"Utasítsd vissza a visszautasítást." -BTS-DOPE

Már lassan három napja nem találkoztam a fiúkkal. Állandóan a Big Hit- nél vannak, reggel indulnak és este érkeznek.
Ez alatt a három nap alatt állandóan Jungkookra gondoltam. Egyszerűen nem bírtam kiverni a fejemből. Nem tudtam hova tenni a hirtelen hangulatváltozásait. Tuti skrizofén- szólt a belső hangom. Meg hogy hova megy esténként... talán avval a Saemi-vel találkozgat?? Valamint nem bírom kiverni a fejemből, mindig mennyire közel kerülünk egymáshoz. Már a puszta gondolattól is elvörösödöm. Na meg a mosolya. Igaz, ritkán látom, de nagyon vonzó.
Épp a szobámban festegettem- fekete madarakat, amikor Jimin belépett a szobámba. A festményt gyorsan letakartam, majd leültem az ágyamra.
Amióta megtudta, hogy bántom magam, minden este bejön, csak hogy megbizonyosodjon minden rendben van. Megbeszéltem vele még aznap, hogy senkinek ne szóljon róla egy szót se, egyedül csak Namjoon tudja.
-Hellóka- ült le mellém és édesen rám mosolygott. Halványan viszonoztam, majd elnéztem.- ChaeRin... mikor van a születésnapod?- kérdezte halkan. Hát ez meg hogy jött??
-Hát... izé... az nem fontos- a tarkóm vakarva néztem rá. Jimin lemomdóan sóhajtott egyet, majd a vászon felé bökött.
-Mit rajzolsz?
-Festek, és nem lényeges- legyintettem, mert nem akartam, hogy megtudja, mit festegetek - csak a gondolataim.
-Látni akarom? -húzta fel a szemöldökét és úgy meredt a vászonra.
-Remélem nem.- kacagtam fel. Jimin ezt meghallva rám vigyorgott, majd felállt.
-Kiváncsivá tettél.
-Nee! Park Jimin ne merészeld levenni róla a lepedőt!- kiáltottam rá. Röhögve felemelte a kezeit, majd visszaült a helyére.- Jó kisfiú- simogattam meg a buksiját.- Amúgy milyen volt a meló?- kérdeztem rá.
-Szerinted milyen egy meló? Rendkívül fárasztó volt. Bár imádom ezt csinálni, csak hozzászoktam a lazsáláshoz. Pár nap múlva lesz egy koncertünk.- bólogatott a mondandóját igazolva. Érdeklődve hallgattam, hogy vesézte ki azt, Hoseok mennyire túlterheli őket, minden edzésen. Alig vártam, hogy befejezze és rákérdezzek, amire eddig minden nap rákérdeztem: Jungkook is hazajött?
Jimin egy hatalmas sóhajtás kíséretében rávágta:
-Nem jött haza, ismét.- meglepődöttségemben majdnem lefordultam az ágyról.
-Honnan....?
-Rá van írva az arcodra- mosolygott halványan- na de most már igazán elmondhatnád miért teszed fel állandóan ezt a kérdést.- ült közelebb és mélyen a szemembe nézett- Talán tetszik?
-HAHAHA, még mit nem- nevettem fel erőltetetten.- Nem.
-Biztos?- felhúzott szemöldökkel nézett végig az arcomon.
-Ahhj, nem.- ciccegtem egyet, majd felálltam az ágyról.- Nem tudom, mit érzek. Tudod mit? Most elmegyek kiszellőztetni a fejem- mondtam és kivágtattam a szobából. Jimin kiabált utánam, hogy már késő van és elkaphatnak, de nem érdekelt. Tisztára kellett mosnom a gondolataim. -Majd jövök- kiáltottam és kiléptem a csípős hidegbe. Ahhoz képest, hogy augusztus van, mindjárt idefagyok. Elindultam a sikátor felé, és közben azon gondolkodtam, hogy vajon mit is érzek.
A sikátorhoz érve furcsa érzések fogtak el. Bementem és leültem a múltkori helyemre. A nyakamban lóg a medálom, miben kincsem rejtem. Tényleg megéri állandóan bántani magam? Tényleg megváltást hoz? De még mekkora megváltást.
Nagyjából egy óra ücsörgés után felkeltem és kifele imdultam a sikátorból.
