- És.., hogy érzed magad? - kérdeztem, de tekintettem egyáltalán nem vezettem rá.
- Nem tudom. - felelte majd ellökte magát a korláttól és a lift felé igyekezett, végül ott hagyott engem. Megértem, hogy most nem teljesen tiszta a feje és, hogy nem tudja, hogyan reagáljon erre ez egészre, ahogyan én sem. Valami itt nem stimmel, itt értem arra a lányra. De ha mégis tévedek, akkor meg kell barátkoznom a ténnyel, hogy itt az igazi lánya, én pedig csak egy kolonc leszek a nyakán. Gondolataimból léptek zaja szakított ki majd mindkét oldalamnál megálltak. Wanda a jobb oldalamnál állt meg még Pietro a másiknál. Nem szólaltak meg, nem hiszem, hogy tudnának erre bármit is mondani. Rá néztem Wandára, aki barna szemeivel szintén rám nézett. Halvány biztató mosoly kíséretében, kezét a vállamra rakta. Én is intéztem egy erőltettet, kicsi mosolyt felé majd kezemet az övére raktam. Tudtam, hogy mellettem vannak és bármikor számíthatok rájuk, ezt nem tudom nekik megköszönni elégszer.
- Jól vagyok. - simítottam meg a kezét majd elhúzódtam és a lift felé siettem. Egyedül akartam lenni, egyedül a gondolataimmal. Félek. Mi lesz ha ezek után én már nem számítok Tonynak. Nekem ő az apám és nem akarom, hogy eldobjon. A lábaim kapkodva indultam el a szobám irányába, hogy még véletlenül se tudjak beleütközni valakibe. Sikeresen eljutottam, az ajtómat becsuktam és az ágyamba vetettem magam. De még időm se volt gondolkodni mikor kopogtak.
- Ne már. - suttogtam magam elé, senkivel nem szeretem volna most beszélni. Vártam egy kicsit hátha elmegy az illető, de nem tette. Feltápászkodtam és az ajtóm elé sétáltam. Nem nyitottam ki egyből csak mikor egy nagy levegőt vettem, hogy lenyugodjak. Az ajtót kinyitottam, aminek túl oldalán Steve várakozott, de most tényleg nem akartam vele se beszélni ezért kicsit se kedvesen, megpróbáltam elküldeni. - Menj innen. - dünnyögtem és már csuktam is volna be a fehér ajtót, de a Kapitány lába ebben megakadályozott.
- Beszélhetnénk? - kérdezte és jól tudtam, hogy nem fogom tudni elküldeni csak miután beszélt velem. Tudom, milyen makacs. Kivágtam kissé idegesen az ajtót, hogy beengedjen. Látszott rajta, hogy meglepődött, de azért elindult be és becsukta maga után az ajtót majd helyet foglalt a fotelben még én az ágyamba menekültem vissza.
- Beszéltél Tonyval? - kérdezte még térdén megtámaszkodott felkarjával és ujjait összefűzve nézett fel rám. Rá néztem könnybe lábadt szemeimmel és bár tartottam magam, azért teljes egészében nem sikerült. - Gemma..- ejtette ki lágyan a nevem és tisztán láttam, hogy megesett rajtam a szíve. Felállt a kanapéról majd hozzám sétált. Egyik lábát kinyújtotta a hátam mögött még a másikat csak lelógatta. Kezeivel átkarolt és magához húzott, én pedig izmos mellkasára fektettem a fejem.
- Nem tudom mit kéne gondolnom, éreznem. Olyan rosszul esik. - siránkoztam neki, de ő csak jobban szorított magához. - Mi lesz ha én már nem fogok számítani neki egy idő után?
- Ne mondj hülyeséget. - támasztotta meg az állát a fejem tetején.
- De..
- Ne mondj semmit Gemma. Hirtelen ért minket a hír és megijedtél, de ez nem jelenti azt, hogy most már nem fogsz neki számítani. A lánya vagy. Érted? - kérdezte, viszont nem válaszoltam neki semmit. - Érted? - kérdezte, mire bólintottam egyet és meleg tenyerével végig simított a karomon. - Ki vagy te?
- Gemma.
- Gemma, ki?
- Gemma Stark. - töröltem le egy lecsurgó könnycseppet.
