Hongjoong éppen békésen csevegett a történelem és a szlovák tanárral, amikor egy tanuló berohant a tanáriba.

- Ejnye, hát kopogni ki fog? - tette csípőre a kezeit a szlovák tanár.

- Hongjoong bácsi. - lihegett a gyermek, nem foglalkozva a többi két tanárral. - A férje elájult.

- Micsoda? - pattant fel Hongjoong azonnal az székéről és az asztalra csapott. - Hol van most?

- A rendejőben van. Pont hozzá mentem mert megvágtam az ujjamat, és szükségem volt egy sebtapaszra. - magyarázta a gyerek. - És amikor benyitottam, akkor láttam, hogy a földön fekszik.

- Köszönöm, hogy szóltál. - mondta Hongjoong, és nem leplezve az idegességét elfutott az iskola ápolói rendelőbe.

Összeszorult a szíve a látványtól, ahogy élete szerelme eszméletlenül feküdt a földön. De össze kellett szednie magát. Nem borulhatott ki. Most nem. A karjaiba vette Seonghwa-t, majd kisietett vele az iskolából, és az autóba ültette, aztán ő maga pedig a vezető ülésnél foglalt helyet. Igaz, nem kért engedélyt a főnökétől a munkahelye korábban való elhagyására, de jelenleg kisebb gondja is nagyobb volt ennél. És talán az igazgató majd megérti.