*Yoongi pow*

Csodás módon a telefonom zajos csöngésére és rezgésére lettem figyelmes. Hétfő kora reggel van. Úgy utálom a hét kezdő napjait. Olyan fárasztóak és unalmasak, na és persze itt az iskola. Korán kelés, turbó készülődés és lehet is elindulni. Megfogtam a mobilomat, majd szép komótos tempóban utamat a fürdőszoba felé vettem. Legelőször fogat mostam, azután a hajamat megigazítottam. Mindkét fülembe 2-2 darab fülbevalót tettem, felvettem a kedvenc gyűrűimet, végül pedig egy minimális sminket raktam magamra. A mosdóban való szükségletemet elvégeztem és visszaindultam a szobámba, hogy egy jó összeállítást hozzak "létre". Ruháimat az ágyamra tettem, viszont nagyon nehezen tudtam dönteni. Végül egy térdnél szakadt farmert, egy szimpla fekete pólót Nevermind felirattal és egy fehér baseballsapkát választottam. Az összhatás nem is lett rossz. Megnéztem az időt és nem igazán volt helye a tökölődésnek. Mivel a szüleim dolgoznak, ezért nem volt ki készítsen reggelit, így hamar csináltam egy pirítóst, amit rekordidő alatt befaltam, majd indultam is a cuccomért. Az ajtóhoz érve felvettem a fehér Timberland cipőmet és a kabátomat, aztán elindultam a suliba.

Mire föleszméltem már elment 5 óra a hétből amik egész jól teltek, főleg úgy hogy a legjobb barátaimmal: Hoseokkal és Jeonggukkal sokat hülyültünk. Kész kínszenvedés lett volna nélkülük a napom. Hatodik óránk tesi volt, így megindultunk az öltöző felé. Felöltöztünk, majd a tanár már "hajtott" is minket kifelé: az udvarra. A szokásos 6 körünket le kellett futnunk, majd szabad foglalkozás volt. Sokan fociztak, de én a kosárlabda mellett döntöttem. Néhányan még csatlakoztak hozzám/hozzánk, így pont annyian voltunk, hogy egy meccset le tudjunk nyomni. Nincs olyan tesióra, amikor ne kosaraznék. Egészen kis korom óta foglalkozok ezzel a sporttal. Azt nem mondom, hogy én vagyok a legjobb, de nem vagyok rossz benne. Egész jól ment az összemérettetés, ezt az is bizonyítja, hogy szerencsésen mi nyertünk. Kicsöngetés előtt 5 perccel végeztünk, így a tanár el is engedett minket. Átöltöztünk, de én olyan hamar készen lettem, hogy barátaimra még várnom is kellett. Megköszönték kedvességemet, ezt követően pedig elindultunk a következő óránkra, ami nem más volt, mint az az utálatos matek. Csodás módon egy röpdolgozattal "ajándékozott" meg minket a tanárnő, ami végett eléggé felhúztam magamat. Igen, az ilyenektől herótot kapok. Óra végéig még az agysejtjeimet is lesorvasztotta. Amikor meghallottam a kimenetelt jelző csengőt gyorsan bepakoltam a cuccaimat és megmondtam a srácoknak, hogy még egy kicsit itt maradok az intézményben. Általában ha nincs túl jó kedvem, akkor el szoktam menni a zeneterembe, ahova türelmetlenül hívogat engem a zongora. Most is így tettem, majd rögtön leültem a nyugtató hangot adó hangszerhez. Kedvenc dalaimnak átadtam magamat, csak játszottam és játszottam mígnem benyitott egy vörös hajú, körülbelül velem egy idős srác. Kis időre abbahagytam, mire megszólalt:

-Öhmm...Szia! - Nagy mosollyal üdvözölt az ismeretlen "vendégem", majd folytatta.- Sajnálom, hogyha megzavartalak, csak erre felé jöttem, meghallottam, hogy valaki zongorázik. Mivel én is imádom a zenét, így nem tudtam megállni, hogy ne jöjjek be.- Kicsit félősen magyarázta el helyzetét úgy, hogy szemeivel a földet pásztázta.

