– Ahj, nagyon fáj már a kezem! – nyafog Ricky, miközben leteszi a három darab papír táskát a liftbe a lába mellé.

– Te beszélsz? – teszem le én is a csomagjait, amiket rám tukmált.

Lenézek rájuk, bizonyításkét, hogy megszámolhassam, pontosan mennyi is van belőlük. Ricky-nél van az a három. Nálam pedig... egy, kettő, három – mutató ujjammal követem őket, nehogy összekeveredjek. – Négy, öt, hat, hét.

– Nálam összesen hét van! Ráadásul abból kettő-háromba cipők vannak!

– Nem csak az enyémek – forgatja meg a szemét.

– Tudom, az enyém is köztük van – sóhajtok megnyomva a lift belsőjében lévő tizedik emeleti gombot.

– Úgy van – bólint lenézve a lábaink mellé. – Amúgy is felajánlottam, hogy hozom a felét.

– Nekem nem gond – mosolygok rá –, akkor is mondtam, te vagy az, aki ettől a kevéstől is nyávog.

– Nem is nyafogok – csücsörít egy aprót édesen –, nekem csak egy picit elzsibbadt a kezem, ennyi az egész.

– Szegény kezeid – kacagok fel kissé piszkálva őt. Megragadom vékony karját, és gyengéden masszírozni kezdem. – Megfelel?

– Minimum – pillant rám oldalasan.

Felkuncogok, és folytatom tevékenységem, mindaddig míg meg nem érkezünk a kiválasztott emeletre. Ott felkapom a lehető legtöbb táskát, és indulok is a lakásunk felé.

– Várj már meg – lohol utánam, úgy csinálok, mintha meg sem hallanám, előre megyek.

A lakáshoz érve az első, amit furcsának gondolok az az, hogy nyitva van az ajtó, pedig állítólag mindenkinek valami dolga van, ezért is mentünk csak ketten vásárolni. A második furcsa dolog az a finom illat, ami megcsapja az orrom, és a félhomály, ami a nappalink felől jön. Lassan leteszem magam elé a táskákat, és bújok ki a cipőmből.

– Hogy jöttél be, ha nálam van a kulcs? – jön be utánam Ricky is. Azonnal befogom a száját a kezemmel. Szegényt jól megijeszthettem vele, mert kétszeresére nőttek a szemei.

– Van itt valaki – suttogom magunk mögé biccentve.

Lassan elengedem, kiveszem kecses ujjai közül a papír tasakokat, és lepakolom a többi mellé.

– Rá akarsz ijeszteni, igaz? – suttogja vigyorogva. Elharapva ajkam bólintok. Bárki is maradt a kollégiumban, most egy picit szórakozni fogunk vele. Tudom, hogy Ricky önként segít nekem benne. Hideg, menő embernek tűnik, de valójában nagyon pajkos.

Intek neki, hogy kövessen, így indulunk el együtt meglesni, ki is az pontosan. Mélyen szívom magamba a finom ételek illatát, amit érzek. Már csak azért megérdemli, hogy halálra rémisszük, mert egyedül eszik ilyeneket.

A nappaliba félhomály van, azonban az asztal közepén égő gyertya miatt tisztán látszik, hogy nem egy csapattársunk tartózkodik itthon, hanem ketten is. Mielőtt meglátnának a kanapé háttámlája mögé guggolok, magammal húzva szőke barátomat is.

– Annyira aranyos vagy – kuncog Hao hyung.

– Mit csinálnak? – suttogom hátra felé. Legjobb barátom kukucskálni kezd, ő közelebb van a széléhez. Jobban lát. Meg amúgy is jobb a szeme a sötétben, ő egy élő ember-cica.

– Maradj már csendben! – csitít le. – Ha jól látom, akkor Hao Hanbinnal szemben ül, olyan mintha vacsoráznának...

– Vacsora? – értetlenkedem. Így? Gyertyafénynél? Kettesben? – Mindegy – ingatom meg a fejem. – Mi legyen? Hogy ijesszünk rájuk?

– Nem csinálunk semmit – válaszolja nekem halkan.

– Miért? – hajolok át a válla felett, hogy ellenőrizzem, pontosan mit csinálnak. Esznek, hűha. Miért ne lehetne követni az eredeti tervet? Ez így olyan uncsi.

– Most olyan jól el vannak.

– Mióta érdekel ez téged, Ricky? – pillantok rá arcára. Itt elég sötét van, de azok alapján, amit látok a szemem kezd hozzászokni. – Unalmas vagy. Ha nem vicceljük meg őket, akkor legalább csatlakozzunk, mert éhen halok. – Feltápászkodnék, amikor kezével vissza is ránt.

– Meg ne próbáld, te bolond! Nem esik le, hogy randiznak?

Randiznak? – szökik fel kérdőn a szemöldököm. Hao és Hanbin?

– Tényleg? – Még a sötétben is látom, ahogyan megforgatja a szemeit.

Soha nem vettem észre kettejükön, hogy ilyen közel állnának egymáshoz. Egyszer sem mutatták azt, hogy vonzódnának a másikhoz ilyen módon.

– Csak fogd be – suttogja nekem továbbra is –, megvárjuk, míg véget ér, és lelépünk innen!

Elvégre elég kínos lenne, ha észrevennének minket. Most, hogy tudom, mit csinálnak, olyan mintha kukkoló lennék.

– Van valami, amit el szeretnék mondani neked! – Hanbin éles hangja visszataszít a valóságba. Komoly hangneme ellentmondást nem tűrő, amolyan most mindenképp meg kell hallgatnod féle.