- Így van. Stark vagy. Gemma Stark. - nézett re rám és én is fel néztem rá a kék szemeibe. - Jól mondom? - mosolyodott el, miközben és is egy mosoly kíséretében bólintottam. - Ne felejtsd el. - ölelt erősen magához. Így ültünk egy ideig és körülbelül elaludtam, de nem csak én hanem Steve is, mivel reggel még mindig ott volt mellettem. Egy ideig néztem, ahogyan a reggeli napsugarak megvilágítják a fehér bőrét és a szőke haját. Már bánom, hogy eddig nem vetettem szemet rá, mikor edzett vagy egyéb más dolgot csinált. Egy kis idő után kikecmeregtem az ágyból, mire ő is forgolódni kezdett majd a hátára fordult és rám nézett.
- Szia. - morogta reggeli rekedtes hangján, amitől kirázott a hideg, de ezzel együtt olyan aranyosnak találtam, hogy muszáj volt nekem is elmosolyodni.
- Szia. - köszöntem vissza majd elszakítva tekintettem a látványról a ruhásszekrényemhez indultam.
- Hova mész? - kérdezte, mikor becsuktam a szekrény ajtaját.
- Csak felöltözöm. Jövök mindjárt. - léptem be a fürdőbe ahol nagyon gyorsan rendbe szedtem magam és vissza mentem Stevehez. Még mindig az ágyon feküdt én meg mellé feküdtem. Hátamon feküdve a plafont figyeltem és a csend ami egy ideig köztünk telepedett le most ő megtörte.
- Hogy érzed magad? - kérdezte, mire ránéztem és oldalra fordultam, hogy vele szemben legyek.
- Jól. - mosolyogtam rá.
- Hazudsz. - vágta rá egyből, amin meglepődtem. Kezével felém nyúlt majd a nagy tenyerét az arcomra helyezte és hüvelyk ujjával simogatni kezdte a bőröm.
- De ez majd elfog múlni. - mosolygott rám. Megint csend állt be közénk és én teljesen elvesztem a Kapitány kék szemeiben majd csak arra lettem figyelmes, hogy egyre közelebb húzódik hozzám, szemeit pedig az én szemeim és ajkaim között jártatja. Tudtam mi következne és nem álltam ellene, becsuktam a szemem és azelőtt, hogy megéreztem volna Steve ajkait valaki berontott a szobába. A Kapitány és én ijedten néztünk a betolakodóra .
- Thor? - néztem rá kérdően. Az istenség először Stevere sandított majd vissza nézett rám.
- Vissza jöttem Asgardból, gondoltam beugrok köszönni. Azt hittem egyedül vagy, bocsánat. - mondta még szemei rajtam és a Kapitányon cikáztak.
- Nincs baj. - legyintettem, pedig belülről igenis nagy bajnak számított, mivel csalódott vagyok amiért nem érezhettem Steve ajkait.
- Sajnos a drága bátyám, mindent elszúr. - hallotuk meg valaki hangját és egyáltalán nem csengett ismerősen. Stevere néztem, aki szintén csak kérdően figyelte az ajtót, amin lassan egy vállig érő, fekete hajú férfi lépett be. Bőre sápadt volt és kezeit bilincsek tartották fogva, végül pedig rá jöttem ki is áll a szobámban.
- Loki? - néztem rá, mire egy kicsit meghajolt és elmosolyodott. A Kapitány fentebb ült az ágyon és kihúzta magát, mint aki bármikor képes lenne az istenségnek rontani.
- Mi ez a tömeg? - futott be Tony is, nyomában Peterrel. Úgy látszik ez egy erősjel az élettől, hogy meg ne merjem csókolni a Kapitányt.
- Úgy látom senkinek sem számít a magánszférám. - mormogtam majd a Kapitány felé fordultam.
- Cap, te mit keresel itt? - nézett rá Stevere mérgesen.
- Mr.Stark, muszáj beszélnünk. - hajtogatta Peter folyamatosan, miközben Thor is elkezdett a Kapitánynak kérdéseket feltenni, még Loki csak jókat vigyorgott magának. A nyüzsgéstől a fejem elkezdett sajogni a látásom pedig hol homályosodott, hol ki tisztult. Úgy érzem meghalok ha nem hallgatnak el.
- Na jó! Elég! Kifelé! - kiabáltam, közben az ajtóra mutatva. Mindenki rám nézett majd a hátam mögé. Féltem hátra nézni, mert éreztem a csuklómban lévő fájdalmas érzést. Lassan elindultak kifelé a szobámból és mikor a legutolsó ember is távozott lassan hátra fordultam. A hatalmas üveg falamon, most nehezen lehet kilátni, mivel teljes egészében jégvirágok takarták. Újra félelem töltött el, hisz ha valami mást csinálok a jégvirágok helyet? Ha valakit bántok, ha valaki miattam sérül meg? Ha valaki miattam hal meg.