A mai nap furcsa dolgok történnek.

Mint minden átlagos nap, amikor nem forgatáson vagy interjún vagyunk, a próbateremben próbáljuk a kötelező táncmozdulatainkat az elkövetkezendő koncertjeinkre. Ma sem volt másképp, az első szünet elején jártunk, amikor Ricky elkezdett panaszkodni, hogy fáj a hasa. Aggódtunk érte, és azt tanácsoltam, hogy menjen le a gyengélkedőre, oda, ahova múltkor Yujint is vittem, de a Hao hyung és Jiwoong erősködtek, hogy neki igenis haza kell mennie pihenni. Ráadásul még azt is önkényesen eldöntötték, hogy én legyek az a nagyszerű fickó, aki hazakíséri és vigyáz rá. Furcsa volt mert nagyon erőltették a dolgot.

És az még furcsább volt, hogy mikor megérkeztünk a kollégiumunkba, látszólag barátom fájdalma egy szempillantás alatt eltűnt. Ám, amikor azt mondtam, hogy menjünk vissza, elvégre szükségünk van a gyakorlásra, leintett, és valami olyasmit vágott a fejemhez, hogy „Lazíts már, egy nap nem a halál vége."

Rendben, ezt még elfogadtam. Ahogyan azt is, hogy megkért, hogy várjak rá a nappaliban, amíg ő elintéz valamit a fürdőszobába. Ezután az érdekesebbnél érdekesebb dolgok tovább fokozódtak. Hallottam megengedni a csapot, a víz hallhatóan száguldott a csőből. Jó sok ideig. Illetve érdekes illat kezdett el kiszökni a fürdő ajtaja alól.

Kíváncsian nézek hátra az illat irányába. Mi a jó Istent csinálhat ez? Meg kellene néznem, mielőtt valami hülyeséget csinál, mint mindig.

Sóhajtva felállok, kopogtatok egyet, majd kettőt az ajtón.

– Egy pillanat...

– Mit csinálsz? – próbálok rákérdezni, hátha alapon.

– Egy pillanat és meglátod! Várj egy kicsit!

Oké. Bólintok, kezemet leengedem combom mellé, és úgy várakozom tovább. Egy pillanatból több is van, mi több talán percek telnek el...

– Ricky! – kiáltok fel hangosan a kilincset „aprót" megrángatva.

– Jövök már, úristen. – A falap másik oldalán megfogja a kilincset, ezzel megállítja a rángatásom. – Ereszd el és fordulj meg.

– Mi van?

– Csak fordulj meg.

– Oké, oké, oké! – emelem fel a kezem, szemem megforgatva. Mik nincsenek. Megingatom a fejem. Katt, a kulcs bizonyára elfordulhatott a zárba, az ajtó is nyikorog. Most megfordulhatok?

– Megfordulhatok? – hideg, puha keze szememet fedik le. Miféle játék ez?

– Igen.

Segít megfordulnom és a további léptekben is. Lassan eltűnik a látásomat zavaró tényezők, és elém tárul, pontosan mit is csinált az elmúlt tíz-tizenöt perccel ezelőtt.

A fürdőszoba teli van pakolva, szó szerint mindenhova kisebb, nagyobb gyertyákkal. Illatokat érezve, cseresznye illatúak lehetnek. Hm. Elámulva lépek beljebb a helyiségben, a kád szélén is sok van. Ez nem veszélyes? Hol volt egyáltalán ennyi gyertya?

– Mitől rózsaszín a víz? – mutatok a kádba, ahol a vízben rózsaszín rózsák úszkálnak.

– Bedobtam egy epres fürdőbombát... – vakargatja meg a nyakát.

Elharapom az ajkam, amikor ránézek. Zavarban van, a szoba pink színben pompázik, kellemes illattal körbe lengve. Nem bírom leállítani a fejemben lévő gondolatot, ami csak azt mondja „Nem szabad félreértened..." Nyelek egyet, közelebb lépek hozzá.

– Szép, magadnak csináltad? – ki tudja, lehet olvashatott arról, hogy jót tesz a hasának vagy valami ilyesmi. Megrázza a fejét, így bátorkodom megkérdezni – Akkor nekem? – Bólint.

Ricky készített nekem egy kellemes fürdőt, ami valószínűleg jéghideggé válik, ha hamarosan nem foglalom el.

