gyorsan le is mosom onnan. Ismét bevizezem a fogkefém fejét. Már nem látszik rajta a fogkrém, de szeretem többször áthúzni a fogam.

Gargalizálok, kétszer átforgatom a torkomban a vizet, fél szemmel látok egy sötét árnyat átsuhanni a nyitott ajtó mellett. Valószínűleg felkelt Tod is.

Kiköpöm a vizet, majd letörlöm a szám. Gyorsan kimosom a fogkefém. Visszahelyezem a kék poharamba, majd azzal együtt el is teszem a tükör mögötti részbe. Most meg kellene keresnem a borotvám.

– Hol van? – nézem meg jobban kissé jobban odahajolva. Itt csak Todé van. Ahj. Összevissza nézek, nehogy most jöjjön be, és gyorsan kiveszem. Nem szoktam így csinálni, de most muszáj. A szemöldököm közötti részt gyorsan lehúzom vele. A többi még nem vészes. Ahhoz majd elhozom a sajátom, és a szemöldökigazítót is.

Ha belenézek a tükörbe, ahhoz képest, hogy reggel van, elégedett vagyok. Mióta Tod kenceficéit használom még puhábbá vált az arcom, és mintha szebb is lenne. Elmosolyodom, majd kezembe veszem a fésűmet is, és elkezdem lesimítani a felálló hajszálakat a fejem tetején.

Végül úgy döntök, hogy kimegyek a konyhába, készítek egy kis reggelit magamnak. A konyhaszekrényt nézve rádöbbenek valamire. Itt van a kedvenc tálam és a kedvenc csészém is, amiből imádok kakaót inni. Még a kedvenc kanalam is itt van! Ez érdekes... Összeráncolom a szemöldököm, majd besietek a szobába. Az egyik sarokba van döntve a tegnapi vászon, amire festettem. A kofferem szorosan az éjjeli mellett. A vizespoharam rajta. Annyira otthonosnak tűnik. Mintha... Mintha itt laknék!

Összecsapom a kezem, és szélesen elmosolyodva sietek ki a teraszra Todhoz, aki ott kávézik ilyenkor egy szál cigaretta kíséretében.

– Van egy ötletem! – veszem ki a kezéből a bögrét, majd beleülök az ölébe. Túl jó ez az ötlet. Miért nem jutott ez előbb eszembe?

Perverzen elmosolyodik, magához húz egy csókra, keze simogatja a derekam, és mielőtt valami hülyeségre gondolna, eltolom magamtól.

– Nem szexre gondoltam! – tolom ki rá a nyelvem. Elvigyorodik válaszul. Túl pimasz lett mostanában.

– Én viszont igen.

– Ez annál sokkal jobb! – pöccintem meg gyengéden az állát alulról, miközben rákacsintok.

– Figyelek, mondd.

– Házasodjunk össze!

– Tessék?! – Hangosan kérdez vissza, mintha nem közvetlenül előtte ülnék. – Tessék?!

– Házasodjunk össze – karolom át a nyakát közelebb húzva magamhoz. Szép szeme másodpercek alatt nő háromszorosára, ajkai döbbenve elnyílnak, majd egy kis idő után a fagyott arcán az egyik izom megmozdul, szemöldöke összefonódik. Nagyon ráncos lesz.

– Lehetetlen – válaszolja arcomnak dörgölve az orrát.

– Miért? – tolom el magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

– Mit miért? Még nem állunk rá készen.

– De miért? – kezdem felvenni a hisztérikus hangom. Miért kell tönkre vágnia a kedvem? – Jó! – bólintok hevesen. – Kérdezek valamit. – Csendben figyel, ezért úgy veszem, hogy folytathatom – Szeretsz?

– Igen – túr bele a hajamba, és hajol hozzám ismét közelebb –, de akkor sem lehet. Egyáltalán, hogy jött neked ez a hülyeség?

– Nem hülyeség – fordítom el tőle a fejem –, majdnemhogy szinte itt lakom. Minden fontos dolgom nálad van. Ha összeházasodnánk, pont ilyen lenne.

– De nem laksz itt – fogja meg az arcom, úgy fordítja vissza maga felé. – Chad, könyörgöm! Ez egy újabb módszer, amivel ki akarsz készíteni?

– Én? – háborodok fel. – Te szoktál engem kikészíteni! Neked vannak erre trükkjeid!

Felnevet, de nem tagadja az állításaim. Kis hülye.

– Én... – tolom ki a szám durcizva. – Én tényleg össze akarok házasodni veled.

– Nem lehet, ez megint csak egy légből kapott ötlet tőled. Tini vagy, nálad ez szokás, fél óra múlva meg utálni fogsz – ingatja meg a fejét komoly hangvétellel a hangjában.

Ha továbbra is nemet fog mondani, akkor már most is utálni fogom, nem kell ide fél óra. Hülyeség, még mindig gyereknek néz.

– De Tod – csapok rá a válla két oldalára, amitől kissé megugrik –, nem vagyok olyan felelőtlen. Ezt te is tudod. Nem szoktam csak úgy dobálózni a szavakkal.

– Pont, hogy de.

– Nem! – vágok vissza.

