- 2015. június 27. -

A napfény haloványan süt be a két függöny közötti apró résen. Aprókat pillogtatva térek magamhoz a mély álomból, miközben nagyot nyújtózok a franciaágyon. A takarók illata eltér a megszokottól, ettől pedig azonnal feleszmélek. Gyorsan ülőhelyzetbe tornázom magam és úgy nézek körbe a szobában.

Minden teljesen idegen számomra, reménykedve kelek fel, hogy megtalálhassam azt, aki miatt itt ébredek. Gyorsan magamra kapom az ágy végében heverő virágmintás ruhát, miközben megvizsgálom a hálószobát. A falak hófehérek, néhány arany keretbe foglalt családi kép függeszkedik rajtuk. A szőnyeg, és a sötétítők is bézs színben pompáznak, melegséget árasztanak magukból. A szoba sarkában egy íróasztal áll, meglepően üresen. Sem laptop, sem füzet, még egy töltőtoll sem hever rajta.

Ekkor eszmélek rá, hogy az egész szoba teljesen üres. Csupán az ágynemű hever az ágyon, a szekrényajtók tárva-nyitva vannak, belülről csak a meztelen polcok néznek velem farkasszemet. Hirtelen pánik fog el, és kirohanok az ajtón. Egyenesen levágtatok a lépcsőn, ám a házban teljes csend honol. Végigsétálok a nappalin, viszont néhány üres üvegen és némi szemeten kívül semmit nem találok ott. A konyha irányából ekkor szekrénycsukódásra emlékeztető hangot hallok, amitől teljesen megnyugszom. Lassan lépem át az ajtót, miközben le sem veszem a szemem a nekem háttal álló, barna hajú, köntösös alakról.

- TaeTae? - hagyja el a kérdés a számat azonnal. Ahogy megszólalok, viszont választ kapok minden kérdésemre, ami elemi erővel ver mellkason.

- 2017. szeptember 27. -

- TaeTae? - csúszik ki több, mint 2 évvel később ugyanaz a kérdés a számon.

A válasz viszont most nem tűnik fájdalmasnak, az előttem guggoló fiú arcán mosoly villan fel, miközben felém nyújtja a kezét, hogy felsegítsen.

Sziasztok! Tudom, hogy eltűntem egy hosszú időre, viszont most egy újabb történetet hoztam. Remélem elnyeri pár ember tetszését, hiszen ez eléggé eltér az eddigiektől:)