David az irodában ült, és úgy érezte, mintha egy fekete lyuk mélyére merült volna. Az előző éjszakák borzalmai olyan nyomot hagytak rajta, hogy most már nem tudta megkülönböztetni a valóságot a rémálomtól. A mai útja Freddy Fazbear pizzériájába olyan volt, mintha kómában lett volna, és képtelen volt visszafordulni. Mintha a hely egyfajta magnetikus vonzerővel bírna, amiből nem tudott szabadulni. Az első három éjszaka túlélése puszta szerencse volt, ezt már tudta. És ahogy bekapcsolta a monitorokat, azonnal érezte, hogy valami még ijesztőbb, valami még halálosabb vár rá ezen az éjjelen. A levegő sűrű és fullasztó volt az irodában, mintha az épületben lappangó gonoszság minden lélegzetvételekor körülölelte volna őt. A szokásos három animatronikus figura – Freddy, Bonnie és Chica – ott álltak a színpadon, mozdulatlanul, de David most már tudta, hogy ez csak a látszat. Mostanra megszokta a csend előtti feszültséget. Azt a perverz nyugalmat, amely hamarosan rémálommá vált. De ezen az éjszakán valami más is volt. Valami idegen. Valami, amit eddig még nem látott.

David a kamerák között váltogatott, ellenőrizve a pizzéria minden sötét szegletét. És akkor meglátta. Foxy. Az előző éjszakákon Foxy nem mozdult. Mindig ott állt, elhagyatottan, a saját kis sötét barlangjában, a "Kalóz-öbölben". Egy régi, elfeledett bábú, amit nem használtak már évek óta. De ma éjjel más volt. A kalóz róka vörös bundája megfakult, egyik szeme furcsán csillogott, mintha már nem lenne teljesen működőképes. De a mozdulata... az valós volt. És fenyegető. Foxy mintha lassan kinyúlt volna a sötétségből, mintha a vasszerkezet alatt egy valós ragadozó lappangana.

David pillanatok alatt kapcsolt a másik kamerára, de most már biztos volt benne, hogy Foxy mozgott. Lassú, kimért lépésekkel hagyta el a Kalóz-öblöt, és egyenesen a folyosók felé indult. A kamera vibrálni kezdett, és David érezte, ahogy a pánik lassan eluralkodik rajta. Ez az animatronikus lény más volt, mint a többi. Gyorsabb. Vadabb. David gyorsan átváltott a folyosó kameráira. A szívverése egyre gyorsult, ahogy a villódzó képeken keresztül próbálta követni Foxyt. A róka mozgása szaggatott volt, mintha meghibásodott volna, de ez nem lassította le. Sőt, mintha az ősi gépek hibái még gyorsabbá tették volna őt. David a jobb oldali ajtóra kapcsolt, és azt lezárta, de a félelem nem enyhült. Tudta, hogy Foxy nem fog sokáig a kamerák előtt és az ajtó túloldalán maradni. Valahogy meg fogja találni az utat.

Miközben egy pillanatra fellélegzett, hogy Foxyt sikerült kizárnia, Bonnie alakja jelent meg a bal oldali folyosón. Az élettelen nyúl ismét ott volt, ugyanazzal a rémisztő lassúsággal közeledett. David lezárta a bal ajtót is, és néhány másodpercig a csend visszatért. De tudta, hogy ez csak átmeneti nyugalom. Ma éjjel nem fogják őt békén hagyni.

A világítás hirtelen ismét vibrálni kezdett. David egy pillanatra azt hitte, hogy a rendszer hibásodott meg, de aztán a kamerákon meglátta: Chica is elindult a konyha felől. A csirke groteszk arca most sokkal közelebbről bámult bele a kamerába, mintha egyenesen rá figyelt volna. Chica mintha mindig tudta volna, hogy David éppen őt nézi. A kamera hirtelen elsötétült, és David egy hangos csörömpölést hallott a folyosóról.

