Soma már szinte szenvedett, miközben végighúzta a pengét a krumplin. Éppen csak a gyöngyöző izzadtság hiányzott a homlokáról, hogy tényleg elhiggyem, ez neki sosem fog menni. Egy átlagos öcs kiröhögte volna, én viszont azonnal elővettem egy másik hámozót, hogy még egyszer megmutassam neki, mit kell csinálni.

− Csak iderakod... − Az egyik krumpli felső részéhez helyeztem a pengét, majd leszántottam róla a héját. − ...aztán rányomod és lehúzod. Nem egy atomfizika.

− De én még sosem csináltam – tárta szét a karját. – Kettőnk közül te vagy a konyhatündér.

− Ne mondd már nekem, hogy tényleg ennyire nehezedre esik a pucolás!

− Te a krumplit tudod meghámozni, én meg a csajokat ki a bugyijukból.

− Hülye! – Nevetve meglöktem a vállát, mire a tiszta kezével összeborzolta övéhez hasonlóan szőke tincseimet. Miután kiszórakoztuk magunkat, belenéztem az előttünk lévő tálba. – Még ezt a kettőt meghámozzuk, és az elég lesz. Anyáék úgyis vacsizni vannak, és neked is csak meg akarom mutatni, hogyan kell csinálni.

− És utána?

− Felkarikázzuk.

− És az után?

− Megfőzzük.

− Aztán?

− Soma! – fordultam felé morogva. Eddig tartott, de rájöttem, csak azért kérdezget, mert idegesíteni akar. – Kirúglak a hajad alól, ha nem fejezed be!

− Csak szórakozok – karolta át a nyakam. Bár csak azért tette, hogy az arcomra kenhesse a krumpliból a kezére került levet, aztán röhöghessen rajtam. – Hehe!

− Utállak... − Eltoltam magamtól, majd ki akartam menni a konyhából, ám ő azonnal visszarántott. Gerincropogtatóan megölelgetett, direkt erősen szorított, hogy ezzel is felhúzzon. – Cseszd meg! – döntöttem a vállára a fejem, miután kicsit lazított a fogásán.

− Tudom, hogy szeretsz, öcsi. – Hatalmas, cuppanós puszit nyomott az arcomra, én pedig azonnal rohantam is letörölni a nyálát magamról.

− Biztos, én vagyok a fiatalabb kettőnk közül? Te viselkedsz úgy, mint egy három éves gyerek.

− De te tizennyolc vagy, nem három – nevetett jókedvűen.

− Te meg húsz, mégis egy hatalmas idióta.

− Van neked elég eszed mindkettőnk részére – legyintett, mintha ezzel megoldotta volna a problémát, majd elkezdte felkarikázni a krumplit. – Beadtad a jelentkezésed az egyetemre?

− Most akarsz gondoskodónak tűnni? – Mosolyogva léptem vissza mellé, hogy befejezzem a pucolást. – Két hete majdnem megfulladtam miattad, miután belöktél a patakba. Holnap el akarsz vinni piálni, mert még sosem rúgtam be. Most meg amiatt aggódsz, hogy leadtam-e már a jelentkezésem?

− Én már egyszer okoztam csalódást anyáéknak – ingatta a fejét, míg én felraktam egy lábos vizet a krumplinak. – Legalább egy diplomás gyerekük legyen, ha már én nem tudtam megadni ezt nekik! Egy hülye gyerek elég egy családba.

− Nem vagy te hülye. – Enyhén meglöktem, amikor elkezdte berakni a szeleteket a vízbe. – Csak lusta, mint egy lajhár.

− És makacs, mint...

− ...mint egy öszvér – fejeztük be együtt az agyonismételt mondatot, amit apa majdnem minden nap elmond.

− Számomra tökéletesen elég, hogy egy kávézóban dolgozok – vonta meg a vállát. – Jövő héten úgyis előléptetnek.

