Nem tudom megmondani hányadszorra olvasom el kis levelemet, amit Rickynek szánok. Azt sem tudom, mennyi idő telhetett el. Bizonytalan vagyok, hogy tényleg jó-e. Nem-e lenne egyszerű, mint minden normális ember, azt leírnom, hogy mit szeretek benne.

Hogy mennyire aranyosnak találom a gyengéd, félénk, szeretetteljes személyiségét. Azt, hogy mennyire egy rugóra jár az agyunk legtöbb esetben. A vicceit, azt hogy mindenről is képes beszélni, mégha nem is ért hozzá. A tehetségét, a gyönyörű táncát és a kellemes hangját. Végül pedig, amit a legjobban szeretek benne, hogy lehet vele veszekedni. Úgy igazán viccesen, sértődés nélkül, játékosan...

Meg persze azt se felejtsem el, amikor gondoskodik rólam, amikor hirtelen készít nekem ennivalót vagy éppen egy forró, gyertyákkal teli fürdőt... Vagy hogy bármi van, az ő keze ott van mindig a vállamon, tudva hogy ő biztat engem és mellettem van.

– Szia – hajol be a szoba ajtaján gondolataim főszereplője. Levelet magam mellé letéve ülök fel –, bejöhetek? – Bólintok.

Nyikorogva becsukódik mögötte az ajtó. Olyan szomorúnak tűnik. És olyan furán néz ki jelen pillanatban. Arca ki van pirulva, de nem természetesen, olyan szépen. Hanem erőteljesen, orra mellett látom a hajszálereket kiduzzadni.

– Mi történt veled? – húzom le magam mellé, amit sikerül elbotorkálnia az ágyamig.

– Semmi – néz le az ölébe –, én csak egy kicsit ittam...

Ajj, Ricky. Nem is bírja az alkoholt. Megingatva fejem veszem tenyereim közé meggyötört arcát. Túl szép ahhoz, hogy a mosolyon kívül más is legyen rajta. Megcirógatom arcbőrét. Kis hülyém.

– Mennyit ittál, kis butám?

– Nem sokat – ingatja meg a fejét, miközben jobban tenyeremnek nyomja magát –, egy két pohárral.

– Miért ittál? – nézek mélyen a szemébe.

– Matthew és Jiwoong hyung együtt boroztak a szobába...

– És ezért? – Bólint. Kettőnk közül ki is a kölyök?

– Nem kellett volna adniuk belőle.

– Teljesen mindegy – csúszik hozzám közelebb –, emlékszel még, mi miatt veszekedtünk?

Igen. Rápillantok a papírlapra, ami jelen pillanatban szőke barátom combja alatt gyűrődik. Remélem, nem szakítja el.

– Én nagyon szeretlek téged! – dönti homlokomnak a sajátját. Akaratlanul elpirulok mondandójára – Annyira nagyon szeretlek. És te? – emelkedik fel rólam. Az összeérintett bőröm most egy kicsit hideget érez. – Te szeretsz engem, Quibin?

Mélyen néz a szemembe. Az alkoholtól még jobban csillog, mint általában. Elmosolyodok és hogy megmentsem egyetlen romantikus gesztusomat, elengedem az arcát. Gyengéden ölembe veszem törékeny testét és a levelet, amit neki szántam egy egyszerű mozdulattal az éjjeli szekrényre teszem. Ráér akkor megmutatnom neki, amikor kicsit józanabb lesz.

– Már megint perverz vagy! – üti meg a vállam bosszúsan csücsörítve – Én itt kiöntöm neked a szívem erre az öledbe ültetsz!

– Nyugodj meg, Ricky – nevetek fel –, azért ültettelek az ölembe, hogy közelebb legyél hozzám.

– Akkor mégis szeretsz? – addig nem hagy békén úgy tűnik, míg nem válaszolok.

Bólintok válaszként.

– Romantikusan?

Ismét bólintok, könnyebb, ha konkrétan rákérdez. A veszekedés helyet csinálhatta volna ezt.

– Szerelmes vagy belém? – nagy szemekkel néz rám. Felkacagok, miközben hevesen bólogatni kezdek. Annyira cuki.

– Igen – már a sok nevetéstől könnyezni kezd a szemem –, nagyon szeretem a buta, becsiccsentett fejedet.

– Gonosz vagy!

– Nem is – válaszolom szinte azonnal –, amúgyis nem ezt akartad hallani?

– Azt hittem, ha egyszer elmondod nekem az romantikusabb lesz – fordítja el a fejét durcizva.

Hát kihalok.

– Jó, jó, oké! – fordítom vissza a fejét az én irányomba. – Bár nem értem még mindig, miért olyan fontos neked, miért nem érzed enélkül az érzéseim, de...

– De én érzem, hogy szeretsz...

– Akkor meg? – lepődők meg – Akkor miért parádéztál pár órával ezelőtt?

– Mert nem vagyok benne biztos – biggyeszti le a száját –, nem vagyok biztos benne, hogy mennyire és hogyan szeretsz.

Csend telepedett le közénk, hallom az előttem lévő fiú halk szuszogását, ahogyan a levegőt veszi be és ki. Nem tudom levenni Ricky arcáról a tekintetem. Arcáról eltűnt az előbb ott csücsülő bosszúság, most valami teljesen új keletkezett oda. Bizonytalannak tűnik. Az én magabiztos kis szőkém. Még sose láttam így. Ennyire őszintének.

