- Halló?- szólam bele a mikrofonba, ugyanis a kamerám tönkre ment, így nem láthatott Jungkook.

- Taehyung?- ocsúdott fel.

- Szia!- köszöntem neki megnyugvással teli hangon.- Anya elvette a telefonomat. Ne haragudj, hogy eltűntem.- kértem bocsánatot.

- Ugyan. Láttam az új képedet. Nagyon tetszik a hajad rajta... Na meg te is.- bókolt, ami kifejezetten jól esett.

- Köszönöm! Te pedig nagyon szépen festesz. Mi volt az a tag a vászonon?- érdeklődtem, mire hallottam, hogy Jungkook félrenyelt és hevesen köhögni kezdett.

- Izé... Nem hittem, hogy meg fogod nézni.- vallotta be, mikor rendeződött benne minden.

- Pedig de!- húztam ki magamat, igaz nem látta, de megvolt a szándék.

- Te vagy az.

Ekkor csapott belém, hogy Jungkook is egy azon emberek közül akik imádnak engem, pusztán a megjelenésem miatt. Valószínűleg azt nem tudta, hogy gazdag és befolyásos a családom, de valahogy úgy éreztem, hogy ez így jó.

- Másokat is le szoktál festeni?- tereltem a témát, de nem túl sikeresen.

- Nem. Csak téged meg néha tájképeket festek.

- Igazán?- emeltem fel a szemöldökömet.

- Aha! Várj, küldök egy képet!

Cookie_the_Bunny:

- Nem lett életem festménye...- sóhajtott fel, de én egyszerűen el voltam képedve.

- Jungkook, te nagyon tehetséges vagy!- jelentettem ki határozottan.

- Ugyan, dehogy.- kuncogott, és biztosra vettem, hogy még el is pirult a bókomtól.

- Komolyan mondtam!

A délutánom egyszerűen be lett aranyozva. Hogy miért? Mert hallottam nevetni ezt a fiút, viccelődni és egyre jobban nyíltunk egymás felé. Egy csodálatos barátság lehetősége merült fel, ahogy figyeltem őt.