-Srácok, nézzétek, friss husi- hallottam magam mögül a hangokat. Szaporábbra vettem a lépteim. Már majdnem kiléptem a sikátorból, amikor valaki visszarántott. Sikítottam, ahogy csak bírtam ,hadonásztam, karmoltam, haraptam, bár sok esélyem nem volt. Hárman egy ellen. Elkezdték a ruháim tépkedni, én meg csak sikítottam. Nem történhet meg még egyszer. Miért nem hallgattam Jiminre?
-Fogd már be, Ribanc. Igérem, hamar végzünk- köpött az egyik szemen, mire még hamgosabb sikoltozásba kezdtem. Úgyse fogja senki meghallani.
-Mik ezek?- kérdezte döbbenten, amikor meglátta a hegeket rajtam. Én csak üvöltöztem, már alig bírtam. Sikeresen valamelyik tartómat lekönyököltem, így az elengedett.
Üvöltözve kezdtem el rohanni kifelé, mikor megint visszarántottak. A nyakláncomnál fogva. Az anyámtól kapott ékszer messzire repült és elnyelte a sötétség. Támadóim könyörtelenül rángattak vissza a sikátor sötét semmijébe.
-Segítség, hahóóó. Valaki!!! Hát senki nem hall az istenit!!??! - visítoztam. Leköptem a vetkőztetőm, mire az pofáncsapott. Segíthetne valaki rajtam.
-Hogy merészeled, te kurva?! Most meglakolsz.- emelte a kezét. Lábaimat szabadjára engedtem, hátha eltalálom valamelyiküket. Bingó. Egy kilőve. Maradt kettő. Előredőltem és megpróbáltam kigáncsolni őket, de én gyenge vagyok ide. Valaki a számhoz tette a kezét, mire egy akkorát beleharaptam, hogy megéreztem a vérét a számon.
-Megharapott! Ez a kurva megharapott!-jajveszékelt mögöttem, miközben elengedett. A harmadikat gyorsan a szabad kezemmel gyomorszájom vertem, majd elkezdtem rohanni. Rohantam, ahogy csak tudtam.
A sikátorból kiérve, nekiütköztem valakinek.
-Ké-hé-reehem se-se-gíít-cssen. A sikkk-....
-ChaeRin??-kérdezte a fickó, ki előttem állt. Ijedten kaptam fel a fejem, mert fogalmam sem volt, ki tudhatja a nevem. A sötétben nem láttam az arcát, és az ijedtségtől nem tudtam beazonosítani a hangját.
A sikátor felől hangos lábcsapkodásokat hallottam.
-Kérem segítsen, a-a sikátorban... három fickó....- nem engedte, hogy befejezzem, kezei közé kapott, majd elkezdett rohanmi velem. De ja vú. Az utcai világítas láttatni engedte az arcát... Jungkook. Automatikusan elkezdtem takargatni a testemet, de megszólalt.
-Már késő.- nézett rám, majd lihegve megállt a kapu előtt. Le akart tenni, de amint elengedett, megszédültem.
-Kérlek, ne engedj el.-szóltam halkan.
-Eszem ágában nem volt.- lihegett még mindig- Tessék, itt a kabátom, nehogy bárki meglássa a hegeket- nyújtotta át a pulcsit, én meg elfogadtam. Becipelt a lakásba, ahol mindenki körénk gyűlt.
-Mi történt már megint?- kérdezte Jin- Minden rendben ChaeRin?
-Nem, nincs- néztem fel kétségbeesetten a fiúkra. Majdnem megtörtént az, amiben reménykedtem, hogy soha többé nem lesz részem.
-Elmondod mi történt?- kérdezte aggódva Namjoon. Kinyitottam a számat, de egy hang nem jött ki rajta.
-Szerintem megtámadták. Szanaszét volt szakadva a ruhája, amikor belémütközött a sikátornál. Szerintem.... meg akarták erőszakolni- mondta dühösen Jungkook.-Miért mentél ki ilyen későn az utcára?
-Gondolkodni- motyogtam. Kell egy kávé. Meg egy forró zuhany. Felállni készültem, de valaki visszanyomott.
-Hova akarsz menni?- kérdezte Taehyung összeszűkült szemekkel.
-Csak meg szeretnék mosakodni- mondtam továbbá is halkan. Felálltam, de gyengeségemben majdnem összeestem. Még épp időben megkapaszkodtam az előttem álló Jungkookban.