Óvatosan emelem fel a fejem, hogy jobban lássak. Épp, hogy kilátok így, de nem akarok lebukni. Ha feljebb emelkednék, az már biztosan látszódna. Elég rizikós már az is, hogy Ricky oldalról dugja ki a fejét. Mintha a fehér haja nem csillogna szó szerint mindenről vissza.

– Hallgatlak... – Hao izgatottnak tűnik, letéve maga elé az evőpálcikákat figyelmét egyenesen Hanbin hyungra összpontosítja.

– Ezt a vacsorát direkt a te részedre készítettem...

Így tud főzni? Hm. Ezentúl ő lesz, akinek az ételeit enni fogom. Kissé sértve érzem magam, hogy csak neki külön csinált ilyet.

– Igen, tudom. Nagyon finom minden.

Zhanghao arcán mosoly csücsül. Arcát a kézfején pihenteti.

– Köszönöm – mosolyodik el a másik is. – Örülök, hogy minden ízlik. Amit mondani szeretnék pedig az az, hogy tudassam veled, hogy nagyon fontos vagy számomra.

Megforgatom a szemem. Mindjárt hányni fogok, de legalább lesz mivel piszkálnom.

– Nekem is az vagy.

– Tudod – kezd neki megint Hanbin –, a kapcsolatunk elején kissé irigykedtem a tehetségedre, mindaddig míg nem ismertelek és kedveltelek meg. – Feláll a székéből, egyenesen hyungja felé sétál, előtte meg is áll. Most meg fogja kérni a kezét, vagy mi? – Nagyon szeretem benned, hogy szenvedélyesen állsz a zenéhez és a tánchoz egyaránt. Még soha senkivel nem találkoztam, aki ennyire szerette volna akármelyiket is.

– Hanbin...

– Hadd fejezzem be. Szeretem benned még a személyiségedet is. Mindig odafigyelsz a csapattársainkra és rám is, és már a Boys Planetben is látszódott a hihetetlen kedvességed. Észrevettem, hogy sokszor segítettél olyanoknak, akik ugyanúgy, mint te versenyzők voltak.

– Te is ezt tetted.

Pontosan, ahogyan én is sok embernek segítettem. Engem miért nem emel ki ennyire?

– Unatkozom – suttogom Ricky-nek, aki még mindig csillogó szemekkel nézi a jelenetet. Hát vele se megyek jelenleg egyről a kettőre. Sóhajtok egyet, és inkább úgy döntök, hogy leülök a fenekemre, úgy várom, meg míg végetér ez az egész baromság. Meg sem hall.

– Nem. – Hanbin hangja ismét felszólal – Nem érted. Rosszul fejeztem ki magam. Újrakezdem... – mondja, mire Hao hirtelen felnevet.

– Ne izguld már ennyire túl – kacag továbbra is –, értem én, kedvelsz bennem mindent. Nincs szükség arra, hogy felsorold, mert én is pontosan így érzek veled kapcsolatban. Tehetséges vagy, jóképű, kedves és nagyon jól el lehet veled beszélgetni, ahhoz, hogy azt gondoljam egy idő után, hogy szeretlek.

Csend telepszik a helyiségre. Furcsállva nézek barátom irányába, akin a rá vetülő fény miatt látszik, hogy el van pirulva. Túl romantikus lélek. Érdeklődve hajolok át a válla felett. Közös barátaink, csapattársaink, a mi centereink egymás száját kóstolgatják. Pont úgy, mint mi Ricky-vel három nappal ezelőtt. Csak mi kihagytunk mindenfajta undorítóan romantikus beszédet, mert nem is volt rá szükség. Mi nem ilyenek vagyunk, mint ők. Mi barátok vagyunk.

– Gyuvin – fordul felém gondolataim főszereplője. Összébb húzva magát suttog tovább. – Talán nem kellene itt lennünk, észrevétlenül ki kellene mennünk.

Elmosolyodom látványán. Még mindig hihetetlen számomra, hogy a sötét helyiségben, ahol csak gyertyák világítanak, ilyen őrjítően gyönyörű tud lenni. Kezem magától indul felé, és húzza közelebb hozzám. Cipője talpa hangosan felcsikorog, de nem törődőm vele. Jelen pillanatban ez az, ami a legkevésbé érdekel. Füle mögé tűrőm az egyik tincsét, meg akarom csókolni. Megint.

– Tudod – kezd el beszélni –, én is nagyon...

Gyengéden bólintok, és ráhajolok az ajkaira.

– Ti meg mit kerestek itt?!

Zhang Hao hisztisen ijedt hangja akadályozza meg, hogy összeérintsem őket. Bosszúsan felpillantok, míg barátom kínosan összébb húzza magát.

– Hogy mi mit keresünk itt? – engedem el Ricky-t, és felállok. Felesleges továbbra is bujkálni. Már az elején elő kellett volna jönni. – Ti miért vagytok itt kettesben, holott, ha jól emlékszem állítólag valami külön vlogot kellene felvennetek!

– Fejezd be, Gyu! – Ricky mosolyogva ingatja meg a fejét. – Mindegy, hogy ki miért van itt... De ha már itt vagyunk...

– Akkor osszátok meg a kajátokat! – fejezem be lelkesen lelkitársam megkezdett mondatát.

Furcsa dolog történt. Egyszerre, mind a hárman sóhajtanak fel. Most mi van?