☆Eiji☆

Kínos, de mosolyogva köszönök neki. Szótlanul állunk feszült csendben.

- Nekem, akkor mennem kellene átöltözni. - mondja.

- I...igen, nekem még a cuccokat elő kell készítenem... - motyogom, majd kikerülve egymást indulunk 2 különböző irányba.

- Eiji! - hallom meg Kyoko hangját, mikor belépek a terembe. Kyoko egy tanuló fotós, aki néha eljön, hogy megnézze, ahogy dolgozom. Kicsit nagyon tapadós tud lenni. Szinte testvérekként tekintünk egymásra.

- Kyoko. - ölelem vissza, miután körém fonta karjait. - Örülök, hogy látlak. - mosolygok rá. Vigyorogva pillant rám, béke jelet mutatva ujjaival.

- 2 hét, és megvan a szakmám. - mondja.

- Gratulálok. Megérdemled, amennyit dolgoztál.

- Ideje kezdeni. - hallok magam mögött egy ismerős hangot, mire szétrebbenünk. Magam mögé pillantva, észrevesznek Ash-t fancsali képpel. Az előbb a hangja, úgy hangzott, mintha... Nem, nem lehet. Féltékeny lenne? Ahogy jobban végignézték rajta, fejem ismét vörösödni kezd.

- R...rendben... - mondom és gyors elszakadva összeszedem a cuccokat.

Elkezdjük a fotózást, és minden rendben halad. Remek képeket készítettem.

A gépeket elrakom, a fájlokat pedig elküldöm a főnöknek. Mire végzek, szinte már mindenki haza ment. Nem csodálom. Egész napos szaladgálás, biztos kifárasztja őket. Felkapom a kabátom, a sálam és indulok kifelé. Ahogy kilépek az épület fedett teraszára, észre veszem, hogy esik az eső.

- Remek. Le fogom késni a buszt. - morgom. Hirtelen valaki megfogja a vállam. Nagy lendülettel megfordulok, és Ash-al találom magam szemben.

- Szia. - mosolyog rám.

- Szia. - mosolygok rá én is kicsit kínosan.

- Ha akarsz, akkor feljöhetsz hozzám. Az eső még egy ideig nem fog elállni, és az én lakásom közelebb van. - mondja. Lepillantok a földre, majd kicsit habozva bólintok. Megragadja a kezem és elkezdünk szaladni, hogy ne ázzunk annyira meg. Ez rendben van?