Megértő mosolyra húzva szám tűrőm el szeme elől a frufruja egy tincsét a füle mögé. Talán tényleg itt az ideje, hogy mindketten eléggé megérettek legyünk erre a beszélgetésre.

– Tudod – nézek mélyen a szemébe –, nagyon nehéz nekem kifejeznem az érzéseimet. De az nem azt jelenti, hogy nem éreznék ugyanúgy, mint te. Nem azt jelenti, hogy nem viszonzom – bólint mondandómra, mind aki mindent megértett, amit mondtam. – Megpróbáltam elmondani neked, mit érzek, tényleg.

– Nem is.

– De igen!

Nem hiszem el, hogy még részegen is az első adandó alkalommal ellenkezik velem.

– De nem!

– De igen! – bólogatok hevesen – Írtam neked egy levelet!

– Levelet? – lepődik meg – Milyen levelet?

– Ezt – veszem el az éjjeliről a meggyűrődött füzetlapocskát. Felvonja a szemöldöként, miközben átveszi tőlem. Nem kezdi el olvasni, egy ideig szemezzik vele.

– Azért több erőfeszítést is tehettél volna bele – gúnyos a hangszíne. Úgy tűnik az a pár pohár bor lassan kezd kiszállni a fejéből. Már nem olyan kedves és bújós, mint az előbb.

– A tartalom a lényeg, a tartalom! – mondom úgy, mintha tényleg olyan dolgokról írtam volna, ami ilyenkor szokványos.

Látom szemei mozgását, egy-egy helyen megakadva. Sajnos nem nagyon megy neki a koreai olvasott szöveg értés. Kicsit több időbe telik neki, mint másoknak. Viszont már így is sokat fejlődött, emlékszem, amikor először érkezett meg Koreába, akkor még az angolon kívül nem is tudott mást beszélni.

– Ez nem is szerelmeslevél! – néz fel a papírból vádlón – Csak olyan dolgokat írtál a levélbe, amiket eddig is tudtam. Amiket már szóba is elmondtál.

– Nos, egy weboldal szerint legyek hű önmagamhoz, és ha elkezdtelek volna a magaslatokig dicsérni az nem én lennék – megforgatja a szemét –, viszont ez tényleg annak készült.

– Pedig nem az.

– Egyszer ne ellenkezz velem! – ingatom meg a fejem – Ez egy olyan szerelmeslevél, amiben bocsánatot kérek, azért amiért nem tudom elmondani neked.

– Hát – néz rá újra kezében lévő papírdarabra –, ez ebből egyáltalán nem vehető le. Ráadásul próbálsz viccelődni valami hülye találós kérdésben is.

– Az nem vicc – ingatom meg a fejem, izgatottan nézek rá –, próbáld kitalálni.

– Nos – kezdi aprót ismét lepillantva a papírra, majd vissza rám –, helytelenül írtad ezt az egyszerű szót is. Esetleg azt szeretnéd, hogy fogadjak neked egy angol tanárt?

– Nem! – nevetek fel – Az direkt helytelen! Csak így jött ki helyesen a mondat!

– A mondat?

– Igen! – bólintok, kivéve keze közül a levelet és felé mutatom úgy, hogy az jól látható legyen neki is. – Láthatod, hogy a „Sorry I'm forrgot" mondat van itt. – lassan, mint aki valójában nem is érti bólint, csakhogy folytassam, amit elkezdtem. – Azt is látod, hogy a „forrgot" szó az egyetlen, ami helytelenül van írva, igaz?

– Aha, és?

– Ez azt jelenti, hogy itt van a hiba! – mondom neki lelkesen.

– Igen, azt levettem. A forgot egy r-el van, te hülye kölyök.

– Jaj, nem! – szorítom össze a szemem kissé hisztérikusan. Nem értem, miért nem érti. Amikor kitaláltam tök jónak gondoltam az ötletet. – Az én „forrgot-om" – mutatok ujjammal arra a bizonyos szóra – egy mozaik szó.

– Ez baromság! – nevet fel hitetlenkedve – Ezt mégis honnan kellett volna tudnom?

– Azt hittem ismersz! – lehelek egy apró puszit szája szélére. Éppen, hogy megérintem, mintha csak egy gyengéd pillangószárny verdesését érezném.

– Na – hajol kissé hátrább tőlem –, mond azt a különleges találóskérdést.

– Jól van – kezdem el mondani a magamét –, lehet ám kedvesebbnek is lenni a másikhoz. Én csak egy kis rejtélyt akartam belecsempészni.

– Mert hülye vagy.

Köszönöm szépen, Shen Quanrui. Én is pont így vélekedek felőled.

– Tehát akkor... – nyelek egyet. Miért nehéz ez még mindig? Meg kell emberelnem magam! – Sorry, i'm fearing our romantic relationship growing over time. *

Eltelik pár másodperc, talán percek is míg Ricky úgy dönt, hogy megszólal. Nyelnem kell, ahogyan látom nyílni a száját, ám ahelyett, hogy egy hangot is kiadna, ami szóra utal, csak őszintén felnevet. Ami arra késztet, hogy vele együtt nevessek.

*Sajnálom, de félek, hogy a romantikus kapcsolatunk idővel elmélyül.