- Szia. Semmi gond. - Próbáltam egy kis mosolyt kifacsarni magamból, mivel nem vagyok az a nagyon happy személyiség.- Nem zavarsz.

- Uhh, akkor rendben van. Azt hittem elküldesz valami melegebb éghajlatra. - Felnevetett. - ŐŐŐ... Én hülye be sem mutatkoztam. Park Jimin vagyok.

- Én Min Yoongi. Örvendek. - Felé nyújtottam kezemet, majd pedig kezet ráztunk.- Mondtad, hogy szereted a zenét. Tudsz játszani valamilyen hangszeren?

- Háát, egy kicsit tudok zongorázni, de nem úgy, mint te.

- Meg tudnád nekem mutatni? Ilyenkor olyan jó megtudni, hogy az emberek képesek kiemelkedni a többi társuk közül.

- Persze. -szégyenlősen, de odavánszorogott mellém. Arrébb húzódtam, majd leült mellém és elkezdett játszani. Egy párszor rám nézett, mire egy kicsit zavarban lettem. Mi van velem? Nem szoktam zavarban lenni, főleg nem egy fiú miatt. Ahjj, de mindegy is. Inkább hallgattam és figyeltem tovább, ahogyan a billentyűket ügyesen és érzékien nyomta le. Miután a végére ért megtapsoltam, mindeközben pedig bólogattam. Úgy nézhettem ki, mint egy bólogatós kutya - Ügyes vagy. - Mosolyogtam.

- Köszönöm.-Elpirult.- Még a családomon kívül senki sem hallotta a zongorázásomat. Szóval te vagy az első. - Olyan vigyorgás jött rá, amilyet még életemben nem láttam. Elkaptam tőle a mosolygást, úgy mint ahogyan az ásítást szokás. Esküszöm még életemben nem mosolyogtam ennyit, mint most, de viszont annál inkább jó érzéssel töltött el. Amíg nevetve figyeltük egymást alaposan szemügyre vehettem az arcát. Szép vonásai vannak, a sötétbarna szemei résnyire csukódnak mikor nevet, az egyik elülső fogából úgy hiszem le van törve egy darabka, de ez csak édesebbé varázsolja. Alsó ajka kicsit teltebb. Úr istenem én miről hadoválok? Na jó, Min Yoongi, ezt most befejezted. Miután megszakítottuk örömteli hangulatunkat úgy véltük jobb lenne hazamenni, mivel eléggé elütöttük az időt. Az iskola kapuján kilépve pár szóval elhagyva egymást saját utunkra tértünk.

- Örültem a találkozásnak. Valószínűleg még találkozni fogunk. Szia. - Intett egyet.

- Én is. Szia. - Még visszanéztem utoljára. Egy ideig kivehető volt alakja, majd el is tűnt a fák között.

Szerencsésen hazaértem. Beköszöntem, azután pedig levettem a kabátomat, a cipőmet, és a táskámat pedig felvittem a szobámba, s az íróasztalom mellé tettem. Eltelefonozgattam az időt vacsoráig. Miután ez is meg volt fürödtem egyet, majd a barátaimmal való chateléssel próbáltam magamat álomba szenderíteni. Egy idő után úgy éreztem ténylegesen aludnom kéne, ezért a telefonomat feltettem a töltőre, jól betakaróztam, majd pedig elszunnyadtam.

Hi!~ ^^ Ez itt az első fanfictionöm legelső része. Nagyon kezdő vagyok még az írásban, de minden tőlem telhetőt meg fogok tenni. :3 Mostanság nagyon "rákattantam" a YoonMin párosra, így egyik héten ki is ötlött a fejemből ez a történet. Először körülbelül 3 részesnek szántam, de végül ahogyan írtam ezt a részt folyamatosan úgy éreztem, hogy reménytelen az, hogy rövid legyen. Remélem tetszeni fog nektek ^^ Annyeong! *3*