– De – néz mélyen bele a szemembe. Komolynak tűnik, viszont látom a szája szélébe megbúvó rejtett mosolyt. – Most gondolj bele, lelki szemeim előtt van az esküvőnk – túrok bele a hosszú fekete hajába. A tincsét kezdem el görgetni. – Ott lennénk az oltárnál. Egy szép sötétkék öltönyt viselnél, aminek csak középen van két gombja, ami elegánsan összezárt, és alatta egy hófehér ing. Ugyanolyan fehér mandzsettákkal. A jégszínű szemed rezonálna az öltönyöd színével. A hajad hátra lenne fésülve, a válladra engedve, miközben élőről a homlokodtól kezdve két-három tincsbe elindulva be lenne fonva. Rajtam egy hasonló öltöny lenne, mint a tied. Nálam a zakó kissé hosszított lenne, hogy magasítson. A nadrágom is emiatt lenne kicsit magasított derekú – mosolyodom el, és egy apró csókot hintek az ajkaira. Tetszik, ahogyan kellemes mosollyal hallgatja a kis történtem.

– Jó részletesen elképzelted – simít ismét végig az arcomra –, olyan édes vagy.

– Ez még nem semmi! – kacagok fel. – Lelki szemeim előtt van a közös gyűrűnk is!

– Tényleg?

Bólintok. Szeretem látni a szemében a kíváncsiság és a boldogság együttes keveredését.

– Halljam, milyen gyűrűt képzelsz el kettőnknek? Kápráztass el a művészeti adottságaiddal.

– Ha hiszed, ha nem. Sokat gondolkodtam már, milyen lenne, ha lenne egy közös gyűrűnk. – Rádőlök a vállára, úgy folytatom a mondandóm. – Fehérarany lenne, aminek a belső részén egy fekete fémvonal húzódna, abba gravíroztatnék neked egy üzenetet. Kívül pedig egy kígyó húzódna végig, ami körbeölelné a gyűrűsujjad, majd a végén a saját farkát harapná meg.

Rám néz mosolyogva, miközben apró mozdulatokkal rázza a fejét. Megdöntöm a fejem, és várok a válaszára, kíváncsi vagyok, tetszik-e neki az ötletem.

– Na? – kérdezek rá másodpercekkel később. – Tetszene neked?

– Chad... – kezdi halkan. – Persze, hogy tetszik. Jól nézhet ki, azok alapján, amit elmondtál róla. Jó érzéked lenne az ékszerek tervezéséhez. De ennek ellenére még mindig úgy gondolom, hogy nem kellene még erről beszélgetnünk.

– Miért nem? – vágok vissza azonnal. – Szeretsz engem, én is téged. Akkor mi az az istenverte indokod, amiért nem vehetlek el?

– Kiskorú vagy! – néz mélyen a szemembe. Megfeszül az állam ennek hallatára, majd le is engedem. Nem tudom, mit kellene erre mondanom, jelen pillanatban nagyon érdekesnek tűnik a Tod mögötti ablakpárkányon lévő madárszar. – Chad – noszogat a kezével. Az oldalamat csikizi, hogy odanézzek rá. – Na, kérlek, ezért nem akartam erről beszélni veled. Tudtam, hogy sértődés lesz a vége. Nagyon megbántottalak?

– Nem – ingatom meg a fejem egy mély levegőt beszívva –, csak...

– Csak megbántottalak.

– Talán... – nézek bele a szemeibe. Nem ér, hogy idősebb. Ráadásul négy teljes évvel, ami nem sok, de hivatalos házassághoz sok.

Nagy kezével közelebb húz magához. Az egész testem szinte beleolvad a mellkasába. Lesütöm a szemem. Elment a kedvem mindentől a mai napra.

– Chad... – két keze közé veszi az arcom, még közelebb látom magamhoz az ő kékségeit. Érzem, amint hüvelyujjával rásimít a homlokomra. – Chad... Kérlek. – Ajka puhasága érintkezik a hideg homlokommal. Elpirulok. Mióta együtt járunk egymással, soha nem csinált ilyen romantikus dolgot. Forró az ajka, lassan csókolja le a bőröm, a nem létező könnyeimet, majd az ajkam.

Engedem magam neki. Leengedem az állam, nyelvemmel megsimogatom a szájpadlását, a puha nyelvét és azokat a szépen ívelt ajkait. Kezemmel felsimítok a nyaka mentén a füléig, úgy hajolok közelebb a csókba.

– Chad... – enged el mélyen belenézve a szemembe.

– Hm? – pislogok rá nagyokat. Jelen pillanatban jobban szükségem van az édes csókjaira, mint eddig valaha.

– Ígérem, valóra fogom váltani az összes képzelgésed, de nem most. Még túl fiatal vagy.

– Tizenhét éves vagyok.

– Akkor is fiatal vagy a törvény szerint – cirógatja meg az arcom –, figyelj, ha lehetne, akár holnap elvennélek, de tényleg meg kell várnod, míg tizennyolc leszel.

Kihegyezem a fülem a mondandójára. Jól hallottam? Szélesen elvigyorodom, átkarolom a nyakát.

– Akkor jövőre házasodjuk össze, Tod Twocock!

Felkuncogok. Tod édes, ahogy a sápadt arca elszínesedik. Hm. Jól áll neki. Gyengéden megfogom az ugyanolyan színben lévő füleinek a hegyét. Édesem, teljesen kimelegedett a zavartságtól.