– Annak a felhőnek pont olyan alakja van, mint Taeraenek! – mutatok pontosan magam felé. Yujin nevetve bújik hozzám közelebb, tekintetével követi ujjam vonalát. Felettünk a tiszta, kéken csillogó égbolton pár bárányfelhő úszik, és azok között van egy olyan, ami pont úgy néz ki, mint kedves hyungom.

– Tényleg! – nevet fel – Gyere, hyung, nézd meg!

Taerae ahelyett, hogy mellénk feküdne a fűbe, csak behajol elém, ezzel eltakarva a kilátásom. Jó nagy feje van innen nézve.

– Ez egy kacsa, Kim Gyuvin! – fordul felém mérgesen, elkezdve engem büntetésül csikizni. De na, ha egyszer úgy néz ki, mint egy kacsa, akkor nem ugyan olyan? Felnevetek, ahogyan mellettem lévő barátom is. Megtámadott minket Taerae. Levegőért kapkodok a felnevetések között.

– Kéhrek... – próbálom eltolni a kezét – Kérhlekkk... Hagyjjjj...

– Kérj bocsánatot!

– Soha... – nyögöm ki egyenesen rá nézve.

Ezután elenged fejét ingatva, tudja jól, hogy az ilyen mérkőzésekben én vagyok az, aki nyerni fog. Jó a tűrő képességem. Amint visszaül Matthew és Gunwook közé a plédre, Yujinnal mosolyogva egymásra nézünk.

– Megérte – mondom neki hevesen bólogatva.

– Totálisan megérte – helyesel ő is.

Eszembe jut, hogy le kellett volna fotóznom azt a felhőt. Sajnos már más formája lett. Ha lefotóztam volna, akkor megoszthattam volna twitteren. Ha Taerae nem támad rám, talán még lett volna időm, mielőtt egy másik alakot önt magára a fehér rengeteg.

– Ó – mutat fel lelkesen Yujin a másik kezének a könyökével megbökve az oldalam –, az a felhő olyan, mint egy sárkány.

És tényleg. Elámulok, ám most nem felejtem el elkapni ezt a pillanatot a telefonommal.

– És azt nézd – mutatok egy másikra vele szemben – az meg olyan, mint egy szarvas, aki neki akarna menni.

– Szerintem nem olyan, inkább egy ördögre hasonlít!

– Szarvas! – erősítek ismételten rámutatva. Ám ebben a pillanatban válik el egy kevéske felhő belőle, ezzel talán kissé emberibb alakot keltve neki.

– Akkor legyen az! – nevet fel – De a sárkány akkor is menő! Bármi is az ellenfele, legyőzi.

– Azt nem vitatom – vigyorodom el –, nagyon menők!

Izgatottságom nem ismer határokat, ha sárkányokról van szó. Ők az univerzum legkirályibb állatai, csak sajnos kilétük titok az emberek számára. Mármint, ember. Ha tényleg nem léteznének, akkor hogy találták ki őket? Na, ugye? Ami egyszer ki lett találva, az volt is! Tehát egy szónak is száz a vége! A sárkányok a valaha élt legjobb állatai a világnak, akik mindenre is képesek.

Pont, mint ismert, híres barátom; Zhang Hao. Ő a sárkány évében született, ezzel senkinek sem okoz csalódást. Ráadásul még oroszlán is a horoszkópja. Nem létezik olyan, aki jobban kitűnne a tömegből, mint ő. Valahogy olyan megkapó – fordítom fejem gondolataim szereplője felé.

Ott ül a nagy leterített, plédünk közepén és készíti a szendvicsinket, amiket ha éhesek vagyunk, akkor megehetünk. Fél füllel hallom, ahogyan azt magyarázza Rickynek, hogy az epres, készre csomagolt szendvicsek nem igazi ételek. Hallom, ahogy a tartósítószer példáját hozza fel indokként, miért olyan egészségtelen az.

Sajnos Hao annyira erőlteti az igazát másra, hogy meg sem hallja, hogy Ricky azt mondogatja neki, hogy nem azért eszi mert egészséges.

Oldalra fordulok, hogy jobb rálátásom legyen rájuk. Hyung már jó sok szendvicset elkészített. A nagy lapos tányér, amit elhoztunk, három sorba egymásra van pakolva.

– Hé, Ricky! – Kiáltok oda. Felfigyel hangomra, mégsem reagál, csak néz egyenesen rám. Arra vár, hogy folytassam. – Hozz már ide egy szendvicset, kérlek!

– Nekem is! – kiabál fel Yujin mellettem.