Még mindig nem értem pontosan, hogy milyen okból kifolyólag kapom ezt, de tetszik. Szeretem, mikor elkényeztet. És Ricky ehhez ért a legjobban azon kívül, hogy mindig piszkál. Boldogan le vetkőzőm és beleülök a kádba. A víz még égetően forró, ezért is ereszkedem le lassan. Amikorra már úgy érzem, testem megszokta a nagy hőt, elterülők. Sajnos magasságom miatt nem tudok rendesen elfeküdni, ezért félig ülő helyzetben élvezem a kellemes illatokat.

– Jól áll neked ez a környezet.

Kinyitom a szemem és látom, ahogyan az előttem álló ingje felső része kioldva, a többit pedig jelenleg bontogatja.

– Csatlakozni akarsz? – döntöm oldalra a fejem végig mérve minden kis zugát.

– Naná – vigyorodik el –, ugye nem gondoltad komolyan, hogy mindezt egyedül fogod élvezni?

– Megfordult a fejembe – mosolyodom el.

Hófehér teste leplezetlen marad, végignézve rajta arra a következtetésre jutok, hogy olyan, mint egy porcelán baba.

Akaratlanul is megnyalom a szám.

– Tetszik? – mutat végig magán mutató ujjával, majd lassan beül velem szemben a kádba. Elfintorodom. Oké, talán legközelebb nagyobb kádat kellene választanunk vagy mondjuk zuhanyozhatnánk...

– Elég kényelmetlen – húzom feljebb a lábaimat –, nem akarsz kiszállni?

– Szállj ki te, ha akarsz – rúg meg hosszú lábaival. Felszisszenek, túl szép lett volna, ha egyedül hagy.

– Ez nekem készült, neked kell elmenned!

– Biztos, hogy nem! – tolja ki a nyelvét – Nyughass kutyus – fordul meg a kád azon részére, ahol a samponok helye kellene, hogy legyen. Azonban most egy boros üveg és két pohár van. Gondolhattam volna már ebből is, hogy ez volt az elejétől is a terve.

Meglepően könnyen nyitja ki az üveg száját, lecsavarja a dugót, mintha csak egy üdítős üveg lenne.

– Tudod, hogy nem bírom az alkoholt... – húzom feljebb egy nagy terpeszben a lábam.

– Alkohol mentes – mosolyodik el gyengéden átnyújtva nekem a boros poharat, amit szinte majdnem csordultig tele öntött. Ez aztán az elegancia.

Nevetve elveszem tőle és lassan kortyolgatni kezdem.

– Finom? – Bólintok.

– Tényleg nem bánnám, ha kimennél a kádból, nem fáj a hasad? – gúnyolódok ismételten beleidva az italomba. Nincs a legjobb íze, de megteszi.

– Nem is fájt a hasam...

– Akkor csak lógni akartál? – nekem ennyi elég volt, a poharat a kád szélére helyezem.

– Valami olyasmi – szívja be az alsó ajkát.

– Ugye tudod, hogy ez nem szép dolog? – Nem szeretek én lenni az, aki elrontja a bulit, de ez tényleg durva. Ezek szerint ezentúl azon kell majd gondolkodnom, hogy tényleg van-e valami baja, akárhányszor farkast kiált?

– Nem azért hoztalak ide, hogy vitatkozzunk – teszi le kezéből ő is az italát. Szinte nem is láttam beleinni, talán még az illata is taszíthatta szegényt.

– Akkor mégis miért? – Lassan engedem le a térdem, a teste mellett próbálom kinyújtani, már ameddig lehetséges.

–Hát tudod... – kezd el játszani kezével a víz tetején úszott rózsával. Nem értem, mi miatt van ennyire zavarban, fürödtünk mi már együtt. Ezért hát, mint akinek világmegváltó ötlete támad, lefröcskölöm. – Rohadj meg!

– Előbb te – tolom ki a nyelvem incselkedve.

– Jó, feladom – kezével a kád két oldalán csimpaszkodik, felnyomja magát és kiszáll a vízből. Olyan üres lett nélküle. – Veled nem lehet komolyan beszélni.

Morcos, mérges Rickynél nincs szórakoztatóbb a világon, viszont most nem célom az idegeire menni, főleg hogy egy ilyen kellemes fürdőt készített nekem. Ráadásul hazudott is mindenkinek, ezzel csak még kíváncsibbá tett, hogy mi lehet ennyire fontos.

– Jó-jó, nyugi – mérem végig vizes testét. Szép. – Komoly leszek, ígérem! – dőlők hátra intve neki – Tényleg az leszek, mond nyugodtan, amit akarsz.