-Segítek- megfogta a kezem, majd elkísért a fürdőig. Leültetett a wc-re, majd elővette az elsősegély dobozt. -Vedd le a pulcsit, tele vagy karmolásokkal.- mondta halkan, én meg szó nélkül engedelmeskedtem. Ennyi volt. Meghaltam belülről. Jungkook meglepődött, hogy minden egyéb beszólás nelkül teszem azt, amit mond. Félretette a dobozt, majd leguggolt elém.- ChaeRin, ne most add fel. Eddig kibírtad. Rendkívül erős ember vagy.
-Szerinted erős ember vagyok?- tártam szét a kezem. Könnyeim folyni kezdtek- Szerinted az erős emberek tesznek ilyet magukkal??- mutattam végig a hegekkel teli testemen. Jungkook végignézett rajtam, majd mélyen a szemembe nézett.
-Szerintem erős ember vagy. Tudod miért?- megráztam a fejem- Mert a legnehezebb pillanatokban is próbáltad normálisan látni a helyzetet. Attól, mert ezt tetted magaddal, még erős vagy. Higyj nekem. Nálad erősebb nővel még soha nem találkoztam.- letörölte a könnyeim az arcomról. Miért ennyire kedves?
-Jungkook... te skrizofén vagy?- a kèrdésemre hangosan felnevetett.
-Ez hogy jött?- kérdezett rá, miközben a sebeket fertőtlenítette le.
-Hát, tudod állandóan más hangulatot mutatsz. Egyszer kedves vagy, máskor meg legszívesebben felpofoználak.- magyarázkodásom közben teljesen elvörösödtem. Kár volt belekezdenem.
-Tudod..- sóhajtott egy hatalmasat, majd az arcomról kezdte a vért leszedni. Ami nem az enyém- nagyon nehezen tudom kimutatni az érzéseim.
-Hát feltűnt- szipogtam.

-Na kész is lennénk. Gyere felkísérlek.- a kezét nyújtotta, de nem fogadtam el.
- Nem kell a segítség, nem vágta le senki a lábam...- morogtam, majd felálltam. Még mindig remegett a lábam, de ha kapaszkodtam, akkor tudtam menni. Gyorsan visszavettem a pulcsit, majd kimentünk a folyosóra. Mindenki ott állt és alig várta hogy kijöjjek. Taehyung már a körmeit rágta. Mikor kiléptem mindenki egy emberként sóhajtott fel, majd egy csoportos ölelésbe vontak. Jungkook hátulról közelítette meg a csoportot, így engem hátulról átölelve ölelt mindenkit(ez egy rendkívűl értelmes mondat lett). Lejjebb hajolt, éreztem lehelletét a fülemnél. Akaratlanul is megmerevedtem és szívem heves vágtába kezdett.
-Mondtam már, hogy mennyire jól áll a pólóm??- hangján hallottam, hogy mosolyog. Lábujjamig pirulva kezdtem el mocorogni, mert már sok volt az ölelésből. Többen felmorogtak, majd szétváltunk.
-Így kell elrontani a meghitt pillanatot- vágta be a durcát Jimin. Odamentem és megpaskoltam a fejét. - És a hajam.- fújtatott. Halkan felnevettem, majd kapaszkodva elindultam felfele.
A sikátorban történtekre gondoltam, mire hirtelen a nyakamhoz nyúltam.
- A nyakláncom!- kiáltottam fel, majd se szó, se beszéd az ajtó felé vettem az írányt, kicsit ingadozva.Mikor már téptem volna fel, valaki visszataszította az ajtót.
-Van néhány dolog, amit szerintem tisztáznunk kéne.-Jin jelentőségteljesen nézett a szemembe. Eléggé megijedtem, ezért egy óvatosat bólintva, fülem-farkam összehúzva követtem a főnököt, egyenesen a kanapéig. Ott lenyomott rá, majd velem szembe elhelyezkedett. A többiek is így tettek.-Nos, először is ezentúl nem lépsz ki egyedül a házból. Semmilyen körülmények közt. Értve vagyok?
-És ha a postás jön vagy ki kell vinni a szemetet? Vagy.... vagy- nem hagyták, hogy befejezzem.
-Este nem mehetsz ki egyedül, napközben oda mész, ahova szeretnél csak tudjunk róla. Ez így jó?- alkudozott Taehyung.