− Ne már! – Elkerekedett szemmel csaptam a karjára, mire nevetve széttárta a karját. – Ezt miért nem mondtad eddig? Apáék tudják?

− Meg akarom lepni őket. Jövő héten akarom elmondani, mielőtt költöznék. Hátha így elhiszik, hogy tudok majd gondoskodni magamról. Elvégre üzletvezető leszek, sokkal magasabb fizut fogok kapni, és mindezt a saját erőmből értem el. Remélem, így végre én is kapok némi elismerést.

− Ha ez boldogít – karoltam át a vállát −, én eddig is büszke voltam rád.

− Ne már, Oli! – hajtotta hátra a fejét unottan, de én láttam rajta, mennyire megérintette, amit mondtam. – Ez már konkrétan nem csöpögős, hanem zuhogós volt. – Eltolt magától, és ahogy a lábosra néztem, egy pillanatra lefagytam.

− Akarod, hogy letörjelek? – Azonnal felkapta a fejét, értetlenül nézett rám. – Nem gyújtottál alá. – Alig bírtam visszafojtani röhögésem, miközben a bátyám kapkodva rohant a tűzhelyhez, de csak hatodik próbálkozásra tudta bekapcsolni.

− Te öcsi, figyelj! – Gondterhelten dörzsölte a tarkóját, aztán intett nekem, hogy menjek oda hozzá. Úgy ölelt magához, mintha valami titkot akarna mondani nekem. – Nincs kedved velem költözni? Nekem a büdös életben nem fog menni ez a főzés.

− Hülye vagy! – nevettem el magam.

− Komolyan kérdeztem. – Erre már elkerekedett szemmel fordultam hozzá. Azt hittem, viccelt, de semmi olyat nem láttam az arcán, ami poénkodásra utalt volna.

− De kiakadnának, ha én is elmennék. Anya leszögezte, hogy itt kell maradnom, amíg tanulok. És apa sem lenne a legboldogabb.

− Tudom, hogy néha téged is zavar, mennyire magasak az elvárásaik – húzott vissza magához, hogy megveregesse a vállam. – Én is azért akarok minél hamarabb elmenni, azért gyűjtök tizenöt éves korom óta, mert elegem lett a tökéletesség mániájukból. Téged folyton dicsérnek, oké, de mi lesz, ha előbb kell beiratkoznod pszichológushoz, mint te válnál azzá? Lásd be, sokkal jobb lenne egy nyugodt környezetben tanulni a ZH-kra, mint itt!

− Esküszöl, hogy nem csak a főzés miatt ajánlod fel! – néztem az enyémet tökéletesen tükröző szempárba. Eddig sosem vert át, mindig őszinte volt velem, de közben láttam, mennyire ügyesen tud manipulálni (általában lányokat), ha akar valamit.

− Oli, hazudtam én neked valaha? Figyelj! – Előkapta a telefonját, majd megnyitott rajta egy képet. – Ez a lakásom alaprajza. Hány hálószobát látsz? – Azonnal könnyek gyűltek a szemembe, mire nyugtatóan megölelt. – Eleve úgy kerestem, hogy te is velem jössz. Komolyan azt hitted, itthagynálak egyedül?

− Soma, én...

− Nem kapsz gondolkozási időt, nincs választásod, mindenképpen jössz velem, mert tudom, hogy ez a legjobb neked. Úgyhogy jövő héten elköltözünk! Megígértem neked, hogy sosem hagylak magadra, és ezt be is fogom tartani.

− Tudom – temettem a vállába az arcom. A szívem hevesen vert az izgatottságtól, úgy éreztem, életemben nem voltam még ilyen boldog. A szüleink tényleg addig erőltetnék ráma maximalizmusukat, amíg bele nem őrülök, és Soma abban sem tévedett, ha kapnék gondolkozási időt, valószínűleg bűntudatom támadna, amiért én is hirtelen elköltözök itthonról, aztán inkább nemet mondanék neki. Így viszont már alig bírtam kivárni, hogy végre elmehessek vele.