Bólint, magára teker egy törölközőt és zavartan álldogálni kezd. Túl sokat gondolkozik, egyszerűen csak mondania kellene, nem harapok. Megint tönkretette volna az egyik cuccom?

– Tudod – ül le a kád szélére – mostanában mi... Úgy értem, mi közelebb kerültünk egymáshoz, nem?

Nem vettem különösebben észre, de persze, igen, bólintok, ha ez neki segít folytatni a mondandóját.

– Mostanában többet lógunk együtt – kezdi el tördeli az ujjait –, több dolgot is csinálunk, mint általában...

– Mert folyton rám ragadsz – nevetek fel, de nem sokáig, ítélkező tekintete hamar elhallgattat. Intek neki, hogy folytassa. Kezd kihűlni a fürdővizem.

– Mi... Csókolóztunk is, többször...

Elvigyorodom az emlékekre. Igen, mi többször megtettük. Minden alkalommal, amikor kedvem volt hozzá. Remélem nem akarja azt mondani, hogy hagyjam abba, túl puha és finom ahhoz.

– Szóval... Ízé... a...

– Nyögd már ki – vetem hátra a fejem felsóhajtva. Mire ez a színjáték? Ő nem ilyen. Ha így folytatja a végén még azt hiszem, hogy szerelmet tervez vallani.

– Olyan kiálhatatlan vagy – kapok egy jó nagy ütést a fejem púpjára. – Csak azt akartam kérdezni, hogy szerinted mi mik vagyunk egymásnak, de veled normálisan se lehet beszélni.

– Mi ez a hülye kérdés? – értetlenkedem – Hány éves vagy, tizenkettő?

Akár meg is sértődhet, de ha ő olyan kérdéseket tesz fel, mint a gyerekek, akkor úgy is fogok vele viselkedni.

– Csak válaszolj, te barom.

Sóhajtok. Őrület, hogy mit meg nem kell beszélnem szőke barátommal.

– Barátok vagyunk. Legjobb barátok – lelkesedem be, hogy jobb kedve legyen, talán kissé elvettem tőle. Megsimogatom a kézfejét – és lelki társak, oké?

– Én szeretlek.

– Én is szeretlek! – hajolok oda hozzá, csak most egy gyors puszit nyomok az alkarjára, amit elérek. Beleborzong. Megnyalom az ajkam és mielőtt olyat csinálnék vele, amitől még ennél is jobban égne a testem, felnézek rá. Itt kell berekesztenem ezt a beszélgetést.

– Szeretsz? – túl gyorsan reagál – Mármint romantikusan?

Kikerekedik a szemem. Hogy tud ilyet kérdezni?

– Én... – nyelnem kell egyet. – Nem akarok ilyen dolgokról beszélni.

Úgy döntök, hogy kiszállok a kádból. Magamra tekerek egy törölközőt és már indulnék meg, amikor megállít. Túl könyörgő szemekkel rendelkezik ez a fiú.

– Figyelj – kezdek bele –, én tényleg nem tudom. Szeretlek, de...

– Ha nem szeretsz úgy, akkor miért csókolsz meg folyton?

– Mert azokban a pillanatokban mindig olyan szép vagy – nézek félre egy pillanatra.

A fura dolgok sorozatának csúcspontja, az hogy mi ketten sohasem ejtünk ki ilyen kedves szavakat egymás felé. Ez nem a mi stílusunk.

– Most nem vagyok szép? – kezével nyakamra simít, égető tekintete perzseli az eddig is hevesen verdeső testem.

Végig nézek rajta a mai nap nem tudom hányadjára. De igen. Nagyon is az. Benedvesítem az ajkam, még magam sem hiszem el, hogy végig futtatom a kezem a testén.

– Te mindig szép vagy – mondom neki, amikor találkozik a tekintetünk.

Nem hagyom, hogy ez a téma tönkre tegye a barátságunkat. A kapcsolatunkat. Minket. Ezért, hogy megtörjem és egy másik dologra tereljem, amikor kezem a nyaka vonalán pihen, megerősítem a fogást és magamhoz húzom. Pontosabban az ajkaimra. Érzem a mosolyát, amitől csak még bátrabban mélyítem el kettőnk közt ezt a dolgot. Neki dőlök a mosdókagylónknak, ő pedig rám nehezíti a testsúlyát. Annyira édes, finom, kívánatos, hogy nem bírom abbahagyni a kóstolást belőle. Azt hiszem, ma vacsorázni fogok belőle és talán még repetát is kérni fogok.