Mosolyogva megborzolom a haját.

Azt szeretem Rickyben, hogy bár menő, hűvös srácnak adja ki magát, mégis nagyon gyengéd és gondoskodó ember valójában. Most sem telik el tíz másodperc, már mindkettőnk szájába belenyomja a kis szendvicskét. Nem tudom megmondani kóstolásból, hogy mi van benne, de ízlik.

– Na, mi van – Gunwook felnevet ránk mutatva –, megetetted a férjed és a gyereked, Ricky?

Hogy tessék? Míg én megdöbbenésemre ülő helyzetbe tolóm magam, addig Ricky csak a derekára tett kézzel bólint nyugodtan. Na, nem.

– És veled, mi van, Gunwookie – kiáltom oda neki. Ricky visszanéz rám, jelezve, hogy ne csináljam, ahogyan Hao is, de ebben az esetben teszek rájuk, mostanában túl sokat szólogat be.

– Mi lenne? – vág közbe a mondatomba, mintha csak befejeztem volna, amit mondani akartam. – Én csak egy egyszerű kérdést tettem fel!

– Tudod jól, hogy Rickyvel barátok vagyunk és hogy mennyire zavarban van az olyan dolgoktól, ha olyat mondasz, ami nem igaz! – nem kellene dühösen viselkednem, mégis azt teszem. Még Yujin is rángatja az alkarom, hogy hagyjam már abba.

– Csakhogy én olyat mondtam, amit igaz! – kontrázz rá Gunwook. – Nem értem, miért tagadod még mindig a nyilvánvalót!

– A nyilvánvalót? – kacagok fel gúnyosan – Mit? Mi olyan nyilvánvaló?

– Az, hogy szerelmesek vagytok!

Összeszorítom az ajkam. Lehet, hogy igaza van. Ahogyan nekem is, hogy barátok vagyunk. Az is lehet, hogy a mi kapcsolatunk egyszerűen csak túl különleges.

Meg akarom védeni Rickyt. Ránézve látom vörösben úszó füleit. Legszívesebben odaugranék hozzá és megölelgetném.

– Badarságokat beszélsz! – állok fel, lassan. Megfogom szőke barátom kezét és jó magasba emelem. Meglepő arccal pillant rám.

Hallom, ahogy a szívem üteme többször is félrever, ha egyáltalán még ver valamennyit. Nyelnem kell, ahogy tekintünk találkozik. Látom a szemébe a szomorúságot, nem szeretem ezt. És jelen pillanatban Gunwook az, aki miatt így érez.

– Én és Ricky barátok vagyunk – mondom ki mondandóm körbe nézve a többieken –, csak barátok, felfogtátok?

Ezután már senki nem mer mondani semmit. Ne is tegyék. Én sem engedem el továbbiakban Ricky kezét. Együtt ülünk le Yujin mellé, majd együtt, felváltva kezdjük el etetni.

Ez így jó – szorítok rá szabad kezére, amit azóta se engedtem el. Sokat gondolkodtam mostanában rajtunk, kettőnkön. Főleg azután a beszélgetés után Hanbinnal. Végül rájöttem, hogy igaza volt. Viszont ezt nem kell tudnia még senkinek rajtunk kívül. Talán még Rickynek sem. Épp elég, hogy én többnek látom mostanában, mint egy barátot, mi több. Szeretek vele lenni, jobban, mint bárki mással.

– Egyél te is – suttogom neki.

Gyengéden bólint, majd szájába veszi a szendvicset, azonban az, hogy azzal együtt felém hajol, kissé ledermeszt. Fél füllel ismét Gunwook hangját hallom. „Erről beszéltem!"

Nyelnem kell egyet, próbálom nyugtatni magam, hogy ezt nem nekem produkálja, főleg nem azok után, amit az előbb le műveltem.

– Ha te, nem, majd én leharapom! – Yujin hangja élet késként vág vissza a valóságba.

– Rendben – bólintok Ricky szemébe nézve – adjuk meg a bámészkodóknak, amit kívánnak!

Odahajolok az epres szendvicsének a másik végét leharapva, úgy hogy ajkaink ugyanolyan puha érintésben érjenek össze, mint amilyen a kenyér volt.

– Mondtam! – Gunwook eszeveszettül kiált fel.

Én tényleg nem akartam ilyet nyilvánosan csinálni, de úgy tűnik, Rickynek nem számít az ilyen. Végülis, ő valamilyen szinten külföldi. Öt teljes évig élt Los Angelesben. Lehet ott természetes ilyeneket művelni egy baráti piknikeken.