A pánik egyre növekedett benne. Az áram kezdett fogyni. Minden újabb kameraváltás és ajtólezárás egyre több energiát emésztett fel. Tudta, hogy ha nem kezeli jól a helyzetet, a generátor nem fog kitartani, és akkor teljes sötétségbe borul a hely. És ha ez megtörténik, vége van.

A folyosók ismét üresek lettek, de Foxy léptei egyre közelebbről hallatszottak. David tudta, hogy a róka nem adja fel ilyen könnyen. Az éles karmok kaparászása a távolból egyre erősödött, és minden egyes hang, amit Foxy fémteste okozott, olyan volt, mintha egy éles penge végighúzódna David idegein. Meg kellett próbálnia visszafogni a pánikot, de ahogy egy pillanatra levette a szemét a kamerákról, egy újabb borzalmas dolog történt. Freddy alakja jelent meg a főfolyosó kameráján.

David azonnal észrevette, hogy Freddy ma este más volt. A dallam, amit mindig hallott tőle, most nem csendült fel. Freddy csendesen közeledett, mintha tudná, hogy nincs szükség a figyelmeztetésre. Mintha most már a nyugodt, kiszámított mozdulatai önmagukban elegendőek lettek volna a rettegés keltésére. A fémes léptei lassan közeledtek az irodához, és David tudta, hogy nem fog sokáig tartani, amíg eléri az ajtót.Az ajtók lezárva voltak, de David egyre növekvő félelemmel figyelte, ahogy Freddy szemei megcsillantak a folyosón. A szíve olyan gyorsan vert, hogy már szinte fájt. Tudta, hogy nincs hová menekülni. A sötétség most már körülvette őt, és Foxy, Bonnie, Chica, és Freddy lassan, de biztosan egyre közelebb kerültek hozzá.

És akkor a generátor lekapcsolt. A sötétség úgy hullott az irodára, mint egy vastag, sűrű takaró. A monitorok elsötétültek, és az ajtók zajtalanul kinyíltak. David hallotta, ahogy a lépések közelednek. Most már mindannyian ott voltak. Foxy karmainak kaparása, Freddy lépései, Chica és Bonnie nyikorgó testei – mind ott voltak a közelben. David tehetetlenül ült, a pánik teljesen átvette felette az uralmat.

És akkor meglátta őt. Foxy ott állt az ajtóban, félig a sötétben, vörös szemei gonosz fényben ragyogtak. A gép lassan felemelte a kampós kezét, mintha intett volna neki, és az ajtóban megállva farkasszemet nézett vele. David tudta, hogy Foxy csak játszik vele. Ahogy közeledett, érezte, hogy ez a lény nem csak egy gép. Ez valami sokkal rosszabb. Foxy olyan volt, mint egy ragadozó, aki csak arra vár, hogy az áldozat elbukjon, és akkor lecsapjon.

David nem mozdult, de érezte, hogy a három másik animatronikus alak is ott van a folyosón. Az ajtók nyitva voltak, és ő már nem menekülhetett el. Freddy lassan közeledett, Chica torz vigyorral figyelte őt, és Bonnie is közel volt már.

A sötétségben David érezte, hogy csak valami csoda segíthet rajta. Tudta előre, hogy ez az éjszaka más lesz. Sokkal közelebb volt a lényekhez, mint szeretett volna. A félelem és a rémület között állt, és tudta, hogy az éjszakai harc már elkezdődött. De most nem volt menekvés. Legalábbis ezt gondolta. Egészen addig, amíg fel nem csendült a reggel hat órát jelző csengő.

– Köszönöm Istenem! – rogyott térdre megkönnyebbülten David, és szinte fénysebességgel rohant el a mozdulatlanná dermedt figurák mellett. Még így is érezte, ahogy Foxy és Freddy követik a tekintetükkel, de túlságosan megkönnyebbült ahhoz, hogy tudomásul vegye. Bevágódott az autójába, és padlógázzal hazaszáguldott.