-Nekem oké... de most tényleg el kell mennem... a medálom.. sikátor- dadogtam mint egy szellemileg visszamaradott.
-Miről beszélsz? -Yoongi hunyorítva nézett rám. Felemeltem a fejem és úgy kezdtem bele.
-A sikátorban az egyik férfi letépte a nyakláncom. Meg kell találnom- könyörögve néztem a fiúkra. Összenéztek, majd bólintottak.
-De csak azért, mert holnap nincs munka- intézte Jin felém a szavait. Sebesen bólogattam, majd felpattanva a kanapéról hajoltam meg előttük. Azért csak nem ugorhatok bele a nyakukba. Tök bizarr lenne.

Már vagy fél órája a sikátorban kutakodunk, de csak nem akar előkerülni a medálom.
-ChaeRin, add fel. Már biztos elvitte egy hajléktalan.- Jin lépett elém és fogta meg a kezeim. Kétségbeesett arcomat látva felsóhajtott egyet, majd hátrébb lépett.-Miért ennyire fontos?
-Mert anyukámtól kaptam...
-Gyerekek asszem' találtam valamit- Yoongi hangja fele iramodtam, a többiekkel egyetemben. Mikor odaértünk, Yoongi felállt, majd a szemembe nézett- De meg kéne magyaráznod valamit- emelte fel a medálomat, majd a kezét, melyben a pengém volt. Holtsápadt arccal néztem Yoongira. Fogalmam sem volt, mit tegyek. Végignéztem a fiúkon. Namjoon, Jimin és Jungkook kiutat keresve tőrték a fejüket, Jin és Taehyung annyira nem lepődtek meg, de Hoseok.... az ő arcáról nem tudtam leolvasni semmit. Mereven bámult a pengére, száját kis csíkká préselve.
Yoongi közelebb lépett hozzám, én meg sok stressztől, a támadástól, ami ma engem ért, elájultam. Még a sötétségbe merülve hallottam a fiúk hangját, de sokkal jobban tetszett az, amit a sötétség végén láttam: a megcsillanó reményt.

Fejem kegyetlenül fáj, arcomat nehéznek érzem.
Magam mellől halk beszédet hallok, de szemeimet nem tudom kinyitni. Igazándiból ki tudnám, ha nem lenne rajta valami nedves kendő. Felnyúltam érte, majd elvéve szemeim elől, pislogtam párat. Teljesen frissnek éreztem magam, biztos jól kialudtam ezt a pár hetet.
-Hát felébredtél- sóhajtott egy hatalmasat mellőlem Taehyung, majd szorosan megölelt. Körbenéztem. A szobámban vagyok.- azt hittük már soha nem kelsz fel- kuncogott aranyosan V. Viszonoztam az ölelését, majd oldalra néztem. Jin ült az ágyamon és halványan mosolygott rám.
-A doki azt mondta a sok stressztől és a kialvatlanságtól estél össze.- Jin egy pohár vizet nyújtott felém, amit kézségesen elfogadtam. Gyorsan megittam a vizet, majd emésztgettem, mit mondott. Kialvatlan és stresszes vagyok a doki szerint.... KI SZERINT??!
-Me-meg nézett egy orvos?- sipítottam. Rühellem az orvosokat. Előítéletesek és okoskodók.
-Igen, de nyugi.- simított végig a karomon Tae- ő a mi háziorvosunk volt. Teljesen titokban tartja....azt.- egy ideig el kellett gondolkodnom, mégis mi a fenéről beszél, majd leesett. Hisz tegnap meglátták a pengét. Idegesen a hajamba túrtam, majd felálltam az ágyamról. Ingerülten csapkodni kezdtem az asztalomon a cuccaim, fogalmam sem volt, hogy mit keresek.
-Jöhetnek a beszólások, hogy mennyire őrült vagyok, hogy segítségre van szükségem, hogy miért csinálom, ho..- valaki erősen megölelt hátulról, belémrekesztve a mondandóm.
-Mi nem ítélünk el.-susmogta a hajamba Taehyung. Még egy erős szorítást éreztem, gondolom Jin is csatlakozott a nagy öleléshez.
-Nem vagy őrült.

Nem vagyok őrült.

--------------------------------
Sziasztok!
Ez a rész most tényleg nem lett jó... unalmas és összesűrített.
Remélem azért van, akinek tetszik, és vote-ol rá .
=)